A Vörös-tengeren hétfőn kimentették annak a görög üzemeltetésű szállítóhajónak a legénységét, amelyet előző nap lövések, drónok és rakéták értek – közölték tengerészeti biztonsági cégek.
A Jemen délnyugati partjainál a libériai zászló alatt közlekedő Magic Seas nevű hajó elleni támadás volt az első ilyen incidens, amelyet április közepe óta jelentettek a létfontosságú hajózási folyosón.
A hajót először nyolc kis csónakból leadott lövésekkel és önjáró gránátokkal vették célba, a fegyveres biztonságiak viszonozták a tüzet – közölte a brit haditengerészet tengerhajózási biztonsági információs szolgálata (UKMTO) és az Ambrey brit biztonsági cég.
A Diaplous és az Ambrey tengeri biztonsági cég tisztviselői külön tájékoztatóban arról számoltak be, hogy a hajót később négy, pilóta nélküli felszíni jármű (drón) támadta meg, és rakétákkal vette célba.
„A drónok közül kettő a hajó bal oldalának csapódott, megrongálva a rakományát” – tette hozzá az Ambrey. Az UKMTO szerint a támadás következtében tűz keletkezett a fedélzeten.
„A hajó süllyedni kezdett, és a legénység kénytelen volt elhagyni azt” – írták a tengerbiztonsági források. Az üzemeltető Stem Shipping megerősítette az információt a Reuters brit hírügynökségnek.
„A személyzet minden tagja biztonságban van, miután egy arra járó kereskedelmi hajó kimentette őket” – közölte az UKMTO.
Támadás ért vasárnap egy teherhajót a Vörös-tengeren Jemen partjai előtt, ez volt az első ilyen incidens április közepe óta.
A brit haditengerészet tengerhajózási biztonsági információs szolgálata (UKMTO), és a hajózási biztonsággal foglalkozó Ambrey brit magáncég szerint a libériai zászló alatt hajózó, görög tulajdonban lévő Magic Seas kigyulladt, léket kapott és vízbetöréssel is küzd. A legénység időközben elhagyta a fedélzetet. A Diaplous hajózási biztonsági vállalat szerint nincsenek értesülések sebesülésekről.
A teherhajót mintegy 95 kilométerre a jemeni Hodeida kikötőjétől érte támadás. A Magic Seast nyolc kisebb hajóról lőtték gépfegyverekkel és aknavetőkkel, majd távirányítású tengeri drónokkal indítottak támadást, károkat okozva a hajó rakományában. A teherhajó biztonsági személyzete viszonozta a tüzet.
Egyelőre senki nem jelentkezett a támadás elkövetőjeként.
Ez az első ilyen jellegű támadás a térségben április közepe óta. Az Iránnal szövetséges húszi lázadók 2023 novembere óta több mint száz támadást követtek el a régión átvonuló hajóforgalom ellen, aminek során két hajót elsüllyesztettek, egyet lefoglaltak és legkevesebb négy tengerész életét vesztette. Számos hajózási vállalat kénytelen volt átirányítani teherhajóit más útvonalakra, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia pedig csapásokat mért a síita felkelők állásaira.
Once again, NATO’s reckless proxy war hits home. Ukrainian drones, armed and financed by Western backers, brazenly struck Borisoglebsk Airbase deep inside Russia’s Voronezh Oblast. Despite Russia’s… pic.twitter.com/3jLXI3op2w
— Henri Jose 🇫🇷 The opinion 🇩🇰 (@ThetruthDW) July 5, 2025
BREAKING - Huge Fire at Żabki housing complex #Poland oczywiste podpalenie! straż pożarna nieprzygotowana do takich akcji! - takie pożary gasi się od środka - polewanie dachu metalowego! nic nie daje, usuńcie gapiów, sprawdźcie poddasza okolicznych budynków i odłączcie gaz… pic.twitter.com/aRei3UaAnY
🚨 Předseda hnutí ANO Andrej Babiš byl dnes napaden berlí do zad. Stalo se to tak na setkání s voliči v Dobré u Frýdku-Místku. Incident podle na místě řešila policie. Babiše podle informací ošetřují v místní nemocnici. pic.twitter.com/r8ARb50xnh
❗️🇺🇲 - On Thursday night, October 2, 2025, a massive explosion followed by a fire erupted at the Chevron refinery in El Segundo, California, producing large flames and thick smoke visible across the South Bay area.
