Nem mindennapi álruhás razziát szervezett a perui rendőrség a múlt hétvégén. A nagyszabású akció keretében az egyenruhások Mikulásnak és manóknak öltözve csaptak le egy drogtanyára, ahol négy embert letartóztattak.
Az ünnepi időszakhoz remekül illő akciót Limában, Peru fővárosában hajtották végre. A jelmezes rendőrök körbevették a drogkereskedő banda rejtekhelyét, majd mikulásruhába bújva betörték az ajtót és rárontottak a bűnözőkre.
Az akció során 6000 csomag kokainpasztát, 104 csomag kokaint és 279 egységnyi marihuánát, valamint egy pisztolyt és több ahhoz való lőszert foglaltak le a rendőrök.
A jelmezesek négy kábítószer-kereskedőt tartóztattak le, a rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint akár hét év börtönre is számíthatnak.
Sajtóértesülések szerint a razziát a Grupo Terna nevű csapat tagjai hajtották végre, akik egyébként gyakran álcázzák magukat a bevetéseik során – nem egyszer öltöztek már hajléktalanoknak és szuperhősöknek is, a Mikulásos trükköt pedig 2016-ban és 2020-ban is ellőtték.
„Karácsonykor egy Mikulás nem kelt túl nagy feltűnést az utcán, ezt ismét kihasználtuk az akció során” – közölte David Villanueva rendőrségi tisztviselő, aki szerint a letartóztatottak kezdetben azt hitték, hogy az akció csupán egy karácsonyi vicc.
Pár éve egyébként Amerikában is történt hasonló eset, a kaliforniai Riverside-ban két, titkos akció keretében beépült, Mikulásnak és manónak öltözött rendőr lépett akcióba egy bevásárlóközpontnál, miután észrevette, hogy három ember egy autót próbál ellopni a parkolóból.
Pursued by demonstrators, a national police officer draws his gun. This happened in Paris, France during the protest against police violence. pic.twitter.com/bsHCbHsdCJ
#Manifestation23septembre : au final ➡️ attaque d'une banque sur le parcours ➡️ attaque d'un véhicule de police à coup de barres de fer. ? Je condamne fermement ces attaques et apporte mon soutien aux policiers agressés et blessés.pic.twitter.com/MHjmBXvIfX
#Urgente | Al menos 13 personas fallecidas y 36 heridos dejó el despiste y caída a un precipicio de 200 metros de un bus de la empresa Molina, en el paraje Huaccoto, en el distrito de Anco, en carretera Ayacucho - Huancayo, según informe preliminar de la Policía. pic.twitter.com/WoaFmdiMBH
Este video es increíble: Dina Boluarte lanzando caramelos en la ciudad donde ordenó matar a ciudadanos peruanos.
Pero lo más aterrador es cómo sonríe de oreja a oreja, incluso cuando la empujan. Como si viviera en un mundo irreal, delirante de poder. pic.twitter.com/zLl9MBUJz4
Este video es increíble: Dina Boluarte lanzando caramelos en la ciudad donde ordenó matar a ciudadanos peruanos.
Pero lo más aterrador es cómo sonríe de oreja a oreja, incluso cuando la empujan. Como si viviera en un mundo irreal, delirante de poder. pic.twitter.com/zLl9MBUJz4
Después de más de 48 horas, el incendio en el Cercado de Lima, Perú, sigue fuera de control. Al menos dos edificios se han derrumbado y otro presenta daños estructurales. #Lima#Incendio
Hordes of young migrants violently rioted against Dutch police in the Dutch beach town of #Scheveningen. Throwing rocks. But no arrests were made. pic.twitter.com/X3ZwBgz6XX
🚨 Un número indeterminado de heridos dejó el vuelco y caída a una pendiente de un bus interprovincial de la empresa de transportes Molina, de placa AOC.614, en el sector Shig Shag, a la altura del distrito de Palca, provincia de Tarma, región Junín.
