A kémelhárítás őrizetbe vette az orosz különleges szolgálatok egyik kiskorú ügynökét, aki az ukrajnai terrortámadások elkövetőit kereste az EU-ban – jelentette Ukrajna Biztonsági Szolgálata. „A gyanúsítottat országunk nyugati határán vették őrizetbe, ahová a lengyel rendvédelmi tisztviselők szállították, mivel kényszer kitoloncolást alkalmaztak vele szemben”, áll a jelentésben.
Egy 16 éves harkivi lakosról van szó, aki 2024 őszén távozott az Európai Unióba. Ott kezdett „könnyű kereset” után kutatni a Telegram csatornáin, és az orosz különleges szolgálatok látókörébe került. Miután beverbuválták a fiatalembert, az ellenség arra utasította, hogy keressen Ukrajna területén olyan személyeket, akik terrortámadások potenciális elkövetői. Ennek eredményeként az általa toborzott ügynökök többsége tinédzsernek bizonyult, akik „könnyű kereset” után kutattak. A „jelölteket” közvetlen kapcsolatba hozta az orosz különleges szolgálatokkal, akik eligazításokat tartottak velük.
Az általa verbuvált ügynökök közül kettő 15 éves harkivi lakos volt, akik 2024 decemberében robbantásokat követtek el a város Szlobidszkiji és Holodnohirszkiji kerületeiben található rendőrőrsök közelében.
Akkor a lány egy rejtekhelyről elvett egy otthoni körülmények között készült robbanószerkezetet, a fiatalember pedig maga készített egy másikat, és fémdiókkal töltötte meg. Ezután robbanóanyagokat elhelyezték a tervezett terrortámadások helyszínein.
Az ügynököket azt követően vették őrizetbe, miután az orosz különleges erők távolról aktiválták az elrejtett szerkezeteket.
Egyben megállapították, hogy egy újabb robbantás végrehajtásához a kiskorú a 21 éves ismerősét is beverbuválta, aki a frontvonalbeli Kosztyantinivkán élt.
Ez év elején megérkezett az odesszai régióba, kibérelt egy lakást, készített egy műanyag robbanószerkezetet, és elhelyezte a toborzóközpont adminisztratív épülete közelében. Ezután a bűnüldöző szervek a „helyszínen” őrizetbe vették a gyanúsítottat, ezzel megakadályozva egy terrortámadást.
Az EU-ból kiutasított orosz ügynök ellen terrorcselekmények elkövetésében való bűnrészességről szóló cikkely alapján emeltek vádat, amelyet személyek csoportja követett el (Ukrajna Büntető Törvénykönyve 27. cikkelye 5. része, 258. cikkelye 2. része). Akár 12 év börtönbüntetésre is számíthat vagyonelkobzással.
Krivij Rihben egy férfi csütörtökön okmányellenőrzés közben kést rántott és a katonákra támadt, mindkét sebesültet sürgősen kórházba szállították – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál a rendőrségre, valamint a Dnyipropetrovszk megyei területi toborzási és szociális támogatási központra (TCK) hivatkozva.
A jelentés szerint Krivij Rihben október 2-án reggel támadás ért két katonát, amelynek során késszúrásokat szenvedtek. Az incidens a város Pokrovszk kerületének egyik utcájában történt a TCK alkalmazottai által végzett okmányellenőrzés során.
A rendőrség szerint a férfi és a katonák között konfliktus alakult ki, amelynek során a támadó kést rántott, és megszúrta az 53 és a 36 éves katonákat. A támadó a történtek után elmenekült a helyszínről. Az sebesülteket kórházba szállították, egyikük állapota súlyos.
Az elkövető 5-8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A feltételezett támadó kilétét megállapították, és nyomozást indítottak. A bűnüldöző szervek dolgoznak a támadó felelősségre vonásán.
Oroszország a Telegramon keresztül toboroz ukrán tinédzsereket, „könnyű kereset” ígéretével, a gyerekeket katonai koordináták megadására, tárgyak felgyújtására és robbanóanyagok elhelyezésére kényszerítik – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál a Financial Tiimes című brit kiadványra hivatkozva.