Incendio devora varios rascacielos residenciales en Hong Kong
Según informes, 4 personas, incluido un bombero, han muerto y al menos otras tres resultaron heridas. Un feroz incendio arrasó este miércoles varios edificios de un complejo residencial del distrito de Tai Po. pic.twitter.com/6DEKpQ8LaB
Incendio devora varios rascacielos residenciales en Hong Kong
Según informes, 4 personas, incluido un bombero, han muerto y al menos otras tres resultaron heridas. Un feroz incendio arrasó este miércoles varios edificios de un complejo residencial del distrito de Tai Po. pic.twitter.com/b22m8l0jIb
A warehouse has burst into flames in Southall, West London, and around 150 firefighters and 25 fire engines are tackling it. They declared it a major incident.
BREAKING: London Fire Brigade says 25 fire engines and 150 firefighters are responding to a blaze at a warehouse in Southall, West London.https://t.co/m0zM0N5kcf
Az amerikai USS Harry S. Truman repülőgép-hordozó, amely jelenleg a Vörös-tengeren tartózkodik, újabb veszteséget szenvedett el – egy újabb F/A-18 Super Hornet vadászgép a tengerbe zuhant.
A CNN beszámolója szerint a baleset akkor történt, amikor a repülőgép megkísérelte a leszállást az anyahajó fedélzetére. A fékrendszer meghibásodása miatt a vadászgép nem tudott időben megállni, és lesodródott a fedélzetről a vízbe.
A gép helyzetét jelenleg nem ismerik, keresési művelet zajlik.
A pilóta és a fedélzeten tartózkodó tiszt időben katapultáltak, és a mentőhelikopter gyorsan kimentette őket. Mindketten könnyebb sérüléseket szenvedtek, életveszély nem áll fenn.
Az amerikai haditengerészet hivatalos vizsgálatot indított az eset körülményeinek tisztázására.
😎🇷🇺✈️💥A Tu-22M3 strategic bomber crashed in the Irkutsk region of the Russian Federation The cost of this plane is 300 million dollars. These planes also bombarded Ukraine. That's why he went to hell. pic.twitter.com/GZGEvj7RVE
— Aleksandr Kukalov/Aлександр Кукалов⚓️⛵️ (@AleksKukalov) April 2, 2025
U.S. Air Force F-35 fighter jet crashes during a training exercise at the Eielson Air Force Base in Alaska.
The pilot experienced an “inflight malfunction” but was able to eject from the aircraft, Col. Paul Townsend, commander of the 354th Fighter Wing, told a news conference.… pic.twitter.com/3AaZ88rLUt
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) January 29, 2025
🚨 BREAKING: Bangladesh Air Force plane crashes near Milestone College, Uttara Diabari. Rescue operations underway. More details soon... pic.twitter.com/s3t5qmlRDg
— Defence research forum DRF (@Defres360) July 21, 2025
A jemeni húszi lázadók ismételten célba vették az Egyesült Államok egyik hadihajóját a Vörös-tengeren, ezzel tovább növelve a régóta tartó feszültséget a térségben.
A jemeni húszi lázadók ismét támadást intéztek Tel-Aviv, illetve az Egyesült Államok Vörös-tengeren lévő hadihajója ellen – jelentette be szerdán a lázadókat tömörítő Anszár Allah iszlamista mozgalom katonai szóvivője.
Jahja Szárea a húszik által ellenőrzött el-Maszíra televízióban azt közölte, rakéta- és dróncsapásokat indítottak Tel-Aviv „katonai célpontjaira”, illetve a Harry S. Truman repülőgép-hordozó anyahajóra, amelyről korábban a húszik jemeni állásai ellen hajtottak végre támadást.
