A jemeni húszi lázadók bejelentették, hogy rakétákkal támadták meg az amerikai USS Mason haditengerészeti rombolót és egy Destiny néven azonosított kereskedelmi hajót a Vörös-tengeren. Az Egyesült Államok 5. flottája, amelynek része a Mason romboló, nem erősítette meg a támadást – jelentette a Times of Israel.
Jahja Szarií, a húszik katonai szóvivője tegnap jelentette be, hogy rakétákkal támadták meg az USS Mason nevű amerikai rombolót és egy Destiny kereskedelmi hajót. A Destiny nevet több hajó is viseli a nyilvántartásokban.
Az Egyesült Államok 5. flottája, a régió vizeinek védelmével van megbízva, egyelőre nem válaszolt az esettel kapcsolatos kommentárkérésekre.
Az USS Mason egy Arleigh Burke-osztályú rakétás romboló; az Egyesült Államok által vezetett koalíció tagjaként dolgozik a Vörös-tengeren. Célja a húszik kereskedelmi hajóforgalom elleni támadásainak megakadályozása.
A húszik azt állítják, hogy támadásaikkal Izraelt akarják nyomás alá helyezni, hogy állítsa le a Hamász ellen folytatott háborút. Az amerikai tengerészeti hivatal információi szerint november óta a húszik több mint 50 támadást indítottak hajók ellen, egyet elfoglaltak és egy másikat elsüllyesztettek.
[type] => post
[excerpt] => A jemeni húszi lázadók bejelentették, hogy rakétákkal támadták meg az amerikai USS Mason haditengerészeti rombolót és egy Destiny néven azonosított kereskedelmi hajót a Vörös-tengeren. Az Egyesült Államok 5. flottája, amelynek része a Mason rombol...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1715870460
[modified] => 1715864320
)
[title] => Megtámadták az amerikai 5-ös számú hadiflottát, tűz alá került a USS Mason
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=157160&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 157160
[uk] => 157246
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 157161
[image] => Array
(
[id] => 157161
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/arleigh-burke-rombolo-677071.jpg
[original_lng] => 356826
[original_w] => 1920
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/arleigh-burke-rombolo-677071-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/arleigh-burke-rombolo-677071-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/arleigh-burke-rombolo-677071-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/arleigh-burke-rombolo-677071-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/arleigh-burke-rombolo-677071-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/arleigh-burke-rombolo-677071.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/arleigh-burke-rombolo-677071.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1715927548:8
[_thumbnail_id] => 157161
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1206
[translation_required_done] => 1
[_oembed_aa2d1f27876d24f7365b95d2ae03eef2] =>
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
Az amerikai haditengerészet X-en tett közzé egy videót, amelyen az USS Carney rakétaindításai láthatóak, a Vörös-tengeren.
A jemeni húszi lázadók ballisztikus rakétáik, illetve drónjaik segítségével zaklatják a Vörös-tengeren áthaladó amerikai és izraeli civil teherszállítókat és hadihajókat is.
Az USS Carney, a térségben állomásozó amerikai flotta egyik Arleigh Burke-osztályú rombolója már többször is kénytelen volt légvédelmi rakétákkal védekezni az őt, vagy az általa kísért hajót célba vevő húszi rakétákkal szemben. Erről most videót is közöltek:
The real fight continues. BZ to both teams for playing a good game. 🤝 Until next year.
Az SM-2 rakéták az amerikai haditengerészet számára kifejlesztett közepes hatótávolságú felszíni-levegő rakéták (végszükség esetén bevethetők hajók ellen is). Első variánsait az 1960-as években tesztelték, azt követően pedig folyamatos módosításokkal tartották hadrendben.
Bár a Pentagon megosztott a kérdésben, hogy az Egyesült Államoknak szükséges-e válaszcsapást mérnie az iráni rezsim által is támogatott milíciára. A jemeni–szaúdi tárgyalások kimeneteléért és a Közel-Keleten dúló konfliktus eszkalálódása miatt aggódó Biden-kormányzat határozottan elutasítja a katonai lépéseket.
Houthi military spokesman: We targeted the Zografia ship, which was heading to [#Israel], with a number of appropriate naval missiles#south24pic.twitter.com/dVM9ZZbbxo
A missile hit a Greek-owned cargo ship off Yemen, following a string of attacks in the Red Sea by the Huthi rebels - A source within the Greek maritime affairs ministry named the ship as the Zografia, a 24-crew vessel, been sailing from Vietnam to Israelhttps://t.co/hCxtlFbi08pic.twitter.com/0lrGOYwLUe
U.S. CENTCOM Strikes Houthi Terrorist Missile Launchers
In the context of ongoing multi-national efforts to protect freedom of navigation and prevent attacks on U.S. and partner maritime traffic in the Red Sea, on Jan. 17 at approximately 11:59 p.m. (Sanaa time), U.S. Central… pic.twitter.com/MMCQbzr1f7
Este video es increíble: Dina Boluarte lanzando caramelos en la ciudad donde ordenó matar a ciudadanos peruanos.
