Egy informatikai szolgáltatót ért kibertámadás miatt 1,5 millió svéd személyes adatai kerültek nyilvánosságra – közölte kedden a svéd ügyészség.
A tájékoztatás szerint az adatszivárgás a Miljödata rendszerszolgáltató vállalatnál történt az augusztus 23-24-i hétvégén, érintettek pedig mindenekelőtt önkormányzatok és magánvállalkozások voltak. Összesen mintegy 1,5 millió svéd személyes adatai kerültek nyilvánosságra.
Sandra Helgadottir ügyész szerint még folyamatban van a kibertámadás kivizsgálása, amelynek elkövetőjeként egy Datacarry nevű csapat jelentkezett. Helgadottir közölte, hogy a nyomozás most az elkövetők azonosítására összpontosít.
Jelenleg nincs arra utaló jel, hogy egy külföldi hatalom részes lett volna ebben – tette hozzá.
A svéd sajtó arról számolt be, hogy a hackerek 1,5 bitcoint követeltek és az adathalmaz közzétételével fenyegettek. A Miljödata a hétvégén közölte, hogy az adatok végül közzé lettek téve a darkneten, vagyis az internet különleges titkosító technológiákkal működő, főleg bűnözők által használt részén. Az adatok főleg neveket, lakcímeket és kapcsolattartási információkat tartalmaznak, és a 10,6 milliós svéd lakosság nagyjából 15 százalékát érintik.
A svéd adatvédelmi hatóság szerint legalább 164 városi önkormányzat és 4 regionális hatóság is érintett volt. Az SVT közszolgálati televízió szerint Göteborg városát különösen sújtotta az adatlopás, de olyan cégek is megsínylették, mint a Volvo és az SAS légitársaság.
Dos personas resultaron heridas en un tiroteo cerca de una mezquita en Orebro, Suecia, informaron las autoridades. La policía pidió a la población que se mantenga alejada del lugar mientras se busca al autor del ataque. Según los medios locales, una de las víctimas fue alcanzada… pic.twitter.com/XApjBVsKmP
#breaking#sweden#Gothenburg Eight people have been injured after a tram drove into a street food stall in central Gothenburg. The tram was making a high speed left turn and derailed over the intersection. It then went for a distance further on the asphalt and into a pizzeria,… pic.twitter.com/psFMBzZ71i
— USA Incident Tracker (@incidnt_tracker) June 20, 2025
Tavaly 4,6 milliárd dollárnyi veszteséget okoztak világszerte a mesterséges intelligencia által támogatott kriptovaluta-csalások – derül ki a Bitget kriptotőzsde, a SlowMist és az Elliptic blokkláncbiztonsági cégek közös jelentéséből.
Az MTI-nek küldött közleményben kiemelték: a kiadvány publikálásával egy időben elindult a Bitget egy hónapon át tartó kampánya, amelynek célja a felhasználók biztonságtudatának növelése.
Az elemzés szerint az MI-alapú csalások túlmutatnak a hagyományos adathalász e-maileken: megjelentek a hamis Zoom-hívások, közéleti szereplőkről készített hamis (deepfake) videók, trójai vírussal fertőzött álláshirdetések, és jelentős pénzügyi károkat okoznak a piramisjáték-szerű pénzügyi csalások (Ponzi-sémák).
A jelentésben nagyszabású csalásokról mutatnak be esettanulmányokat, és szervezetten működő nemzetközi csalóbandák működését is elemzik, illetve részletesen kitérnek arra is, hogyan használják a csalók a Telegram és az X komment szekcióit adathalász célokra.
A tájékoztatás szerint a tanulmányban részletesen bemutatják, hogyan mossák tisztára a csalók az ellopott kriptovalutákat bonyolult útvonalakon keresztül, ezzel megnehezítve a hatósági fellépést és az eszközök visszaszerzését – írja az MTI.
A közleményben idézik Gracy Chent, a Bitget vezérigazgatóját, aki szerint a legnagyobb veszély ma nem a kriptoeszközök volatilitása, hanem a megtévesztés.
A mesterséges intelligencia révén a csalások gyorsabbak, olcsóbbak és nehezebben felismerhetők, és erre a megoldást a technológiai szigor és az iparági szereplők közötti összefogás jelenti – tette hozzá.
Letartóztatták John Woeltz kriptokereskedőt, akit azzal vádolnak, hogy elrabolt és megkínzott egy olasz férfit a New York-i lakásában, hogy megszerezze annak bitcoin jelszavát – írja az Associated Press (AP) amerikai hírügynökség.
A 28 éves áldozat május elején érkezett az Egyesült Államokba. A hatóságok szerint egyelőre nem világos, hogy honnan ismerte a 37 éves Woeltz-et, aki elrabolta őt. Az akcióban részt vettek mások is, sorozatos kínzások alá vetették az olasz férfit a nyolc hálószobás, elegáns lakásban: megkötözték, megverték, elkábították. Egy alkalommal kilógatták egy párkányon és azzal fenyegették, megölik, ha nem ad hozzáférést a kriptofiókjához.
