Rendkívüli művelet zajlik Szász-Anhalt tartományban: a rendőrség arzént tartalmazó palackok után nyomoz, és a lakosságot óvatosságra szólította fel – írja az Infostart.
A Harz járásbeli Osterwieckben arzént tartalmazó tartályokat találtak. Annyit már sikerült kinyomozni, hogy egy helyi cég telephelyén ismeretlen tettesek betörést hajtottak végre, és onnan nagy mennyiségű arzént tulajdonítottak el.
A rendőrséget a cég alkalmazottai tájékoztatták a betörésről.
Az arzén a beszámolók szerint folyékony vegyület formájában palackokban volt, a rendőrség azonban a telephelyen, illetve a hozzá tartozó mezőn csak néhány tartályra bukkant, de a hatóságok előtt sem tisztázott, hogy az erősen mérgező arzénból mennyit loptak el, és mennyi hiányzik még. Egyelőre azt sem tudják a hatóságok, hogy a betörök vittek-e el más veszélyes anyagot a telephelyről.
Az MDR helyi hírportál által idézet rendőrségi szóvivő hangsúlyozta, hogy az eltűnt több liter arzén-klorid nagy veszélyt jelent az egészségre, többek között maró hatású. Még a legkisebb mennyiség, néhány csepp is akut életveszélyt okozhat.
Ha az elkövetők érintkezésbe kerültek az anyaggal, egészségük veszélyben van. A környék kórházait tájékoztatták arról, hogy a mérgezés mely jeleire kell figyelni.
Arra is figyelmeztették a környékbeli lakókat, hogy ha ismeretlen eredetű kartondobozokat, palackokat vagy tartályokat találnak, még véletlenül se érintsék meg, hanem azonnal értesítsék a rendőrséget.
A hatóságok korábban az elkövetők feltételezett menekülési útvonalát drónokkal igyekeztek feltérképezni, és így bukkantak a szomszédos területen is mérgező vegyi anyagot tartalmazó különleges tartályokra, szám szerint kilencre. Voltak köztük sérültek is, de a benne lévő anyag nem szivárgott ki.
Továbbra is rejtély fedi, hogy, hogy feltételezett elkövetők hogyan jutottak be a cég területére. Az MDR információi szerint a vállalat riasztó- vagy megfigyelőrendszerét állítólag előző nap szándékosan „manipulálták” egy kimenő vagy bejövő árunál.
❗️🚆🇩🇪 - Train Derailment in Baden-Württemberg: Fatalities and Injuries Reported
On July 27, 2025, at approximately 6:10 PM, a regional express train operated by Deutsche Bahn derailed near Zwiefaltendorf in Biberach, Baden-Württemberg, while traveling from Sigmaringen to Ulm.… pic.twitter.com/QSmcSPqC7s
Auto von AfD-Spitzenmann Baumann angezündet: In der Nacht Nacht von Sonntag auf Montag ist das Auto von Bernd Baumann einem Brandanschlag zum Opfer gefallen. Mehr Details auf https://t.co/sYiHeYG6Vcpic.twitter.com/WR1NY5B0Bi