Több alkalommal is illegális marihuánacsempészetet fedeztek fel a kárpátaljai vámosok az ukrán–szlovák és az ukrán–magyar határon.
Az első esetben egy 29 éves osztrák férfi lépett be Ukrajna vámterületére a kaszonyi határátkelőn. A házkutatást végző ellenőrök az ellenőrzés során egy papírzacskóban 4 g ismeretlen, növényi eredetű, külsőleg marihuánához hasonló anyagot találtak, amely az autó irattárolójában volt.
A másik eset a kisbereznai határátkelőn történt, amikor is egy 17 éves cseh állampolgár próbált meg behozni Ukrajnába szintén 4 gramm marihuánát. Az ügyben eljárást indítottak, az illegális anyagot lefoglalták.
Az Állami Vámhivatal egyik tisztviselője 2000 dollár kenőpénzt kapott, a pénzt egy kávéscsészébe rejtették.
Kijevben a rendfenntartók őrizetbe vették az Állami Vámszolgálat egyik tisztviselőjét, aki egy kávéscsészében 2000 dollár kenőpénzt kapott azért, hogy az „ügyfele” 40 ezer dollárt vihessen el külföldre. Erről a Nemzeti Rendőrség sajtószolgálata számolt be november 9-én, csütörtökön.
A hatóságok a kenőpénz átvételekor vették őrizetbe. Az ügyeben eljárást indítottak, a nyomozás tart.
❗️Around 6 AM local time, an air raid was announced across #Ukraine. Russia launched cruise missiles across the country. Explosions were heard in many cities, including #Kyiv.
Consequences of a missile attack on Kyiv. 10 people were injured, another 79 were evacuated
📍 In the Podilsky district, a two-story building has been occupied, there is destruction. 📍 There was a fire in an apartment in the Shevchenkiv district, 15 people were evacuated from… pic.twitter.com/WCQSWOZ7pJ
Пачки доларів знайшли в Київській міськраді: НАБУ і САП виявили 6,4 млн дол. США, 630 тис. євро та 800 тис. грн У межах операції «Чисте місто» щодо корупції провели низку обшуків у пов’язаних з організатором злочинної схеми осіб. pic.twitter.com/hoDC3MqtCZ
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
Станом на зараз відомо про 26 потерпілих, з них шестеро дітей Схоже на те, що ворог вирішив бити по Києву кожну ніч. Сьогодні в декількох районах постраждали багатоповерхівки. Це була атака шахедами. Репортаж з одного з таких будинків. В стіні дірка, є постраждалі, служби та… pic.twitter.com/qh8UMJiNdW
Az Állami Nyomozó Iroda munkatársai tájékoztatott két vámost az ellenük indult büntetőeljárásról, akik technikai cikkeket engedtek be az országba a vámilletékek befizetése nélkül.
Az eset az elmúlt év júniusában történt az asztélyi határátkelőn. A gépkocsiban a rendőrök 2 milló 447 ezer dollár értékű árucikket találtak.
A vámosok, akik ellenőrzés nélkül engedték be a mikrobuszt az országba, 14 millió hrivnyás kárt okoztak az állami költségvetésnek.
Az ügyben folyik az eljárás, a bírósági tárgyalásra hamarosan sor kerül.
Search-and-recovery operations continue last night and today at the Pabradė Training Ground in eastern Lithuania; with two working dogs from the Estonian Military Police, Tilt and Maik, arriving to help search for the fourth and final missing U.S. Soldier from the 1st Armored… pic.twitter.com/mXJ5oEu69w
Lithuania stands with its closest ally. 🇺🇸 People gathered at the U.S. Embassy in Vilnius to mourn the tragic loss of four American Soldiers. We feel profound solidarity, respect, and gratitude toward the U.S. Soldiers. pic.twitter.com/IFJVrTDliY
— Lithuania MFA | #StandWithUkraine (@LithuaniaMFA) April 1, 2025
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
A Gazdaságbiztonsági Iroda munkatársai (BEB) több mint 10 magas beosztású vámhivatalnokot lepleztek le, akik az ukrán gabonaexport során 5,2 milliárd hrivnyát sikkasztott el – közölte kedden az Ukrajinszka Pravda hírportál az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a BEB sajtószolgálataira hivatkozva.