A jelentés szerint az orosz FSZB aktívan vet be ukrán tinédzsereket az Ukrajna elleni háborúban. A brit újság szerint a gyerekeket üzenetküldő programokon keresztül csalják lépre, pénzjutalom felajánlásával „egyszerű munkáért” – katonai felszerelések fényképezéséért, koordináták küldéséért vagy gyújtogatásért.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) őrizetbe vett egy 16 éves fiút, aki adatokat gyűjtött az ukrán állásokról Dnyiproban. Könnyen beolvadt a tömegbe, de a telefonjában olyan fotók és helyszínadatok voltak, amelyeknek az orosz hadsereg asztalán kellett volna lenniük. A tinédzsert a Telegramon keresztül szervezték be. Utasításokat és koordinátákat küldtek neki, amelyek orosz csapások célpontjaivá válhattak.
Az SZBU szerint csak az elmúlt évben több mint 700 kémkedésben és szabotázsban érintett személyt vettek őrizetbe. Közülük több mint 170 kiskorút. A mechanizmus a következő: az oroszok levelet küldenek a messengeren, felajánlva, hogy „plusz pénzt kereshetnek”. A feladat fénykép készítése, egy transzformátor fegyújtása vagy egy táska átdobása. 100 és 1000 dollár közötti összeget fizetnek. Néha mindezt „vetélkedőnek” álcázzák, ahol a „nyertesnek” díjat ígérnek.
Az egyik ilyen eset egy harkivi robbantás, amikor egy 19 éves lány felrobbantott a hadseregnek adományozott elektromos robogót. Egy katona meghalt. Egy újabb tragédia történt Ivano-Frankivszkban. Ott két fiút, egy 15 és egy 17 évest szerveztek be egy terrortámadás végrehajtására. Egyikük meghalt a robbantásban – az SZBU szerint a bombát távirányítással robbantották fel.
A közelmúltban az SZBU leleplezett egy új taktikát: orosz ügynökök ukrán tisztviselőknek adták ki magukat, és tinédzsereket kényszerítettek „feladatok” végrehajtására – gyakran nyomás vagy zsarolás hatására.
Sajtóinformációk szerint egy hírhedt svédországi drogbanda, a Foxtrot hálózat, iráni megbízásból keres embereket drónok kezelésére, Svédországban, Dániában és Németországban végrehajtandó akciókhoz. A Brussel Signals lap szerint a drogbanda már több izraeli célpont elleni támadáshoz is köthető.
A svéd Aftonbladet napilap és az SVT közszolgálati műsorszolgáltató beszámolói szerint a hírhedt Foxtrot nevű svéd migráns drogbandát azzal gyanúsítják, hogy iráni megbízásból próbál drónpilótákat toborozni Svédországban, Dániában és Németországban tervezett műveletekhez. A svéd rendőrség információi szerint a Foxtrot-hálózat titkosított üzenetváltásokon keresztül keresett embereket a műveletekhez. Azokat, akik nem akartak részt venni az akciókban, megfenyegették, és közölték velük, hogy a Foxtrot vezetője, Rawa Majid ellenségeinek fogják tekinteni őket – írja a Brussels Signa
A lap szerint az elmúlt időszakban legalább hét támadás köthető a Foxtrot bandához Svédországban, Dániában és Belgiumban.
A Foxtrot-hálózatot nemzetközi bűnszervezetként tartják számon, amely elsősorban Svédországban működik, és többek között drogkereskedelemmel, bérgyilkosságokkal és erőszakos bűncselekményekkel hozható összefüggésbe.
Vezetője, a kurd származású Rawa Majid szökésben van, és ismert arról, hogy kapcsolatban áll az iráni hírszerzéssel.
Korábban is gyanították, hogy a Foxtrot az iráni hírszerzéssel együttműködve hajtott végre támadásokat izraeli nagykövetségek és zsidó célpontok ellen – különösen a Gázai övezeti háborús helyzet nyomán.