Pénteken az áldozat közölte elrablójával, hogy megadja a jelszavát, amit egy másik szobában lévő laptopján tárol. Ekkor Woeltz egy pillanatra elfordult, így a fiatal el tudott menekülni, majd az utcán egy rendőrtől kért segítséget. Az áldozatot kórházba szállították.
A hatóságok tájékoztatása alapján a városi ház átkutatása során rengeteg bizonyítékot találtak, többek között kokaint, fűrészt, csirkedrótot, páncélzatot és éjjellátó szemüveget, lőszereket és polaroid fényképeket, amelyeken az áldozatot egy fejéhez szegezett fegyverrel ábrázolták.
Woeltz ellen szombaton emeltek vádat emberrablás, testi sértés, jogtalan fogva tartás és lőfegyver engedély nélküli birtoklása miatt, óvadék nélkül elrendelték az előzetes letartóztatását – erősítette meg szombaton a manhattani kerületi ügyészség szóvivője. A hatóságok úgy gondolják, hogy Woeltz-nek megvannak az eszközei a szökéshez, van magánrepülőgépe, helikoptere. Ám jövő héten ismét a bíróság elé kell állnia.
BREAKING: Hundreds of Jews and allies have taken over Trump Tower chanting “We want justice, you say how. Bring Mahmoud home now!” and “Fight Nazis, not students.”
The civil disobedience is spawned by the ICE arrest of Palestinian student Mahmoud Khalil. pic.twitter.com/eQLLfhrfmU
Az emberrablás Torontó belvárosában történt szerdán, a csúcsforgalom kellős közepén. Dean Skurka, a torontói székhelyű WonderFi pénzügyi cég elnök-vezérigazgatója, egy, a nyomozáshoz közel álló forrás szerint kifizette a váltságdíjat elektronikusan, és el is engedték.
Dean Skurka csütörtökön már e-mailben jelezte a CBC Toronto-nak, hogy részese volt az emberrablásnak, de már biztonságban van. Hozzátette, a gyanúsítottak egy járműbe kényszerítették, és pénzt követeltek tőle. A férfit később az etobicokei Centennial Parkban találták sértetlenül.
A férfi a torontói székhelyű WonderFi pénzügyi cég elnök-vezérigazgatója, akinek az a legfontosabb, hogy cégének összes alkalmazottja biztonságban legyen – írta levelében és hozzátette, az ügyfelek pénzeszközei és adatai biztonságban maradtak, nem érintette őket ez az incidens.
A rendőrség tájékoztatása szerint a nyomozás folyamatban van, további részleteket nem közölt.
Jameson Lopp, a Casa, a kriptovaluta-felhasználók védelmével foglalkozó biztonsági cég társalapítója és biztonsági igazgatója egy évtizede követi nyomon a kriptovaluta ellopására irányuló fizikai lopásokat. Elmondta, hogy Skurka elrablása a 171. olyan nyilvánosságra került eset, amikor a gyanúsítottak fizikai erőszakot használtak bitcoin-lopásra.
Dean Skurka csütörtökön már e-mailben jelezte a CBC Toronto-nak, hogy részese volt az emberrablásnak, de már biztonságban van. Hozzátette, a gyanúsítottak egy járműbe kényszerítették, és pénzt követeltek tőle. A férfit később az etobicokei Centennial Parkban találták sértetlenül.
A férfi a torontói székhelyű WonderFi pénzügyi cég elnök-vezérigazgatója, akinek az a legfontosabb, hogy cégének összes alkalmazottja biztonságban legyen – írta levelében és hozzátette, az ügyfelek pénzeszközei és adatai biztonságban maradtak, nem érintette őket ez az incidens.
A rendőrség tájékoztatása szerint a nyomozás folyamatban van, további részleteket nem közölt.
Jameson Lopp, a Casa, a kriptovaluta-felhasználók védelmével foglalkozó biztonsági cég társalapítója és biztonsági igazgatója egy évtizede követi nyomon a kriptovaluta ellopására irányuló fizikai lopásokat. Elmondta, hogy Skurka elrablása a 171. olyan nyilvánosságra került eset, amikor a gyanúsítottak fizikai erőszakot használtak bitcoin-lopásra.
„Az ilyen jellegű incidensek aránya általában egybeesik a bitcoin árfolyamával” – mondta.
A bitcoin árfolyama szerdán új csúcsot ért el, 75 000 dollár fölé kúszott, és megdöntötte korábbi, márciusban felállított rekordját. Az állítólagos emberrablás ugyanazon a napon történt, amikor a WonderFi nyilvánosságra hozta harmadik negyedéves eredményét, amely 153 százalékos növekedést mutat 2023 harmadik negyedévéhez képest.
Lopp szerint a kriptovaluta természete vonzóbbá teheti a fizikai lopásokat és/vagy a felhasználók zsarolását a bűnözők számára, mint más típusú lopásokat, mint például a bankrablás.
