Szeptember 29-én, 16:31-kor a mentőszolgálathoz érkezett bejelentés egy férfi eltűnéséről az Ungvári járás Turjaremetén – számoltak be róla a hozzátartozói.
Kiderült, hogy a 73 éves helyi lakos gombázni indult az erdőbe, és hosszú ideig nem tért haza. A keresésre az ungvári hegyi mentők indultak.
Kevesebb mint egy óra alatt, 17:40-re, a mentők és önkéntesek együtt megtalálták a férfit a falu közelében. Orvosi ellátásra nem volt szüksége, így a mentők kivezették az erdőből és átadták a családjának.
A hírt a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának (DSZNSZ) kárpátaljai kirendeltsége közölte.
A napokban egy órán belül két tűzesetről kaptak értesítést a tűzoltóság munkatársai a Turjaremetéről.
A hírt a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának (DSZNSZ) munkatársai közölték.
Az első bejelentés 11:30-kor érkezett a Szadova utcai lakosoktól, ahol egy 65 éves nő háza gyulladt ki. A perecsenyi tűzoltók fél óra alatt lokalizálták a tüzet 100 m²-es területen, és további egy órára volt szükség a teljes oltáshoz. A tűzoltás közben az egyik szobában holtan találták a ház tulajdonosát.
Kevesebb, mint fél órával később érkezett a második bejelentés a Központi utcáról. Ezúttal egy melléképület gyulladt ki, ahol tűzifát tároltak. A tűzoltók szintén gyorsan reagáltak, és 10 perc alatt eloltották a tüzet 16 m²-en. Csak az épület és a tűzifa sérült, a környező épületek épségben maradtak.
Después de más de 48 horas, el incendio en el Cercado de Lima, Perú, sigue fuera de control. Al menos dos edificios se han derrumbado y otro presenta daños estructurales. #Lima#Incendio
🔥 A massive fire has broken out at the Onezhsky Shipbuilding Plant in Petrozavodsk, Karelia, Russia. The blaze has already spread across 1,500 square meters. pic.twitter.com/0GcMOMXQoZ
🚨 🇷🇺 Russie : L'une des limousines de Vladimir Poutine a explosé et pris feu à Moscou
Une limousine Aurus, appartenant au « parc automobile officiel » de Poutine, a explosé dans une violente explosion dans une rue située juste au nord du quartier général des services secrets du… pic.twitter.com/OSmyKYYjuz
Another scene from Dnipro tonight as Russians openly massacre the civilian population, striking homes, shopping areas, a large hotel, restaraunts.
Meanwhile, Europeans stand aside, enjoying fucking cafes and fucking IKEA, despite knowing Russians are coming for them next. pic.twitter.com/zuV4f0zHTM
🚨#BREAKING: A major forest fire has broken out in parts of southern New Jersey, prompting evacuations as the blaze threatens nearby homes and buildings
За прошедшую ночь в небе над Россией сбили более 100 беспилотников
Минобороны РФ отчиталось о сбитии 105 БПЛА в ночь на пятницу. В Белгородской области ликвидировали 26 дронов, в Брянской — 25, в Ростовской — 23. Также 9 беспилотников были поражены над акваторией Азовского моря.… pic.twitter.com/pmJKMqOXtI
Смердюча кровожадна рашня намагається перетворити чудову Одесу в таке саме болото,як і свої гнилі єбеня.Черговий обсріл міста.Історичний центр Приморський бульвар,Привоз,житлові будинки і АЗС.Уйобки фашистські🤬 pic.twitter.com/QXN3sJwwov
🔥 У Ростові після серії потужних вибухів спалахнула велика пожежа
Російські пабліки повідомляють про займання на лівому березі Дону, неподалік «Ростов Арени». Місцеві у коментарях пишуть, що перед цим чули вибухи. Раніше в місті оголосили загрозу атаки дронів pic.twitter.com/oGbPCVB8RF
Footage showing firefighting ships with the Japanese Coast Guard fighting a fire onboard the San Antonio-Class Amphibious Transport Dock, USS New Orleans (LPD-18), off the coast of Okinawa, Japan. pic.twitter.com/czcUFgvSO8
❗️🇺🇲 - On Thursday night, October 2, 2025, a massive explosion followed by a fire erupted at the Chevron refinery in El Segundo, California, producing large flames and thick smoke visible across the South Bay area.