Iránhoz köthető kiberbűnözők fenyegették meg a Fehér Házat azoknak a feltört e-maileknek a nyilvánosságra hozatalával, amelyekhez elmondásuk szerint a 2024-es elnökválasztási kampány során jutottak hozzá – írja az Israel Hayom. A megfélemlítést célzó üzenetek a hackercsoport válasza a június 22-ei az amerikaiak célzott légicsapásokra, amikor megtámadták az iráni atomprogram fordói, natanzi és iszfaháni létesítményeit.
Az iráni hackerek Donald Trump amerikai elnök kampányszervezetétől megszerzett dokumentumokat osztottak meg a demokratákkal a 2024-es elnökválasztási kampányban. Az Israel Hayom a Reuters alapján most újabb részleteket közölt a tavalyi kibertámadással kapcsolatban, eszerint száz gigabyte e-mailhez sikerült hozzáférnie az iráni támadóknak, akik most ennek egy részét nyilvánosságra hozhatják.
A lap szerint a támadóknak a szóban forgó elektronikus levelezéshez Susie Wilesnak, a Fehér Ház kabinetfőnökének és Roger Stonenak, az elnök közeli bizalmasának számítógépét feltörve sikerült hozzáférniük. Az Israel Hayom kifejti, a Trump-csapat e-mailezését feltörő hackereknek sikerült hozzáférni Trump jogi képviselőjének, Lindsey Halligannek és az elnökkel kapcsolatban botrányba keveredett Stormy Daniels pornószínésznőnek a leveleihez is.
Az amerikai kiberbiztonsági ügynökség (CISA) képviselője a mostani fenyegetőzéseket kiszámított lejárató kampánynak minősítette, amelynek célja az elnök hiteltelenítése. Kash Patel, az FBI igazgatója figyelmeztetést adott ki a Reutersen keresztül, kijelentve:
„Bárkit, aki a nemzetbiztonság bármilyen megsértésével kapcsolatban áll, teljes körűen kivizsgálják és a törvény legteljesebb mértékében büntetőeljárás alá vonják.”
A mostani botrány az Israel Hayom szerint rávilágít az Egyesült Államok rejtett erőfeszítéseire külső hatalmakkal szemben, amelyek beavatkozási kísérleteik révén az amerikai hatalmi ágakat veszik támadás alá. Emlékeztetnek, tavaly szeptemberben még a Biden-adminisztráció vezette igazságügyi minisztérium vádolta meg az iráni Forradalmi Gárda három tagját azzal, hogy adatszivárogtatással próbálták meg befolyásolni az elnökválasztási versenyt.
Az Israel Hayom szerint az adatszivárogtatást végrehajtó hackercsoport a Reutersszel is felvette a kapcsolatot, és azt közölte: jelenleg nem áll szándékukban nyilvánosságra hozni a birtokukban lévő e-maileket, a mostani figyelmeztetés célja a Fehér Ház figyelmének felkeltése.
These fake warning emails are apparently being sent to addresses scraped from ARIN database. They are causing a lot of disruption because the headers are real, they really are coming from FBI infrastructure. They have no name or contact information in the .sig. Please beware!
Három államban azt állítják, hogy nem kapták meg a milliárdos által az elnökválasztási kampány idején megígért pénzt.
Pennsylvania, Nevada és Georgia állam választói pert indítottak Elon Musk politikai akcióbizottsága ellen, mert az nem fizette ki számukra az ígért összeget. A milliárdos a 2024-es elnökválasztási kampány idején azt ígérte, hogy 100 dollárt fizet minden választónak, aki aláír egy petíciót vagy másokat is mozgósít.
Erről a Reuters számolt be május 15-én, csütörtökön.
A felperesek szerint teljesítették a pénz kifizetésének feltételeit, mégsem kaptak semmit, ezért csalással vádolják Muskot.