A kiskereskedelmi láncok magánnyomozói a bűnüldöző szervekkel karöltve vizsgálják a bombafenyegetések legújabb hullámát az Egyesült Államokban, amelyek főként az élelmiszerüzleteket vették célba, de más típusú üzletek is érintettek – írta vasárnap a The Wall Street Journal.
Többek között a Kroger, a Walmart és az Amazon Whole Foods Market egységei kapták az elmúlt hónapokban a robbantással fenyegetőző üzeneteket – közölte a lap, hozzátéve, hogy a telefonálók bitcoint, ajándékkártyákat vagy készpénzt követeltek, és azzal fenyegetőztek, hogy porrá rombolják a boltot, ha nem fizetnek nekik.
A terrorhívások Új-Mexikótól Wisconsinig hatalmas területekre terjedtek ki. Egy új-mexikói Krogert például azzal csörgettek meg, hogy utaljon át pénzt, és ha fel meri hívni a rendőrséget, azonnal robban a bomba.
Hasonló esetről számoltak be egy Chicagótól északra fekvő külvárosból is, ahol a The Wall Street Journal szerint egy telefonáló 5000 dollárt követelt bitcoinban az Amazon Whole Foods Market egyik alkalmazottjától, amit azzal nyomatékosított, hogy csőbombát helyeztek el az üzletben.
Az FBI közölte, hogy együttműködik a helyi és állami bűnüldöző szervekkel, és arra kéri a lakosságot, hogy tartsák szemmel a környezetüket, és minden gyanús tevékenységet jelentsenek a bűnüldöző szerveknek – tette hozzá a lap.
A cikk szerint a hatóságok számára egyelőre nem világos, hogy a fenyegetések egy szervezett akció részét képezik-e.
Thousands of Mormon crickets have taken over the town of Elko, Nevada, as these flightless, grasshopper-like creatures come out of their dormant period and into their migratory phase pic.twitter.com/6ZxD7yoPIr
Tornado moving thru Perryton, TX today and the damage and aftermath. Folks in Perryton are gonna need some help over the next few weeks/months. #txwx#tornado#perrytonpic.twitter.com/a8DJTjIlcH
A fighter jet crashed into a parking lot during an airshow in Michigan, with crew members ejecting before the aircraft went down. No serious injuries have been reported. https://t.co/Z9YmLN3ncXpic.twitter.com/zLmdazMBf9
"Looks like a mild tornado rolled right through my backyard." A severe storm with heavy winds take out a tree in a Tennessee backyard. pic.twitter.com/XvBui6etQs
When you go to Burning Man for fun in the desert but it rains six inches and floods and you think you're just going to drive out of the mud because you have a Jeep Wrangler.#BurningMan#BurningMan2023pic.twitter.com/8MJ12wUYjF
BREAKING REPORT: North Dakota State Senator killed in small plane crash along with his wife and two kids just after taking off from Utah airport..
"Senator Doug Larsen, his wife Amy, and their two young children died in a plane crash last evening in Utah" -Republican Senate… pic.twitter.com/tXvY5sTmfQ
BREAKING: Suspect in Lewiston, Maine, mass shooting identified as Robert Card, a firearms instructor in the US Army reserve who was recently discharged from a mental health facility after reporting hallucinations. pic.twitter.com/ACmYdb0kBX
An outbreak of salmonella poisoning linked to bagged, precut onions has sickened at least 73 people in 22 states, including 15 who were hospitalized, U.S. health officials said Tuesday. https://t.co/G4KZZod4n0
?? | ÚLTIMA HORA: Al menos 18 personas resultan heridas y 2 muertas después de un tiroteo masivo durante una celebración de Halloween en Ybor City, Tampa, Florida. pic.twitter.com/arilfpr8s3
A charter bus carrying students from a high school was rear-ended by a semitruck on an Ohio highway Tuesday, leaving six people dead and at least 18 others injured, according to officials. https://t.co/UY1tCnWki7
A graduate student and three other people were injured in random stabbings on the campus of Louisiana Tech University, officials say. https://t.co/QYQ6qK0acl
LOCATED: Mavis Christian Jr., was found dead. Police believe he turned the gun on himself.
