A Korrupcióellenes Szakosított Ügyészség (SZAP) mintegy 700 büntetőeljárást indított magas rangú tisztviselők ellen, további 300 ügy van a bíróságok különböző szakaszaiban – jelentette ki pénteken Olekszandr Klimenko, a SZAP vezetője a sajtótájékoztatóján.
A jelentés szerint Klimenko elmondta: „Körülbelül 700 büntetőeljárás van folyamatban. Ezek azok, amelyek előzetes eljárásban (nyomozati szakaszban – a szerk.) vannak. De vannak olyan esetek, amelyeket bírák döntésével regisztrálnak, és valójában azonnal nyilvánvaló, hogy kilátástalanok. De mégis időt fordítanak rájuk, hogy cáfolják azokat az érveket, amelyeket az illető vallomásában felhoz.”
A SZAP-vezető szerint mintegy 300 büntetőeljárás is folyik a bíróságok különböző szakaszaiban. Július végén a SZAP beszámolt az elmúlt év munkájának eredményeiről. Csak az év eleje óta 45 új ítéletet hoztak 62 személlyel szemben. Összesen 251 ítélet lépett hatályba a NABU és a SZAP által vizsgált ügyekben. Ezek 338 személyt érintő bírósági döntések, köztük magas rangú tisztviselőket, parlamenti képviselőket, bírákat, állami vállalatok vezetőit és központi kormányzati szervek tisztviselőit.
Észak-Koreában kivégezték Ri Dzsongho volt külügyminisztert, illetve a külügyminisztérium több más dolgozóját. Az áldozatokat az kötötte össze, hogy mind dolgoztak a brit nagykövetségen. A források szerint Észak-Korea elkezdte fokozni a külföldön dolgozó diplomatáinak az ellenőrzését, nehogy disszidálni próbáljanak.
Ri Dzsongho volt észak-koreai külügyminisztert a hírek szerint tavaly végezhették ki – erről több, az ország belügyeit ismerő forrás nyilatkozott a Jomiuri Sinbun című japán napilapnak. Az általuk közölt információk szerint Ri mellett több külügyminisztériumi dolgozót is kivégeztek gyors egymásutánban.
A források azt is közölték, hogy Észak-Korea elkezdi szigorítani a külföldön dolgozó diplomatáinak az ellenőrzését, hogy megelőzhessék, hogy a tisztviselők elbizonytalanodjanak az észak-koreai ideológiákban.
A politikai tisztogatásokra tavaly nyáron és ősszel kerülhetett sor. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan miért kellett kivégezni a tisztviselőket, de annyi biztos, hogy az összes érintett dolgozott Észak-Korea Egyesült Királyságban működő nagykövetségén. Feltételezhetően valamilyen a nagykövetséggel kapcsolatos probléma miatt ítélték halálra őket.
A brit követség akkor került a figyelem középpontjába, amikor Thae Jong-ho a Koreai Köztársaság Nemzetgyűlésének tagja és nagy-britanniai nagykövet 2016-ban disszidált.
A Jomiuri Sinbun azt írja, hogy a kivégzett külügyminisztériumi tisztviselőkhöz közel álló diplomaták között most nyugtalanság uralkodik.
Sokan félnek, hogy a tisztogatás még nem ért véget. Az észak-koreai hatóságok már elkezdték fokozni a külföldön dolgozó diplomaták ellenőrzését.
Ri amellett, hogy az Egyesült Királyságban dolgozó nagykövet volt, aktívan részt vett az észak-koreai nukleáris kérdésekről folytatott hatoldalú tárgyalásokban. Az Egyesült Államokat legjobban ismerő diplomatának számított, és tagja volt a Trump-kormányzattal történő tárgyalásokat lefolytató csapatnak is.
Ri Dzsongho 2004-től 2008-as lemondásáig volt Észak-Korea külügyminisztere.
FIFPRO is shocked and sickened by reports that professional footballer Amir Nasr-Azadani faces execution in Iran after campaigning for women’s rights and basic freedom in his country.
We stand in solidarity with Amir and call for the immediate removal of his punishment. pic.twitter.com/vPuylCS2ph
CENTCOM forces conducted a unilateral strike in Syria killing an ISIS senior leader responsible for planning attacks into Europe. pic.twitter.com/hwVjqdUTee
Today, as the human rights situation in North Korea continues to deteriorate, the 🇺🇸🇰🇷🇯🇵governments urge the int’l community to shift its approach toward action – from monitoring violations and abuses to promoting accountability. https://t.co/38ZF5HG6nMpic.twitter.com/lLeiSTJERL
— Deputy Secretary Kurt Campbell (@DeputySecState) October 18, 2024
Crimean Telegram channels report that a vehicle was blown up in Russian-occupied Sevastopol. Allegedly, a captain of the 1st rank of the Russian Black Sea Fleet was in the car. He was killed.
According to media reports, a car with an improvised explosive device flew into the… pic.twitter.com/LSYcbhY1f2
🚨 BREAKING: Intense police presence and possible detained suspect inside DC Capitol Jewish Museum, outside of which a fatal shooting of two individuals occurred.
Chongjin Shipyard North Korea sinking of the newest Choe Hyon-class of guided missile destroyers (DDGHM) (Second ship in class currently unnamed likely Hull Number 52)
Alig kezdődött el július 16-tól az állami tisztségviselők kötelező vizsgáztatása ukrán nyelvből, máris korrumpálódott a rendszer, mert a nemzeti vizsgáztató bizottság munkatársai 200-2000 dollár közötti összegekért árusítják, érvényességi idejüktől függően, az állások betöltéséhez nélkülözhetetlen nyelvvizsga-bizonyítványokat – írta a strana.ua hírportál az Ukrán Reformok Végrehajtó Bizottságára hivatkozva.
A jelentés szerint Miheil Szaakasvili, reformbizottság elnöke bejelentette, hogy totálisan korrumpálódott az állami tisztségviselők kötelező államnyelvvizsgájának a rendszere, mivel a vizsgáztató hivatalnokok kenőpénzt követelnek a bizonyítványokért. Mint állította, minden vizsgázás nélkül megvehetők a bizonyítványok 200 és 2000 dollár közötti összegért, az okiratok érvényességi idejétől függően. Az ukrán főreformer hangsúlyozta, hogy mivel az év végéig 100 ezer csinovnyiknak kell letennie a vizsgát államnyelvismeretből, hatalmas mértéket érhet el a bizonyítvány-kenőpénzek végösszege.
Szaakasvili állításaira reagálva az Ukrán Nyelv Szabványügyi Nemzeti Bizottsága hamis információk terjesztésével vádolta meg a reformert, és hatósági feljelentést tett ellene rágalmazás miatt.
Russia shelled Ukraine over 40,500 times since Feb. 2022, according to Ukraine's Interior Minister Klymenko
Over 152K residential buildings were destroyed. 66,300 criminal proceedings have been registered regarding the war crimes committed by Russian military, Klymenko said.
NEWS UPDATE AMMONIA PIPELINE NOON JUNE 7 The worlds longest ammonia pipeline, 2470 km, going from Togliatti at the Volga to three harbours at the Black Sea has been breached near Masyutivka (red dot left of M) in the Kupiansk region. It happened at June 5th, the day before the… pic.twitter.com/JTPe44KuSH
— Mikael Valtersson (@MikaelValterss1) June 7, 2023