A kedden közölt adatok szerint egy nap alatt több mint a duplájára nőtt a koronavírussal újonnan fertőzöttek napi száma Ukrajnában, 143 személy elhunyt a kórban, ami 49-cel haladja meg a halálos áldozatok előző napi számát.
Az egészségügyi minisztérium hivatalos közleménye szerint az elmúlt napon 6552 koronavírusos fertőzöttet igazoltak, ezzel a koronavírus-járvány kezdetétől azonosított fertőzöttek száma 2 401 956 -ra nőtt, az elhunytaké pedig újabb 143 áldozattal 55 863-ra.
A legutóbbi két hét folyamán megduplázódott a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma, közölte az UNIAN hírügynökség a Kijevi Közgazdasági Iskola elemzésére hivatkozva.
Az új fertőzöttek közül 574 gyerek, 165 pedig egészségügyi dolgozó. Az újonnan igazolt betegek közül 1288-an kerültek kórházba. Eddig 2 248 071-en gyógyultak meg, közülük az előző nap 2927-en.
A legtöbb új esetet Dnyipropetovszk (595), Harkiv (547) , Doneck (528), Zaporizsja (500), megyéből, valamint Kijevből (461) jelentették. Ezzel együtt Dnyipropetrovszk megye a súlyosabb besorolást jelentő narancssárga övezetből visszakerült a sárga zónába, így ötről négyre – Doneck, Ternopil, Csernyivci és Cserkaszi megye – csökkent azon közigazgatási egységek száma, ahol az ország más részeihez képest szigorúbb járványügyi korlátozások vannak érvényben.
Forrás: MTI
[type] => post [excerpt] => A kedden közölt adatok szerint egy nap alatt több mint a duplájára nőtt a koronavírussal újonnan fertőzöttek napi száma Ukrajnában, 143 személy elhunyt a kórban, ami 49-cel haladja meg a halálos áldozatok előző napi számát. [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1632850380 [modified] => 1632848724 ) [title] => Koronavírus: több mint kétszeresére növekedett a napi fertőzöttek száma [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=62110&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 62110 ) [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 62111 [image] => Array ( [id] => 62111 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/covid19.jpg [original_lng] => 65459 [original_w] => 751 [original_h] => 422 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/covid19-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/covid19-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/covid19.jpg [width] => 751 [height] => 422 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/covid19.jpg [width] => 751 [height] => 422 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/covid19.jpg [width] => 751 [height] => 422 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/covid19.jpg [width] => 751 [height] => 422 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/covid19.jpg [width] => 751 [height] => 422 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1632837924:10 [_thumbnail_id] => 62111 [_edit_last] => 10 [views_count] => 2167 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 831555556002 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 3521 [2] => 49 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => COVID-19 HU [2] => Hírek [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 21197 ) [tags_name] => Array ( [0] => zóna besorolás ) ) [1] => Array ( [id] => 46349 [content] =>
Ukrajnában a május 2-i adatok szerint 7 megye van a vörös zónás listán. Jelenleg Zsitomir, Zaporizsja, Poltava, Szumi, Harkiv, Hmeljnickij és Csernyihiv megyében a legsúlyosabb a járványhelyzet.
Sárga besorolást kapott a főváros, továbbá Vinnicja, Kárpátalja, Ivano-Frankivszk, Kijev, Lemberg, Mikolajiv, Odessza, Herszon és Csernyivci megye. A fennmaradt régiókban a narancssárga zónában előírt korlátozások vannak érvényben.
56 people were killed in Kreminna #Luhansk oblast - the occupiers shot from a tank home for the elderly. #Russians fired at it. Cynically and deliberately. They just adjusted the tank, put it in front of the house and started firing
Fier d'accueillir à #Lviv le détachement des gendarmes techniques et scientifiques venu assister leurs camarades ?? dans les investigations des crimes de guerre commis autour de #Kiev. La ?? première à apporter une telle aide. Ils seront à pied d'œuvre dès demain. Solidarité ???? pic.twitter.com/3pX9LkPzeq
Russia shelled Ukraine over 40,500 times since Feb. 2022, according to Ukraine's Interior Minister Klymenko
Over 152K residential buildings were destroyed. 66,300 criminal proceedings have been registered regarding the war crimes committed by Russian military, Klymenko said.
NEWS UPDATE AMMONIA PIPELINE NOON JUNE 7 The worlds longest ammonia pipeline, 2470 km, going from Togliatti at the Volga to three harbours at the Black Sea has been breached near Masyutivka (red dot left of M) in the Kupiansk region. It happened at June 5th, the day before the… pic.twitter.com/JTPe44KuSH
— Mikael Valtersson (@MikaelValterss1) June 7, 2023