Pero lo más aterrador es cómo sonríe de oreja a oreja, incluso cuando la empujan. Como si viviera en un mundo irreal, delirante de poder. pic.twitter.com/zLl9MBUJz4
🚀 Missiles launched by the Russian Federation at Zaporizhzhia from a distance of 60 km arrive in 30-40 seconds, but the drones fall in the fields , - OVA.
According to Fedorov, a lot has been done to protect the city from air attacks, and it is already affecting enemy drones .… pic.twitter.com/1Mci1OWJEQ
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
Egy amerikai hadihajót és több kereskedelmi hajót ért támadás a Vörös-tengeren vasárnap – közölte vasárnap a Pentagon.
„Tudomásunk van a Carney amerikai romboló és kereskedelmi hajók elleni támadásokról szóló jelentésekről a Vörös-tengeren és közzétesszük az információkat, amint rendelkezésre állnak” – ismertette közleményében az amerikai védelmi tárca.
A brit hadsereg nem sokkal korábban feltételezett dróntámadásokról és robbanásokról számolt be a térségben.
Hajózásbiztonsági források a nap folyamán közölték, hogy egy konténerszállító hajót legkevesebb két drón eltalált a Vörös-tengeren.
A Pentagon nem adott tájékoztatást arról, hogy a támadásokat honnan indították. Ugyanakkor az Irán támogatását élvező jemeni húszi lázadók több támadást is elkövettek már ezeken a vizeken, illetve Izrael ellen, amely a Gázai övezetben visel hadat a radikális iszlamista Hamásszal szemben.
Névtelenséget kérő amerikai tisztségviselők ugyanakkor felfedték, hogy a támadást a húszik kezén lévő jemeni főváros, Szanaa térségéből indították és az nagyjából öt órán át tartott.
Novemberben a jemeni felkelők elfoglalták az M/V Galaxy Leader hajót és legénységét.
A húszik a kereskedelmi hajót és 25 fős legénységét arra hivatkozva foglalták el, hogy Izrael támadást indított a Hamász ellen, amely október 7-én példátlan mértékű vérengzést hajtott végre Izraelben. A Galaxy Leadert egy japán társaság üzemelteti, de brit cég tulajdonában van, amelyet egy izraeli üzletember alapított.
Houthi military spokesman: We targeted the Zografia ship, which was heading to [#Israel], with a number of appropriate naval missiles#south24pic.twitter.com/dVM9ZZbbxo
A missile hit a Greek-owned cargo ship off Yemen, following a string of attacks in the Red Sea by the Huthi rebels - A source within the Greek maritime affairs ministry named the ship as the Zografia, a 24-crew vessel, been sailing from Vietnam to Israelhttps://t.co/hCxtlFbi08pic.twitter.com/0lrGOYwLUe
Este video es increíble: Dina Boluarte lanzando caramelos en la ciudad donde ordenó matar a ciudadanos peruanos.
Pero lo más aterrador es cómo sonríe de oreja a oreja, incluso cuando la empujan. Como si viviera en un mundo irreal, delirante de poder. pic.twitter.com/zLl9MBUJz4
🚀 Missiles launched by the Russian Federation at Zaporizhzhia from a distance of 60 km arrive in 30-40 seconds, but the drones fall in the fields , - OVA.
According to Fedorov, a lot has been done to protect the city from air attacks, and it is already affecting enemy drones .… pic.twitter.com/1Mci1OWJEQ
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
Újabb Jemenből indított támadást védett ki egy amerikai hadihajó az Arab-öbölben. A USS Carney már október során is több mint egy tucat drónt semmisített meg.
Jemenből indított katonai drónt semmisített meg az amerikai haditengerészet hajója az Arab-öbölben – közölték szerdán amerikai katonai tisztségviselők. A beszámoló szerint a USS Carney romboló egy iráni gyártmányú, pilóta nélküli légi eszközt lőtt le, amelyet a húti lázadók indítottak. Az eset nem járt károkkal vagy sérülésekkel.
Az amerikai haditengerészet középső parancsnoksága (US Naval Forces Central Command) eközben bejelentette, hogy kedden egy Iránból származó, pilóta nélküli repülő veszélyes közelségbe került a USS Dwight D. Eisenhower amerikai hordozóhajóhoz.
