Az odesszai rendőrség garázdasággal gyanúsította meg a helyi területi és toborzási központ (TCK) egyik alkalmazottját és két társát, akik egy civil szervezet aktivistái – számolt be kedden az rbc.ua hírportál az Odessza megyei rendőrség közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint a nyomozás megállapította, hogy az egyik gyanúsított ittas állapotban érkezett egykori szomszédjához, akivel hosszan tartó konfliktusban volt. A házigazdát nem találta otthon, ezért a feleségével veszett össze. Az agresszív látogatót az egyik szomszéd dobta ki. Később a támadó négy társával tért vissza.
„A elkövetők betörték a lakás ajtaját, garázdálkodtak és megverték a házigazdát. A verekedés során az egyik gyanúsított több lövést adott le egy traumatikus fegyverből. Szerencsére senki sem sérült meg” – mondta el Vitalij Orlov nyomozó.
Az odesszai 1. számú kerületi rendőrkapitányság nyomozói az eset három résztvevőjét azonosították. Kiderült, hogy egy 31, 22 és 20 éves helyi lakosról van szó. Egyikük a helyi TCK katonája, ketten pedig egy civil szervezet tagjai. Mindhármukat meggyanúsították csoportosan elkövetett huliganizmus címén. A cikkely szankciója négy évig terjedő szabadságvesztést ír elő.
A rendőrök keresik a fegyvert és az egyik gyanúsított átvizsgálása során lefoglalt üres katonai behívók eredetét is.
VIDEO | Visuals from Sree Lairai Devi temple in Shirgao village where a stampede broke out during a temple festival in North Goa in the wee hours of Saturday.
😡As a result of a Russian missile strike on Dnipro, eight people were killed and around 70 others were injured
Among the wounded are two children — a 13-year-old girl and a 16-year-old boy — who have been hospitalized, according to Serhii Lysak, head of the regional military… https://t.co/IDFmEldmEspic.twitter.com/iIsHm1yABj
Two Shot by Stonewall Inn after Pride Parade in NYC(Usa) 2906025 Manhattan, NY: Two people were shot on Sheridan Square near the historic Stonewall Inn as NYC Pride Parade celebrations ended Sunday night. One victim was shot in the head and is in critical condition. pic.twitter.com/z1rNDbvLWn
Смердюча кровожадна рашня намагається перетворити чудову Одесу в таке саме болото,як і свої гнилі єбеня.Черговий обсріл міста.Історичний центр Приморський бульвар,Привоз,житлові будинки і АЗС.Уйобки фашистські🤬 pic.twitter.com/QXN3sJwwov
As we remain in close contact with law enforcement on the ground, Marty, the girls, and I are saddened by today’s tragedy at Ft. Stewart. We are keeping the victims, their families, and all those who answer the call to serve in our hearts and prayers, and we ask that Georgians…
Dos personas resultaron heridas en un tiroteo cerca de una mezquita en Orebro, Suecia, informaron las autoridades. La policía pidió a la población que se mantenga alejada del lugar mientras se busca al autor del ataque. Según los medios locales, una de las víctimas fue alcanzada… pic.twitter.com/XApjBVsKmP
Suasana di sebuah kawasan sibuk di Inner West, Sydney, gempar apabila seorang lelaki melepaskan sehingga 100 das tembakan secara rawak. https://t.co/ssi0W9CqXn
Egy ismeretlen elkövető szombaton Poltava megyében egy benzinkúton vadászpuskával lelőtte a TCK tisztjét, aki mozgósítottakat kísért, majd az egyikükkel együtt elmenekült a helyszínről, hajtóvadászat indult utánuk – számolt be az rbc.ua hírportál az ukrán fegyveres erők szárazföldi erőire és a Poltava megyei TCK-ra hivatkozva.
A szárazföldi erők közleménye szerint „február 1-jén Pirjatin városban, egy benzinkúton fegyveres támadást követtek el a Poltava megyei TCK egyik katonája ellen, miközben az mozgósítottakat kísért a 199-es kiképzőközpontba”. Egy ismeretlen férfi szürke maszkban és terepszínű nadrágban odament a TCK munkatársához és vadászpuskával fenyegetve követelte, hogy adja át fegyverét.
Amint a Poltava megyei TCK megjegyezte, a támadó az elutasító válasz után 2-3 méter távolságból lövést adott le. Az elkövető elvette a sebesült katonától a fegyvert. A támadást követően az ismeretlen az egyik mozgósított férfival együtt elmenekült a helyszínről. „A súlyos sérülés következtében a katona a helyszínen meghalt” – tette hozzá a szárazföldi erők közleménye.
A bűnüldöző szervek a helyszínen dolgoznak, az operatív és kutatási intézkedések folyamatban vannak. Poltava megyében Sziréna elfogó különleges műveletet rendeltek el.
