Kolerás esetről számolt be a kínai Vuhan Egyetem. A minták begyűjtését és a kontaktkutatást a kerületi egészségügyi hivatal azonnal elkezdte.
Az egyetem egyik diákjánál mutatták ki a kolerát, és a hatóságok fertőtlenítés céljából be is zártak néhány létesítményt – írja a Bloomberg. A hatóságok közlése szerint eddig nem észleltek további megbetegedéseket.
A kolera a Vibrio cholerae baktérium által okozott betegség, amely fertőzött élelmiszerrel vagy vízzel terjed, heveny hasmenést okozva. Kínában viszonylag ritkának számít, márciusban egy esetet találtak, tavaly pedig ötöt.
Kína egyébként a kolerát „A osztályú” betegségként tartja számon, amely a legerősebb minősítés – csak a bubópestis van még ebben a kategóriában.
Az Egészségügyi Világszervezet közlése alapján a legtöbb kolerás fertőzöttnél legfeljebb enyhe tünetek jelentkeznek, és a fertőzés szájon át történő folyadékpótlással kezelhető.
Mindazonáltal megfelelő ellátás nélkül a kolera órákon belül halálos kimenetelű is lehet.
A mostani fejlemény azért is lehet kellemetlen a kínai egészségügyi hatóságok számára, mert épp Vuhan volt a koronavírus-járvány eredeti epicentruma.
Kína felelőtlennek és tévesnek nevezte szombaton genfi ENSZ-nagykövetsége a világszervezet emberi jogi biztosának felszólítását, hogy Kína engedje szabadon Csang Csan ügyvéd-újságírónőt, aki a közép-kínai Vuhanban a koronavírus-járvány kezdetén készített képeket a városról és a kórházakban.
Csang Csan éhségsztrájkot folytat a börtönben, emiatt egészségi állapota gyorsan romlik. Marta Hurtado, az ENSZ emberi jogi biztosának szóvivője pénteken arra kérte a kínai hatóságokat, hogy humanitárius alapon fontolják meg Csang szabadon bocsátását, és biztosítsanak számára sürgősségi orvosi ellátást.
A 38 éves Csang Csan egykori sanghaji ügyvéd, 2020 februárjában utazott Vuhanba, hogy személyesen győződjék meg arról, mi történik a járvány miatt lezárt városban. A túlterhelt kórházak folyosóin várakozó betegekről készült képei ritka betekintést nyújtottak abba, mekkora pusztítást végzett a nem sokkal korábban a városban elszabaduló koronavírus. Csangot tavaly májusban vették őrizetbe, és decemberben négy év börtönre ítélték közrend megzavarása miatt.
Testvére, Csang Csü már hetekkel ezelőtt arra figyelmeztetett a Twitteren, hogy nővére borzasztóan lefogyott, és félő, hogy már nem sokáig él.
Csangon kívül további három újságíró, Csen Csiu-si, Fang Pin és Li Cö-hua került börtönbe amiatt, hogy beszámoltak a Vuhanban kialakult közegészségügyi válságról.
Hét embert gyilkolt meg, egy gyereket pedig megsebesített késsel egy 39 éves férfi a közép-kínai Vuhanban, majd egy hídról a Jangce folyóba ugorva elmenekült – jelentette kedden a kínai sajtó a helyi rendőrség közlésére hivatkozva.
A Kao vezetéknéven azonosított támadó vasárnap éjszaka sürgős hivatalos intéznivalóra hivatkozva felkereste a város közigazgatási területéhez tartozó egyik falu párttitkárát otthonában. A hatóságok másnap a párttitkárt feleségével, menyével és két unokájával együtt holtan találták. Egy gyermeket sérülésekkel kórházba szállítottak. A China Times című tajvani újság internetes kiadása a párttitkárnak a szomszédos házban élő fivérét idézve azt írta, hogy a támadó körülbelül 20 percig tartózkodott a házban.
A támadó tette után Vuhan egyik kerületébe ment, ahol további két embert ölt meg: egy sofőrt, hogy elrabolhassa az autóját, valamint elütött egy járókelőt – írta a The Paper című kínai hírportál. Később egy hídról a folyóba ugorva menekült tovább. A támadót a rendőrség jelenleg is nagy erőkkel keresi.