Szárea hozzátette, hogy „a Gázai övezetben élő palesztinokkal való szolidaritás jegyében” tették mindezt, műveleteikkel pedig nem fognak felhagyni egészen addig, amíg az Izrael és a Hamász palesztin szélsőséges szervezet közti gázai háború véget nem ér.
Elsöprő támadást ígért Donald Trump
Mint írtuk, Donald Trump amerikai elnök múlt hét szombaton katonai beavatkozást rendelt el a Vörös-tengeren aktív húszi lázadók ellen, miután a hónapokon át tartó támadások veszélyeztették a nemzetközi hajózási útvonalakat. Az Egyesült Államok államfője nyilatkozatában élesen bírálta elődje, Joe Biden politikáját, és figyelmeztette mind a húszikat, mind támogatójukat, Iránt, hogy az Egyesült Államok „elsöprő erővel” fog fellépni a térségben a hajózási szabadság biztosítása érdekében.
Az Irán által támogatott, Izraelt ellenségnek tekintő lázadócsoport ellenőrzi Szanaát és Jemen északnyugati részét, a vörös-tengeri támadásaikat az izraeli–Hamász gázai háborúra „válaszul” kezdték meg. A húszik napokkal ezelőtt közölték, hogy válaszul Izrael gázai blokádjára, újra támadják a Jemen előtti vizeken közlekedő izraeli hajókat, bár azóta nem érkezett jelentés húszi támadásról.
Több „ismeretlen lövedékkel” megtámadtak egy hajót a Vörös tengeren – közölte csütörtökön reggel az az Egyesült Királyság Tengeri Kereskedelmi Műveleti Ügynöksége (UKMTO). A jelentés szerint a kelet-afrikai partokat kerülő hajót először egy lövedék találta el, amely megrongálta a tengeri járművet, de tüzet nem okozott, és nem sérült meg senki.
Később – egy újabb jelentés szerint – legalább újabb két lövedék csapódott be a hajó közvetlen közelében.
A támadás a jemeni Hudejdah kikötővárostól mindössze 130 kilométerre történt. Ezt a kikötőt a z Irán által támogatott militáns csoport tagjai, a húszik ellenőrzik, ők azonban egyelőre nem vállalták a felelősséget a támadássorozatért.
— United Kingdom Maritime Trade Operations (UKMTO) (@UK_MTO) October 10, 2024
A fegyveres csoport eddig több mint nyolcvan kereskedelmi hajót támadt meg rakétákkal rakétákkal és drónokkal Izrael Gázai övezetben folytatott katonai műveleteinek tavaly októberi kezdete óta. A húszik ez idő alatt egy hajót elfoglaltak, kettőt pedig elsüllyesztettek, amelyben négy tengerész pedig is meghalt. Az Egyesült Államok vezette koalíció sok rakétát és drónt megsemmisített, így azok nem érték el a célpontjukat.
Sikerült biztonságos helyre vontatni a Vörös-tengeren a Sounion nevű hajót, melyet nemrég a húszik támadtak meg. A hajó 1 millió hordónyi kőolajat szállít, és fennállt a veszélye, hogy az olaj a tengerbe ömlik.
A Vörös-tenger egyik biztonságos részére vontatták a Sounion nevű olajszállító tartályhajót, hogy ott elvégezzék rajta a szükséges kárelhárítási munkálatokat. Ezzel jelentősen csökkent annak a kockázata, hogy a hajó rakterében lévő, nagyjából 1 millió hordónyi kőolaj a tengerbe ömlik, súlyos következményekkel járó ökológiai katasztrófát okozva a térségben.
Ahogy megírtuk, az augusztus 21-én a húszi lázadók által elkövetett támadás miatt a Sounion elvesztette motorerejét és manőverezőképességét. Bár a 25 fős legénység egy ideig még megpróbálta uralni a helyzetet és irányítani az olajszállító hajót, nem sokkal később 4 fős biztonsági kíséretükkel együtt egy francia romboló kimentette a tengerészeket a fedélzetről.
