A TCK egyik alkalmazottját 16 ezer dolláros kenőpénz elfogadásakor tartóztatták le, a férfi segített a katonai szolgálatot elkerülni kívánó személyeknek.
A nyomozók tájékoztatása szerint a katona, aki a vinnicjai toborzóközpont tagja volt, 16 ezer dollárért felajánlotta egy személynek, hogy biztosítja számára, hogy segít elhalasztani a behívását.
Miután az érintett személy beleegyezett az ajánlatba, értesítette a hatóságokat, akik további irányításukkal segítették a nyomozást.
A gyanúsított emellett még négy másik hadköteles személynek is felajánlotta, hogy ugyanilyen módon segít elkerülni a mozgósítást – 16 ezer dollárért.
A hatóságok a katonát a megbeszélt összeg átvételekor tartóztatták le. Az ügyben folyik a nyomozás.
2023. november 25-én a Vinnicjai megyében található Trosztyanec településen lévő TCK épületébe egy 57 éves tartalékos férfi ment be behívóval. Megtámadta a szakaszvezetőt, és késsel szúrta meg a kulcscsontjánál.
Az áldozat egy 53 éves szakaszvezető.
A férfit 2022-ben mozgósították katonai szolgálatra az A4712-es katonai egységhez, ahol többször is végrehajtott harci feladatokat, és csak 2023 júliusában, egészségügyi állapota miatt került át a TCK-ba
– számoltak be a TCK-ban.
A sérült katona 75 éves édesanyával, feleségével és két lányával él.
A hatóságok gyilkossági kísérlet ügyében indított eljárást.
Police were notified at 9:37 a.m. on Tuesday that a man had set himself on fire on St Mark's Square in the centre of #Zagreb, #Croatia, where the government and parliament buildings are located#BreakingNewshttps://t.co/6MrM8PYDH5
Man sets himself on fire in Zagreb. Chiefs of Staff from Central European NATO countries meet in Split. Water level of the Danube River stagnating. https://t.co/MciDQDKhwO
Mikhail Rogachev, the former vice-president of Yukos, a now-defunct oil and gas company, fell from a window in Moscow, according to Russian media https://t.co/nJKqBrUSRV
A retired senior Russian official close to both Vladimir Putin and the Kremlin's secret services has reportedly died after falling down the stairs of his country house and breaking his neck.
Former director of the Federal Migration Service, Konstantin Romodanovsky, 67, died… pic.twitter.com/lxwpzooXBk
Otro más que se añade a la lista. Konstantin Romodanovsky, espía considerado los "ojos y oídos" de Putin, muere después d "caerse por las escaleras y romperse el cuello" en la más reciente de las ya no tan misteriosas muertes del denominado “Death State”https://t.co/MqeVyVI629pic.twitter.com/8pKcXHeGDZ
Maksim Yeremin, a former colonel and head of the counterterrorism unit in Russia's Federal Security Service, died at 50 after choking on a piece of meat while dining at a Moscow restaurant on the 25th. pic.twitter.com/Nnt4YYnrfW
The driver of the Tesla Cybertruck that exploded on New Year's Day outside the Trump International Las Vegas Hotel "used ChatGPT to plan out his attack," according to authorities. https://t.co/c6r7MeVAeWpic.twitter.com/9hsnn2N364
South Korea - Man Sets Himself on Fire Near Anti-Graft Office
A man died after self-immolating near South Korea's anti-corruption office amid protests over President Yoon Suk Yeol's interrogation on insurrection charges. He was hospitalized but succumbed to his injuries. pic.twitter.com/08epLrqctt
A 71 éves gyanúsított maga értesítette a rendőrséget a történtekről – jelentette a vinnicjai rendőrség.
A konfliktus során egy farmer lelőtte a fiát a Zsmerinszki kistérségben. Erről a vinnicai rendőrség sajtószolgálata számolt be.