More from MPD: On November 19, 2023, at 3:31 a.m., officers located who is believed to be the suspect, Mavis Christian Jr., inside the white Chevrolet Malibu in the 3000 Block of Alta… pic.twitter.com/KGIQfWpQjH
#BREAKING : Plane crash reported on I-26 in Asheville, officials confirm According to the Federal Aviation Administration, a single-engine Diamond DA-40 crashed Thursday around 8:15 p.m. on Interstate 26 near Asheville Regional Airport. The FAA says two people were on board… pic.twitter.com/mcwoU8rlZU
#planecrash UPDATE: police are turning around vehicles at the back of the cue behind the wrecked plane on #I26. This is for traffic too close to the wreck to take detours. Still no word on how many people were injured when the plane hit the interstate. #Asheville@WLOS_13pic.twitter.com/t9dsNa7POj
Nearly 30 people have been sent to hospitals following multiple anhydrous ammonia leaks at a cheese factory in Greeneville, Tennessee on Wednesday morning, according to officials.https://t.co/Grw7LuSeZR
Conditions in Berrien County, MI remain hazardous due to lake effect snow, reduced visibility, and blowing snow. Here's a look at cameras on I-94 courtesy of @MDOT_Southwest. A Winter Weather Advisory is in effect until 11 AM EST Wednesday with additional accumulations up to 2". pic.twitter.com/obkkPQZXAQ
An investigation is underway in rural southwestern Virginia, where authorities found a woman dead inside a natural cave on Friday. There are hundreds of caves in that area. https://t.co/3DGqGRaquK
The National Weather Service warns of a severe snowstorm in California's Sierra Nevada mountains, with up to 12 feet of snow forecasted over the weekend. pic.twitter.com/MnfAwGTn95
Some attendees of the Kansas City Chiefs playoff game in January suffered frostbite, with 12 people requiring amputation surgeries for fingers and toes, according to a Kansas City hospital.https://t.co/An0CnCVseF
Timelapse of an intense tornado warned storm moving into downtown Houston, Texas this evening. Watch as the skyline disappears as blinding rain and destructive winds move in. Video courtesy of @EarthCam. #TXwxpic.twitter.com/3lSUt87LTD
Crowded public bus hijacked, taken on wild high-speed chase down Atlanta freeway; 1 killed: A passenger was killed by a gunshot wound after a suspect hijacked a transit bus in metro Atlanta and led authorities on a high-speed chase into a neighboring… https://t.co/WNlRstbaZ4pic.twitter.com/Sqgo198VBn
Crowded public bus hijacked, taken on wild high-speed chase down Atlanta freeway; 1 killed: A passenger was killed by a gunshot wound after a suspect hijacked a transit bus in metro Atlanta and led authorities on a high-speed chase into a neighboring… https://t.co/WNlRstbaZ4pic.twitter.com/Sqgo198VBn
✋️ Who here thinks we should send the National Guard to Aurora Colorado to deal with these armed gangs of undocumented Venezuelan? This is domestic terrorism and FBI presence is needed. 👀😳 pic.twitter.com/vjvzoSCCC5
Your votes matter this November. An armed Venezuelan gang has taken control of an apartment complex as well as other parts of town in Aurora Colorado. Is this what you want? I never thought I'd live to see the day something like this happens in the U.S. straight out of a movie https://t.co/Zru9WhMCA5
Colorado Gov. Jared Polis says the viral videos of armed Venezuelan gangs taking over apartment buildings is just a figment of the "imagination" of local leaders. Fmr apartment resident Cindy Romero absolutely DESTROYS Polis:
A Somerset, Kentucky man -- Jesse Kipf -- was sentenced to 81 months in prison for illegally accessing the Hawaii Death Registry System to fake his own death to avoid paying child support. pic.twitter.com/JPblsYAr3x
Latalia Anjolie Margalli, 22, is now charged with 2nd degree murder and five counts of 2nd degree assault with a dangerous weapon in the weekend downtown Minneapolis car assault that left a teen dead, five injured. Charges indicate that Margalli started the fight with a male she… pic.twitter.com/0m7XSnGFkH
🚨❄️I-90 GRIDLOCK: LAKE EFFECT SNOW FROM BUFFALO NEW YORK TO ASHTABULA OHIO HAS CLOSED ROADS INCLUDING I-90 WITH SNOWFALL RATES OF 2” HOUR. #NYWXpic.twitter.com/jVhqSc6zk6
🤡Atmospheric River collided with Bomb Cyclone to create Triple Bombogenesis. Can the climate crisis folks get any more dramatic? ABC News reported that a woman was killed on Tuesday when a tree fell into a home in Bellevue, Wash., while she was in the shower. Another woman was… pic.twitter.com/0YwXtG60we
Watched the NJ drones fly around the Hudson River, near the Freedom tower, and over the W hotel in Hoboken last night. They were circling for a good 20-30 minutes. Crazy they can fly so close to our most valuable assets with full impunity. pic.twitter.com/PKhl7Ip6ki
Last night, beginning at around 9:45 pm, I personally witnessed (and videoed) what appeared to be dozens of large drones in the sky above my residence in Davidsonville, Maryland (25 miles from our nation’s capital). I observed the activity for approximately 45 minutes.