Immigration choisie :Viol d’une fillette irlandaise par un (ingénieur...) migrant: Dublin s’embrase
Plusieurs milliers de manifestants se sont rassemblés à Saggart, banlieue de la capitale, et incendié au moins un fourgon de police. Des renforts etun canon à eau ont été déployés pic.twitter.com/QoxSKhM0MJ
— Ana19587 la Liberté n'a pas de prix🍾🇨🇵 (@anouk1818) October 22, 2025
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat szerdai sajtóközleményében kijelentette, hogy megbízható a CNN amerikai hírtelevíziónak az az értesülése, miszerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) segített megszervezni azt a műveletet, amely tavaly harminchárom orosz állampolgár fehéroroszországi őrizetbe vételéhez vezetett, és amelynek célja a „zsoldosok” elrablása volt.
Teljes mértékben megerősítjük a CNN tévécsatorna által közzétett információkat, azok teljesen megbízhatók, nagyon objektíven mutatták be a CIA szerepét […], ezért megbízhatónak tartjuk ezeket az információkat – hangoztatta a névtelenül nyilatkozó illetékes, aki szerint az akcióban az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU), az ukrán védelmi minisztérium felderítő főcsoportfőnöksége (GUR) és a CIA vett részt. Egy Minszk környéki szanatóriumban 2020. július 29-én a fehérorosz hatóságok őrizetbe vettek 32 orosz „zsoldost”, még egy embert pedig az ország déli részén fogtak el. A BelTa fehérorosz hírügynökség azt írta, hogy a Wagner zsoldosszervezet embereit kerítették kézre, akik egy nagyobb kontingens részeként a helyi elnökválasztás megzavarására érkeztek az országba. Ukrán állítás szerint a csoportban 28 olyan ember volt, aki a szakadárok oldalán harcolt a 2014-ben kirobbant kelet-ukrajnai konfliktusban. Már a néhány nappal később megjelent sajtóértesülésekből is kiderült: az ukránok célja az volt, hogy a színleg venezuelai objektumok védelmére beszervezett oroszokat szállító, Minszkből Isztambulba tartó utasszállító gépet leszállítsák Kijevben, és ott elfogják a „terroristákat”. Az akció azért hiúsulhatott meg, mert a részleteket kiszivárogtatták a fehéroroszoknak, állítólag az ukrán legfelső vezetés köreiből, ami miatt Kijevben „hazaárulást” emlegettek.
A CNN kedden, ukrán hírszerzési forrásokra hivatkozva közölte, hogy a CIA készpénzzel, technikai támogatással és konzultáció révén segített a művelet megszervezésében. A hírtelevízió ugyanakkor arról is beszámolt, hogy egy meg nem nevezett amerikai tisztségviselő „hamisnak” minősítette ezt az állítást, hozzátéve, hogy az amerikai hírszerzésnek tudomása volt az akcióról, de nem vett részt benne. A tengerentúli illetékes szerint az ukrán állítás célja, hogy a kudarc miatti felelősségnek legalább egy részét az amerikaiakra hárítsa át.
A CNN beszámolója szerint ukrán ügynökök – magukat egy biztonsági magáncég embereinek kiadva – havi ötezer dollár fizetést kínáltak venezuelai olajlétesítmények védelméért. A hirdetésre több százan jelentkeztek Oroszországból, akik közül az ukrán felderítés kiszűrte azokat, akik szerinte „háborús bűnöket” követhettek el. A CNN ukrán forrásai szerint a Minszkben elfogott 33 orosz között ketten voltak olyanok, akik 2014 júliusában jelen voltak annak a rakétának az indításánál, amely megsemmisítette a maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó MH17-es járatát. További négy embert Kijev felelősnek tart egy ukrán katonai gép pusztulásáért, amely 70 embert szállított a fedélzetén. Röviddel a csoport minszki elfogása után az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) az ukrán titkosszolgálatokat vádolta meg a „provokációval”, Kijev pedig az elfogottak kiadatását követelte, az állítva, hogy többségük részt vett a donyec-medencei harcokban.