MTI
[type] => post [excerpt] => Hét embert gyilkolt meg, egy gyereket pedig megsebesített késsel egy 39 éves férfi a közép-kínai Vuhanban, majd egy hídról a Jangce folyóba ugorva elmenekült - jelentette kedden a kínai sajtó a helyi rendőrség közlésére hivatkozva. [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1635262380 [modified] => 1635255802 ) [title] => Hét embert gyilkolt meg késsel egy férfi a közép-kínai Vuhanban [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=65067&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 65067 [uk] => 65106 ) [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 65068 [image] => Array ( [id] => 65068 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/keses-gyilkos.jpg [original_lng] => 60052 [original_w] => 1200 [original_h] => 675 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/keses-gyilkos-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/keses-gyilkos-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/keses-gyilkos-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/keses-gyilkos-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/keses-gyilkos.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/keses-gyilkos.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/keses-gyilkos.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1635259124:2 [_thumbnail_id] => 65068 [_edit_last] => 10 [translation_required] => 2 [views_count] => 3393 [translation_required_done] => 1 [_oembed_5508a2cf04a92e34827bb89efb40ed0a] =>
Sono vicino alla #Sicilia e al popolo catanese in queste ore drammatiche per la forte ondata di maltempo. Il Governo deve intervenire subito, con tutte le iniziative necessarie. #Cataniapic.twitter.com/T95ID0WUsY
Man with knife tries to stab people on the streets of Oslo, Norway as he’s screaming «allahu akbar». Stabs police officer and gets shot dead. pic.twitter.com/ifgpE961vH
? A whole section of an overpass connecting Wuhuang Highway (武黄高速) and Daguang Highway (大广高速) in Ezhou (鄂州), Hubei province, China, broke off and tilted on one side suddenly at 3:36pm today Dec 18. 3 people were killed and 4 injured.
Obrazki jak z czasów Rewolucji Kulturalnej. A to Jingxi w prow. Kuangsi i 4 osoby oskarżone o przemycanie ludzi przez granicę prowadzone na plac przed zgromadzonych na nim mieszkańców. Urzędnicy nie wiedzą w tych „dyscyplinarnych działaniach ostrzegawczych” niczego niestosowanego pic.twitter.com/MQCuzeJ3az
A canteen in #China’s southwest municipality of Chongqing has collapsed following an #explosion suspected to be caused by a gas leak, leaving many trapped, according to reports from state media.https://t.co/eRpeeNN4cj
Im Wild- und Freizeitpark Klotten fiel am Samstag eine Frau aus einer Achterbahn. Die 57-Jährige starb trotz Wiederbelebungsversuchen am Unfallort. https://t.co/nrRtOBb9XG
BREAKING: China just had a kindergarten massacre. Of the 9 victims of toddlers & teachers, 3 dead, 6 seriously injured so far. The suspect is still at large
Muere una niña de 20 meses por la fuerte tormenta de granizo en la Bisbal d'Empordà. Las bolas de 10 cm de diámetro han dejado además varios heridos, como a un chico al que una piedra le rompió la clavícula. También han llegado a romper cristales de coches y tejados de casas. pic.twitter.com/aYIG2ihHGh
At least 10 people dead in stabbings at multiple scenes across Canada's province of Saskatchewan. Police say they've identified two suspects. https://t.co/GWQhlkQG1S
BREAKING: A white male teen wearing camouflage is in custody after he used a rifle to kill five people in a mass shooting in Raleigh, North Carolina, including an off-duty law enforcement officer. https://t.co/Mtz4ZFwj7x
#BREAKING: Multiple people dead including an off-duty cop, multiple others injured, in a shooting in the Hedingham neighborhood of Raleigh, North Carolina.
This Thursday evening a mass shooting occurred in Raleigh, North Carolina. 5 people have been killed, including an off-duty police officer. The suspect, a 15-year-old male, was apprehended at a barn & has been taken to a hospital after a self inflicted gunshot wound to the head. pic.twitter.com/yQ2oKJwV3V
One person was killed in a bus rollover, according to Brandeis University, which chartered the bus. The accident happened near the Brandeis campus in Waltham, Massachuetts. https://t.co/RBdFsRaWj6
Brussels, Belgium: - A resident had to hide the French flag after Moroccan fans cursed her and threw objects on the balcony of her apartment. pic.twitter.com/6vlaaMdvFo
Russian troops hit Mykolaiv overnight with four Kalibr missiles, damaging two houses, an apartment building, and a historical building, the military said.
