A lengyel hatóságok lefüleltek egy ukrán mozdonyvezetők által fenntartott csempészútvonalat, amelyen keresztül fiatal férfiakat csempésztek be az unióba. A rajtaütés során két mozdonyvezetőt letartóztattak, akiket illegális határátlépés megszervezésével vádolnak. Az ukrán embercsempészek fejenként tízezer dollárért nyújtották a szolgáltatást.
Lengyel sajtóértesülések szerint mozdonyvezetők segítettek hadköteles ukrán férfiaknak átjutni a határon, és bejutni az Európai Unió területére. A lengyel határőrség közlése szerint a masiniszták a férfiakat a mozdonyban bújtatták el, amely Przemysl irányába közlekedett. Az ukrán embercsempészek a szöktetést személyenként tízezer dollárért vállalták – számolt be róla az Origo.
A hatóságok letartóztattak két mozdonyvezetőt, akiket többek között az illegális határátlépések megszervezésével gyanúsítanak, és akár nyolc év börtönbüntetés is kiszabható rájuk. Az akció során két ukrán állampolgárt is elfogtak, akik ezen az útvonalon jutottak át az Európai Unió területére. A férfiak beismerték a terhükre rótt cselekményeket, és elmondták, hogy a katonai besorozástól való félelem miatt döntöttek így.
Az ügy még folyamatban van, további letartóztatások sem kizártak – mondta Marta Petkowska, az ügyészség szóvivője.
Fala antyukraińskiego hejtu w mediach społecznościowych przekłada się już kolejny raz w zerwanie flagi Ukraińskiej z Konsulatu Honorowego Ukrainy w Przemyślu. W tym roku to co najmniej piąty akt publicznego znieważania flagi 🇺🇦 w tym samym miejscu. pic.twitter.com/9dmhv7hJZm
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025