Anarchista csoportok vállalták magukra a hétvégi áramkimaradást, amely több mint 200 ezer háztartást érintett, valamint megzavarta a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivált is. A tettesek felgyújtottak egy nagyobb elektromos alállomást, és átfűrészeltek egy nagyfeszültségű vezetéket. A szervezet célja a filmfesztivál megnehezítése volt, az eseményt obszcénnak titulálta.
Folytatódott hétfőn a nyomozás a dél-franciaországi Nizza és Cannes környékén a hétvégén több elektromos infrastruktúrát is megrongáló tettesek megtalálására, miközben anarchista csoportok vállalták magukra a szabotázsakciót. A károkozás több mint 200 ezer háztartásban okozott áramkimaradást – számolt be róla az MTI.
Két, magát anarchistának valló csoport vasárnap este közleményt adott ki az Indymedia aktivista honlapon, amelyben magukra vállalták a Cannes-ban és környékén szombaton jelentős áramkimaradást okozó akciót.
Ebben a névtelen üzenetben az elkövetők azt írták, hogy felgyújtottak egy nagyobb elektromos alállomást, és átfűrészelték a Nizzából érkező 225 kilovoltos nagyfeszültségű vezetéket, s ez okozta a hat órán át tartó áramszünetet Cannes-ban és a környező településeken.
Az anarchisták célja a cannes-i filmfesztivál megzavarása volt, amit obszcén ünnepnek tartanak
A Europe 1 kereskedelmi rádió és a BFM hírtelevízió ismertette a közleményt, amelyben az anarchisták úgy fogalmaztak: a céljuk az volt, hogy „megzavarják a cannes-i fesztivált”, amely szerintük „obszcén ünnep egy olyan tenger partján, amely a menekültek temetőjévé vált”, valamint több ipari és stratégiai fontosságú helyszín áramellátását is meg akarták szakítani. Példaként a Thales cégcsoportot, francia start-up vállalkozásokat, a repülőteret, valamint a katonai és technológiai kutatóközpontokat említettek.
A kikapcsolás jól tükrözi a vágyunkat. Kapcsoljuk ki ezt a halálos rendszert – írta a szervezet.
„A sajtó átadta nekem ezt a vállalást, amelyet egy weboldalon találtak. Ennek értékelése folyamatban van” – mondta Damien Savarzeix, a grasse-i ügyész az AFP hírügynökségnek, hangsúlyozva, hogy „a nyomozás érdemi része még folyamatban van”.
A fesztiválnak nem, az üzleteknek és a közlekedésnek nehézséget okozott az áramkimaradás
A 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválnak otthont adó fesztiválpalota saját napelemes áramfejlesztővel rendelkezik, a part menti luxushotelekhez hasonlóan, így az áramszünet nem okozott fennakadást a fesztivál és az azon részt vevők szombati programjában, a városban máshol azonban mintegy hat órán át sehol nem volt áramszolgáltatás, bezártak az üzletek, nem működtek sem a közlekedési lámpák, sem a telefonhálózatok.
A Europe 1 hatóságoktól származó értesülése szerint a nyomozás ultrabaloldali csoportokra összpontosít, miután az elkövetés módja a szélsőbaloldalra jellemző, egy nagy valószínűséggel összehangolt akció keretében, amelyben az elkövetők pontosan tudták, hogy melyik infrastruktúrát kell megrongálni a lehető legnagyobb károkozás érdekében. Tavaly nyáron, közvetlenül a párizsi olimpiai játékok előtt a vasúti hálózatot rongálták meg ismeretlenek, s a nyomozás alapján a szabotázs mögött egy anarchista mozgalom állt.
A szombati Cannes környéki és a vasárnapi nizzai áramkimaradásokkal kapcsolatban három nyomozás indult bűnszövetkezetben elkövetett szándékos gyújtogatás általi károkozás gyanújával, amelyekkel a draguignani, a grasse-i és a nizzai ügyészség foglalkozik. Egyelőre nincs arra vonatkozó értesülés, hogy a két eset között van-e összefüggés. Előállítások eddig nem történtek, a rendőrség jelenleg az érintett helyszínek körüli térfigyelő kamerák felvételeit vizsgálja. Az Europe 1 szerint Bruno Retailleau belügyminiszter vasárnap valamennyi franciaországi prefektust körlevélben szólított fel arra, hogy fokozzák a biztonsági intézkedéseket az áramszolgáltató létesítmények körül.
