Ukrajna csütörtökön új rekordot állított fel az egy nap alatt indított drónok számában, ezzel nemcsak a korábbi maximumot, hanem Oroszország legnagyobb napi támadását is meghaladta az egész háború alatt – számolt be az rbc.ua hírportál az Agentstvo.Novosti orosz portálra hivatkozva.
A jelentés szerint az orosz védelmi minisztérium közlése szerint az elmúlt 24 órában az orosz légvédelem 992 ukrán repülőgép típusú drónt, 4 nagy hatótávolságú cirkálórakétát és 10 irányított bombát lőtt le. Ugyanakkor a minisztérium csak a lelőtt drónokról számol be – a ténylegesen fellőtt drónok száma ennél magasabb lehet.
Ukrajna korábbi rekordját június 6-án jegyezték fel, amikor az orosz védelmi minisztérium 911 lelőtt drónról, 13 légibombáról és 4 HIMARS rakétáról jelentett be. A háború alatti legnagyobb orosz támadás Ukrajna ellen március 24-én történt – akkor Oroszország egy nap alatt 948 drónt vetett be. Vagyis Ukrajna június 18-án mindkét mutatót túlszárnyalta.
Az orosz média szerint a teljes körű háború első éveiben az ukrán fegyveres erők nem tudták felvenni a versenyt Oroszországgal a terület mélyén végrehajtott dróntámadások intenzitásában. A helyzet idén megváltozott: márciusban, egy hónap alatt először, Ukrajna több drónt indított, mint Oroszország: 7551-et a 6462-vel szemben; áprilisban ismét Oroszország volt előnyben: 6583 a 4801-gyel szemben; májusban Ukrajna visszaszerezte vezető pozícióját: 8973 a 8150-nel szemben.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna csütörtökön új rekordot állított fel az egy nap alatt indított drónok számában, ezzel nemcsak a korábbi maximumot, hanem Oroszország legnagyobb napi támadását is meghaladta az egész háború alatt.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1781858940
[modified] => 1781813090
)
[title] => Ukrajna csütörtökön először előzte meg Oroszországot a dróntámadások napi számában
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=247959&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 247959
[uk] => 247963
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 247960
[image] => Array
(
[id] => 247960
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/dron-3.jpg
[original_lng] => 38587
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/dron-3-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/dron-3-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/dron-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/dron-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/dron-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/dron-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/dron-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1781812086:8
[_thumbnail_id] => 247960
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1997
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 956712133002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 3126
[2] => 41
[3] => 67169
[4] => 11
[5] => 167
[6] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Kiemelt téma
[5] => Tanú
[6] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 233526
[1] => 582
[2] => 1992563
)
[tags_name] => Array
(
[0] => orosz támadások
[1] => statisztika
[2] => ukrán dróntámadások
)
)
[1] => Array
(
[id] => 247157
[content] =>
Oroszország veszteségei halottakban és súlyos sebesültekben már régóta meghaladják a havi 30 ezret az ukrán pilóta nélküli rendszerek kezelőszemélyzete által tanúsított pontosság és szakértelem eredményeként – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön abból az alkalomból, hogy Ukrajnában először idén ünneplik a drónerők napját.
Hangsúlyozta, hogy drónok nélkül ma már elképzelhetetlen a modern hadviselés, és a pilóta nélküli ukrán rendszerek sikeresen működnek különböző szinteken: a fronton végrehajtott feladatoktól kezdve egészen az ellenséges terület mélyén, több száz kilométerre található fontos létesítmények megsemmisítéséig.
Andrij Kovalenko, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) mellett működő, a dezinformáció elleni fellépést irányító központ vezetője a Telegramon azt írta, hogy a dél-oroszországi krasznodari régióban találat érte az afipszkiji kőolaj-finomítót, és az orosz kormányzat ezzel kapcsolatban félretájékoztatott . „Az orosz propagandának a roncsdarabokról szóló magyarázataiban már senki sem hisz, maguk az oroszok is gúnyt űznek az orosz légvédelem minőségéből” – fogalmazott a központ vezetője.