Június 24-én az Egyesült Államok stockholmi nagykövetsége biztonsági riasztást adott ki, mivel attól tartottak, hogy iráni támogatású bűnbandák – köztük a Foxtrot – támadásokat indíthatnak a közelmúltban végrehajtott amerikai bombázások megtorlásául. Az amerikai állampolgárokat pedig fokozott óvatosságra intették, különösen a stockholmi amerikai nagykövetség környékén.
Megkezdődött a Lengyelország területén élő ukrán állampolgárok toborzása az önkéntes ukrán légióba – közölte pénteki varsói sajtóértekezletén Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter.
A lengyel hadsereg szeptember 1-től készen állt az ukránok kiképzésének elindítására, de akkor még nem jelentkezett elegendő számú önkéntes – mondta el Kosiniak-Kamysz.
Az eddig jelentkezők számát tudakoló újságírói kérdésre válaszolva a kormányfőhelyettes elmondta: korábban egy dandárnyi, vagyis több ezer főt számláló csoportról esett szó, ő azonban egyelőre sokkal alacsonyabb számadatokról”, háromszáz főről értesült.
A sajtóértekezleten szintén részt vevő Pawel Zalewski lengyel nemzetvédelmi miniszterhelyettes elmondta: a kelet-lengyelországi Lublin városában működő ukrán konzulátus ezen a héten indított toborzást. A kiképzés azt követően kezdődik meg, hogy összeáll majd az első, több száz főből álló önkéntes csoport – jelezte Zalewski.
Felidézte: egy másik, európai uniós program keretében Lengyelország korábban már több mint 20 ezer ukrán katonát képezett ki.
Az ukrán önkéntes légió lengyelországi felkészítéséről júliusban Donald Tusk lengyel kormányfő állapodott meg a Lengyelországba látogató Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
Akkori bejelentés szerint a kiképzés lehetővé tenné a Lengyelországban, valamint más európai országokban tartózkodó ukrán állampolgároknak, hogy részt vegyenek hazájuk védelmében.
Kosiniak-Kamysz a pénteki sajtókonferencián megerősítette: Lengyelország jövőre a bruttó hazai termék (GDP) 4,7 százalékát fordítja védelmi célokra, a lengyel hadsereg létszáma pedig az idei év végéig eléri a 207,5 ezret.
Large protests against Hamas's fascism in Gaza today, with thousands demanding dignity, an end to the war & destruction, and calling on the terror group to "get out." Listen to Palestinians in Gaza; cover these demonstrations; be their voice; amplify their cries. Down with Hamas! pic.twitter.com/c9iHyqvAO5
BREAKING - Huge Fire at Żabki housing complex #Poland oczywiste podpalenie! straż pożarna nieprzygotowana do takich akcji! - takie pożary gasi się od środka - polewanie dachu metalowego! nic nie daje, usuńcie gapiów, sprawdźcie poddasza okolicznych budynków i odłączcie gaz… pic.twitter.com/aRei3UaAnY
Fala antyukraińskiego hejtu w mediach społecznościowych przekłada się już kolejny raz w zerwanie flagi Ukraińskiej z Konsulatu Honorowego Ukrainy w Przemyślu. W tym roku to co najmniej piąty akt publicznego znieważania flagi 🇺🇦 w tym samym miejscu. pic.twitter.com/9dmhv7hJZm
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
Az olyan videofelvételek, mint amelyik Odesszában készült egy lány toborzótiszt általi megveréséről, az ellenség malmára hajtják a vizet – közölte szerdán a Dél hadműveleti csoport sajtószolgálata, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint „a Dél hadműveleti csoport parancsnoksága a bűnüldöző szervekhez fordult annak érdekében, hogy tisztázzák a videó készítésének célját és körülményeit, valamint azonosítsák azokat a személyeket és csoportokat, akik ezt az akciót végrehajtották”. Az ilyen videóanyagok, amelyek kikerülnek az internetre, az ellenség javát szolgálják, és célja a mozgósítási folyamat meghiúsítása, és a hadsereg lejáratása a területi toborzási és a szociális támogatási központok (TCK) munkájának hamis beállítása által – áll a közleményben.