The islandwide power outage caused by a monkey falling on to the power lines at the electricity sub station in Panadura -Power & Energy Minister Kumara Jayakody pic.twitter.com/fBgGmmDI4d
⚡️Russia terrorizes Ukraine with mass missile, drone attack on Christmas morning.
Explosions were reported in Kharkiv, Dnipro, and Kremenchuk on Dec. 25, as Russia launched a mass aerial attack against Ukraine. At least one civilian was hospitalized.https://t.co/w3Mv0MPnLL
За прошедшую ночь в небе над Россией сбили более 100 беспилотников
Минобороны РФ отчиталось о сбитии 105 БПЛА в ночь на пятницу. В Белгородской области ликвидировали 26 дронов, в Брянской — 25, в Ростовской — 23. Также 9 беспилотников были поражены над акваторией Азовского моря.… pic.twitter.com/pmJKMqOXtI
A vitatott francia nyugdíjreform elleni tiltakozóakciókat szervez a CGT szakszervezet a kedden kezdődő 76. cannes-i filmfesztivál alatt a francia tengerparti városban, annak ellenére, hogy a hatóságok betiltottak minden megmozdulást a Croisette környékén.
A helyi prefektúra döntése értelmében a fesztivál idején, május 16. és 28 között tilos tüntetni a fesztiválpalota környékén, a tengerparti sétányon, azaz a Croisette-en, és azt oda vezető utcákban. A rendőrség az AFP hírügynökségnek megerősítette, hogy „ez ugyanígy volt a korábbi években is”.
Az egyik legjelentősebb francia szakszervezet „A CGT is fellép Cannes-ban” szlogennel hirdette meg a megmozdulásait.
Az első akciót pénteken délután 1 és 3 óra között tartják a vendéglátóipari dolgozók a nagy presztízsű Hotel Carlton előtt, amelyre – miután magánterület – nem vonatkozik a hatóságok tiltása. A második bejelentett tüntetést május 21-re hirdette meg a CGT a többi szakszervezettel együtt a belvárosban, a tiltott területen kívül eső Carnot sugárúton a nyugdíjreform visszavonását követelve, de tiltakozni akarnak a reformnak az alkalmi munkások és a szabadúszó művészeti dolgozók jövedelmezésére vonatkozó következményei ellen is – jelezte a CGT, amely nem zárt ki „meglepetésakciókat” a fesztivál alatt.
A szakszervezet azt is közölte, hogy május 21-én este 10 órakor a fesztiválpalotában fogják bemutatni az Amor, Mujeres y Flores című 1989-es dokumentumfilmet a virágiparban használt növényvédő szerek áldozatává váló kolumbiai munkásokról. A CGT indítványára bemutatásra kerülő alkotást követően a fesztivál vitát rendez a nők helyzetéről a munka világában, és mindenekelőtt a filmkészítés területén.
A nyugdíjkorhatárt két évvel megemelő törvénytervezet ellen január 19-én kezdődtek százezres tömegdemonstrációk a szakszervezetek felhívására, a tüntetéseket pedig országszerte utcai zavargások kísérték. A francia alkotmánytanács azóta jóváhagyta a nyugdíjkorhatárnak a jelenlegi 62-ről 64 évre emelését előíró törvénytervezetet, amelyet másnap Emmanuel Macron államfő ki is hirdetett, s várhatóan még az év folyamán életbe lép.
In einer Protestaktion gegen die "dekadente Abgehobenheit des Parlaments" hat sich ein Pensionist an das goldene Klavier im Parlament geklebt, das ÖVP-Nationalratspräsident Wolfgang Sobotka anschaffen ließ. https://t.co/oSGia5wMsv
For over 10 days, Ukrainian drivers have been blocked at the Polish border. Thousands of people are forced to live in difficult conditions with limited food, water, and fuel.