A jelentés szerint a sikkasztási művelet megszervezésében részt vesz az Állami Vámszolgálat egyik osztályának helyettes vezetője és az Odesszai Vámhivatal vezetése. A bűncselekmény végrehajtásába a résztvevők több mint 370 fiktív kereskedelmi struktúrát vontak be. Az exportprogram résztvevői ezeken keresztül vásároltak búzát magántermelőktől, mezőgazdasági vállalkozásoktól és mezőgazdasági nagyüzemektől. Ezt követően a termékeket számos közvetítő cégen keresztül szállították át, és a gabonát exportőröknek értékesítették külföldre.
A 2022. augusztus-szeptemberi időszakban a Fekete-tengeri, a Déli és az Odesszai Kikötők gabonatermináljai kapacitásainak felhasználásával több mint 1 millió tonna kétes eredetű gabonát exportáltak ilyen módon. A közlemény megjegyzi, hogy a BEB és az Állami Adószolgálat kockázatos műveletekről küldött tájékoztatást az Állami Vámszolgálatnak, de az illetékesek figyelmen kívül hagyták azokat. A vizsgálat szerint a vámosok elősegítették a gabonakivitelt. Bár az SZBU szerint a veszteségek pontos összegének kiszámítása még folyamatban van, a BEB 5,2 milliárd hrivnyára becsüli a 2022-re vonatkozó, az exportműveletekből származó bevétel után elmulasztott adófizetési kötelezettségből eredő veszteséget.
A BEB nyomozói az SZBU-val együtt 30 házkutatást tartottak az Állami Vámszolgálat helyiségeiben, az Odesszai Vámhivatal és az Állami Vámszolgálat Fekete-tengeri, Déli és Odesszai Kikötők vámhivatalaiban, valamint az Állami Vámszolgálat hivatalnokainak a lakóhelyén. A házkutatások során a gabona vámkezelését és szállítását igazoló iratokat, számítógépeket és telefonokat foglaltak le. Olyan dokumentumokat is lefoglaltak, amelyek arról tanúskodhatnak, hogy a hivatalnokok tisztában vannak a gabonaexportőrök körében meglévő kockázatokkal.
Jelenleg a BEB munkatársai elemzik az említett közvetítő cégek tevékenységét, és meghatározzák a szélhámosságban érintettek teljes körét. Intézkedéseket foganatosítanak a büntetőjogi felelősségre vonásuk és az államnak általuk okozott károk megtérítése érdekében.
За матеріалами СБУ повідомлено про підозру меру Полтави
Фігурант поширив дані, які не розміщувалися у відкритому доступі ні Генеральним штабом ЗСУ, ні Міноборони, ні іншими уповноваженими державними органами.
Photos have been released which show a number of Large Holes causing Severe Damage to the Roadway on the Kerch Strait Bridge. pic.twitter.com/X5DyfBjkGD
Clearer pictures of the destroyed span of the Kerch Bridge. It is the side leading from Russia to the temporarily occupied peninsula.
That bridge section will not be operational for the rest of the year and we will see what will come next. It is obvious that Russians cannot… pic.twitter.com/LyNKZHE2jG
The Security Service of Ukraine (SBU) has detained two foreign agents of the Russian Federal Security Service (FSB) who were preparing a missile attack on the headquarters of the Defense Forces in Odessa.#Ukraine️#UkraineRussiaWar#Russiapic.twitter.com/InyqpOPc4K
The Russian air base of Morozovsk in the Rostov Region, Russia, is under heavy UAV attack. Locals report of 60 explosions and the night sky is full of anti aircraft fire.
The place is base of the 559th Bomber Aviation Regiment, equipped with Su-34.
Huszonnégy vámtisztet távolítottak el pozíciójukból, miután az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) akciójában kiderült: a tisztek, beleértve vezető beosztásban lévők is, segítettek csempészeknek – erről Volodimir Zelenszkij ukrán elnök számolt be szerda esti videoüzenetében.
Ami a szankcionált személyeket illeti, akik külföldi, különösen orosz és román állampolgársággal is rendelkeznek, az SZBU javaslata alapján és a hatályos jogszabályok értelmében úgy döntöttem, hogy megszüntetem az ukrán állampolgárságukat – mondta az államfő.