2020. augusztus 14-én vált ismertté, hogy Minszk 32 orosz állampolgárt kiszolgáltatott Moszkvának. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök igazságtalan döntésnek nevezte a „wagneristák” Oroszországnak való kiadását, és katasztrofális következményeket helyezett kilátásba. Az SZBU tagadta, hogy köze lett volna a „zsoldosok” Minszkbe csábításához. Vlagyimir Putyin orosz elnök a történtekkel kapcsolatban azt állította, hogy a Latin-Amerikába és a Közel-Keletre legális munkára beszervezett orosz állampolgárok Fehéroroszországba utaztatása amerikai és ukrán titkosszolgálatok együttműködésének eredménye volt.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán azt mondta, hogy a CNN közvetve megerősítette az orosz fél által akkor elmondottakat. Az FSZB szóvivője szerdán azt hangoztatta, hogy a CNN anyaga szerinte megerősítette: Ukrajna „állami terrorcselekményekre” használja fel szakszolgálatait, és már nem tudja elkerülni egy nemzetközi büntetőbíróság igazságtételét. Az illetékes felhívta a figyelmet arra, hogy Alekszandr Koc orosz haditudósító a Komszomolszkaja Pravda című lapban már megírta az amerikai tévé által most elmondottakat. Koc szerdán több hírportálon is megismételte, hogy a CIA részéről az akció megszervezésében szerinte két kijevi rezidens, Timothy James Skowine és Brian Thomas O’Byrne vett részt.
56 people were killed in Kreminna #Luhansk oblast - the occupiers shot from a tank home for the elderly. #Russians fired at it. Cynically and deliberately. They just adjusted the tank, put it in front of the house and started firing
Fier d'accueillir à #Lviv le détachement des gendarmes techniques et scientifiques venu assister leurs camarades ?? dans les investigations des crimes de guerre commis autour de #Kiev. La ?? première à apporter une telle aide. Ils seront à pied d'œuvre dès demain. Solidarité ???? pic.twitter.com/3pX9LkPzeq
А тепер серйозно. ФСБ/ПВК намагаються з‘їсти керівництво МО/ГШ. За мить до зміни кадрів ФСБ йде у нокдаун: прогледіли вибух на мосту Путіна. Тепер МО зможе звинуватити ФСБ у майбутніх поразках на півдні. Ще не очевидно, хто підірвав міст? Нагадаю – фура заїхала з РФ.
Russia shelled Ukraine over 40,500 times since Feb. 2022, according to Ukraine's Interior Minister Klymenko
Over 152K residential buildings were destroyed. 66,300 criminal proceedings have been registered regarding the war crimes committed by Russian military, Klymenko said.
NEWS UPDATE AMMONIA PIPELINE NOON JUNE 7 The worlds longest ammonia pipeline, 2470 km, going from Togliatti at the Volga to three harbours at the Black Sea has been breached near Masyutivka (red dot left of M) in the Kupiansk region. It happened at June 5th, the day before the… pic.twitter.com/JTPe44KuSH
— Mikael Valtersson (@MikaelValterss1) June 7, 2023
Michael Gloss, 21, the son of a senior CIA official and an Iraq War veteran, suffered from mental illness. He died in April 2024 in eastern Ukraine, fighting with Moscow’s forces. https://t.co/DPuY1H7DVm
A „Kárpátok–2021” közös művelet részeként a határőrség csapi különítménye algériai illegális migránsok egy csoportját vette őrizetbe.
Az államhatár illegális átlépésének esetleges kísérletéről az operatív-nyomozói egység tisztjei tájékoztatták az „Uzshorod” ellenőrző pont határőreit. Adataik szerint a migránsokat közúti járművel szállítják Kijevből Ungvárra.
A törvénytelenség megakadályozása érdekében a határőrök számos ellenőrzési intézkedést szerveztek.
A Nemzeti Rendőrség kárpátaljai migrációs rendőrségével közösen kíséretet szerveztek a feltételezett elkövetők számára, valamint megállapították a határátlépés valószínű helyszínét. A feltételezett útvonalon a rendőrséggel közösen megerősítették az ellenőrzést.
Ennek eredményeként az ungvári járási Ókemence határában megállítottak egy taxit. A 20 éves kárpátaljai lakos által vezetett járműben három külföldi tartózkodott. Egyikük algériai útlevéllel rendelkezett, a másik kettőnek nem voltak okmányai, de ők is algériaiaknak vallották magukat.