„A 71 éves gyanúsított maga értesítette a rendőrséget a történtekről. Az eset helyszínén a nyomozócsoport rendőrei kiderítették, hogy a férfiak között a saját tanyájuk területén veszekedés alakult ki, melynek során az apa több lövést is leadott, és az egyik golyó a 48 éves férfit találta el, aki belehalt sérüléseibe” – áll a jelentésben.
A hatóságok szándékos emberölés ügyében nyomoznak.
Schon als Jugendlicher ist Mursal M. ein kranker Drogenjunkie. Dennoch fliegt die Bundesregierung den Somalier extra ein. Er begeht eine Straftat nach der anderen und macht auch vor Kindern keinen Halt. Die JF zeichnet seinen kriminellen Lebensweg nach. https://t.co/SgBsSzVqea
Individuals across Southern California were arrested as part of the investigation into the death of Matthew Perry, which was attributed to acute effects of ketamine. https://t.co/CcLGEJyrIv
School Bus Shooting in Pakistan Claims Lives of Two Girls.
A school bus in the town of Attock, located in Pakistan’s central Punjab province, came under attack by gunmen on Thursday, resulting in the deaths of two young girls and injuries to five other children. The incident… pic.twitter.com/hrHJowzzE7
Latalia Anjolie Margalli, 22, is now charged with 2nd degree murder and five counts of 2nd degree assault with a dangerous weapon in the weekend downtown Minneapolis car assault that left a teen dead, five injured. Charges indicate that Margalli started the fight with a male she… pic.twitter.com/0m7XSnGFkH
A napokban két személy lelőtte a rendőröket, akik ellenőrzés céljából állították meg az autót. Az eset Vinnicja megyében történt. A történtek következtében egy 20 éves járőr életét vesztette, társát súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Az egyik elkövető katonai egyenruhát viselt, azonban egyelőre nem tudták azt bizonyítani, hogy a hadseregnél szolgálna.
Mint kiderült, a járőrök autójában egy civil is tartózkodott a történtekkor, akit aznap este tartóztattak le családon belüli erőszak miatt. Amikor a férfit a rendőrőrsre szállították, észrevették a katonai terepjárót, amelyet ellenőrzés céljából meg is állítottak – az eset azonban tragikus véget ért.
Az ügyben folyik a nyomozás.
[type] => post
[excerpt] => A napokban két személy lelőtte a rendőröket, akik ellenőrzés céljából állították meg az autót. Az eset Vinnicja megyében történt. A történtek következtében egy 20 éves járőr életét vesztette, társát súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Az eg...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1713786720
[modified] => 1713784504
)
[title] => Lövöldözés Vinnicja megyében: a rendőrautóban egy civil is tartózkodott
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=154562&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 154562
[uk] => 154445
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 154446
[image] => Array
(
[id] => 154446
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/01004pv5-89e5-1280x720-1.webp
[original_lng] => 49110
[original_w] => 1216
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/01004pv5-89e5-1280x720-1-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/01004pv5-89e5-1280x720-1-300x178.webp
[width] => 300
[height] => 178
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/01004pv5-89e5-1280x720-1-768x455.webp
[width] => 768
[height] => 455
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/01004pv5-89e5-1280x720-1-1024x606.webp
[width] => 1024
[height] => 606
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/01004pv5-89e5-1280x720-1.webp
[width] => 1216
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/01004pv5-89e5-1280x720-1.webp
[width] => 1216
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/01004pv5-89e5-1280x720-1.webp
[width] => 1216
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1713773704:5
[_thumbnail_id] => 154446
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1225
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_9f7b24edde9591ebc5e2fbbca6a39343] =>
Police officers are seen at the Viertola comprehensive school in Vantaa, Finland, where a number of children were injured in a shooting on Tuesday morning. A suspect has been apprehended, officials said. https://t.co/Y4SPERBOqwpic.twitter.com/ti2dMo0gqx
Hrvatski nogometni savez je u utorak najoštrije osudio incident koji se dogodio u Osijeku gdje je propucan automobil kojim se koristi sportski direktor NK Osijek Jose Boto.👇https://t.co/dIczyugfKo
London: Four people including a child have been injured following a shooting in Hackney, east London, outside a restaurant. The shooter was on a motorcycle and fled away after shooting.
