Oroszország súlyos támadást indított szeptember 28-án Ukrajna ellen, különféle rakétákkal és Sahed típusú drónokkal. A drónok Kijevet, valamint az ország keleti, déli és középső térségeit is célba vették, észak felől érkezve.
Az éjszaka folyamán Oroszország aeroballisztikus „Tőr” rakétákkal támadta Ukrajnát, célba véve a Hmelnickij megyében lévő Sztarokosztyantyin városát. Hajnalban cirkálórakéták támadták Kijevet, a városban számos robbanást lehetett hallani. Hajnali 3 óra után a légierő arról számolt be, hogy Tu–95MS bombázókról indítottak cirkálórakétákat, valamint Zaporizzsját tengerről indított Kalibr rakétákkal támadták. Zaporizzsjában lakóházak rongálódtak meg, legalább három ember megsérült – írja az Origo.
Reggel Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere közölte, hogy a város minden kerületében több épület is megsérült a rakéták repesztalálatai miatt.
Különösen a Szolomjanszkij kerületben rongálódott meg részben egy ötemeletes épület, ahol eddig három sérültről tudni. Klicsko több, Kijev felé tartó rakétára és repeszre hívta fel a figyelmet.
Megfigyelőcsatornák és a helyi lakosok jelentése szerint sorozatos robbanások történtek a Kijev melletti Bila Cerkvában is, amelyet drónok támadtak meg – írja a BBC. Támadás érte a Vinnyicjai területet is, ahol néhány nappal ezelőtt az oroszok az energiainfrastruktúrát rongálták meg. A rakéták átrepültek Szumi megyén, majd Poltaván keresztül Cserkaszi felé, egy részük Kanivon át Kijev irányába.
⚡️ Russia attacked Zaporizhzhia with cruise missiles, damaging critical infrastructure, a school, and residential buildings, according to the regional administration.
Egy másik rakétacsoport Smila felé haladt, ahol az oroszok néhány hete a vasúti infrastruktúrát rongálták meg. A légierő rakétafenyegetést jelzett Lohvicja és Luben (Poltava megye), valamint Tetyev (Kijevi terület) térségében. Ezzel párhuzamosan, helyi idő szerint reggel 6 óra előtt a légierő ballisztikus rakétatámadást jelentett Szumi megye ellen.
❗️Video of firefighters battling a burning high-rise in Zaporizhzhia
In Kyiv, a 7-hour air-raid alert and massive drone & missile attack caused damage across the city. Key consequences by district: ▪️Darnytskyi – drone debris hit cars and a roadway. ▪️Sviatoshynskyi – debris… pic.twitter.com/6E8QnnxfQJ
Reggel 7 óra előtt a légierő újabb rakéták nyugat felől Kijev irányába történő mozgásáról adott hírt, a megfigyelőcsatornák pedig több tucat sahed drónt észleltek, amelyek támadták és köröztek a főváros körül. Reggel 7 óra után feloldották a légiriadót az ország nyugati részein, a megfigyelőcsatornák szerint ekkor már nem volt rakéta Ukrajna felett.
A sahed drónok Kijev elleni támadása azonban tovább folytatódott. Ukrajna előző nagyszabású bombázása szeptember 20-án éjjel történt, akkor három ember vesztette életét különböző régiókban.
Az oroszok a vasúti és energia-infrastruktúra lerombolására törekednek, az elmúlt napokban megpróbálták áram nélkül hagyni a Csernyihivi régiót.
[type] => post [excerpt] => Oroszország súlyos támadást indított szeptember 28-án Ukrajna ellen, különféle rakétákkal és Sahed típusú drónokkal. A drónok Kijevet, valamint az ország keleti, déli és középső térségeit is célba vették, észak felől érkezve. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1759056600 [modified] => 1759050146 ) [title] => Újabb támadáshullám érte Ukrajnát az éjszaka (videó) [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=219432&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 219432 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 219433 [image] => Array ( [id] => 219433 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/tuz-1.jpg [original_lng] => 36484 [original_w] => 785 [original_h] => 442 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/tuz-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/tuz-1-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/tuz-1-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/tuz-1.jpg [width] => 785 [height] => 442 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/tuz-1.jpg [width] => 785 [height] => 442 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/tuz-1.jpg [width] => 785 [height] => 442 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/tuz-1.jpg [width] => 785 [height] => 442 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1759039347:12 [_oembed_e7f828b6615c0b966f93691536ad0c27] =>
⚡️ Russia attacked Zaporizhzhia with cruise missiles, damaging critical infrastructure, a school, and residential buildings, according to the regional administration.
❗️Video of firefighters battling a burning high-rise in Zaporizhzhia
In Kyiv, a 7-hour air-raid alert and massive drone & missile attack caused damage across the city. Key consequences by district: ▪️Darnytskyi – drone debris hit cars and a roadway. ▪️Sviatoshynskyi – debris… pic.twitter.com/6E8QnnxfQJ
Terrorist russia massively attacked Zaporizhzhia yesterday late evening 😡! Six civilians were wounded, all of em hospitalized 😞! Two apartment buildings, a store premises and civilian cars were damaged 😡 @IntlCrimCourt#RussiaIsATerroristStatepic.twitter.com/pKCH4cLCvV
Russian forces staged a ‘massive’ drone attack on November 23 on Kharkiv, Ukraine's second-largest city, killing four people and injuring several others, officials said https://t.co/CnUVvagcJApic.twitter.com/f9kImFtwl2