Sgt. Bryan Washko said the suspect crashed through the front doors of the JC Penney and drove through the mall running over multiple people. @6NewsCTX https://t.co/x51SpvFrGP
The driver of the Tesla Cybertruck that exploded on New Year's Day outside the Trump International Las Vegas Hotel "used ChatGPT to plan out his attack," according to authorities. https://t.co/c6r7MeVAeWpic.twitter.com/9hsnn2N364
ICYMI: Millions of Americans are under a winter storm warning as the most impactful storm of the season thus far sweeps across the U.S. https://t.co/UATaKIII0W
New photos from @CorvallisPD show recovery efforts underway after a train derailment in the Marys River. The Portland & Western train was carrying agricultural materials when a structural failure occurred in the train trestle. No injuries were reported. https://t.co/c10ySLfN2Jpic.twitter.com/25KynQU43s
Earlier today, a reported electric vehicle fire occurred in the porte cochère of Trump Las Vegas. The safety and well-being of our guests and staff remain our top priority. We extend our heartfelt gratitude to the Las Vegas Fire Department and local law enforcement for their…
A Learjet 55 Air Ambulance from Mexico crashed in Philadelphia shortly after takeoff. Waiting for Trump to blame Black people, women, Joe Biden, Barack Obama and DEI in 3,2,1... 😳👇 pic.twitter.com/2JviWNdelU
A drone footage of the #planecrash in #philadelphia. Sources talk about 6 dead: pilot, two doctors, nurse, patient, and family member. No clear news about casualties on the ground. pic.twitter.com/MUjBS2j0LR
BREAKING — PLANE CRASH IGNITES SAN DIEGO NEIGHBORHOOD
A small aircraft has crashed into a residential area in San Diego, setting roughly 15 homes ablaze and forcing evacuations across multiple blocks, according to local authorities.
ULTIMA HORA - AVIÓN SE ESTRELLA EN UN VECINDARIO DE SAN DIEGO, PROVOCANDO UN INCENDIO EN CASAS Y AUTOS ALEDAÑOS - Hasta el momento, las autoridades desconocen cuántas personas iban a bordo, pero la aeronave puede transportar entre seis y ocho pasajeros; hay 15 hogares afectados. pic.twitter.com/D6WN5rOJEv
As we remain in close contact with law enforcement on the ground, Marty, the girls, and I are saddened by today’s tragedy at Ft. Stewart. We are keeping the victims, their families, and all those who answer the call to serve in our hearts and prayers, and we ask that Georgians…
🚨🇺🇸 BREAKING: NATIONAL CRISIS — MASS SHOOTING IN MINNEAPOLIS 🚨
WE ARE TIRED 😡 Tired of waking up to another shooting. Tired of seeing kids, parents, officers, and neighbors gunned down. Tired of empty “thoughts & prayers” while nothing changes. 💔
Minneapolis mayor, law enforcement set to hold news conference in about 30 minutes after report of shooting at Catholic school. https://t.co/JgWtgmkLCf
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
As we’ve said before, vessel strikes on narco-terrorists will continue until their the poisoning of the American people stops.
Today, at the direction of President Trump, the Department of War carried out a lethal kinetic strike on a vessel operated by a Designated Terrorist… pic.twitter.com/gQF9LpSjqD
#WATCH!!!!! At least 3 people killed, 11 injured after the horrific plane crash near the Louisville airport, according to Kentucky Gov. Andy Beshear. 🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
BREAKING🚨: A UPS plane reportedly had 280,000 gallons, likely misstated and should be pounds, of fuel when it crashed near an airport in Kentucky, after departing from Louisville Muhammad Ali International Airport. There were 3 souls on board.
Kibertámadással kizsarolt pénzét sikerült visszaszereznie a Maastrichti Egyetemnek. A holland egyetem 2019-ben bitcoinban fizetett 200 ezer eurót a zsarolóknak, ám mivel azóta a bitcoin árfolyama megnőtt, most 500 ezer eurónyi bitcoint kapott vissza – számolt be róla a De Volkskrant holland napilap.
Az ország déli részén, Maastrichtban található egyetem számítógépes rendszereit 2019-ben egy zsarolóprogram zárta le, egy olyan típusú rosszindulatú szoftver, amelyet a hackerek egy bizonyos összeg kifizetése ellenében oldanak fel.
A bűnözők több száz Windows-os szervert és biztonsági mentési rendszert titkosítottak, így 25 ezer diák és alkalmazott nem férhetett hozzá a tudományos adatokhoz, a könyvtárhoz és a levelezéshez – írta a De Volkskrant.
A hackerek 200 ezer eurót követeltek bitcoinban, amit az egyetem egy hét után kifizetett, mert tartott tőle, hogy személyes adatok vesznek el, továbbá a diákok nem tudtak vizsgázni és dolgozatot írni. Az ügyben nyomozó holland rendőrség a kizsarolt váltságdíj egy részét egy ukrajnai, pénzmosással kapcsolatba hozott férfi számlájához tudta kötni. 2020-ban a hatóságok lefoglalták a férfi számláját, amelyen különböző kriptovaluták voltak, köztük a Mastrichti Egyetem által kifizetett összeg egy része is, 40 ezer euró értékben.
A lap szerint a lefoglalt összeg két év után most érkezett meg Hollandiába, ám közben a 40 ezer eurónyi bitcoin értéke félmillió euróra nőtt. Michiel Borgers, a Maastrichti Egyetem tájékoztatási és kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a pénzzel az anyagi problémákkal küzdő hallgatóikat akarják segíteni. A De Volkskrant cikke szerint az egyetem elleni számítógépes támadás kivizsgálása még nem zárult le. A kibertámadás mögött álló hackereket még keresik.