Crowded public bus hijacked, taken on wild high-speed chase down Atlanta freeway; 1 killed: A passenger was killed by a gunshot wound after a suspect hijacked a transit bus in metro Atlanta and led authorities on a high-speed chase into a neighboring… https://t.co/WNlRstbaZ4pic.twitter.com/Sqgo198VBn
Syrer vereinbaren mit Russen via Social Media einen Show down. Manche kommen dann unklugerweise nur mit Messern bewaffnet zur Schiesserei. Soll sein, aber wie kommt Wien-Brigittenau dazu, dass es dort zugeht wie im Wilden Westen? https://t.co/3JW0TaIjQr
ISRAEL: TERROR: One person was killed Hy'd and eight others were wounded in a terror stabbing attack at the Beersheba central bus station. The Palestinian terrorist was shot and killed by security forces. pic.twitter.com/iJZi6tJnqN
Spirit Airlines flight NK951 attempting to land in Haitian capital Port-au-Prince has been struck by gunfire, forcing it to be diverted to the Dominican Republic.
At least one person, a flight attendant, was grazed by a bullet, a source said.
Vinnicjában Artem Makarov, a Harkivi Nemzeti Belügyi Egyetem tanulója megmentett egy 8 éves kisfiút, akit az anyja megpróbálta vízbe folytani. A nőt gyermekgyilkossági kísérlettel vádolják.
Az eset április 15-én történt, a kadét gyereksikolyt hallott, ekkor látta meg, hogy a nő a vízbe vonszolja a gyereket és megpróbálja belefojtani. Azonnal odaszaladt és kihúzta a kisfiút a vízből. A helyszínre kiérkezett a rendőrség és a mentőszolgálat. A gyereket kórházba szállították, nincs életveszélyben, édesapja rendszeresen látogatja.
Az ügyben nyomozást indítottak, a vizsgálatok megkezdődtek.
Az ungvári járási rendőrség azonosított és letartóztatott egy bűnözőt, aki kirabolt egy vinnicjai férfit.
Az eset a napokban történt a megyeszékhelyen, a Belinszki utcán. Az áldozat elmondta, hogy egy ismertlen személy meglökte, ő elesett, s ekkor tulajdonította el pénztárcáját, mobiltelefonját és slusszkulcsát. Mint kiderült, a tettes egy 43 éves büntetett előéletű helyi lakos, akit rövid időn belül le is tartóztattak.
Az ügyben folyik a nyomozás, a vizsgálatok megkezdődtek.
Vinnicjában letartóztattak egy nőt, akit azzal vádolnak, hogy ittas állapotban halálos sérülést okozott egy csecsemőnek. A hírt a megyei rendőrség közölte.
A rendőrségre bejelentés érkezett egy 35 éves helyi lakostól, aki elmondta, hogy meghalt a kisbabája. Az igazságügyi orvosszakértői vizsgálat erőszakos halál nyomait fedezte fel a gyermek testén.
Mint kiderült, április 17-én a szülők egy 33 éves ismerősükre bízták gyermeküket. Másnap a nő ittas állapotban elejtette a gyereket, aki az aszfaltra esett. A csecsemő belehalt sérüléseibe.
A nőt előzetes letartóztatásba helyezték, az ügyben büntetőeljárás indult. A tettesre 5 év börtönbüntetés is várhat.
? BREAKING: Bombing attack in the Capital of Israel - Jerusalem.
Two bombs exploded in Jerusalem - one near the Central Bus Station and the second in Ramot. There are at least 18 people injured. Please keep Jerusalem in your prayers. pic.twitter.com/94N9v3e8Sv
Január 2-án reggel Vinnicja egyik templomában rátámadtak egy papra.
Az elkövető egy ismeretlen személy volt, aki belépett a templomban, mindent feldúlt, ezt követően pedig rátámadt Antonyij Kovtonyukra, elvágta a pap torkát egy késsel.