Ukraine cares about its people wherever they are. Our team has already gone to the border and is… pic.twitter.com/kzn1KGLrug
Thousands of trucks are stuck on the Polish-Ukrainian border due to a blockade by Polish truckers who say Ukrainian drivers are stealing their business
Swedish Environmental Extremist, Greta Thunberg has been Arrested alongside several others at the Pro-Hamas and Palestinian Demonstration currently taking place in Front of the Arena Complex in the City of Malmö, Sweden where the Finals for the Eurovision Song Contest is… pic.twitter.com/CMH0j8flfu
Swedish Environmental Extremist, Greta Thunberg has been Arrested alongside several others at the Pro-Hamas and Palestinian Demonstration currently taking place in Front of the Arena Complex in the City of Malmö, Sweden where the Finals for the Eurovision Song Contest is… pic.twitter.com/CMH0j8flfu
Néhány napon belül másodszor vették birtokba tüntetők a cannes-i vörös szőnyeget. Ezúttal mintegy 12, feketébe öltözött nő vonult fel Cannes-ban a Fesztiválpalota előtt füstbombákkal és egy hosszú molinóval, amelyre a tavalyi filmfesztivál óta Franciaországban meggyilkolt 129 nőnek a nevét írták fel.
Az akciót a Holy Spider című film vetítése elé időzítették a feminista Les Colleuses nevű csoport tagjai. A biztonsági erők nem avatkoztak közbe, a tiltakozásról pedig rengeteg fotó és videó készült.
A Holy Spider című filmben, amelyet az iráni születésű Ali Abbasi rendezett, egy oknyomozó újságíró kutat egy sorozatgyilkosság után. Az elkövető szexmunkásokat öl meg egy iráni városban abban a hitben, hogy megtisztítja az utcákat a bűnözőktől. A film valós eseményeket dolgoz fel, egy bizonyos Saeed Hanaei történetét, aki legkevesebb 16 nőt gyilkolt meg.
Pénteken szintén félbe szakította a sztárok vörös szőnyeges vonulását egy tüntető. A nő letépte magáról a ruháját, a testén pedig jól láthatóan kivehető volt a felirat az ukrán zászló színei mellett: „hagyjátok abba a megerőszakolásunkat!”.
JUST NU: Våldsamma upplopp – tre personer har skjutits av polisen i Norrköping, enligt källor till NT • Aftonbladets är på plats • Följ liverapporteringen https://t.co/cmH3Z7ZyaYpic.twitter.com/q9zqzKJDbF
Brave women & girls demonstrate in #Kabul now! Although #Taliban arrested & tortured them before, they still walk out to complain Taliban’s behavior & cruelty. https://t.co/90ZSb8Wekg
Multiple members of Congress, including @AOC, being arrested by Capitol Police for blocking traffic outside the Supreme Court in abortion rights demonstration: pic.twitter.com/fysQN1oBAw
Demonstration in Athens, as today marks 14 years since 15-year-old Alexis Grigoropoulos was killed by police, back in 2008. This protest comes one day after #Greece police shot a 16-year-old teenager in the head. #Γρηγοροπουλος#16χρονοςpic.twitter.com/Y8kIzcuIv2
Climate strike week 230. We are currently in Lützerath, a German village threatened to be demolished for an expansion of a coal mine. People have been resisting for years. Join us here at 12 or a local protest tomorrow to demand that #LützerathBleibt !#ClimateStrikepic.twitter.com/hGrCK6ZQew
מה שאתם רואים פה היום זו הפגנה בעד המדינה. אנשים שאוהבים את המדינה באו כדי להגן על הדמוקרטיה שלה, על בתי המשפט שלה, על הרעיון של חיים משותפים וטוב משותף. יש פה אוהבי ישראל שבאו להפגין למען מדינה יהודית דמוקרטית לפי ערכי מגילת העצמאות. אנחנו לא נוותר עד שננצח.