A hajó fedélzetén később tűz ütött ki, tovább növelve a kockázatát annak, hogy a hajó végzetes sérülése miatt rakománya a tengerbe ömlik.
Ráadásul a húszik fegyverrel üldöztek el mindenkit a hajó közeléből az első napokban, aki megpróbálta felmérni azt, hogy pontosan mi történt az olajszállítóval, és mekkora az ökológiai katasztrófa esélye.
A húszik alighanem abban bíztak, hogy mint néhány éve egy másik, magára hagyott olajtanker, az FSO Safer esetében, úgy most is lényegében az egész világot zsarolhatják a veszélyes szellemhajóval. A hajó ugyanis kb. négyszer annyi olajat szállít, mint amennyi az Exxon Valdez katasztrófájában a tengerbe jutott.
Ha a rakomány a tengerbe jut, a Vörös-tenger élővilágán túl a part menti közösségek is éhezéssel és vízhiánnyal nézhetnek szembe.
Ezért jelent némileg megnyugtató fejleményt a gCaptain beszámolója arról, hogy a hajót végül sikerült elvontatni egy meg nem nevezett biztonságos zónába. A kényes műveletet az EU vörös-tengeri tengerészeti missziója, az ASPIDES felügyelte, lényegében haditengerészeti védelmet biztosítva a roncsmentésre vállalkozó külsős cégnek.
A hajó elvontatása azt is jelenti, hogy a Sounion-ról nem kellett azonnal, a helyszínen másik hajóba áttölteni az olajat, hanem van idő arra, hogy a legszükségesebb kárelhárítási munkákat elvégezzék a hajón, és csak utána induljon meg a rakomány átszivattyúzása. A gCaptain birtokába jutott információk szerint a mentési műveletet végző vállalatnak ez a terve, aminek végrehajtását az ASPIDES erői támogatni fogják, figyelemmel kísérve a művelet állását, és ha szükséges, beavatkoznak.
A helyzetet közelről ismerő források szerint a rakomány másik hajóba való áttöltéséhez Szaúd-Arábia már felajánlotta segítségét.
Ez a kármegelőzés éppúgy lényeges része, mint a kárelhárítás. Emlékezetes: az FSO Safer mentésénél is külön gyűjtést kellett indítania az ENSZ-nek abból a célból, hogy legyen elég pénz tartályhajót vásárolni és a mentést végző vállalatot kifizetni. Akkor is fennállt annak veszélye, hogy mire összegyűlik a szükséges pénz, kifutnak az időből, és a tanker egyszerűen felrobban.
Tűz ütött ki azon a görög olajszállító hajón, amelyet a héten támadtak meg a jemeni húszi lázadók a Vörös-tengeren.
Azt egyelőre nem tudni, hogy mi okozta az eredetileg lehorgonyzott tankeren a tüzet. A húszik közzétettek egy videót – állítólag a Siunionról – amelyen tűz van és robbanások látszódnak.
A brit haditengerészet tengerhajózási biztonsági információs szolgálata (UKMTO) azt közölte szombaton, hogy három tüzet észleltek a hajón, amely „láthatólag sodródik”. A megtámadott görög zászló alatt közlekedő hajó 25 tagú legénységét (akik közül 23 Fülöp-szigeteki és 2 orosz) és négy fős biztonsági személyzetét még csütörtökön kimenekítette egy francia romboló, és Dzsibutiba szállították őket.
A Delta Tanker cég üzemeltetésében, görög zászló alatt közlekedő, Irakból Ciprusra tartó Sounion 150 ezer tonna kőolajat szállít.
A Vörös-tenger és a tőle délkeletre eső Ádeni-öböl térségében azóta folyamatosan csökken a hajózás biztonsága, hogy az Irán által támogatott húszik a gázai fegyveres konfliktusra reagálva, a palesztinok melletti kiállásként november óta több mint 80 támadást követtek el a Vörös-tengerre tartó amerikai, brit és izraeli kereskedelmi hajók ellen.