Ein Ehepaar aus Hockenheim, nahe Heidelberg, wollte eine Tochter und tötete dafür die Mutter und Großmutter eines damals fünf Wochen alten Babys. Jetzt steht das Urteil. https://t.co/Jdl4CBuz26
⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of violence & gore.
The dismembered remains of nine students, aged 19 to 30, were discovered on 2nd March in San Jose Miahuatlan, Mexico, near the border of Puebla & Oaxaca states. The victims, five men & four women from… pic.twitter.com/vpYmigzYgH
— True Crime Updates (@TrueCrimeUpdat) March 5, 2025
Im Rhein-Maas Klinikum (RMK) in #Würselen gilt ab morgen bis auf Weiteres ein Besuchsverbot. Für die Weihnachtstage strebt das Krankenhaus – abhängig von der weiteren Entwicklung des Infektionsgeschehens – Ausnahmeregelungen an. - https://t.co/d3bnZTTFd8pic.twitter.com/0q336h5ee2
Zunilda Hoyos Méndez, la fisicoculturista colombiana conocida popularmente como la “Mujer Hulk“, fue hallada muerta en su residencia de la Costa del Sol, en España.
Según los reportes policiales, Méndez habría sido asesinada a martillazos probablemente… pic.twitter.com/CQPVfIvRP9
Egy Ternopil megyei területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) munkatársa 5000 dollárt követelt egy elfogott és a katonai nyilvántartási adatok ellenőrzése címén beszállított hadköteles állampolgártól, hogy elhagyhassa a TCK területét és elengedjék neki az adminisztratív bírságot – számolt be szombaton a korrespondent.net hírportál a nyugati régió katonai ügyészségének közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint a gyanúsított 5000 dollárt követelt egy állampolgártól, akit katonai nyilvántartási adatainak az ellenőrzése címén állítottak elő. Ebből az összegből le kellett volna fizetnie a kollégáit, hogy segítsenek a hadkötelesnek elhagyni a TCK területét. Segíteniük kellett volna abban is, hogy a hadköteles ne kapjon katonai behívót, és ne vonják felelősségre az okmányok késedelmes megújításáért.
A teljes összeg átvétele után a gyanúsítottat őrizetbe vették. Az ügyészek kérelmet nyújtottak be a bírósághoz, hogy rendeljen el megelőző intézkedést vele szemben. A fogvatartottat 3-tól 8 évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti vagyonelkobzással.
Jail for neo Nazi Piotr Kucharski, who pretended to be Wagner Group mercenary. He was arrested drunkenly brandishing a dagger at a Viking war reinactment in Suffolk https://t.co/Q4JFUhgWj9pic.twitter.com/dMMH7ddpfN
❗️Police Fire Tear Gas & Rubber Bullets, Students Break Through Barricade at Istanbul University 🇹🇷
Massive demonstrations are taking place in Turkiye's largest city after the mayor, Ekrem Imamoglu, was arrested. Many see him as President Erdogan's main rival. pic.twitter.com/k5DaOlnluW
Turkish police scuffled with May Day protesters in Istanbul on May 1, forcefully detaining some of them and dragging them away to buses pic.twitter.com/yhtX9NwGGq
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
BREAKING NEWS: car at White House appears to have either stopped at or struck the barricades and several blocks around the complex now shut down as Secret Service investigates. pic.twitter.com/unJ14nj4G5
Amelka miała siedem lat. Siedem. Polskie dziecko. Zginęła w Tarnopolu w czasie bestialskiego rosyjskiego ataku rakietowego. Nie spełni już żadnych swoich marzeń. Ta okrutna wojna musi się zakończyć, a Rosja nie może jej wygrać. Bo to jest wojna także o przyszłość naszych dzieci.
Az interneten terjedt el kedden egy videó, amelyen a Lemberg megyei területi toborzási és szociális támogatási központ tisztje fegyverével ver egy civil személyt Szambirban – számolt be az rbc.ua hírportál a Lemberg megyei hadkiegészítő parancsnokság Facebook-oldalára hivatkozva.
A jelentés szerint ma a közösségi oldalakon terjedni kezdett egy videó, amelyen Sambirban a helyi hadkiegészítő parancsnokság két alkalmazottja nem megfelelő módon viselkedik egy civillel szemben. A videón látható, hogy a két tiszt, akik közül az egyiknél fegyver volt, veri a harmadikat, egy civil személyt. A sértett a videón azt állítja, hogy jogellenesen tartják fogva.
„Videofelvétel kering az interneten két katona és egy civil között történt incidensről. A videón az esemény egy része látható, így, hogy pontosan mi történt ebben a helyzetben, és mi előzte meg a katonák tettét, nem derül ki” – állította a katonai hatóság.
A Lemberg megyei területi toborzási és szociális támogatási központ jelezte, hogy a hatósági vizsgálat idejére az érintett katonák minden körülmény tisztázásáig felfüggesztették a szolgálatból.