Az USA és Oroszország elcserélte a februárban bebörtönzött amerikai kosárlabdasztárt, Brittney Grinert a hírhedt fegyverkereskedő Viktor Butra, akit 12 éve tartanak fogva egy amerikai börtönben – számolt be a Telex a BBC-re hivatkozva.
Grinert február 17-én, egy héttel az orosz–ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le a Moszkva melletti seremetyjevói nemzetközi repülőtéren, miután hasisolajat tartalmazó, elektromos cigarettához való patronokat találtak a poggyászában. Griner a WNBA mellett – sok női kosárlabdázóhoz hasonlóan – Amerikán kívül is játszott, ő például az orosz Jekatyerinburg csapatában, ismert figurának számított tehát Oroszországban.
A fogolycserét nyáron kezdeményezte az Egyesült Államok, a fegyvercsempészetért 2012-ben 25 évre elítélt Viktor Butot ajánlotta fel Oroszországnak Grinerért cserébe.
A tárgyalás hónapokon keresztül folyt, Joe Biden amerikai elnök a napokban hagyta jóvá a cserét, amit az Abu Dzabi repülőterén bonyolították le.
Viktor Butot az egyik legjelentősebb illegális fegyverkereskedő volt a ’90-es években és a kétezres évek elején. Az ENSZ és az Egyesült Államok 2005-ben kezdeményezte a Buthoz köthető cégek számláinak zárolását. 2008-ban őrizetbe vették a thaiföldi hatóságok, majd szűk két év után végül kiadták az Egyesült Államoknak. Oroszország tiltakozott, előzetesen kérte is állampolgára kiadatását, ez azonban nem valósult meg. 2010 novemberében zárult le a kiadatás, 2012-ben pedig 25 év börtönre ítélték Butot, többek között fegyvercsempészet vádjával. Az elmúlt 12 évet börtönben töltötte.
But nagy halnak számít a fegyvercsempészet területén, ennél nagyobb cserét az oroszok és az amerikaiak nem hajtottak végre azóta, hogy Oroszország 2014-ben annektálta Ukrajnától a Krímet.
Iran frees 3 Europeans in prisoner swap while a lawyer for imprisoned U.S. national Siamak Namazi denied reports Namazi had informed his family that he was about to come home. https://t.co/bjYwIYuCmz
Iran frees 3 Europeans in prisoner swap while a lawyer for imprisoned U.S. national Siamak Namazi denied reports Namazi had informed his family that he was about to come home. https://t.co/bjYwIYuCmz
Csütörtökön védői megerősítették, hogy az Oroszországban kábítószer-csempészet miatt elítélt Brittney Grinert egy mordvinföldi büntetőtáborba szállították.
A CNN számolt be csütörtökön Brittney Griner védőinek közleményére hivatkozva arról, hogy az amerikai kosarast a mordvinföldi IK-2-es büntetőtáborba szállították büntetése megkezdésére. A közlemény szerint „amennyire lehet, jól viseli” a történteket, de jelezték, a jövőben nem tesznek közzé kommentárt az állapotáról.
A csatorna kérdésére az amerikai külügyminisztérium elmondta, velük hivatalosan nem közöltek az orosz hatóságok információt Griner hollétéről, de folyamatosan kapcsolatban állnak a védőivel, amíg hivatalos forrásból nem értesítik őket.
Griner ügynöke, Lindsay Colas is arról számolt be a CNN-nek, hogy Griner védői találkoztak a WNBA sztárjával kilencéves büntetése megkezdése előtt és elmondta, a körülményekhez képest „próbál erős maradni.”
Grinert nem sokkal az orosz-ukrán háború kezdete előtt tartóztatták le a moszkvai repülőtéren, csomagjában egy gramm CBD olajat találtak, amely az orosz törvények szerint kábítószernek minősül, így csempészettel vádolták meg.
1/8 I am a genius of the underworld. Professor Moriarty is no match for me. You all thought I had been isolated in prison for two years, but it turns out I was actively committing crimes. Luckily, the Investigative Committee was vigilant and didn't miss a thing.
Il vulcano Shiveluch in #kamchatka è diventato estremamente attivo, il che indica i preparativi per una potente eruzione GUMCHS regionale, domenica il vulcano ha emesso cenere l'altezza delle colonne di cenere era di 5mila e 4,6mila metri#leandro_press#bidello_armato#russiapic.twitter.com/8oVEk45hk7
The Shiveluch Volcano in Kamchatka (remember your Risk boards, kids) is apparently brewing for an eruption. Scientists are advising people to stay at least 10 miles away. The photos are awesome. https://t.co/ShlFcxziPypic.twitter.com/IvYvug8JJ3
Breaking: Russia’s main security agency said it had detained Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich, a U.S. citizen, for what it described as espionage https://t.co/5mr3h7uroZ
A Slovak man in a wetsuit and with a swim ring was detained at the border of Estonia and the Russian Federation. He was trying to get to Russia by the Narva River. pic.twitter.com/1lU7bSfTDf
One of the worst days ever for the Russian Air Force: Today, at least 4 aircraft- an Su-34 strike jet, an Su-35 fighter and two Mi-8 helicopters, were shot down by anti-air missiles over Bryansk Oblast within Russia.
