Egy apácát túszul ejtettek Afrikában, Ferenc pápa pedig jóváhagyta, hogy kifizessék érte az egymillió eurós váltságdíjat.
Mindez annak a pernek a tárgyalásán derült ki, melyet korrupció gyanújával indítottak, s melyben 10 embert állítottak bíróság elé: a tárgyaláson derült ki, hogy Angelo Becciu bíboros, az egyházfő tanácsadója és egyben a Vatikán volt külügyminiszter-helyettese Cecilia Marognához fordult, amikor kiderült, hogy az apácát túszul ejtették.
A kolumbiai apácát, Gloria Cecilia Narvaez nővért az al-Kaidához köthető dzsihadista terrorszervezet ejtette túszul Maliban, a túszejtés hírére pedig a bíboros a magát hírszerzési szakértőnek valló Marognához fordult segítségért. Becciu a bíróságon azt állította, hogy maga Ferenc pápa bízta meg az együttműködéssel, ám szigorú titoktartást rendelt el, mert attól tartott, hogy a Vatikán megítélése negatív irányt vesz, valamint más túszejtőket is felbátoríthat, ha kiderül az ügy.
Annak érdekében, hogy a Vatikán papíron kimaradjon a történetből, a kifizetések a magát hírszerzési szakértőnek valló Marogna által felügyelt számlákon keresztül történtek, ám az a mai napig rejtély, hogy végül tényleg fizetett-e az iszlamistáknak a Vatikán, annyi viszont biztos, hogy a nővér négy év fogság után végül tavaly októberben kiszabadult.
A DW értesülései szerint a nővér nem sokkal szabadulása után egyenesen a Vatikánba utazott, hogy találkozzon Ferenc pápával. Angelo Becciu bíborost, az egyházfő tanácsadóját most hivatali visszaéléssel, sikkasztással és tanúk befolyásolásával vádolják a perben, melyet eredetileg a vatikáni külügyminisztérium kétes londoni ingatlanbefektetése kapcsán indítottak, mely mintegy 200 millió eurós veszteséget okozott az államnak.
Az olasz bíróság kifejezetten az ügyészeket hibáztatta, amiért olyan bizonyítékokat tartottak vissza, melyek előnyben részesítették a per fő gyanúsítottját.
Az olasz legfelsőbb bíróság kifogásolta az ügyészek munkáját, amiért olyan kulcsfontosságú bizonyítékokat tartottak vissza, melyek előnyben részesítették a Vatikán csalási és sikkasztási perének fő gyanúsítottját. A bíróság ezért most arra kötelezte a felülvizsgálati bíróságot, hogy ezeket a bizonyítékokat is vegye figyelembe, mielőtt döntést hozna.
Az ügy első számú gyanúsítottja Gianluigi Torzi, egy londoni székhellyel rendelkező olasz bróker, aki ellen már ki is adták a nemzetközi elfogatóparancsot, mivel Olaszországban és a Vatikánban is körözik kétes pénzügyi bűncselekmények miatt. Habár októberben megszüntették a körözést, ennek indoklását csak szombaton hozták nyilvánosságra.
A bíróság pedig egyetértett Torzi ügyvédeivel annak kapcsán, hogy az olasz ügyészek nem adták át a védelem bizonyítékát annak a bírónak, aki egyébként engedélyezte az elfogatóparancs kiadását. Torzi ügyvédei fellebbeztek az elfogatóparancs ellen, és a bíráknak figyelembe kellett volna venniük, hogy a védelem hiányzó anyagai perdöntőek is lehetnek az ügyben.
Az egész ügy akkor indult el, amikor a vatikáni ügyészek elkezdtek nyomozni Torzi után, aki nagy szerepet játszott abban, hogy a Vatikánnak sikerült megvásárolnia egy 350 millió euró értékű londoni lakóingatlant, az ügyészek pedig azzal vádolták meg a Torzit, hogy 15 millió eurót próbált kizsarolni a Vatikántól, hogy az ingatlan teljes tulajdonjogát átadja – írja az ABC News.
Forrás: liner.hu
[type] => post
[excerpt] => Az olasz bíróság kifejezetten az ügyészeket hibáztatta, amiért olyan bizonyítékokat tartottak vissza, melyek előnyben részesítették a per fő gyanúsítottját.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1642364160
[modified] => 1642354674
)
[title] => Az olasz Legfelsőbb Bíróság vádat emelt az ügyészek ellen a Vatikánnal kapcsolatos ügyben
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=72812&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 72812
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 72813
[image] => Array
(
[id] => 72813
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/k-epa20211225008-1000x550-1.jpg
[original_lng] => 91942
[original_w] => 1000
[original_h] => 550
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/k-epa20211225008-1000x550-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/k-epa20211225008-1000x550-1-300x165.jpg
[width] => 300
[height] => 165
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/k-epa20211225008-1000x550-1-768x422.jpg
[width] => 768
[height] => 422
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/k-epa20211225008-1000x550-1.jpg
[width] => 1000
[height] => 550
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/k-epa20211225008-1000x550-1.jpg
[width] => 1000
[height] => 550
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/k-epa20211225008-1000x550-1.jpg
[width] => 1000
[height] => 550
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/k-epa20211225008-1000x550-1.jpg
[width] => 1000
[height] => 550
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1642347475:10
[_thumbnail_id] => 72813
[_edit_last] => 10
[views_count] => 3805
[_oembed_00d12fad934729a9074126344d33d143] =>
Individuals across Southern California were arrested as part of the investigation into the death of Matthew Perry, which was attributed to acute effects of ketamine. https://t.co/CcLGEJyrIv