A USS Carney októberben egyetlen napon belül 15 drónt és 4 irányítható rakétát semmisített meg, amelyet a jemeni iszlamista fegyveresek dél-izraeli célpontok felé lőttek ki.
Brad Cooper, altengernagy tájékoztatása szerint a drón minden figyelmeztetést figyelmen kívül hagyva, kevesebb mint 1500 méterre volt az amerikai repülőgép-hordozótól. Az amerikai álláspont szerint Irán ezzel szakszerűtlen és nem biztonságos cselekményt követett el, valamint megsértette a tájékoztatásra vonatkozó nemzetközi kötelezettségét.
Jemenből nemrég ballisztikus rakétát indítottak egy amerikai hadihajó, a USS Mason ellen, ami egy vészjelzésre reagálva lépett be az Ádeni-öbölbe. A romboló egy foszforsavat szállító tankerhajó, a Central Park segítségére sietett, amelyet szomáliai fegyveresek támadtak meg.
[type] => post
[excerpt] => Újabb Jemenből indított támadást védett ki egy amerikai hadihajó az Arab-öbölben. A USS Carney már október során is több mint egy tucat drónt semmisített meg.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1701346860
[modified] => 1701342253
)
[title] => Jemeni támadó drónt semmisített meg egy amerikai hadihajó
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=138999&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 138999
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 139000
[image] => Array
(
[id] => 139000
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/804ca0b7d2c44df8bdc3914de42eca4e.jpg
[original_lng] => 99054
[original_w] => 1024
[original_h] => 682
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/804ca0b7d2c44df8bdc3914de42eca4e-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/804ca0b7d2c44df8bdc3914de42eca4e-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/804ca0b7d2c44df8bdc3914de42eca4e-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/804ca0b7d2c44df8bdc3914de42eca4e.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/804ca0b7d2c44df8bdc3914de42eca4e.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/804ca0b7d2c44df8bdc3914de42eca4e.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/804ca0b7d2c44df8bdc3914de42eca4e.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1701335179:12
[_thumbnail_id] => 139000
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1239
[_oembed_0da4effdc1b520be16e08fb7981d5f7d] =>
“Une personne en tenue de rabbin” non BFM. C’est un Rabbin qui a été agressé dans les couloirs du métro entre La Chapelle et Gare du Nord. Je vous en pris ! https://t.co/YGKhfUgTJT
Este video es increíble: Dina Boluarte lanzando caramelos en la ciudad donde ordenó matar a ciudadanos peruanos.
Pero lo más aterrador es cómo sonríe de oreja a oreja, incluso cuando la empujan. Como si viviera en un mundo irreal, delirante de poder. pic.twitter.com/zLl9MBUJz4
🚀 Missiles launched by the Russian Federation at Zaporizhzhia from a distance of 60 km arrive in 30-40 seconds, but the drones fall in the fields , - OVA.
According to Fedorov, a lot has been done to protect the city from air attacks, and it is already affecting enemy drones .… pic.twitter.com/1Mci1OWJEQ
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
Egy kereskedelmi hajó vészjelzésére reagáló amerikai hadihajó felé lőttek ki ballisztikus rakétát a jemeni húszi felkelők által ellenőrzött térségéből – erősítette meg hétfőn az amerikai védelmi minisztérium szóvivője.
Pat Ryder sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az Ádeni-öbölben az amerikai haditengerészet Mason nevű rombolója egy foszforsavat szállító tankerhajó, a Central Park segítségére sietett, amelyet szomáliai fegyveresek támadtak meg.
Miután a hadihajó a kalózokat megadásra kényszerítette, észlelte a két ballisztikus rakétát, amelyet Jemen irányából lőttek ki – számolt be az incidensről a Pentagon szóvivője hozzátéve, hogy az eszközök több mérföld távolságban a tengerbe zuhantak, így beavatkozást nem igényeltek.
Pat Ryder állítása szerint a közelben tartózkodott három kínai hadihajó is, amelyek nem siettek a bajba került kereskedelmi tanker segítségére annak ellenére, hogy a szomáliai partoknál szolgáló tengerbiztonságért felelős katonai misszió tagjai.
Az Izrael és Hamász közötti háborús konfliktus kitörése óta a Közel-Keleten szolgáló amerikai katonai egységek ellen megszaporodtak a támadások, elsősorban Szíriában és Irakban, valamint részben a jemeni húszik részéről. A drón-, valamint rakétatámadásokért az Egyesült Államok Iránt teszi felelőssé, amely anyagi és fegyveres támogatást nyújt Közel-Keleten működő iszlamista fegyveres csoportoknak.