Az elkövetőket a határegységre szállították. Az illegális migránsok személyazonosságának és az eset körülményeinek kivizsgálását követően a külföldiekkel szemben eljárást indítanak a Közigazgatási szabálysértések törvénykönyve 204-1. cikkelyének 2. része „Ukrajna államhatárának illegális átlépése vagy illegális átlépésének kísérlete” alapján.
A járművezető cselekedete bűncselekmény jeleit tartalmazza a Közigazgatási szabálysértések törvénykönyve 206. cikkelyének 1. része alapján: „Külföldi és hontalan személyek illegális szállítása Ukrajna területén”, tájékoztatott a csapi határőrség.
[type] => post
[excerpt] => A „Kárpátok–2021” közös művelet részeként a határőrség csapi különítménye algériai illegális migránsok egy csoportját vette őrizetbe.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1626621720
[modified] => 1626619115
)
[title] => Migránsok egy csoportját vették őrizetbe Kárpátalján
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=54056&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 54056
[uk] => 53975
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] =>
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1626608315:12
[views_count] => 3086
[_edit_last] => 12
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_95e92c9efc157928a929ad7998be74a5] =>
In the last 24 hours, Belarus has smuggled another 150 migrants into Lithuania – an all-time daily record. That’s more than in 2019 and 2020 combined. Also yesterday, Lukashenko introduced a visa-free regime up to 5 days for citizens of 73 countries. So this is just the beginning pic.twitter.com/KvK55Xy2QF
Ich verstehe nicht warum in Deutschland nicht über den #Gardasee berichtet wird. Jetzt lassen wir also Italien im Stich??♂️??♂️. Die Bilder sind (italienisches Tv) verstörend. Ich hoffe, keiner von euch ist da im Urlaub ??????
Una vergogna, uno schifo. Mi aspetto un intervento efficace del ministro Lamorgese e una dura condanna da parte di sinistre e femministe. Secondo voi aspetterò a lungo??? pic.twitter.com/fPkrvMW21Y
Brussels, Belgium: - A resident had to hide the French flag after Moroccan fans cursed her and threw objects on the balcony of her apartment. pic.twitter.com/6vlaaMdvFo
▶️ Una mujer finge estar de parto y provoca un aterrizaje de emergencia en Barcelona. Al tocar tierra, 28 personas saltan a la pista e intentan huir. El avión cubría la ruta Casablanca - Estambul. https://t.co/vOSNvcX0Gupic.twitter.com/JHXKDUHNrf
Mexican authorities found 103 unaccompanied minors in a trailer in Veracruz state along with 212 adults from Guatemala, Honduras, El Salvador and Ecuador. Another 28 migrants traveling as families from Guatemala and El Salvador were also in the trailer https://t.co/LDzuS7zD3lpic.twitter.com/4gQHtAPEVd
Gestern Abend war in Castrop-Rauxel eine Massenschlägerei zwischen zwei Großfamilien. Es wurden mit Baseballschlägern geschlagen , Menschen angefahren und Zeugen sollen eine Machete gesehen haben. Zur Zeit sind 7 Menschen verletzt. Einfach Krank ? pic.twitter.com/MgabQPg1Wn
"I dirottatori della nave sono stati catturati. Tutto è finito bene". Lo scrive su Twitter il ministro della Difesa, Guido Crosetto, riguardo al tentativo di dirottamento di una nave turca da parte di un gruppo di migranti. Intervenuti gli uomini della Brigata San Marco. #ANSA… pic.twitter.com/A3VCLrqF8V
Kaçakların alınması için Napoli’ye yönlendirilen Galata Seaways gemisine İtalyan güvenlik güçleri müdahale etmiş, mürettebatın güvenliği sağlanmıştır. Arama faaliyetleri devam ederken süreç Bakanımız Sn. @A_Uraloglu'nun koordinasyonunda AAKKM tarafından takip edilmektedir. pic.twitter.com/lEEwJDEf7M
— DENİZCİLİK GENEL MÜDÜRLÜĞÜ (@denizcilikgm) June 9, 2023