Це відео надіслали матері українського полоненого російські солдати. Вони вимагають €5000 до понеділка, інакше на наступному відео буде страта її сина. ?? військові дедалі більше нагадують бойовиків ІДІЛ. Росія має бути визнана державою-терористом. pic.twitter.com/Xbg7z15rJp
Az Elliptic blokklánc-elemző cég friss kutatása szerint a decentralizált pénzügyi platformokon elkövetett csalások és lopások idén eddig 10,5 milliárd dolláros veszteséget okoztak.
A közzétett jelentés szerint az utóbbi évben rengeteg pénz ömlött az úgynevezett DeFi platformokra (decentralizált pénzügyi platformokra), ami a kriptovaluták iránti kirobbanó érdeklődést tükrözi. A DeFi, teljes nevén Decentralized Finance (decentralizált pénzügyek) rövidítése, amely az ethereum és a blokklánc alkalmazások gyűjtőfogalma, amelyek célja a pénzügyi közvetítők (főként pénzügyi intézetek) kizárása a tranzakciókból.
A DeFi platformok lehetővé teszik a felhasználók számára, hogy hitelt adjanak, kölcsönt vegyenek fel vagy takarítsanak meg (általában kriptovaluta formájában), miközben megkerülik a „hagyományos pénzügyi kapuőröket”, például a bankokat. A támogatói szerint a technológia olcsóbb és hatékonyabb hozzáférést kínál a pénzügyi szolgáltatásokhoz, azonban a biztonsági intézkedések még kevéssé kiforrottak. Így nem csoda, hogy a DeFi felhasználók robbanásszerű növekedése együtt járt a fellendülő bűnözéssel is ebben a többnyire szabályozatlan szektorban.
A statisztikák szerint jelenleg 86 milliárd dollár értékű kriptovalutát tárolnak a DeFi platformokon, szemben az egy évvel ezelőtti 12 milliárd dollárral.A felhasználók 2020 óta már több mint 12 milliárd dollárnyi (3907 milliárd forint) veszteséget szenvedtek el a DeFi-alkalmazások, hitelezési platformok és a decentralizált tőzsdék által elkövetett bűncselekmények miatt, és a veszteségek többsége csak 2021-ben jelentkezik.
Ezeket a veszteségeket főként programhibáknak és kódhibáknak, valamint olyan hackelési technikának tulajdonították, amely a DeFi szolgáltatások rendszerében lévő kiskapukon alapul. Habár a nagy DeFi platformok azt mondják, hogy folyamatosan dolgoznak a fejlesztéseken, és a jövőben tovább fokozzák a biztonság intézkedéseket, a versenyfutás a hackerekkel korántsem egyszerű.
A tolvajok az iPhone 13-ra húztak fel egy kampányt, azt is ígérve, hogy az adakozók még több pénzt kapnak vissza – nem így lett.
A bitcoinos csalások eddig sem voltak ritkák, de a digitális pénz magas árfolyama miatt egyre több ilyennel találkozni. Egy csoport a nemrég bemutatott iPhone 13-at használta fel egy átveréshez, és sajnos bőven akadtak, akik pórul jártak.
A csalás alapját egy olyan weboldal jelentette, amit a készítők Apple-videókkal raktak tele. A felvételeken a cég vezérigazgatója, Tim Cook is látható volt, emellett képeket is mutattak, elsősorban iPhone-okról. A néző ezáltal abban a hitben lehetett, hogy egy termékbemutatóba csöppent, de ilyenről nem volt szó.
A portálon idővel megjelent egy felhívás, melyben azt ecsetelték, hogy egy soha vissza nem térő alkalom miatt most minden befizető pénzét megduplázzák. Az Apple-től származó felvételek láttán pedig sokaknak tűnt úgy, hogy az akciót maga az iPhone-gyártó hirdeti, de ez sem volt igaz.
A csalók bitcoint kértek, és többen adakoztak is. Pénzt azonban senki nem kapott vissza.
A Zscaler jelentése szerint mire bárki gyanakodni kezdett, a bűnözők összesen 69 ezer dollárnyi valutát gyűjtöttek, melyet valószínűleg soha nem kapnak vissza.
Ezrek tüntettek Salvadorban Nayib Bukele elnök ellen még szerdán, akit azzal vádolnak, hogy meggyengíti a latin-amerikai ország demokratikus intézményeit saját hatalmának biztosítása érdekében.
A megmozdulások mindenekelőtt az államfő azon terve ellen irányultak, hogy az ország törvényes fizetőeszközévé akarja tenni az amerikai dollár mellett a bitcoin kriptovalutát.
A tiltakozások másik apropója, hogy Bukele még májusban menesztette az alkotmánybíróság tagjait és az akkori főügyészt is, helyükre pedig hozzá közel álló embereket ültetett, ami nemcsak az Egyesült Államok, de a nemzetközi jogvédő csoportok bírálatát is kiváltotta. A megmozdulások résztvevői egy bírósági ítélet ellen is tiltakoznak, amely lehetővé teszi, hogy az államfő két egymást követő hivatali időt töltsön tisztségében. Mindez megnyitja Bukele előtt a lehetőséget, hogy 2024-ben indulhasson az újraválasztásáért.