Braća u Gruziji se trenutno bore za slobodu svoje zemlje od pro-ruske vlasti koja nameće diktatorske zakone! Rusija nema šanse za još jedno ratište jer je sve svoje snage koncentrisala na Ukrajinu. Ovo je pravi geopolitički trenutak da Gruzija izađe iz ralja Rusije. #EU#Georgiapic.twitter.com/k8jKskRYee
Hagel von Pflastersteinen gegen die Polizei in #Connewitz. Antifaschisten nehmen bewusst schwere Verletzungen und Tod von Polizisten in Kauf. Und der CDU-Innenminister Schuster dachte die Aufhebung des Haftbefehls gegen #LinaE würde die Antifa beruhigen.?#le0206#Leipzigpic.twitter.com/DfRGUVOUFZ
— Dokumentation Linksextremismus (@DokumentationL) June 2, 2023
Thousands of Czechs rally in Prague to demand the government’s resignation. Canada is postponing a trade mission to India that federal Trade Minister Mary Ng had spent the past four months promoting as key to the government’s … https://t.co/TG4izLIsmvpic.twitter.com/NgJ1yYANFL
Chanting “no more weapons, no more war,” hundreds of anti-Zionism Jewish Americans and their supporters protested at New York’s Grand Central station, demanding Israel stop committing “genocide” in blockaded Gaza pic.twitter.com/wr2B8yXogh
🇷🇸 Following their electoral defeat last Sunday, the pro-Western "Serbia against violence" coalition has made good on its promise by mobilizing thousands for a major protest in the streets of Belgrade.
Their primary demand is the annulment of the recent election results and the… pic.twitter.com/UN1hftNgXI
Violent disturbances unfolded in Dublin city centre this evening following a stabbing incident in which three young children and a woman were injured. A garda car was set ablaze following clashes between protestors and the public order unit | https://t.co/wF0IVM2ijCpic.twitter.com/MHkS73v7m2
Wegen Protesten von Bauern gegen Sparbeschlüsse der Bundesregierung ist die B213 im Bereich Lastrup (Landkreis Cloppenburg) zwischen den Abfahrten Stapelfeld und Löningen/Meerdorf blockiert. https://t.co/XlQBeRBPes
"Patience is over!" Thousands of German farmers block Berlin and Germany to protest against the planned increase in fuel taxes wanted by socialist politicians. pic.twitter.com/POcpXNyNli
More footage from Germany, where hundreds of tractor drivers blocked roads in Berlin, Munich, Bremen and many other German cities. pic.twitter.com/kilknHfkgX
#Swedish environmental activist Greta Thunberg was detained again🤡
This time, the girl, together with other activists, blocked a key street in Brussels, calling on the European Union to cancel subsidies for oil and gas productionhttps://t.co/B6za6Gmrwppic.twitter.com/fJiJpm2a0Q
— Lew Anno Suport#Israel #Ukraine 24/2-22 (@anno1540) October 5, 2024
Earlier today, armed extremists set fire to a Christmas tree in Suqaylabiyah in Hama, Syria. Local channels say they were Uzbek militants.
HTS apologized for the incident and promised to deal with any future threats, but many Christians do not believe this will happen. pic.twitter.com/1Op98CUmTB
The individual who ran into a crowd with a car at a Christmas market in Magdeburg, Germany has been identified as Talib Al-Abdulmohsen… an atheist and well know activists and Zionist.
BREAKING: Thousands of Germans are currently protesting in Magdeburg against Mass Immigration after the Christmas market attack by a Saudi Arabian immigrant yesterday.
The people of Germany are NOT going to play nice anymore. They’ve had enough. pic.twitter.com/i6Baj8QNgW
Grupa građana koja je u četvrtak ujutro okupljena ispred ulaza u zgradu Skupštine grada Beograda došla je do fizičkog obračuna s obezbjeđenjem. Do sukoba je došlo kada su građani pokušali ukloniti zaštitnu ogradu ispred zgrade. pic.twitter.com/NP8f3ZbdI6
Turkish police scuffled with May Day protesters in Istanbul on May 1, forcefully detaining some of them and dragging them away to buses pic.twitter.com/yhtX9NwGGq
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3