Az Ukrinform beszámolója szerint a BBC orosz szolgálata a régió operatív törzsének közlésére hivatkozva arról számolt be, hogy az olajfinomító területén tűz keletkezett, miután egy drón roncsai lezuhantak. A jelentések szerint drónmaradványok értek földet a lakóövezetben is. Ennek következtében egy ingatlan területén kigyulladt egy melléképület, egy másik házban a robbanás lökéshulláma betörte az ablakokat, valamint megrongálódott egy gázvezeték is. Később a régió operatív törzse arról tájékoztatott, hogy az olajfinomítóban keletkezett tüzet eloltották.
Krasznodarban egy többszintes lakóépület is megrongálódott. Az orosz nyelvű Astra Telegram-csatorna nyílt forrású információelemzése (OSINT) szerint az épület kevesebb mint két kilométerre található katonai jelentőségű vállalatoktól, a Kaszkad krasznodari műszergyártól és a Szaturn Rt.-től, valamint mintegy három kilométerre egy katonai reptértől.
A Sárga Szalag elnevezésű ukrán ellenállási mozgalom a Telegramon közölte, hogy Ukrajna orosz megszállás alatti területeiről több mint 900 gyermek vett részt katonai kiképzésen egy, az oroszországi Volgográd közelében működő táborban. „A Sárga Szalag mozgalom aktivistái arról számoltak be, hogy a Volgográdi területen befejeződött a Fiatal Hősök Ideje elnevezésű tábor turnusa, amelyen több mint 900, a donyecki, a luhanszki, a zaporizzsjai és a herszoni területek megszállt részeiről származó gyermek vett részt. A 14-17 éves fiatalokat két héten át alapkiképzésre, drónkezelésre és harctéri egészségügyi ismeretekre oktatták, valamint fizikai felkészítésen estek át” – áll a közleményben.
A jelentés szerint a programban különös hangsúlyt kapott az orosz propaganda: találkozókat szerveztek a háború résztvevőivel, katonai jellegű rendezvényeket tartottak, valamint olyan programokat, amelyek az orosz hadsereg iránti lojalitás kialakítását szolgálták.
„Figyelemre méltó az ilyen programok mérete. Már nem elszigetelt esetekről, hanem rendszerszintű politikáról van szó” – vélekedett az ellenállási mozgalom.
Olekszandr Percovszkij, az ukrán állami vasúttársaság igazgatótanácsának elnöke a Facebookon arról tájékoztatott, hogy a Szumi megyei Konotop városa elleni reggeli orosz támadás következtében találat érte a helyi vasúti mozdony- és kocsiszíntelepet, életét vesztette egy vasutas, további négy ember pedig megsebesült.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Oroszország veszteségei halottakban és súlyos sebesültekben már régóta meghaladják a havi 30 ezret az ukrán pilóta nélküli rendszerek kezelőszemélyzete által tanúsított pontosság és szakértelem eredményeként – jelentette ki Volodimir Zelenszkij.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1781209380
[modified] => 1781200696
)
[title] => A dróntámadások miatt meghaladja a havi 30 ezres emberveszteséget az orosz hadsereg
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=247157&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 247157
[uk] => 247234
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 247158
[image] => Array
(
[id] => 247158
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/ukran-dron.webp
[original_lng] => 53266
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/ukran-dron-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/ukran-dron-300x169.webp
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/ukran-dron-768x432.webp
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/ukran-dron-1024x576.webp
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/ukran-dron.webp
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/ukran-dron.webp
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/ukran-dron.webp
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1781247898:2
[_thumbnail_id] => 247158
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1228
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 942398229002
[_oembed_e39907e55b9e1778a27d896e654d1ee8] =>
❗️Ukraine’s 123rd Territorial Defense Brigade has carried out the first known mission of its kind.