A Dél hadműveleti csoport parancsnoksága reményét fejezte ki, hogy a bűnüldöző szervekkel közös erőfeszítések „segítenek felderíteni és megállítani az ilyen illegális tevékenységeket, valamint fenntartani a biztonságot és a stabilitást a térségünkben”.
Korábban egy videót tettek közzé az interneten egy Odessza megyei lakosról, aki azt állította, hogy a TCK egyik alkalmazottja megverte a rendőrség közelében. A videón látható, hogyan támad egy katonai egyenruhás férfi mankóval a videofelvétel készítőjére. Az esetet egy fiatalokból álló társaság és egy taxisofőr konfliktusának története előzte meg, amely a rendőrség közbelépésével ért véget.
Az Oroszországi Föderáció Szövetségi Biztonsági Szolgálata Kanadában igyekszik felkutatni a világ különböző országainak titkosszolgálataival kapcsolatot tartó külföldieket, és beszervezni őket Moszkva szolgálatába – írja az UNIANaz ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatóságára hivatkozva.
Oroszország horizontjába potenciális kettős ügynökként olyan bevándorlók kerültek, akik valamilyen módon kapcsolódnak Oroszországhoz vagy a posztszovjet térség államaihoz. A kettős ügynökök keresése Oroszországból és más olyan országokból származó bevándorlók körében zajlik, amelyek a Szovjetunió részei vagy befolyása alatt álltak. A hírszerzési főigazgatóság szerint a Kreml különleges szolgálata elsősorban az orosz nyelvű kanadai tömegmédián keresztül népszerűsíti felhívásait.
Például 2024 márciusában az FSZB vonatkozó felhívását szórólapmelléklet formájában terjesztették a Nasa Kanada nyomtatott kiadvánnyal. Ez olyan újság, amelyet ingyenesen terjesztenek az európai árukat népszerűsítő boltokban, az orosz éttermekben, a metrón, Torontó egyes iskoláiban, kórházaiban és lakóparkjaiban. Az egész pikantériája, hogy ez a sajtótermék demokratikusként és Putyin-ellenesként határozza meg magát, de ez csak álarc, és a helyi biztonsági struktúrák figyelmének elterelése lehet – áll a jelentésben.
Arriving from St. John's (YYT), Air Canada (PAL Airlines) flight 2259 made an emergency Landing at Halifax Airport (YHZ) after it damaged main landing gear during descent on 28 December.
During the landing roll, De Havilland Canada Dash 8-400 plane’s wing scraped the runway… pic.twitter.com/6NW80tRgaR
A 16-year-old boy who was standing on a dock was killed after he was struck by a small plane that crashed into a lake northeast of Toronto, police say.
Durham Regional Police said they responded to the plane crash on Lake Scugog near Williams Point at about 12:30 p.m. on Friday.… pic.twitter.com/uAQdrQ8LSP
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) July 19, 2025
Az indiaiak azt állítják, hogy becsapták őket, dokumentumok aláírására kényszerítették és 10 év börtönnel fenyegetőztek.
Hét indiai állampolgár kijelentette, hogy Oroszországban arra kényszerítették őket, hogy menjenek a frontra harcolni Ukrajna ellen. Ezt bizonyítja egy indítvánnyal, az NDTV indiai kiadvány bloggerének és újságírójának, Uma Sudhirnak az X közösségi oldalán közzétett videó.
Az indiaiak elmondták, hogy 2023 december végén érkeztek turistaként Oroszországba. Egy utazási iroda állítólag azt javasolta, hogy látogassanak el Belorussziába is, és ők beleegyeztek.
„Nem tudtuk, hogy vízumra van szükségünk. Amikor megérkeztünk Belorussziába, az ügynök pénzt kért tőlünk, majd eltűnt” – mondta az egyik férfi.
Az indiai állampolgárt később a belorusz rendőrség őrizetbe vette. A turistákat átadták az orosz hatóságoknak, akik tolmács nélkül kényszerítették őket orosz nyelvű dokumentumok aláírására.
A News 18 című indiai kiadvány adatai szerint az indiai állampolgárok 15 napos katonai kiképzésen vettek részt, majd „olyan helyre küldték őket, ahol háború van”.