Typhoon #EgayPH (DOKSURI) Issued at 8:00 AM, 26 July 2023 Valid for broadcast until the next bulletin at 11:00 AM today. TYPHOON EGAY WOBBLES OVER THE WATERS NEAR FUGA ISLAND pic.twitter.com/1pSXOs4GAO
— Bayanihan Today ?? (@BayanihanToday) July 26, 2023
? [#EnDirect] ⚠️ Un pylône haute tension (enfin, ce qu’il en reste)… à La Chaux-de-Fonds (CH) non loin de la France. De telles images au cœur d’une ville de 37.000 habitants sur notre continent, sont inédites. Le phénomène (ici) correspond à une macrorafale. ⛈️ #Orages#Jurapic.twitter.com/dUW6LjQulD
"The robotic arm, confusing the man for a box of vegetables, grabbed him and pushed his body against the conveyer belt, crushing his face and chest" https://t.co/B0qCeLakha
Major incident ongoing in Dublin City as a number of people are reported to have been stabbed. Gardaí and multiple emergency service personnel are at the scene at Parnell Square East. #Dublinpic.twitter.com/MFnEa9l7zh
Bulgaria and Romania experienced the impact of severe weather conditions over the weekend, resulting in two fatalities. Strong winds, heavy rain and snowfall, caused power disruptions and blocked roads in the eastern regions of both countries.https://t.co/VSEXVnoeg4pic.twitter.com/XhAdv3YinO
One international client killed by elephant in Kafue National Park from lufupa Lodge during Safari. Two injured and being evacuated to Lusaka. Full details being awaited from the operator through the Senior Warden Kafue Region. Very unfortunate indeed. pic.twitter.com/4ntbyhec1G
#BREAKING: A tight-knit Torres Strait community is calling for the removal of a 3.5m crocodile after the body of a missing 16-year-old boy was found on Saibai Island. Our thoughts are with the boy's family. Latest: https://t.co/QN81EpI5HApic.twitter.com/Cg4unITYHZ
🇫🇷 #France Attack at Paris East Railway Station : a "Sentinel" soldier attacked with a knife, the attacker shouting "Allah Akbar". Wounded in the shoulder, his life would not be in danger. pic.twitter.com/AbwIjJ0DvZ
ISRAEL: TERROR: One person was killed Hy'd and eight others were wounded in a terror stabbing attack at the Beersheba central bus station. The Palestinian terrorist was shot and killed by security forces. pic.twitter.com/iJZi6tJnqN
🚨BREAKING | The US-Israeli backed Gaza Humanitarian Foundation opened fire on civilians after losing control over its so-called aid distribution point in west Rafah, with armed personnel responding by shooting instead of managing the crowd properly.
‼️‼️‼️ Just a few minutes ago, a powerful explosion occurred near an airfield in Russia's Bryansk region.
According to preliminary information, the Ukrainians struck another Iskander-M missile launcher that was intended to be used in tonight’s attack on Ukraine. pic.twitter.com/CHMA0Y2JQL
Pusat Kawalan Operasi Daerah Angkatan Pertahanan Awam Hulu Perak memaklumkan keseluruhan 48 mangsa terlibat, termasuk 13 orang meninggal dunia di lokasi kejadian dan dua orang di hospital, manakala empat lagi mangsa tercedera. #BernamaNews#BernamaImagespic.twitter.com/slhm25kK9B
🛣️ 🇳🇴 Norway - Person missing after landslide at motorway in Norway
A person is missing after a landslide struck near Nestvatnet in Levanger, north of Trondheim, Norway. The landslide has damaged both the new and old E6 mo… in Nestvatnet, Levangerhttps://t.co/1cKTJBUH7Jpic.twitter.com/2uA1NakgQM
⚫️ Almenys una persona ha mort ofegada a Sant Pere de Riudebitlles, al Penedès.
❗️Els @bomberscat buscaven un pare i un fill menor després que l’aigua de la riera de Sant Quintí arrosegués el seu cotxe. Han trobat el vehicle buit i més avall, un cos.
😱Man, 70, dies after helicopter crash near Doncaster
A 70-year-old man has died after a helicopter crashed in a field near Doncaster, South Yorkshire. Emergency services were called to Ings Road, Bentley, around 10:15 a.m. on Thursday. Police confirmed the man was pronounced… pic.twitter.com/3SELtOHeJm
A kínai hatóságok Hubei tartomány Vuhan lakosságának tesztelését szervezi, miután a közelmúltban hét koronavírus fertőzéses esetet fedtek fel a városban – számolt be a Global Times, közölte a Rubrika.