The Telegraph claims that Israel shot down a Houthi ballistic missile launched from Yemen as it headed towards Eilat on October 30, in what was likely the first-ever combat in space.
As the publication notes, Israel used the Arrow missile defense system to shoot down a missile… pic.twitter.com/Q67pTPnKPK
“Une personne en tenue de rabbin” non BFM. C’est un Rabbin qui a été agressé dans les couloirs du métro entre La Chapelle et Gare du Nord. Je vous en pris ! https://t.co/YGKhfUgTJT
Este video es increíble: Dina Boluarte lanzando caramelos en la ciudad donde ordenó matar a ciudadanos peruanos.
Pero lo más aterrador es cómo sonríe de oreja a oreja, incluso cuando la empujan. Como si viviera en un mundo irreal, delirante de poder. pic.twitter.com/zLl9MBUJz4
Dróntámadást hajtott végre a Vörös-tengeren USS Thomas Hudner ellen a jemeni húszi mozgalom – jelentette az Egyesült Államok Középső Parancsnoksága (CENTCOM) X-oldalán.
A Thomas Hudner nemzetközi vizeken hajózott, amikor érzékelték, hogy egy drón halad feléjük. A hadihajó tüzet nyitott, a robotgépet lelőtték, sem anyagi, sem személyi sérülés nem történt.
A USS Thomas Hudner egy Arleigh Burke osztályú rombolóhajó, 2017 óta teljesít szolgálatot az Egyesült Államok haditengerészetében.
A húszik Iránbarát iszlamista lázadók, Jemen lakott területeinek körülbelül 70%-át irányítják. A Gáza elleni izraeli szárazföldi invázió elején hadat üzentek Izraelnek és ballisztikus rakétákkal, drónokkal kezdték el lőni Izraelt és a térségben működő amerikai katonai képességeket.
Több olyan rakétát és drónt lőtt le egy amerikai romboló a Vörös-tengeren, melyek izraeli célpontok felé tarthattak – jelentette be csütörtökön az amerikai hadügyminisztérium szóvivője.
Paul Ryder sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy biztosan nem tudni, hogy mi lehetett a rakéták célja, ám azt igen, hogy Jemenből lőtték ki őket és északnak tartottak a Vörös-tenger mentén.
Amerikai tisztségviselők nem sokkal korábban azt közölték, hogy a Carney nevű amerikai romboló Jemen térségében elfogott több lövedéket, melyek célpontja azonban nem a hadihajó volt.
Az Irán támogatását élvező jemeni húszi lázadók támogatásukról biztosították a palesztinokat és megfenyegették Izraelt. Nem meglepő tehát, hogy a térségbe vezényelt amerikai erők fokozott készültségben vannak.
Az izraeli háború kirobbanása után a múlt héten jelentős haditengerészeti erőket vezényelt a térségbe a múlt héten, ideértve két repülőgép-hordozót, valamint a kísérőhajókat és csaknem kétezer tengerészgyalogost.
IDF says that in an overnight airstrike in the Gaza Strip, the head of Hamas's aerial array, Murad Abu Murad, was killed. The strike targeted a headquarters from which the terror group managed its aerial activity, according to the IDF. pic.twitter.com/KqYjDCqrTX
Egy amerikai romboló a Dél-kínai-tengeren, a vitatott hovatartozású Paracel-szigetek közelébe hajózott, de kínai jelentés szerint elkergették a hadihajót – írja a Reuters.
Az Egyesült Államok rendszeresen hajt végre úgynevezett hajózási szabadságot biztosító műveleteket a Dél-kínai-tengeren, amelynek szinte egészét magának követeli Kína, de a délkelet-ázsiai országok egy jó részének is egymással is konfliktusban lévő tengeri területi igényei vannak. Kína katonai infrastruktúrával ellátott mesterséges szigeteket épít a tengeren, hogy ezzel támassza alá igényeit.
Az amerikai haditengerészet szerint az USS Benfold a nemzetközi joggal összhangban érvényesítette a hajózási jogokat és szabadságokat a Dél-kínai-tengeren, a Paracel-szigetek közelében.
Kína nem így látja: szerintük a hadihajó súlyosan megsértette Kína szuverenitását és szabadságát, mivel illegálisan behatolt felségvizeire. A Paracel-szigetek térségére Tajvan és Vietnam is igényt tart.
Peking 1974-ben szerzett ellenőrzést az akkoriban (a később az északi országrészbe beolvadt) Dél-Vietnam államhoz tartozó szigetek fölött.