Az indiaiaknak elmagyarázták, hogy a katonai szolgálat alternatívája 10 év börtön is lehet.
Uma Sudhir hangsúlyozta, hogy polgártársait „bármely pillanatban elküldhetik harci cselekményekben való részvételre”.
[type] => post [excerpt] => Az indiai hatóságok több embert őrizetbe vettek olyan embercsempész-hálózathoz való tartozás gyanújával, amely jól fizető oroszországi munkát ígérve valójában az orosz hadsereg ukrajnai háborújához toborzott embereket. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1709972760 [modified] => 1709971959 ) [title] => Egy indiai turistacsoport kijelentette, hogy az Oroszország arra kényszerítette őket, hogy menjenek a frontra [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=149920&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 149920 [uk] => 149669 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 149670 [image] => Array ( [id] => 149670 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/3258396.jpg [original_lng] => 51228 [original_w] => 610 [original_h] => 385 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/3258396-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/3258396-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/3258396.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/3258396.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/3258396.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/3258396.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/3258396.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1709964759:12 [_thumbnail_id] => 149670 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2650 [_oembed_de3ce05ecd1f878eab0a79fb28689134] => [_oembed_time_de3ce05ecd1f878eab0a79fb28689134] => 1709931678 [_oembed_193323125500f97dcf401e69a5ecc406] => [_oembed_time_193323125500f97dcf401e69a5ecc406] => 1709931678 [_oembed_d19b3bcee30ab857bc783ab5fcaf10af] =>
Mumbai Pune Expressway: A private bus carrying 36 passengers had a narrow escape when it caught fire. All the passengers were evacuated safely and no casualties were reported. pic.twitter.com/8ttOZ13t0x
A Kanchanjunga Express train met with an accident in Bengal's Siliguru on Monday. The train was en route to the Sealdah station in Kolkata and the accident happened when a goods train hit it from behind in Siliguri's Rangapani region.
A Kanchanjunga Express train met with an accident in Bengal's Siliguru on Monday. The train was en route to the Sealdah station in Kolkata and the accident happened when a goods train hit it from behind in Siliguri's Rangapani region.
Dozens of people, mostly women, have been killed in northern India after a stampede at a religious event. The incident took place in Hathras district in Uttar Pradesh state. Many others are reportedly injured. pic.twitter.com/qyKxAGv4d0
VIDEO | Visuals from outside a chemical factory in the Special Economic Zone in the Rambilli Mandal of Andhra Pradesh's Anakapalle, where a blast left several workers injured earlier today. pic.twitter.com/dQ6YpOTnuu
A major explosion occurred during the Kaliyatam festival at the Neeleswaram temple when fireworks ignited near a storage area holding additional firecrackers. Over 150 people have been injured in this incident.
A major explosion occurred during the Kaliyatam festival at the Neeleswaram temple when fireworks ignited near a storage area holding additional firecrackers. Over 150 people have been injured in this incident.
A stampede at the world's largest religious gathering in India has killed at least 15 people with many more injured, a doctor at the Kumbh Mela festival in Prayagraj tells @AFPhttps://t.co/F2OOkLvQNJpic.twitter.com/Dgw3asBsXh
🚨🚨TRAGEDY: 🚄🚅🚄 As it is atleast 12 train passengers killed in western India after being struck by another train on an adjacent track after they jumped from their coaches in panic to escape a rumored fire incident, the Press Trust of India reports. pic.twitter.com/dOi3vTus99
Crazy images of Army rescue operations at 13,000 feet plus in the Mana area of Chamoli ... Avalanche hits Border Roads labour camp, 10 rescued, 4 critical, approximately 47 missing. Intense snowfall .. multiple avalanches. Rescues continue. pic.twitter.com/LaawkmhcqW
VIDEO | Visuals from Sree Lairai Devi temple in Shirgao village where a stampede broke out during a temple festival in North Goa in the wee hours of Saturday.
Eleven people were killed and dozens injured in a stampede outside a cricket stadium in Bengaluru, as fans gathered to celebrate Royal Challengers Bengaluru's historic IPL title win.