Vuhan lett a koronavírus terjedésének első közismert központja. A 11 milliós városban 2020 júniusa óta nem észleltek Covid-19 esetet.
Eközben a hatóságok lockdownt vezettek be a város azon kerületében, ahol a vírusos fertőzést regisztrálták. Felfüggesztették az oktatást az iskolákban és az oktatási intézményekben, fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be a metróban, beleértve a kötelező maszkviselést és a testhőmérséklet mérését, és számos állomást bezártak. A városi szupermarketek élelmiszer tartalékokat halmoznak fel a hiány elkerülése és a stabil árak fenntartása érdekében. A hatóságok igyekeznek felgyorsítani a tanárok és a diákok vakcinációját.
A Kínai Népköztársaság Állami Egészségügyi Bizottsága bejelentette, hogy egyelőre nem sikerül megállítani a koronavírus terjedését Kínában. A szakértők az fertőzéses esetek számának növekedését a Delta-törzs terjedésének tulajdonítják.
Jiangsu közigazgatási központja, Nanjing után Ruili városa lett a második gócpont a fertőzés terjedése szempontjából.
Ha Ruili-ba a vírus júliusban a szomszédos Mianmarból érkezett az aktív határ menti forgalom eredményeként, Nanjingben a terjedés forrásai a városi repülőtér dolgozói voltak, akik külföldről érkezett repülőgépek tisztításával foglalkoztak.
A nyugati sajtó megjegyezte, hogy a hatóságok több millió embert tesztelnek Kínában, többek között Pekingben is. A kínai főváros lakóit arra kérték fel, hogy indokolatlanul ne hagyják el otthonukat, a turisták előtt pedig lezárták Pekinget.
??In Japan, an Epsilon S rocket exploded during testing, the explosion occurred a minute after the start of testing the rocket engine. pic.twitter.com/ue5w7RXktI
🇯🇵In Japan, an Epsilon S rocket exploded during testing, the explosion occurred a minute after the start of testing the rocket engine. pic.twitter.com/ue5w7RXktI
A koronavírus kínai áldozatai közül többen érdekcsoportot alkottak, tavaly felelősségre vonást követeltek, pert is próbáltak indítani, most pedig beszélni szeretnének az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Vuhanban tartózkodó szakértőivel, de nyugati hírügynökségeknek arról számoltak be szerdán, hogy a hatóságok különféle eszközzel megpróbálják megakadályozni őket ebben.
A WHO szakértői csoportja több hónapi egyeztetés után csaknem két héttel ezelőtt érkezett meg a közép-kínai Vuhanba, hogy kínai kutatókkal közösen felkutassa a vírus eredetét, és választ találjon egyebek mellett arra a kérdésre, hogy milyen úton terjedhetett át emberre a feltételezések szerint denevérektől származó vírus. A szakértőknek érkezésüktől számítva kéthetes karantént kell eltölteniük, mielőtt csütörtökön munkához láthatnak.
Áldozatok csaknem száz hozzátartozójából állt az a csoport a Kínában népszerű WeChat közösségi portálon, amelynek tagjai tavaly követelték, hogy büntessék meg azokat a vuhani tisztségviselőket, akik lekicsinyelték a járvány súlyosságát nem sokkal annak egy évvel ezelőtti kitörése után, sőt megfeddték azokat, akik elsőként kongatták meg a vészharangot a városban. A hozzátartozók közül többen az igazságszolgáltatáshoz fordultak, de azt állítják, hogy panaszukat azonnal visszadobták. Most azt mondják, hogy amióta megérkezett oda a WHO küldöttsége, még nagyobb rajtuk a nyomás. Vannak közöttük olyanok – saját beszámolójuk szerint -, akiket azzal fenyegettek meg, hogy elbocsátják őket munkahelyükről, ha nyilvánosan beszélnek vádjaikról. Csang Haj, az érdekcsoport egyik vezetője a hírügynökségeknek elmondta, hogy WeChat-csoportjukat körülbelül tíz nappal ezelőtt blokkolták.