A helyszínre kiérkezett a rendőrség, a támadó megpróbált ellenállni, ezért a hatósági munkatársak lábon lőtték és letartóztatták.
A papot megműtötték, jelenleg az intenzív osztályon tartózkodik. Az ügyben folyik az eljárás.
Une nouvelle explosion d'une bombe a été signalée la journée de dimanche 15 janvier 2023 dans une Eglise Protestante dans la cité frontalière de Kasindi, en territoire de Beni, au Nord-Kivu (RDC). Selon le capitaine Antony Mualushay Porte-Parole deshttps://t.co/CXEkxuX1iXpic.twitter.com/rBYL7UijCA
#RDC??: 3 morts et plusieurs blessés, côté civil, des casques bleus blessés lors d'une altercation entre la population de #Nyiragongo qui a bloqué la route au convoi de la @MONUSCO venu de Kiwanja à #Rutshuru vers Goma. 4 camions du convoi de la #Monusco ont été brûlés. ⤵️ pic.twitter.com/TsxzZ5hrIm
Golfe de Guinée : Le pétrolier Monjasa Reformer, appartenant à une entreprise danoise, a été attaqué par des pirates à environ 140 milles à l'ouest du port de Pointe-Noire au Congo.
Les 16 membres d'équipage ont trouvé refuge dans une pièce sécurisée du navire.
NEWS UPDATE AMMONIA PIPELINE NOON JUNE 7 The worlds longest ammonia pipeline, 2470 km, going from Togliatti at the Volga to three harbours at the Black Sea has been breached near Masyutivka (red dot left of M) in the Kupiansk region. It happened at June 5th, the day before the… pic.twitter.com/JTPe44KuSH
— Mikael Valtersson (@MikaelValterss1) June 7, 2023
Gestern Abend war in Castrop-Rauxel eine Massenschlägerei zwischen zwei Großfamilien. Es wurden mit Baseballschlägern geschlagen , Menschen angefahren und Zeugen sollen eine Machete gesehen haben. Zur Zeit sind 7 Menschen verletzt. Einfach Krank ? pic.twitter.com/MgabQPg1Wn
Photos have been released which show a number of Large Holes causing Severe Damage to the Roadway on the Kerch Strait Bridge. pic.twitter.com/X5DyfBjkGD
Clearer pictures of the destroyed span of the Kerch Bridge. It is the side leading from Russia to the temporarily occupied peninsula.
That bridge section will not be operational for the rest of the year and we will see what will come next. It is obvious that Russians cannot… pic.twitter.com/LyNKZHE2jG
⚡️In the southwestern part of the Black Sea, a Ka-29 of the Black Sea Fleet inspected the Sukra Okan dry cargo ship because it was not responding to warnings — MoD
Seit dem Hamas-Terrorschlag in Israel ist auch in Deutschland die Lage angespannt. Antisemitische Vorfälle mehren sich. Nun ist nach SPIEGEL-Informationen eine jüdische Gemeinde in Berlin attackiert worden. https://t.co/gpb2LKFvbD
“Une personne en tenue de rabbin” non BFM. C’est un Rabbin qui a été agressé dans les couloirs du métro entre La Chapelle et Gare du Nord. Je vous en pris ! https://t.co/YGKhfUgTJT
Este video es increíble: Dina Boluarte lanzando caramelos en la ciudad donde ordenó matar a ciudadanos peruanos.
Pero lo más aterrador es cómo sonríe de oreja a oreja, incluso cuando la empujan. Como si viviera en un mundo irreal, delirante de poder. pic.twitter.com/zLl9MBUJz4
🚀 Missiles launched by the Russian Federation at Zaporizhzhia from a distance of 60 km arrive in 30-40 seconds, but the drones fall in the fields , - OVA.
According to Fedorov, a lot has been done to protect the city from air attacks, and it is already affecting enemy drones .… pic.twitter.com/1Mci1OWJEQ
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
Kedden, augusztus 2-án életét vesztette Krakkóban Pavlo Kovaljcsuk gyermek neurológus, aki a július 14-i vinnyicai rakétatámadás során sebesült meg.