Ukrainian operators remotely guided an unmanned maritime platform across the Black Sea, carrying a machine-gun-equipped ground robot. They landed the robot on the occupied Kinburn… pic.twitter.com/wKncXttJqb
— Special Kherson Cat 🐈🇺🇦 (@bayraktar_1love) July 13, 2026
Az ukrán védelmi erők szerdára virradó éjjel számos fontos létesítményt támadtak Oroszország területén, köztük a szentpétervári olajterminált, a kronstadti katonai bázis létesítményeit és egy vállalatot a Tambovi területen – jelentette be Volodimir Zelenszkij elnök a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az elnök közölte, hogy az éjszakai műveletben az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU), a pilóta nélküli rendszerek erői, a különleges műveleti erők, a katonai hírszerzés és az Állami Határőrszolgálat katonái vettek részt.
A támadás egyik fő célpontja a szentpétervári olajterminál. Zelenszkij szerint az ukrán államhatártól a létesítményig körülbelül 1100 kilométer van. Mint hangsúlyozta, a terminál az orosz olajipar része, amely a háborúra dolgozik. A második célpont a kronstadti bázis tisztán katonai létesítményei voltak.
A harmadik célpont egy, a Tambovi területen működő, orosz fegyvereket gyártó vállalat, amely a frontvonaltól közel 600 kilométerre található. „Köszönöm katonáinknak a pontosságukat. Az ukrán nagy hatótávolságú szankciós tervet pontosan úgy hajtják végre, ahogyan az szükséges a béke közelebb hozásához” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.
Jelentős korlátozások mellett üzemel Oroszország legnagyobb fekete-tengeri kikötője, Novorosszijszk, miután ukrán dróncsapások megrongálták a létfontosságú létesítményeket.
A jelentések szerint a legfontosabb olajrakodó pontok közül kettő egyelőre nem indult újra, így jelenleg csak kisebb kapacitással zajlik a szállítás. Ez azt jelenti, hogy a kikötő – amely naponta több százezer hordó olajat kezel – jóval kevesebbet tud exportálni, mint korábban.
A támadások során több rakpartot és vezetékrendszert is találat ért, egyes részeken tüzek is keletkeztek. Bár a kikötő nem állt le teljesen, a működés jelentősen beszűkült, ami érzékenyen érintheti az orosz olajexportot.
Az elmúlt napokban nem ez volt az egyetlen célpont: más orosz kikötők és olajlétesítmények ellen is történtek csapások. A jelek szerint ezek nem elszigetelt akciók, hanem egy szélesebb stratégia részei, amelyek célja az orosz energiaellátási lánc gyengítése – számolt be az Index.
A pilóta nélküli rendszereket kezelő erők több mint 168 000 orosz célpontot támadtak, amelyek becsült értéke a létrehozásuk óta eltelt 7 hónapban 20 milliárd dollár – számolt be kedden az rbc.ua hírportál az ukrán fegyveres erők Facebook-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint a harci bevetések számát tekintve a jelzett időszakban több mint 832 ezer történt. Az eltalált ellenséges célpontok között 532 harckocsi, mintegy 2500 ágyú és tarack, közel 7700 jármű és több mint 5500 motorkerékpár volt. A drónkezelők több mint 50 000 megszálló katonát is eltaláltak. A pilóta nélküli rendszereket kezelő erők állítása szerint több mint 350 célpontot támadtak közvetlenül orosz területen.
Az ukrán pilótanélküli rendszerek erői az ukrán fegyveres erők egy különálló haderőneme, amelyet 2024-ben hoztak létre a drónok központosított használatára az Oroszország elleni háborúban. A pilótanélküli repülőgépek légi, tengeri és szárazföldi pilóta nélküli platformokat ötvöznek, és kulcsszerepet játszanak az ellenség aszimmetrikus elrettentésében, kompenzálva a légierő és a tüzérség hiányát.
Хроника ударов по территории Украины 17 января - 18 января 2026 года.
Вчера днём и ночью ВКС и ракетные войска наносили удары по целям на Донбассе, в Сумской, Харьковской, Запорожской, Днепропетровской и Херсонской областях (весь спектр средств поражения), в окрестностях… pic.twitter.com/fLD0Wv0I1c