A járvány hivatalosan 3900 ember halálát okozta Vuhanban, vagyis a Kínában regisztráltak (4636) túlnyomó többségét. Az országban drákói intézkedésekkel sikerült már tavaly áprilisra megfékezni a járványt, bár az utóbbi hetekben újra elindult egy hullám, amely a legsúlyosabb azóta.
A kínai regisztrált fertőzöttek száma százezer, ez messze elmarad a világ más nagy országaiban regisztrált számoktól, a halálos áldozatok száma 4800. A kínai áldozatok hozzátartozói közül sokan kétségbe vonják ezeket a hivatalos adatokat, azt állítják, hogy sok beteg még azelőtt meghalt, hogy koronavírus-áldozatként azonosították volna.
A WHO azt mondja: kínai látogatásuk tudományos misszió a vírus eredetének feltárására, és nem azért mentek oda, hogy bűnbakot keressenek. A világszervezet kezdettől fogva szerette volna elérni, hogy Kína szorosabban működjön együtt vele az ügyben, de ez az AP hírügynökség birtokába jutott hangfelvételek tanúsága szerint a WHO egyes tisztségviselői egymás között többször panaszkodtak arra, hogy nem kapnak elég információt Pekingtől.
Torrential rains have hit China's southwestern cities, causing flooding and water-logging in addition to traffic disruptions and leaving residents stranded. pic.twitter.com/N9xXKmISCV
Mountain torrents hit Pingwu County, SW China's Sichuan Province caused by sudden heavy #rainstorms, killing two and leaving four others missing on Tuesday. So far, 31 people have been rescued. pic.twitter.com/wAqDQgZAUn
BREAKING: China just had a kindergarten massacre. Of the 9 victims of toddlers & teachers, 3 dead, 6 seriously injured so far. The suspect is still at large
Twenty-seven people were killed and 20 others injured after a bus turned on its side in #China's Guizhou Province early Sunday morning. pic.twitter.com/TTMYugVg6Q
❗️In #China, the skyscraper of the largest telecom operator China Telecom in #Changsha is on fire. Hundreds of people could be burned alive. pic.twitter.com/GDNC74k8Tj
A restaurant fire killed 17 and injured three on Wednesday in the city of #Changchun, northeast China's Jilin Province, according to local authorities. pic.twitter.com/o0VB6g0Z4Y
Due to extremely foggy conditions, more than 200 vehicles were involved in a major pileup on a bridge in central #Zhengzhou City in the morning, according to the province.
As of 9:30 a.m., 11 people had been rescued, and operations were still underway. pic.twitter.com/7nslu48TIF
Amusement park-goers hung upside down for 10 minutes at the highest point of giant pendulum ride after it malfunctioned in China’s Fuyang city.
Workers had to clamber up to manually fix the ride and theme park officials said the malfunction was caused by a “weight issue.” pic.twitter.com/Xps63aGY4s
"Last day, we identified 11 warships and 70 military aircraft belonging to the Chinese army, which violated our water and air borders and are currently in our territory. pic.twitter.com/t2Wzt0RXx6
?? An explosion occurred at a chemical plant in China - 5 people died
An explosion at Sinochem's hydrogen peroxide solution plant in Shandong Province caught fire. The Chinese authorities reported several dead, another person is missing.
Large openings appeared on roads near a residential complex in Tianjin's Jinnan district in China forcing authorities to rescue residents.#China#Tianjinhttps://t.co/nmEpf6MTQJ
#Chine ?? Des milliers de personnes ont été évacuées de plusieurs immeubles dans la ville de Tianjin, dans le nord du pays, après que des effondrements de terrain ont créé de grandes fissures dans les rues voisines ? @Reutershttps://t.co/s4FaqGdRQX pic.twitter.com/Wq24iyHd11
A gas explosion happened at a grilled fish restaurant in Gaomi city, East China’s Shandong Province on Sunday morning, killing one person and injuring another. Rescue work has been completed and the injured has been treated. An investigation of the incident is underway. pic.twitter.com/QAoa3TS6XJ
The 6.2-magnitude #earthquake that jolted Jishishan county in Northwest #China's Gansu province late Monday evening has killed 100 people in the province and 11 people in Qinghai province, according to official data. pic.twitter.com/QoxlVe54kb
More than 100 people died in China as a result of a powerful earthquake.
