Az ungvári rendőrség bűnügyi osztályának nyomozói és az ungvári járási rendőrkapitányság munkatársai rövid időn belül azonosították és elfogták azt a férfit, aki ellopta egy iskolás kerékpárját. A gyanúsított ellen lopás miatt indult eljárás.
November 11-én délután érkezett bejelentés a 102 segélyhívóra, miszerint egy ungvári iskola diákjának eltűnt a kerékpárja.
A helyszínre kivonult a nyomozó- és operatív csoport, és kiderítették, hogy a diák reggel a kerékpárt az iskola területén hagyta, majd az órák után nem találta a helyén.
Az első intézkedések során a rendőrök megállapították, hogy délelőtt egy ismeretlen férfi behatolt az iskola területére, és ellopta a kerékpárt.
Az elkövetőt rövid időn belül azonosították. A férfi márciusban szabadult a börtönből, ahol hasonló bűncselekmények miatt töltött büntetést. Augusztusban szintén kerékpárlopásért tartóztatták le, és a bíróság próbaidős ítéletet szabott ki rá.
A visszaeső tolvajt elfogták, az ellopott kerékpárt lefoglalták, amelyet hamarosan visszaadnak a tulajdonosának.
Az ügyben folynak a vizsgálatok. A hírt a megyei rendőrség kommunikációs osztálya közölte.
A nemzeti rendőrség munkatársai letartóztattak egy büntetett előéletű visszatérő tolvajt. Az ungvári férfira akár hat év szabadságvesztés is várhat.
Az utóbbi időben a hatóságokhoz több bejelentés is érkezett, miszerint számos alkalommal raboltak ki járműveket a megyeszékhelyen. A rendőrség kiderítette, hogy a bűntetteket egy személy követte el. A 38 éves férfi kitörte a gépkocsik szélvédőjét és minden értékes holmit magával vitt.
Lakásán házkutatást tartottak, s az ott talált tárgyak mennyiségéből arra lehet következtetni, hogy a férfi legalább 10 hasonló bűncselekményt is elkövetett.
Az ügyben eljárást indítottak, a rendőrség arra kér mindenkit, hogy amennyiben felismeri személyes holmiját, hívja a 102-es vagy a 068-909-0724-es telefonszámot.
[type] => post [excerpt] => A nemzeti rendőrség munkatársai letartóztattak egy büntetett előéletű visszatérő tolvajt. Az ungvári férfira akár hat év szabadságvesztés is várhat. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1637055600 [modified] => 1637019806 ) [title] => Visszatérő tolvajt tartóztattak le Ungváron [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=66951&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 66951 [uk] => 66893 ) [trid] => vik3255 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1637012608:12 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2846 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_77dfeca592e86bb02f13d9faddccac02] =>
En medio de fuertes medidas de seguridad, trasladamos a Bogotá a alias ‘Otoniel’, el narcotraficante asesino de policías, soldados, líderes sociales y reclutador de menores. Con su captura se marca el final del Clan del Golfo. #ElQueLaHaceLaPagapic.twitter.com/hhda3b5Zgz
Multiple members of Congress, including @AOC, being arrested by Capitol Police for blocking traffic outside the Supreme Court in abortion rights demonstration: pic.twitter.com/fysQN1oBAw
BREAKING: Passengers onboard an Aeromexico flight duck for cover after it was shot at in Culiacan, Mexico. At least one bullet hit the fuselage in the moments after El Chapo's son was captured. pic.twitter.com/HYPYDF58xX
An #Aeromexico Connect Embraer 190 and a #Mexico Air Force #FAM Boeing 737 (serial 3526) were hit by gunfire during violent incidents near the #Culiacan International Airport, this in the wake of the capture of El Chapo Guzmán's son, Ovidio Guzmán. pic.twitter.com/L21o43IybV
— The Latin American Aviation Historical Society (@The_LAAHS) January 5, 2023
Greta Thunberg was briefly detained by Norway police during a demonstration in Oslo, removing her and other activists from the finance ministry. The campaigners are demanding the removal of wind turbines from reindeer pastures on Sami Indigenous land https://t.co/Rpk2xVmS2Ypic.twitter.com/xt0MFI6Vbq
Indigenous and environmental activists, including Greta Thunberg, blocked access to several Norwegian ministries, expanding a protest to demand the removal of wind turbines from reindeer pastures https://t.co/1T2XKXy1YApic.twitter.com/wwDn7dUP2f
(Pakistan) - A Mob Have Smashed Their Way Into Warburton Police Station, In Nankana Sahib, Dragged A Man To His Death For Blasphemy, Before Burning His Body#shuttletvnewspic.twitter.com/QDbaFrLLmd
V MOSKVI JE ARETIRAN PRODUCENT REUTERS: Konstantin Gabov je osumljen,da je pripravljal materiale za YouTube kanal Navalny LIVE.
Celotno sporočilo pokojnega "vodje" skrajne opozicije Navalnega je bilo o korupciji v Rusiji, toda s producenti,ki jih financira Reuters - zdi se, 1/2 pic.twitter.com/lG9kVyvUDK
Innenministerin Faeser zu mutmaßlicher chinesischer #Spionage: „Der im aktuellen Fall betroffene Bereich militärisch nutzbarer innovativer Technologien aus🇩🇪 ist besonders sensibel. Umso wichtiger ist es, hier so konsequent zu begegnen, wie es uns in diesem Fall gelungen ist.“ pic.twitter.com/QJnsfYPx6D
— Bundesministerium des Innern und für Heimat (@BMI_Bund) April 22, 2024
Turkish police scuffled with May Day protesters in Istanbul on May 1, forcefully detaining some of them and dragging them away to buses pic.twitter.com/yhtX9NwGGq
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
Bejelentéssel fordult az ungvári rendőrséghez egy 28 éves helyi hölgy, aki elmondta, hogy házából ellopták a konyhai felszereléseket.
A helyszínre kiérkezett az operatív csoport, akiknek a bejelentő elmesélte, hogy amikor hazaért, nyitva találta a bejárati ajtót. A közelben lévő térfigyelő kamerák segítségével a rendőrség kiderítette, hogy az elkövető egy 40 éves ungvári lakos, aki ellen jelenleg is büntetőeljárások folynak.
Néhány órán belül sikerült letartóztatni a tettest. Az ügyben megkezdődtek a vizsgálatok.
[type] => post [excerpt] => Bejelentéssel fordult az ungvári rendőrséghez egy 28 éves helyi hölgy, aki elmondta, hogy házából ellopták a konyhai felszereléseket. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1629498600 [modified] => 1629494433 ) [title] => Betörőt tartóztattak le Ungváron [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=58297&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 58297 [uk] => 58246 ) [trid] => vik3255 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1629483580:10 [_edit_last] => 10 [views_count] => 4929 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_1a0759a356e87cf0bfba6b666538204e] => [_oembed_time_1a0759a356e87cf0bfba6b666538204e] => 1629473142 [_oembed_d74cd959fb7cc3d5ee19c92bbc4f4528] => [_oembed_time_d74cd959fb7cc3d5ee19c92bbc4f4528] => 1630593797 [_oembed_5dbff80623a6e328e78133f86a481d8f] => [_oembed_time_5dbff80623a6e328e78133f86a481d8f] => 1637261615 [_oembed_9dad724ab7a3aa73325ed79dfae68412] => [_oembed_time_9dad724ab7a3aa73325ed79dfae68412] => 1641256715 [_oembed_19c245470b37de3cc814d309a462aa34] =>