BREAKING — PLANE CRASH IGNITES SAN DIEGO NEIGHBORHOOD
A small aircraft has crashed into a residential area in San Diego, setting roughly 15 homes ablaze and forcing evacuations across multiple blocks, according to local authorities.
ULTIMA HORA - AVIÓN SE ESTRELLA EN UN VECINDARIO DE SAN DIEGO, PROVOCANDO UN INCENDIO EN CASAS Y AUTOS ALEDAÑOS - Hasta el momento, las autoridades desconocen cuántas personas iban a bordo, pero la aeronave puede transportar entre seis y ocho pasajeros; hay 15 hogares afectados. pic.twitter.com/D6WN5rOJEv
🚨 BREAKING: Intense police presence and possible detained suspect inside DC Capitol Jewish Museum, outside of which a fatal shooting of two individuals occurred.
BREAKING: Level one mass casualty incident @ Penn North. 15 patients and counting - of which 5 are critical due to overdose. @wbaltv11pic.twitter.com/rnWuhWsw0T
Three people have been shot in the heart of Times Square. Bodies are on the ground, bullet holes pierce car windows. The chaos unfolded near a major tourist area. One suspect is in custody.
🚨🇺🇸 BREAKING: NATIONAL CRISIS — MASS SHOOTING IN MINNEAPOLIS 🚨
WE ARE TIRED 😡 Tired of waking up to another shooting. Tired of seeing kids, parents, officers, and neighbors gunned down. Tired of empty “thoughts & prayers” while nothing changes. 💔
Minneapolis mayor, law enforcement set to hold news conference in about 30 minutes after report of shooting at Catholic school. https://t.co/JgWtgmkLCf
⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of the discovery of human remains.
Suspected human bones, including part of a skull, were found in a traveler's luggage at a Florida airport. The passenger told authorities they used the remains for "rituals."
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
#WATCH!!!!! At least 3 people killed, 11 injured after the horrific plane crash near the Louisville airport, according to Kentucky Gov. Andy Beshear. 🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
BREAKING🚨: A UPS plane reportedly had 280,000 gallons, likely misstated and should be pounds, of fuel when it crashed near an airport in Kentucky, after departing from Louisville Muhammad Ali International Airport. There were 3 souls on board.
A school principal in Oklahoma is being hailed a hero after single-handedly stopping a mass shooting attempt and surviving a gunshot wound in the process.
Praise God.
At Pauls Valley High School, Principal Kirk Moore confronted a 20-year-old former student who allegedly… pic.twitter.com/S4AEB3wHv7
Személyes adataik megadásával és egy alkotmányt támogató petíció aláírásával szállhattak be az Elon Musk nevéhez köthető America PAC nevű szervezet Super PAC elnevezésű, republikánus szavazók számára kiírt nyereményjáték résztvevői, akik közül eddig kilencen nyertek fejenként 1 millió dollárt.
Mivel a közelgő amerikai elnökválasztás hajrájában csatatérállamnak számító Pennsylvániában a lottójáték szervezése állami hatáskörbe tartozik, Philadelphia kerületi ügyésze, Larry Krasner pert indított Musk és az America PAC ellen, írja a Guardian.
Nem ez az első eset, hogy Musk a törvénnyel találja szemben magát a nyereményjáték miatt, hiszen az igazságügyi minisztérium korábban már figyelmeztette ebben az ügyben, ennek ellenére a választási lottó tovább folytatódott. A pert elindító philadelphiai kerületi ügyész azzal indokolta döntését, hogy feladatai közé tartozik a nyilvánosság védelmezése a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatoktól, beleértve az illegális lottójátékokat. Krasner hozzátette, védelmeznie kell a közvéleményt a választások tisztességébe való beavatkozástól is.
Alexander Vindman has accused Elon Musk of divulging state secrets to Vladimir Putin, and that the real reason he supports Trump is because Putin ordered him to do so. pic.twitter.com/WAFjL3RKue