November 23-án 20:15-kor a rendőrség bejelentést kapott a mentőszolgálattól, hogy megállapították egy 58 éves beregrákosi férfi halálát. A holttesten szúrt sebet találtak.
A körülmények tisztázására a helyszínre érkezett a Munkácsi Járási Rendőrkapitányság 1-es számú részlegének nyomozócsoportja, valamint a Kárpátaljai Rendőrfőkapitányság bűnügyi szakértői. Az elsődleges intézkedések során kiderült, hogy a férfi halálát késszúrás okozta.
Kiderült, hogy aznap este az áldozat és 30 éves ismerőse között, alkohol fogyasztása közben, konfliktus alakult ki. A vita során a vendég kést ragadott, és olyan sérülést okozott a házigazdának, amelytől az a helyszínen életét vesztette.
A bűncselekmény eszközét – a kést – a rendőrök lefoglalták. A gyanúsítottat a helyszínen őrizetbe vették. 7-től 15 évig terjedő szabadságvesztést várhat rá.
A hírt a Kárpátaljai Megyei Rendőrség kommunikációs osztálya közölte.
A Munkácsi járásban, Beregrákos központi utcáján egy személyautó az oldalára borult a reggeli esőzésben. A 72 éves sofőr fejsérülést és felső végtagi horzsolásokat szenvedett; a mentősök megállították a vérzést, fájdalomcsillapítót adtak, majd kórházba szállították. A két utas (28 és 30 éves) elutasította a kórházi ellátást.
A hatóságok felhívják a figyelmet a csúszós út, a csökkent látótávolság és a megnövekedett baleseti kockázat miatt a óvatos vezetésre: tartsák be a biztonságos sebességet és követési távolságot, kerülve a hirtelen manővereket.
#WATCH!!!!! At least 3 people killed, 11 injured after the horrific plane crash near the Louisville airport, according to Kentucky Gov. Andy Beshear. 🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
BREAKING🚨: A UPS plane reportedly had 280,000 gallons, likely misstated and should be pounds, of fuel when it crashed near an airport in Kentucky, after departing from Louisville Muhammad Ali International Airport. There were 3 souls on board.
Seems like the fateful Plane got Stuck in a Flat Spin after breaking apart and losing the Tail Section. We can also observe the lost section coming down separately.
Július 14-én éjjel egy 54 éves cservenyovói lakos holttestét találták meg a közúton a Munkácsi járási Beregrákos településen. A hívásra kiérkező orvosok halottnak nyilvánították a férfit, ezt követően értesítették a rendőrséget.
A nyomozók megállapították, hogy a férfit egy autó ütötte el, aminek következtében életét vesztette. A térfigyelő kamerák rögzítették, hogy az elhunyt hajnali 1:20 körül az Európa utcáról ment ki és lefeküdt az úttestre. Ezt követően egy Audi típusú személygépkocsi haladt el ezen a szakaszon.
A rendőrség azonosította az autó tulajdonosát. A nő jelenleg tagadja a halálos balesetben való részvételét, autóját lefoglalták.
Az eset kapcsán büntetőeljárást indítottak az Ukrán Büntető Törvénykönyv 286. cikkelye 2. része alapján – a közúti biztonsági szabályok megsértése, ami az áldozat halálát okozta. A tárgyalás előtti nyomozás folyamatban van, számolt be a kárpátaljai rendőrség kommunikációs osztálya.
[type] => post [excerpt] => Július 14-én éjjel egy 54 éves cservenyovói lakos holttestét találták meg a közúton a Munkácsi járási Beregrákos településen. A hívásra kiérkező orvosok halottnak nyilvánították a férfit, ezt követően értesítették a rendőrséget. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1752594000 [modified] => 1752571158 ) [title] => Beregrákoson egy férfi holttestét találták az úton: a rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=211479&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 211479 [uk] => 211426 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 211424 [image] => Array ( [id] => 211424 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/140720251752498777.png [original_lng] => 1229945 [original_w] => 1200 [original_h] => 882 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/140720251752498777-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/140720251752498777-300x221.png [width] => 300 [height] => 221 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/140720251752498777-768x564.png [width] => 768 [height] => 564 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/140720251752498777-1024x753.png [width] => 1024 [height] => 753 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/140720251752498777.png [width] => 1200 [height] => 882 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/140720251752498777.png [width] => 1200 [height] => 882 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/140720251752498777.png [width] => 1200 [height] => 882 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1752560359:12 [_thumbnail_id] => 211424 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2147 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_1947fecb7cc7e4dbca659a586af20907] =>
🚨🚨TRAGEDY: 🚄🚅🚄 As it is atleast 12 train passengers killed in western India after being struck by another train on an adjacent track after they jumped from their coaches in panic to escape a rumored fire incident, the Press Trust of India reports. pic.twitter.com/dOi3vTus99