„Fontos kijelenteni, hogy elég volt! A kormány fennhéjázó, autokrata módon cselekszik” – jelentette ki Dora Rivera, a tiltakozók egyike.
A szervezők és hírügynökségek szerint mintegy 4500-an vonultak az utcákra a 6,5 millió lakosú országban, voltak köztük szakszervezetisek, egyetemi diákok, egészségügyi dolgozók, földművesek, ügyvédek, LMBTQ-csoportok és őslakos közösségek, valamint a politikai ellenzék tagjai is.
Az elnök lemondását követelő aktivisták „Bukele egy diktátor” feliratú transzparensekkel vonultak fel, és tönkretettek egy bankautomatát is, amely bitcoint vált amerikai dollárra.
Ugyanakkor a La Prensa Gráfica című helyi lap megbízásából augusztus végén elvégzett országos felmérésben a nagyjából 1500 megkérdezett 85,7 százaléka támogatta az elnököt.
The Oromo celebrations in Addis Ababa this morning turned into a protest against Colonel Abiy, demanding the release of Jawar Mohamed, Bekele Gerbe & all #Oromo prisoners.
??Austria: Large protest against compulsory vaccination and Covid restrictions in Vienna - Crowd is obviously growing week after week pic.twitter.com/AMz9TUfJIa
Police in Chile detained at least three people as beekeepers protested in Santiago to draw attention to the decade-long drought conditions in the country and its effect on the bee population. https://t.co/xBKNh2q258pic.twitter.com/iYpXsGBAIc
JUST NU: Våldsamma upplopp – tre personer har skjutits av polisen i Norrköping, enligt källor till NT • Aftonbladets är på plats • Följ liverapporteringen https://t.co/cmH3Z7ZyaYpic.twitter.com/q9zqzKJDbF
Brave women & girls demonstrate in #Kabul now! Although #Taliban arrested & tortured them before, they still walk out to complain Taliban’s behavior & cruelty. https://t.co/90ZSb8Wekg
Multiple members of Congress, including @AOC, being arrested by Capitol Police for blocking traffic outside the Supreme Court in abortion rights demonstration: pic.twitter.com/fysQN1oBAw
It's a simple idea: We demand the govt scrap the energy price rises and deliver affordable energy for all. We will build a million pledges and by Oct 1st if the govt and energy companies fail to act we will cancel our direct debits. Read more here: https://t.co/NPF8VQXcHDpic.twitter.com/E4gPenIXiL
Demonstration in Athens, as today marks 14 years since 15-year-old Alexis Grigoropoulos was killed by police, back in 2008. This protest comes one day after #Greece police shot a 16-year-old teenager in the head. #Γρηγοροπουλος#16χρονοςpic.twitter.com/Y8kIzcuIv2
Climate strike week 230. We are currently in Lützerath, a German village threatened to be demolished for an expansion of a coal mine. People have been resisting for years. Join us here at 12 or a local protest tomorrow to demand that #LützerathBleibt !#ClimateStrikepic.twitter.com/hGrCK6ZQew
מה שאתם רואים פה היום זו הפגנה בעד המדינה. אנשים שאוהבים את המדינה באו כדי להגן על הדמוקרטיה שלה, על בתי המשפט שלה, על הרעיון של חיים משותפים וטוב משותף. יש פה אוהבי ישראל שבאו להפגין למען מדינה יהודית דמוקרטית לפי ערכי מגילת העצמאות. אנחנו לא נוותר עד שננצח.
Braća u Gruziji se trenutno bore za slobodu svoje zemlje od pro-ruske vlasti koja nameće diktatorske zakone! Rusija nema šanse za još jedno ratište jer je sve svoje snage koncentrisala na Ukrajinu. Ovo je pravi geopolitički trenutak da Gruzija izađe iz ralja Rusije. #EU#Georgiapic.twitter.com/k8jKskRYee
Hagel von Pflastersteinen gegen die Polizei in #Connewitz. Antifaschisten nehmen bewusst schwere Verletzungen und Tod von Polizisten in Kauf. Und der CDU-Innenminister Schuster dachte die Aufhebung des Haftbefehls gegen #LinaE würde die Antifa beruhigen.?#le0206#Leipzigpic.twitter.com/DfRGUVOUFZ
— Dokumentation Linksextremismus (@DokumentationL) June 2, 2023
Thousands of Czechs rally in Prague to demand the government’s resignation. Canada is postponing a trade mission to India that federal Trade Minister Mary Ng had spent the past four months promoting as key to the government’s … https://t.co/TG4izLIsmvpic.twitter.com/NgJ1yYANFL
Chanting “no more weapons, no more war,” hundreds of anti-Zionism Jewish Americans and their supporters protested at New York’s Grand Central station, demanding Israel stop committing “genocide” in blockaded Gaza pic.twitter.com/wr2B8yXogh
Violent disturbances unfolded in Dublin city centre this evening following a stabbing incident in which three young children and a woman were injured. A garda car was set ablaze following clashes between protestors and the public order unit | https://t.co/wF0IVM2ijCpic.twitter.com/MHkS73v7m2
🇷🇸 Following their electoral defeat last Sunday, the pro-Western "Serbia against violence" coalition has made good on its promise by mobilizing thousands for a major protest in the streets of Belgrade.