A lázadók egy hajót elfoglaltak, kettőt elsüllyesztettek, a támadásokban eddig négy tengerész vesztette életét. A nemzetközi közösség hajói válaszlépésként amerikai vezetéssel járőrözni kezdtek az addig nem elég jól védett Ádeni-öböl északi részén, valamint több ízben is légicsapásokat mértek a húszik jemeni indítóállásaira.
Elvesztette motorerejét és manőverezőképességét egy olajszállító hajó szerda reggel a Vörös-tengeren, miután Jemen partjaitól nem messze lövések és dróntámadások érték. Az akciót egyelőre senki sem vállalta magára, de elkövetésével a jemeni húszikat gyanúsítják.
A görög hajózási minisztérium és a brit haditengerészet tengerhajózási biztonsági információs szolgálatának (UKMTO) jelentése szerint a Delta Tanker üzemeltetésben görög zászló alatt, Irakból Ciprusra tartó Sounion nevű tartályhajót a jemeni Hodeida kikötőjétől mintegy 140 kilométerre nyugatra két kishajóról támadták.
A két hullámban kialakult lövöldözés közben kisebb tűz keletkezett a hajón, ami a motor károsodásához és a hajó kormányozhatóságának a csökkenéséhez vezetett. A Delta Tanker megerősítette, hogy az incidens miatt a hajó kisebb károsodást szenvedett de hozzátették, hogy a fülöp-szigeteki és orosz tengerészekből álló 25 tagú legénysége nem sérült meg, és azon dolgozik, hogy tovább folytathassák útjukat.
Egy tengerészeti forrás közben arról értesítette a Reuters hírügynökséget, hogy a hajó a nehézségei ellenére a szél segítségével, külső beavatkozás nélkül is képes lehet még útjának folytatására.
Az UKMTO arra emlékeztetett, hogy egy héttel ezelőtt a Sounion tartózkodási helyétől nem messze, a jemeni Áden kikitőjétől pedig 100 kilométeres távolságra egy hete észlelték az előző ilyen támadást, amely az érintett hajón két robbanást okozott, de személyi sérülést nem okozott, és megtámadott hajó továbbhaladt a helyszínről.
A Vörös-tenger és a tőle délkeletre eső Ádeni-öböl térségében azóta csökken a hajózás biztonsága, hogy az Irán által támogatott jemeni húszik a gázai fegyveres konfliktusra reagálva, a palesztinok melletti kiállásként november óta több mint 80 támadást követtek el a Vörös-tengerre tartó amerikai, brit és izraeli kereskedelmi hajók ellen.
Miután a hajók közül egyet el is foglaltak, a többi hajó nagy része azóta inkább kerülőúton közlekedik. A nemzetközi közösség hajói válaszlépésként amerikai vezetéssel őrjáratozni kezdtek az addig nem elég jól védett Ádeni-öböl északi részén, valamint több ízben is légicsapásokat mértek a húszik jemeni állásaira.
Putin’s forces shelled the Sudzha gas metering station in Russia’s Kursk region with artillery in order to blame Ukraine — the General Staff of the Ukrainian Armed Forces pic.twitter.com/pJLbebLu82
🇮🇷❗️Terrorist attack in Iran: militants opened fire in a courthouse
As a result of the terrorist attack, five people died, including a woman and a newborn baby. 13 people were injured, some of them in serious condition. The attackers were eliminated. pic.twitter.com/BcUN9IL8bz
— The_anonymous_wave (@anonymouswave1) July 26, 2025
🚨 Předseda hnutí ANO Andrej Babiš byl dnes napaden berlí do zad. Stalo se to tak na setkání s voliči v Dobré u Frýdku-Místku. Incident podle na místě řešila policie. Babiše podle informací ošetřují v místní nemocnici. pic.twitter.com/r8ARb50xnh
Se resisten a que Ecuador avance y eligieron la violencia.
Ayer emboscaron en Otavalo otro convoy humanitario que yo mismo lideré junto a delegados de la ONU, la UE, el embajador de Italia y el nuncio apostólico. Nos respondieron con violencia.