Az orvosok 20 napon át küzdöttek a férfi életéért – írta a Nejromed klinika.
A tragédia napján az orvos a munkahelyén tartózkodott, s mint ismeretes, a rakéta egyenesen a klinikába csapódott.
Pavlo állapota július 19-én kezdett el romlani, ekkor szállították Krakkóba. Pavlo állapota nemrégiben jelentősen javult, az égési sérülések elkezdtek begyógyulni, a gyermekorvos már tudott beszélni és enni is egyedül. Halálát az előzetes információk szerint vérmérgezés okozta.
Im Wild- und Freizeitpark Klotten fiel am Samstag eine Frau aus einer Achterbahn. Die 57-Jährige starb trotz Wiederbelebungsversuchen am Unfallort. https://t.co/nrRtOBb9XG
BREAKING: A white male teen wearing camouflage is in custody after he used a rifle to kill five people in a mass shooting in Raleigh, North Carolina, including an off-duty law enforcement officer. https://t.co/Mtz4ZFwj7x
#BREAKING: Multiple people dead including an off-duty cop, multiple others injured, in a shooting in the Hedingham neighborhood of Raleigh, North Carolina.
This Thursday evening a mass shooting occurred in Raleigh, North Carolina. 5 people have been killed, including an off-duty police officer. The suspect, a 15-year-old male, was apprehended at a barn & has been taken to a hospital after a self inflicted gunshot wound to the head. pic.twitter.com/yQ2oKJwV3V
One person was killed in a bus rollover, according to Brandeis University, which chartered the bus. The accident happened near the Brandeis campus in Waltham, Massachuetts. https://t.co/RBdFsRaWj6
Our friend Pete Reed was killed yesterday at Bakhmut, doing what he always did - saving lives and helping humanity. Dedicated, generous, selfless, funny, hero. Rest easy, brother. Russia will pay. #petereedpic.twitter.com/zECRxrqf6r
Russian strike on Kramatorsk today. Russians attacked with S-300, there are wounded among civilians, including one child, according to sources @pravda_engpic.twitter.com/YKkC1R7u7F
? [#EnDirect] ⚠️ Un pylône haute tension (enfin, ce qu’il en reste)… à La Chaux-de-Fonds (CH) non loin de la France. De telles images au cœur d’une ville de 37.000 habitants sur notre continent, sont inédites. Le phénomène (ici) correspond à une macrorafale. ⛈️ #Orages#Jurapic.twitter.com/dUW6LjQulD
"The robotic arm, confusing the man for a box of vegetables, grabbed him and pushed his body against the conveyer belt, crushing his face and chest" https://t.co/B0qCeLakha
Bulgaria and Romania experienced the impact of severe weather conditions over the weekend, resulting in two fatalities. Strong winds, heavy rain and snowfall, caused power disruptions and blocked roads in the eastern regions of both countries.https://t.co/VSEXVnoeg4pic.twitter.com/XhAdv3YinO
One international client killed by elephant in Kafue National Park from lufupa Lodge during Safari. Two injured and being evacuated to Lusaka. Full details being awaited from the operator through the Senior Warden Kafue Region. Very unfortunate indeed. pic.twitter.com/4ntbyhec1G
#BREAKING: A tight-knit Torres Strait community is calling for the removal of a 3.5m crocodile after the body of a missing 16-year-old boy was found on Saibai Island. Our thoughts are with the boy's family. Latest: https://t.co/QN81EpI5HApic.twitter.com/Cg4unITYHZ
Today a @UN vehicle was struck in Gaza, killing one of our colleagues & injuring another. More than 190 UN staff have been killed in Gaza. Humanitarian workers must be protected. I condemn all attacks on UN personnel and reiterate my urgent appeal for an immediate humanitarian…
— António Guterres (@antonioguterres) May 13, 2024
ISRAEL: TERROR: One person was killed Hy'd and eight others were wounded in a terror stabbing attack at the Beersheba central bus station. The Palestinian terrorist was shot and killed by security forces. pic.twitter.com/iJZi6tJnqN