Torrential rains have hit China's southwestern cities, causing flooding and water-logging in addition to traffic disruptions and leaving residents stranded. pic.twitter.com/N9xXKmISCV
Mountain torrents hit Pingwu County, SW China's Sichuan Province caused by sudden heavy #rainstorms, killing two and leaving four others missing on Tuesday. So far, 31 people have been rescued. pic.twitter.com/wAqDQgZAUn
BREAKING: China just had a kindergarten massacre. Of the 9 victims of toddlers & teachers, 3 dead, 6 seriously injured so far. The suspect is still at large
Twenty-seven people were killed and 20 others injured after a bus turned on its side in #China's Guizhou Province early Sunday morning. pic.twitter.com/TTMYugVg6Q
❗️In #China, the skyscraper of the largest telecom operator China Telecom in #Changsha is on fire. Hundreds of people could be burned alive. pic.twitter.com/GDNC74k8Tj
A restaurant fire killed 17 and injured three on Wednesday in the city of #Changchun, northeast China's Jilin Province, according to local authorities. pic.twitter.com/o0VB6g0Z4Y
Amusement park-goers hung upside down for 10 minutes at the highest point of giant pendulum ride after it malfunctioned in China’s Fuyang city.
Workers had to clamber up to manually fix the ride and theme park officials said the malfunction was caused by a “weight issue.” pic.twitter.com/Xps63aGY4s
?? An explosion occurred at a chemical plant in China - 5 people died
An explosion at Sinochem's hydrogen peroxide solution plant in Shandong Province caught fire. The Chinese authorities reported several dead, another person is missing.
"Last day, we identified 11 warships and 70 military aircraft belonging to the Chinese army, which violated our water and air borders and are currently in our territory. pic.twitter.com/t2Wzt0RXx6
Large openings appeared on roads near a residential complex in Tianjin's Jinnan district in China forcing authorities to rescue residents.#China#Tianjinhttps://t.co/nmEpf6MTQJ
#Chine ?? Des milliers de personnes ont été évacuées de plusieurs immeubles dans la ville de Tianjin, dans le nord du pays, après que des effondrements de terrain ont créé de grandes fissures dans les rues voisines ? @Reutershttps://t.co/s4FaqGdRQX pic.twitter.com/Wq24iyHd11
A gas explosion happened at a grilled fish restaurant in Gaomi city, East China’s Shandong Province on Sunday morning, killing one person and injuring another. Rescue work has been completed and the injured has been treated. An investigation of the incident is underway. pic.twitter.com/QAoa3TS6XJ
The 6.2-magnitude #earthquake that jolted Jishishan county in Northwest #China's Gansu province late Monday evening has killed 100 people in the province and 11 people in Qinghai province, according to official data. pic.twitter.com/QoxlVe54kb
More than 100 people died in China as a result of a powerful earthquake.
Strong tremors of magnitude 6.2 occurred late in the evening in Gansu province in the north-west of the country. As a result of the disaster, more than 200 people were injured. pic.twitter.com/Jjg2UTmiYI
Update: Thirteen students were killed and another one injured in a fire that took place in a school dormitory in the county of Fangcheng, Nanyang City, central China's Henan Province, on Friday night, according to local authorities Saturday https://t.co/eg3MvSdJQ9pic.twitter.com/4fsl0gP3tp
#EinsteinProbe lifts off on a mission to survey the sky & hunt for bursts of X-ray light from mysterious objects such as neutron stars & black holes 👉 https://t.co/6sCUKXb8py
[🔴China’s 2nd launch in 2024] At UTC 07:03 Jan 9, Einstein Probe space science satellite was successfully launched by CZ2C rocket at Xichang, Sichuan. It’s also the 506th launch of Long March rocket family. HD:https://t.co/S68Bqslbnzpic.twitter.com/KsP3nHRAxK
My office and I are in touch with an impacted #Iowa family. We are working through proper channels and requesting to speak with the U.S. Embassy on appropriate matters to ensure that the victims first receive quality care for their injuries and then get out of #China in a… https://t.co/M4udbe6KS9
— Rep. Mariannette Miller-Meeks, M.D. (@RepMMM) June 10, 2024
6 PLA aircraft and 7 PLAN vessels operating around Taiwan were detected up until 6 a.m. (UTC+8) today. 2 of the aircraft crossed the median line and entered Taiwan’s southwestern ADIZ. We have monitored the situation and responded accordingly. pic.twitter.com/THjRjhGdL6
— 國防部 Ministry of National Defense, ROC(Taiwan) 🇹🇼 (@MoNDefense) October 20, 2024
Zhuhai, China: A driver intentionally crashed into pedestrians near a sports center. Multiple injuries reported; medical teams responding.#Chinapic.twitter.com/E9tH8oYyqb