Their primary demand is the annulment of the recent election results and the… pic.twitter.com/UN1hftNgXI
Wegen Protesten von Bauern gegen Sparbeschlüsse der Bundesregierung ist die B213 im Bereich Lastrup (Landkreis Cloppenburg) zwischen den Abfahrten Stapelfeld und Löningen/Meerdorf blockiert. https://t.co/XlQBeRBPes
"Patience is over!" Thousands of German farmers block Berlin and Germany to protest against the planned increase in fuel taxes wanted by socialist politicians. pic.twitter.com/POcpXNyNli
More footage from Germany, where hundreds of tractor drivers blocked roads in Berlin, Munich, Bremen and many other German cities. pic.twitter.com/kilknHfkgX
Telegram blocked six channels covering the protests in Bashkortostan for two days. The channels "Kushtau Bayram", RusNews, "The One from Bashkort", "Nuclear Ant", "As it is about Bashkortostan" and "Irandyk Sabantuy" disappeared from open access yesterday and today.
Départ du cortège des jeunes de parc de Belleville et leurs soutiens en direction de la manifestation du #1erMai à Paris après un rassemblement festif à la maison des métallos ! pic.twitter.com/EhHwkJXHum
— Révolution Permanente (@RevPermanente) May 1, 2024
#Swedish environmental activist Greta Thunberg was detained again🤡
This time, the girl, together with other activists, blocked a key street in Brussels, calling on the European Union to cancel subsidies for oil and gas productionhttps://t.co/B6za6Gmrwppic.twitter.com/fJiJpm2a0Q
— Lew Anno Suport#Israel #Ukraine 24/2-22 (@anno1540) October 5, 2024
Earlier today, armed extremists set fire to a Christmas tree in Suqaylabiyah in Hama, Syria. Local channels say they were Uzbek militants.
HTS apologized for the incident and promised to deal with any future threats, but many Christians do not believe this will happen. pic.twitter.com/1Op98CUmTB
The individual who ran into a crowd with a car at a Christmas market in Magdeburg, Germany has been identified as Talib Al-Abdulmohsen… an atheist and well know activists and Zionist.
BREAKING: Thousands of Germans are currently protesting in Magdeburg against Mass Immigration after the Christmas market attack by a Saudi Arabian immigrant yesterday.
The people of Germany are NOT going to play nice anymore. They’ve had enough. pic.twitter.com/i6Baj8QNgW
Grupa građana koja je u četvrtak ujutro okupljena ispred ulaza u zgradu Skupštine grada Beograda došla je do fizičkog obračuna s obezbjeđenjem. Do sukoba je došlo kada su građani pokušali ukloniti zaštitnu ogradu ispred zgrade. pic.twitter.com/NP8f3ZbdI6
Turkish police scuffled with May Day protesters in Istanbul on May 1, forcefully detaining some of them and dragging them away to buses pic.twitter.com/yhtX9NwGGq
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
A világ egyik legjelentősebb elektronikai gyártója a Foxconn, üzemeiben készülnek többek között Apple, Nokia és Xiaomi telefonok, processzorfoglalatok és sok más eszköz. Ezért is lehet nagy gond, hogy hackerek sikerrel támadták meg a cég szervereit, és rengeteg adatot loptak.
Súlyos kiberbiztonsági incidens történt az elektronikai óriás Foxconn mexikói üzemében – írta a Bleeping Computer a birtokába jutott információk alapján. A techportál úgy tudja: a cég rendszerét egy trükkös zsarolóvírussal fertőzték meg hackerek.
Az incidens előzménye az volt, hogy a mexikói egység weboldala egyszer csak elérhetetlenné vált. A zsarolók ezután különféle üzenetekkel bombázták a céget számítógépeiken keresztül, hangsúlyozva, hogy 100 gigabájtnyi adatot azonnal zároltak, 10-20 TB-nyi biztonsági mentést pedig már le is töröltek.
A támadók állítólag 34 millió dollárnyi bitcoint (ez több mint 10 milliárd forintot jelent) követeltek azért a kulcsért, amellyel a Foxconn illetékesei hozzáférhetnek a zárolt adatcsomaghoz. A hackerek a DoppelPaymer nevű kártevővel dolgoztak.
A Foxconn elismerte a támadás tényét, valamint azt, hogy utána rendszerekeit csak szakaszosan tudta visszaállítani. Az elektronikai óriás arról is tájékoztatott, hogy haladéktalanul vizsgálatot indított az ügyben. A közleményben arról ugyanakkor nem közölt semmit a Foxconn, hogy végül fizetett-e a támadóknak az adatcsomag visszaszerzéséért. Ez azért is lényeges, mert ha a hackerek máshogy nem döntenek, a zárolt adatok – a határidő lejárta után – megsemmisülhetnek, további kárt okozva a megtámadott cégnek.