Volodimir Zelenszkij megjegyezte, hogy Ukrajnában nincs helye csempészeknek és bűnözői hálózatnak. „Úgy tűnik, hogy néhányan ezt nem értették. Most majd érteni fogják” – tette hozzá az ukrán elnök az Unian ukrán hírügynökség szerint.
BREAKING: Passengers onboard an Aeromexico flight duck for cover after it was shot at in Culiacan, Mexico. At least one bullet hit the fuselage in the moments after El Chapo's son was captured. pic.twitter.com/HYPYDF58xX
An #Aeromexico Connect Embraer 190 and a #Mexico Air Force #FAM Boeing 737 (serial 3526) were hit by gunfire during violent incidents near the #Culiacan International Airport, this in the wake of the capture of El Chapo Guzmán's son, Ovidio Guzmán. pic.twitter.com/L21o43IybV
— The Latin American Aviation Historical Society (@The_LAAHS) January 5, 2023
(Pakistan) - A Mob Have Smashed Their Way Into Warburton Police Station, In Nankana Sahib, Dragged A Man To His Death For Blasphemy, Before Burning His Body#shuttletvnewspic.twitter.com/QDbaFrLLmd
Greta Thunberg was briefly detained by Norway police during a demonstration in Oslo, removing her and other activists from the finance ministry. The campaigners are demanding the removal of wind turbines from reindeer pastures on Sami Indigenous land https://t.co/Rpk2xVmS2Ypic.twitter.com/xt0MFI6Vbq
Indigenous and environmental activists, including Greta Thunberg, blocked access to several Norwegian ministries, expanding a protest to demand the removal of wind turbines from reindeer pastures https://t.co/1T2XKXy1YApic.twitter.com/wwDn7dUP2f
Breaking: Russia’s main security agency said it had detained Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich, a U.S. citizen, for what it described as espionage https://t.co/5mr3h7uroZ
Rangers abducted PTI Chairman Imran Khan, these are the visuals. Pakistan’s brave people must come out and defend their country. pic.twitter.com/hJwG42hsE4
During the searches of the brothers’ residences, German authorities discovered bomb-making chemicals, including a package of urea fertilizer and hydrogen peroxide. https://t.co/qKgqsHPc3H
— Strutting & fretting ????????? (@fimetic) May 26, 2023
A young man has been found living under the hidden stairs of a shopping mall in #Shanghai for over half a year without anyone knowing. A ergonomic chair, a tent, a table and a computer - he cleaned up the small place and even used an inverter to generate electricity. pic.twitter.com/WF6ZX7SEGe
V MOSKVI JE ARETIRAN PRODUCENT REUTERS: Konstantin Gabov je osumljen,da je pripravljal materiale za YouTube kanal Navalny LIVE.
Celotno sporočilo pokojnega "vodje" skrajne opozicije Navalnega je bilo o korupciji v Rusiji, toda s producenti,ki jih financira Reuters - zdi se, 1/2 pic.twitter.com/lG9kVyvUDK
Madhouse News The Tverskoy Court has fined Moscow resident Stanislav Netesov, who dyed his hair yellow and blue, under the article on discrediting the army. Maybe they should just ban the colors yellow and blue altogether? The sun and the sky? Don't look up or you'll go jail... pic.twitter.com/RZ0djnadGc
❗️Police Fire Tear Gas & Rubber Bullets, Students Break Through Barricade at Istanbul University 🇹🇷
Massive demonstrations are taking place in Turkiye's largest city after the mayor, Ekrem Imamoglu, was arrested. Many see him as President Erdogan's main rival. pic.twitter.com/k5DaOlnluW
¡𝗖𝗔𝗬𝗢́ 𝗘𝗟 𝗠𝗔́𝗫𝗜𝗠𝗢 𝗖𝗔𝗕𝗘𝗖𝗜𝗟𝗟𝗔 𝗗𝗘 𝗠𝗔𝗙𝗜𝗔 𝗜𝗧𝗔𝗟𝗜𝗔𝗡𝗔 𝗘𝗡 𝗔𝗠𝗘́𝗥𝗜𝗖𝗔 𝗟𝗔𝗧𝗜𝗡𝗔! En Bogotá, en desarrollo de la ofensiva contra el multicrimen y el delito, la @PoliciaColombia , en coordinación con @Europol y autoridades del Reino Unido e… pic.twitter.com/pa3dZ2fn8g
— Mayor general Carlos Fernando Triana Beltrán (@DirectorPolicia) July 11, 2025
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
BREAKING NEWS: car at White House appears to have either stopped at or struck the barricades and several blocks around the complex now shut down as Secret Service investigates. pic.twitter.com/unJ14nj4G5
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
A hatóságok nemrégiben lebuktattak két vámost, akik az asztélyi határátkelőn a vámilletékek befizetése nélkül engedtek be az országba több Apple márkájú technikai eszközt.