Strong tremors of magnitude 6.2 occurred late in the evening in Gansu province in the north-west of the country. As a result of the disaster, more than 200 people were injured. pic.twitter.com/Jjg2UTmiYI
#EinsteinProbe lifts off on a mission to survey the sky & hunt for bursts of X-ray light from mysterious objects such as neutron stars & black holes 👉 https://t.co/6sCUKXb8py
[🔴China’s 2nd launch in 2024] At UTC 07:03 Jan 9, Einstein Probe space science satellite was successfully launched by CZ2C rocket at Xichang, Sichuan. It’s also the 506th launch of Long March rocket family. HD:https://t.co/S68Bqslbnzpic.twitter.com/KsP3nHRAxK
Update: Thirteen students were killed and another one injured in a fire that took place in a school dormitory in the county of Fangcheng, Nanyang City, central China's Henan Province, on Friday night, according to local authorities Saturday https://t.co/eg3MvSdJQ9pic.twitter.com/4fsl0gP3tp
My office and I are in touch with an impacted #Iowa family. We are working through proper channels and requesting to speak with the U.S. Embassy on appropriate matters to ensure that the victims first receive quality care for their injuries and then get out of #China in a… https://t.co/M4udbe6KS9
— Rep. Mariannette Miller-Meeks, M.D. (@RepMMM) June 10, 2024
My office and I are in touch with an impacted #Iowa family. We are working through proper channels and requesting to speak with the U.S. Embassy on appropriate matters to ensure that the victims first receive quality care for their injuries and then get out of #China in a… https://t.co/M4udbe6KS9
— Rep. Mariannette Miller-Meeks, M.D. (@RepMMM) June 10, 2024
6 PLA aircraft and 7 PLAN vessels operating around Taiwan were detected up until 6 a.m. (UTC+8) today. 2 of the aircraft crossed the median line and entered Taiwan’s southwestern ADIZ. We have monitored the situation and responded accordingly. pic.twitter.com/THjRjhGdL6
— 國防部 Ministry of National Defense, ROC(Taiwan) 🇹🇼 (@MoNDefense) October 20, 2024
Zhuhai, China: A driver intentionally crashed into pedestrians near a sports center. Multiple injuries reported; medical teams responding.#Chinapic.twitter.com/E9tH8oYyqb
Terror in Hebei: 20 Lives Lost as Fire Devours Nursing Home in Nighttime Catastrophe.
CHENGDE, China – A horrifying scene unfolded late Tuesday night when a relentless fire surged through a nursing home in Longhua County, Hebei Province, claiming the lives of 20 elderly… pic.twitter.com/SWptjVPHDp
Twenty people died in a fire at a nursing home in Longhua county in China's Hebei province, with 19 others being sent to hospital for examination, local authorities said today. The cause of the fire is still under investigation. pic.twitter.com/VHzihVn7ly
Hong Kong recorded its heaviest August rainfall since 1884, exceeding 350 mm by early this afternoon.
Floodwaters inundated low‑lying and urban areas including streets in Central, Quarry Bay, Tseung Kwan O, Tai Po, and even parts of Queen Mary Hospital. pic.twitter.com/3Bv1yrjRil
At 4 p.m. on November 11, the Hongqi Bridge in Ma'erkang, Sichuan collapsed due to a large-scale landslide. Fortunately, the bridge was closed in advance after inspection personnel discovered cracks the day before, and no casualties were reported. pic.twitter.com/FCuJQ4DksI
A kínai betegségmegelőzési központ (CDC) szerint a korábbiakban közölteknél tízszer több fertőzött volt Vuhan városában – ahonnan elindult a világjárványt okozó koronavírus –, vagyis nem ötvenezer, hanem feltehetően félmillió.
A tanulmány elkészítésekor 34 ezer embert vizsgáltak meg Vuhanban és más Hupej tartománybeli városokban, illetve Pekingben, Sanghajban és Kuangtung, Csiangszu, Szecsuan és Liaoning tartományokban. A vizsgálatnak az volt a célja, hogy antitesteket kimutató vérvizsgálat alapján megbecsüljék az átfertőzöttség valós mértékét. A vizsgálatot egy hónappal azután végezték el, hogy a kínai hatóságok bejelentették: megfékezték a járvány első hullámát.
A minták elemzésével megállapították, hogy Hupej tartomány székvárosában, a 11 milliós Vuhanban vizsgáltak szervezetében 4,43 százalékos gyakorisággal fordult elő a koronavírus-fertőzéskor képződő antitest.