An Air India plane flying from New Delhi to San Francisco landed in Russia after it developed an engine problem, officials said. The airline is expected to send a replacement aircraft so the passengers could continue their travel to the U.S. https://t.co/DdoNRGu2ui
Russian state media reporting a huge fire at Novorossiysk’ oil terminal, which is Russia’s main oil export hub in the area as well as the route by which the majority of Kazakh oil hits world markets. Unclear if drone strikes involved https://t.co/BJwwwdv2GBpic.twitter.com/YvTmEQcrMS
"There are rumours about the death of the head of Wagner PMC Yevgeny Prigozhin. We directly say that we suspect the Kremlin officials led by Putin of an attempt to kill him!
Russian General Gennady Zsidko and Lieutenant General Gennady Lopirev have been killed. The cause of their deaths are unclea. pic.twitter.com/Z1IvnSeuQF
The warehouse of a large online store Wildberries is on fire in St. Petersburg. The area of the fire is 70 thousand square meters, the Russian Emergencies Ministry said
Russian media report that the damage from the fire may amount to 10-11 billion rubles (approximately 126… pic.twitter.com/Qnz7IgkHN2
Madhouse News The Tverskoy Court has fined Moscow resident Stanislav Netesov, who dyed his hair yellow and blue, under the article on discrediting the army. Maybe they should just ban the colors yellow and blue altogether? The sun and the sky? Don't look up or you'll go jail... pic.twitter.com/RZ0djnadGc
❗К 25 годам колонии приговорили новосибирского айтишника, обвиняемого в поджоге военкомата, в результате которого никто не пострадал
Восточный окружной военный суд Новосибирска признал новосибирца Илью Бабурина выиновным в терроризме, в покушении на организацию содействию… pic.twitter.com/aJvUagtyA8
RUSSIAN MEDIA: Prominent Russian economist Valentina Bondarenko was found dead today in front of her Moscow-area apartment building after "falling out of the window accidentally." pic.twitter.com/Wr0NraCUxu
A court in Yekaterinburg has convicted Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich of espionage and sentenced him to 16 years in a high security penal colony. The trial has been dismissed as a ‘sham’ by US officials & the WSJ. pic.twitter.com/1tSodId4pR
Early this evening, Ukrainian Navy R-360 Neptune cruise missiles slammed into a Russian storage facility outside of Yeysk, reportedly housing hundreds of Shahed-136 attack drones.
Footage claimed to show Hundreds of North Korean Soldiers training at a Russian Military Base near the City of Sergeyevka in the Primorsky Krai Region of Eastern Russia, which is roughly 100 Miles from Russia’s Small Land-Border with North Korea. pic.twitter.com/AxZ0Um48V8
Mikhail Rogachev, the former vice-president of Yukos, a now-defunct oil and gas company, fell from a window in Moscow, according to Russian media https://t.co/nJKqBrUSRV
A retired senior Russian official close to both Vladimir Putin and the Kremlin's secret services has reportedly died after falling down the stairs of his country house and breaking his neck.
Former director of the Federal Migration Service, Konstantin Romodanovsky, 67, died… pic.twitter.com/lxwpzooXBk
Otro más que se añade a la lista. Konstantin Romodanovsky, espía considerado los "ojos y oídos" de Putin, muere después d "caerse por las escaleras y romperse el cuello" en la más reciente de las ya no tan misteriosas muertes del denominado “Death State”https://t.co/MqeVyVI629pic.twitter.com/8pKcXHeGDZ
Maksim Yeremin, a former colonel and head of the counterterrorism unit in Russia's Federal Security Service, died at 50 after choking on a piece of meat while dining at a Moscow restaurant on the 25th. pic.twitter.com/Nnt4YYnrfW
"Balya, seulement ils ont fait exploser une balle" - un habitant indigène à propos des événements de Vladikavkaz Les médias parlent d'un mort et de 13 katsaps blessés.🔥 https://t.co/q2OQ0smmFmpic.twitter.com/3bWnhwwlSV
And another Russian oil depot area was targeted tonight. The one which is located near Dedilovo station in the Tula region of Russia. 335km from the frontline. (54.0238075, 38.0436448) https://t.co/K0JvcUxPQ4pic.twitter.com/u5AFNtvWSs
🚨 Russia starts new War? Nationwide Emergency Drills Begin 🚨
On March 5, from 10:00 local time, Russia will conduct a nationwide test of its emergency alert system—sirens will sound, and TV & radio broadcasts will be interrupted with the message "Attention everyone!"
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
🔥 A massive fire has broken out at the Onezhsky Shipbuilding Plant in Petrozavodsk, Karelia, Russia. The blaze has already spread across 1,500 square meters. pic.twitter.com/0GcMOMXQoZ
За прошедшую ночь в небе над Россией сбили более 100 беспилотников
Минобороны РФ отчиталось о сбитии 105 БПЛА в ночь на пятницу. В Белгородской области ликвидировали 26 дронов, в Брянской — 25, в Ростовской — 23. Также 9 беспилотников были поражены над акваторией Азовского моря.… pic.twitter.com/pmJKMqOXtI