A tisztviselőket a napokban sikerült tetten érni, az információk szerint alkalmanként 300-400 dollárt kértek el az „ügyfelektől”.
A hírt Vitalij Hlahola újságíró tette közzé Telegram-csatornáján.
Dans le cadre d’un dossier du Parquet Fédéral de suspicions de corruption, visant des personnes actives au sein du Parlement européen, la Police Judiciaire Fédérale a saisi près d’1,5 millions d’euros lors de perquisitions menées en région bruxelloise. pic.twitter.com/2UfK2zNtnm
(Pakistan) - A Mob Have Smashed Their Way Into Warburton Police Station, In Nankana Sahib, Dragged A Man To His Death For Blasphemy, Before Burning His Body#shuttletvnewspic.twitter.com/QDbaFrLLmd
Greta Thunberg was briefly detained by Norway police during a demonstration in Oslo, removing her and other activists from the finance ministry. The campaigners are demanding the removal of wind turbines from reindeer pastures on Sami Indigenous land https://t.co/Rpk2xVmS2Ypic.twitter.com/xt0MFI6Vbq
Indigenous and environmental activists, including Greta Thunberg, blocked access to several Norwegian ministries, expanding a protest to demand the removal of wind turbines from reindeer pastures https://t.co/1T2XKXy1YApic.twitter.com/wwDn7dUP2f
During the searches of the brothers’ residences, German authorities discovered bomb-making chemicals, including a package of urea fertilizer and hydrogen peroxide. https://t.co/qKgqsHPc3H
— Strutting & fretting ????????? (@fimetic) May 26, 2023
A young man has been found living under the hidden stairs of a shopping mall in #Shanghai for over half a year without anyone knowing. A ergonomic chair, a tent, a table and a computer - he cleaned up the small place and even used an inverter to generate electricity. pic.twitter.com/WF6ZX7SEGe
Innenministerin Faeser zu mutmaßlicher chinesischer #Spionage: „Der im aktuellen Fall betroffene Bereich militärisch nutzbarer innovativer Technologien aus🇩🇪 ist besonders sensibel. Umso wichtiger ist es, hier so konsequent zu begegnen, wie es uns in diesem Fall gelungen ist.“ pic.twitter.com/QJnsfYPx6D
— Bundesministerium des Innern und für Heimat (@BMI_Bund) April 22, 2024
V MOSKVI JE ARETIRAN PRODUCENT REUTERS: Konstantin Gabov je osumljen,da je pripravljal materiale za YouTube kanal Navalny LIVE.
Celotno sporočilo pokojnega "vodje" skrajne opozicije Navalnega je bilo o korupciji v Rusiji, toda s producenti,ki jih financira Reuters - zdi se, 1/2 pic.twitter.com/lG9kVyvUDK
Jail for neo Nazi Piotr Kucharski, who pretended to be Wagner Group mercenary. He was arrested drunkenly brandishing a dagger at a Viking war reinactment in Suffolk https://t.co/Q4JFUhgWj9pic.twitter.com/dMMH7ddpfN
Search-and-recovery operations continue last night and today at the Pabradė Training Ground in eastern Lithuania; with two working dogs from the Estonian Military Police, Tilt and Maik, arriving to help search for the fourth and final missing U.S. Soldier from the 1st Armored… pic.twitter.com/mXJ5oEu69w
Lithuania stands with its closest ally. 🇺🇸 People gathered at the U.S. Embassy in Vilnius to mourn the tragic loss of four American Soldiers. We feel profound solidarity, respect, and gratitude toward the U.S. Soldiers. pic.twitter.com/IFJVrTDliY
— Lithuania MFA | #StandWithUkraine (@LithuaniaMFA) April 1, 2025
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
Az Állami Nyomozó Iroda öt vámost értesített az ellenük indult eljárásról. A tisztviselőket adathamisítással vádolják.