A jemeni húszi lázadók eltaláltak rakétával egy görög tulajdonban lévő teherhajót a Vörös-tengeren, ami miatt a legénység veszélybe került, de később kimentették őket, és a Tutor nevű szénszállító most elhagyatottan sodródik a jemeni Hodeidától délnyugatra – közölte pénteken a brit Királyi Haditengerészet irányítása alatt álló UKMTO tengerbiztonsági hivatal.
A szerdai támadás hatására a libériai zászló alatt közlekedő hajó súlyosan megrongálódott, irányíthatatlanná vált és léket kapott, egy tengerész pedig eltűnt, valószínűleg a gépházban rekedt a Fülöp-szigeteki kormány tájékoztatása szerint. A hajónak eredetileg 22 fős személyzete volt, zömmel Fülöp-szigetekiek. Ifjabb Ferdinand R. Marcos Fülöp-szigeteki elnök közölte, hogy az ország együttműködik az UKMTO-val, és az Dzsibutiba fogja szállítani a tengerészeket, mielőtt hazajutnának.
Az Irán támogatta húszik jelentkeztek a támadás elkövetőjeként, sőt, közölték, hogy az ukrán tulajdonban lévő, palaui zászló alatt közlekedő, Verbena nevű teherhajót is ők támadták meg csütörtökön az Ádeni-öbölben. Ebben a támadásban szintén megrongálódott a hajó, tűz ütött ki rajta, és egy tengerész súlyosan megsebesült. A tüzet pénteken este még nem sikerült eloltani. A Verbena Malajziából tartott Olaszországba.
Houthi military spokesman: We targeted the Zografia ship, which was heading to [#Israel], with a number of appropriate naval missiles#south24pic.twitter.com/dVM9ZZbbxo
A missile hit a Greek-owned cargo ship off Yemen, following a string of attacks in the Red Sea by the Huthi rebels - A source within the Greek maritime affairs ministry named the ship as the Zografia, a 24-crew vessel, been sailing from Vietnam to Israelhttps://t.co/hCxtlFbi08pic.twitter.com/0lrGOYwLUe
Houthi military spokesman: We targeted the Zografia ship, which was heading to [#Israel], with a number of appropriate naval missiles#south24pic.twitter.com/dVM9ZZbbxo
A missile hit a Greek-owned cargo ship off Yemen, following a string of attacks in the Red Sea by the Huthi rebels - A source within the Greek maritime affairs ministry named the ship as the Zografia, a 24-crew vessel, been sailing from Vietnam to Israelhttps://t.co/hCxtlFbi08pic.twitter.com/0lrGOYwLUe
Az elmúlt 24 órában az amerikai hadsereg öt drónt és két rakétát lőtt le, amelyeket jemeni húszi lázadók indítottak a Vörös-tenger déli részén.
Az akció idején a térségben tartózkodó hajók nem számoltak be sérültekről vagy károkról – jelentette az Egyesült Államok térségbeli műveleteiért felelős Középső Parancsnoksága (CENTCOM) az X (korábbi Twitter) közösségi oldalon szombaton közzétett üzenetében. Ezenkívül a parancsnokság egy húszi járőrhajó megsemmisítéséről is beszámolt.
A Jemen nagy területeit ellenőrző húszik november óta hajtanak végre támadásokat olyan hajók ellen, amelyekről úgy vélik, hogy Izraelhez kötődnek. Azt állítják, hogy a Gázai övezetben élő palesztinok iránti szolidaritásból cselekszenek. Az övezetben Izrael véres háborút folytat a Hamász ellen, megtorlásul a palesztin iszlamista szélsőséges mozgalom október 7-én, izraeli földön elkövetett támadásáért.
A húszi támadásokra válaszul az Izraelt támogató Egyesült Államok decemberben többnemzetiségű tengeri védelmi erőt állított fel, és csapásokat hajtott végre a húszik ellen Jemenben, olykor az Egyesült Királyság segítségével. A húszik azóta kiterjesztették támadásaikat az Egyesült Államokhoz és az Egyesült Királysághoz kapcsolódó hajókra is.