Police said chaos broke out when ticketless crowds tried to force their way into the stadium. pic.twitter.com/myfKYxmwAc
Sri Muktsar Sahib, Punjab: A blast at a firecracker factory on Singhewala-Faridkot Kotli Road in Muktsar Sahib’s Lambi area caused the death of five workers and injured more than twenty. The collapse of a two-story building trapped several workers under rubble. Rescue operations… pic.twitter.com/BFWnwvq3Li
#BREAKING: AIR INDIA FLIGHT #AI171 CRASHES IN AHMEDABAD SHORTLY AFTER TAKEOFF Following reports of a crash involving Air India flight #AI171 from Ahmedabad to London Gatwick. The Boeing 787-8 Dreamliner (reg: VT-ANB) lost signal at 08:08:51 UTC, just seconds after takeoff.… pic.twitter.com/RKFhipU1ll
— Turbine Traveller (@Turbinetraveler) June 12, 2025
Yet another road collapse in 'Double Engine' Madhya Pradesh. Yet another reminder that citizens bear the cost of governance that exists more in rhetoric than reality.
Külföldi hírszerzési szolgálatok beloruszokat próbálnak toborozni az interneten oroszországi terrorakciókra – közölte az MTI hétfőn Andrej Ananenka, a minszki belügyminisztérium szervezett bűnözés és korrupció elleni részlegének vezetőjére hivatkozva.
„Idegen államok hírszerző szolgálatai – Ukrajna, Lengyelország hírszerzései – a mi állampolgárainkat használják bűncselekmények elkövetésére a Belorusz Köztársaság és jórészt az Oroszországi Föderáció területén is. Azokat a személyeket, akiket sikerül rávenniük bűncselekmények elkövetésére, az internet segítségével találják meg” – mondta a belügyi tisztségviselő az SZTV fehérorosz televízió műsorában.
Mint mondta, a toborzást végzők meghatározott feladatokkal látják el ezeket az embereket, ami többnyire a létfontosságú infrastruktúra – így például vállalatok és vasútvonalak – elleni támadásokat jelenti.
After being paraded and humiliated on propaganda TV, the #Belarus regime announced that German citizen Rico Krieger requested a pardon from the dictator. For this criminal regime, human lives have no value unless they can be used as pawns and currency in its manipulative games. pic.twitter.com/K0x2TUKD5R
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) July 30, 2024
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) szerint már a Kremlhez erősen kötődő orosz ortodox egyház is bekapcsolódott a zsoldosok toborzásába Oroszországban – írja a KyivIndependent.
Az SZBU szerint a politikai vezetéssel szoros kapcsolatokat ápoló pátriárkátus pénzügyi és ipari csoportoktól kap támogatásokat a tevékenységre. Hivatalosan az adományokat az ortodox egyház templomépítésére adják, viszont ehelyett gyakorta zsoldosseregek létrehozására használják fel a keretet. Ennek egyik szembetűnő példája az északnyugat-oroszországi Kronstadtban található haditengerészeti katedrálisban működő Szent András Kereszt szervezet.
A Szent András Keresztet még 2017-ben hozták létre, nem véletlenül nevezik az első egyház alá tartozó zsoldosseregnek.
Megalapításakor a legfontosabb feladata az újoncok kiképzése volt más hasonló cégeknél.
A székesegyház apátja, Alekszej az orosz médiának adott nyilatkozatában tagadta, hogy a Szent András-kereszt zsoldos társaság lenne, mondván, hogy csak készségeket tanítanak a fiataloknak és felnőtteknek a jövőbeli katonai szolgálatra. Az SZBU szerint a toborzás most is zajlik, elsősorban kiképzésre keresnek tagokat.
The Russian air base of Morozovsk in the Rostov Region, Russia, is under heavy UAV attack. Locals report of 60 explosions and the night sky is full of anti aircraft fire.
The place is base of the 559th Bomber Aviation Regiment, equipped with Su-34.
The Security Service of Ukraine (SBU) has detained two foreign agents of the Russian Federal Security Service (FSB) who were preparing a missile attack on the headquarters of the Defense Forces in Odessa.#Ukraine️#UkraineRussiaWar#Russiapic.twitter.com/InyqpOPc4K