A vámosok 2021 augusztusában és szeptemberében 29 importautó adatait hamisították meg a rendszerben, melyeket egy magánvállalat hozott be az országba.
A nyomozás során kiderült, hogy az adathamisítás által a járműveket felmentették a vámellenőrzés alól. Az autók valójában nem érkeztek be a vámhivatalba, de az Inszpektor rendszerben a vámellenőrök elvégezték a vámkezelést és szabad forgalomba bocsátották azokat.
Ez lehetővé tette az autók vizsgálatának mellőzését, értékeik mesterséges csökkentését és minimális költséggel történő levámolását.
Az ügyben folyik az eljárás – közölte az Állami Nyomozó Iroda.
Az Állami Nyomozó Iroda további 10 vámos ellen indított eljárást, akik részt vettek Medvedcsuk vállalatainak működtetésében és az illegális kőolajtermékek importjában.
A vámosok a munkácsi vámhivatal munkatársai. A törvénytelen tevékenység következtében az államnak okozott kár meghaladja a 24 millió hrivnyát.
A cég 2017-2018 között kőolajtermékeket importált vasúton és közúton. A behozott termék okmányaiban azonban gázkondenzátum szerepelt, ami nem jövedéki termék. A vámosok a vámkezelés során „nem vették észre”, hogy a ciszternák mást tartalmaznak, így a vállalatnak nem kellett befizetni a milliós adókat.
Dans le cadre d’un dossier du Parquet Fédéral de suspicions de corruption, visant des personnes actives au sein du Parlement européen, la Police Judiciaire Fédérale a saisi près d’1,5 millions d’euros lors de perquisitions menées en région bruxelloise. pic.twitter.com/2UfK2zNtnm
Пачки доларів знайшли в Київській міськраді: НАБУ і САП виявили 6,4 млн дол. США, 630 тис. євро та 800 тис. грн У межах операції «Чисте місто» щодо корупції провели низку обшуків у пов’язаних з організатором злочинної схеми осіб. pic.twitter.com/hoDC3MqtCZ
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
Hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt állítanak bíróság elé február 8-án és 10-én volt pénzügyőröket.
A vádirat szerint A.P. és társai a Beregsurány Közúti Határátkelőhelyen láttak el szolgálatot 2018. november 19. és 2019. február 26. között.
Ezen időszak alatt a Magyarországról Ukrajnába kilépő általános forgalmi adót visszaigénylő személyektől ügyintézésük során rendszeresen jogtalan előnyt, készpénzt fogadtak el, melyet a kilépésre jelentkezők az útlevelükben helyeztek el.
A vádlottak az útlevelet az utastól az ügyintézéshez szükséges dokumentumokkal átvették, majd abból a készpénzt a kezelőfülkében magukhoz vették, és a ruházatukban vagy felállítási helyükön elrejtették, így jogtalan előnyre tettek szert. A vádlottak a bűncselekményeiket egymás és elöljáróik tudtával, vagy támogatásával hajtották végre.
Search-and-recovery operations continue last night and today at the Pabradė Training Ground in eastern Lithuania; with two working dogs from the Estonian Military Police, Tilt and Maik, arriving to help search for the fourth and final missing U.S. Soldier from the 1st Armored… pic.twitter.com/mXJ5oEu69w
Lithuania stands with its closest ally. 🇺🇸 People gathered at the U.S. Embassy in Vilnius to mourn the tragic loss of four American Soldiers. We feel profound solidarity, respect, and gratitude toward the U.S. Soldiers. pic.twitter.com/IFJVrTDliY
— Lithuania MFA | #StandWithUkraine (@LithuaniaMFA) April 1, 2025
Ukrajnában 39 vámost bocsátottak el munkahelyükről a nyomozás idejére, melyet köztisztviselői esküjük esetleges megsértése ügyében indítottak ellenük.
Az információk szerint Odessza megyében 18, Kárpátalján 12, Voliny megyében 4, a Halickai Vámparancsnokságokról pedig 1 személyt menesztettek tisztségéből.