A vuhani egészségügyi hatóságok annak idején 50 354 azonosított fertőzöttről tájékoztattak, a szerológiai tesztekből viszont arra lehet következtetni, hogy tízszer többen, közel félmillióan kapták el a fertőzést.
Más Hupej tartományi városokban jelentősen kisebb, csak 0,44 százalékos volt a prevalenciamutató. A közép-kínai tartományon kívül megvizsgált 12 ezer ember közül csupán kettőnek a szervezetében mutattak ki antitestet.
Jen Csung-huang, a kínai külügyi tanács globális egészségüggyel foglalkozó illetékese részben a járvány kirobbanásakor uralkodó káosszal magyarázza azt, hogy a helyi hatóságok a valósnál jóval kevesebb fertőzöttről tájékoztattak, részben pedig azzal, hogy nem szerepeltették a hivatalos kimutatásban a tünetmentes eseteket.
Januárban és februárban elözönlötték a vuhani kórházakat a lázas betegek, de a kórházakban sem a diagnosztizálásukhoz, sem a kezelésükhöz nem volt elegendő munkaerő, illetve teszt és más orvosi eszköz. Ezért sok beteget házaküldtek, egyesek közülük megfertőzték saját családtagjaikat, mások pedig az otthonukban haltak meg anélkül, hogy ezt rögzítették volna a hatóságok a hivatalos halálozási statisztikákban.
Jen Csung-huang szerint az, hogy más kínai városokban sokkal alacsonyabb volt az antitestek előfordulását mutató arányszám, arról tanúskodik, hogy a kínai járványügyi intézkedések gyorsak és hatékonyak voltak, „kiváltképpen a New Yorkhoz hasonló városokban” tett intézkedésekkel összehasonlítva.
A CNN felhívja a figyelmet arra, hogy sok országban hasonló volt a helyzet: az antitest-vizsgálatokból utólag kiderült, hogy a fertőzöttek száma jóval magasabb volt a közölteknél.
A New York-i egészségügyi hivatal által készíttetett tanulmány például kimutatta, hogy március végére minden hetedik New York-i felnőtt elkapta a vírust, tízszer többen a hivatalos statisztikákban szereplőknél. Egy augusztusi antitestvizsgálat pedig kimutatta, hogy a megvizsgált 1,5 millió helyi lakos 27 százalékának a szervezetében képződött antitest.
Vuhanban példátlan intézkedéseket hoztak, hogy megfékezzék a gyorsan terjedő vírust, január 23-án a nagyvárost teljesen elzárták a külvilágtól, töröltek minden repülő-, vonat- és buszjáratot, lezárták a városba vezetők főutakat. Magában Vuhanban a hatóságok drákói zárlatot foganatosítottak, több mint két hónapig szünetelt a tömegközlekedés, zárva voltak a boltok, és helyi lakosok milliói nem tehették ki a lábukat otthonukból, még élelmiszerboltba sem mehettek. A vuhaniak azonban nagy árat fizettek a 76 napos zárlatért, különösen azok, akik kórházi kezelésre szorultak, de nem tudtak eljutni az egészségügyi intézményekbe.
#WATCH | An Oxygen tanker leaked while tankers were being filled at Dr Zakir Hussain Hospital in Nashik, Maharashtra. Officials are present at the spot, operation to contain the leak is underway. Details awaited. pic.twitter.com/zsxnJscmBp
A kínai Hupej tartomány egészségügyi kérdésekkel foglalkozó bizottsága bejelentette, hogy Vuhanban új koronavírusos betegeket vettek nyilvántartásba.
Április 4. után Vuhanban nem regisztráltak új betegeket, s április 26-án Kína kormánya közölte, hogy a városban egyetlen Covid-19-es beteg sem maradt a kórházakban.
#WATCH | An Oxygen tanker leaked while tankers were being filled at Dr Zakir Hussain Hospital in Nashik, Maharashtra. Officials are present at the spot, operation to contain the leak is underway. Details awaited. pic.twitter.com/zsxnJscmBp
Több mint két hónap után oldották fel a vesztegzárat a járvány kínai gócának számító 11 millió lakosú Vuhanban, ahonnan az új koronavírus tavaly év végén terjedni kezdett – olvasható a Magyar Nemzetben.
A CCTV kínai állami hírcsatorna beszámolója szerint a jegyeladások alapján szerdán mintegy 55 ezer ember hagyja el Vuhant vasúton. Az egészségügyi hatóságok mindazonáltal továbbra is azt tanácsolják a város lakóinak, hogy csak a legszükségesebb esetben utazzanak el. Az utazást csak azoknak engedélyezik, akiknek van igazolásuk, hogy egészségesek.
Kína szárazföldi részén kedden 62 újabb embert diagnosztizáltak az új koronavírus okozta Covid-19 nevű betegséggel, közülük 59-en külföldről utaztak be. A behozott esetek száma ezzel 1042-re emelkedett. Ugyanezen a napon 137 tünetmentes fertőzöttet azonosítottak, közülük 102-en érkeztek külföldről. Jelenleg 1095 aszimptomatikus vírushordozót tartanak orvosi megfigyelés alatt.
Kedd éjfélig összesen 81 802 Covid-19 megbetegedést regisztráltak, közülük eddig 3333-an hunytak el a kínai szárazföldön.
Miközben a járvány az országban mérséklődni látszik, a kínai hatóságok vizsgálatot indítottak egy, a kormányzat járvánnyal kapcsolatos fellépését nyíltan kritizáló ingatlanmágnással szemben – írta a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap. A Kínai Kommunista Párt fegyelmi vizsgálatokért felelős bizottsága egy keddi közleményben tudatta, hogy Zsen Csi-csiang, a Huayuan Ingatlantársaság korábbi vezetője ellen „a törvény és a fegyelem súlyos megszegése” miatt vizsgálatot indítottak. A SCMP cikke szerint a 69 éves Zsennel barátainak március 12 óta megszakadt a kapcsolata.
Az ingatlanmágnás ezt megelőzően egy cikket adott közre, amelyben kritizálta, ahogyan a kínai kormányzat eleinte megpróbálta elkendőzni az új vírus terjedését, és bírálta Pekinget, amiért jelenleg a járvány felett aratott sikerét népszerűsíti. Az írásban ráadásul Hszi Csin-ping kínai elnök egyre növekvő személyes hatalmát illetően is kritikát fogalmazott meg. Zsen a járványt a Kínai Kommunista Párt „kormányzási válságának” nevezte, és úgy vélekedett: a sajtó- és szólásszabadság hiánya akadályt jelentett abban, hogy az epidémiával szemben időben fellépjenek, ez pedig csak rontott a helyzeten. A cikket széles körben megosztották az interneten.
A vuhani Virológiai Intézet és a Huachzhong Mezőgazdasági Egyetem tudósai arra a következtetésre jutottak, hogy az állatok körülbelül 15%-a COVID-19 fertőzött. A vírus állatról állatra cseppfertőzés útján terjedhet, de az még nem ismert, hogy a macskák megfertőzhetik-e az embereket. Ezt az orvosi megfigyelések eredményei bizonyítják, amit április 4-én a bioRxiv elektronikus tudományos könyvtár oldalán hoztak nyilvánosságra.
A vizsgálat során a tudósok Vuhan különböző részein található állatmenhelyébe látogattak el. 102 kóbor és házi macskából vettek vérmintát.
„Adataink azt mutatják, hogy a macskák a Vuhanban kitört COVID-19 járvány idején fertőződtek meg – áll a tanulmányban. – Több mint tíz vuhani macska szervezetében fedeztünk fel a COVID-19 antitesteit. Ez azt jelzi, hogy valami hasonló folyamat lehet a Föld más területein, amelyeket a járvány sújt.”
A szakértők szerint a vírus állatról állatra cseppfertőzés útján, de az viszont nem lehet tudni, hogy a macskák megfertőzhetik-e az embereket. A vírus macskákról emberre való átterjedésének eseteiről még nem számoltak be.
A tudósok még nem tudták pontosan megmondani, hogy a kóbor macskák hogyan fertőződtek meg. Az a feltevésük, hogy a vírus akkor kerülhetett a szervezetükbe, amikor az őket etető emberekkel kerültek kapcsolatba, de lehetséges az is, hogy azon vírusrészecskékkel való kölcsönhatás eredményeként, amelyek a környezeti tárgyak felületére halmozódtak fel. A macskák számára ma még nem létezik koronavírus-teszt. A tudósok a fertőzés kimutatására a SARS-CoV-2 külső proteinrétegén alapuló speciális mutatókat fedeztek fel. A biológusok szerint a macskákra a fertőzés ugyanolyan erővel hat, mint az emberekre.