Megdöbbentő látványban volt része egy szolgálatba igyekvő rendőrnek szerda hajnalban Berlin Neukölln kerületének Gropiusstadt városrészében, amikor egy csecsemő holttestére bukkant az utcán. A Bild német napilap beszámolója szerint a gyermekre mintegy öt óra körül találtak rá a Kölner Damm járdáján.
A szolgálatba tartó rendőr azonnal riasztotta kollégáit, akik rövid időn belül jelentős erőkkel vonultak a helyszínre. A nyomozás koordinálását a gyilkossági osztály vette át, majd helyszínelők kezdték meg a bizonyítékok részletes felkutatását a tragédia helyszínén.
A rendőrség tájékoztatása szerint a csecsemő életkorának és a halál okának pontos megállapítása érdekében igazságügyi boncolást rendeltek el. A hatóságok emellett széles körű nyomozást indítottak az elhunyt csecsemő édesanyjának felkutatására.
A helyszíni szemle során modern technikai eszközöket is bevetettek, többek között egy rendőrségi drónt használtak légi felvételek készítésére. A nyomozást a Vöröskereszt keresőkutyáinak bevetésével is segítették, derül ki a Bild beszámolójából.
Újszülött gyermek holttestére bukkantak egy kukában egy brzezinyi buszmegállóban. Egy utas fedezte fel, aki a buszra várt. A kerületi ügyészség szerint egy 18 éves ukrán nő gyermeket szült egy munkásszállón. Szülés után a nő a gyermeket műanyag zacskóba csomagolta és a szemetesbe dobta. A hírt az inpoland közölte.
A rendőrök nem csak az anyát, hanem három rokonát is őrizetbe vették: nővérét, párját és egy unokatestvérét, akik mind 20 év alattiak. A fogvatartottaknak tilos elhagynia az országot.
A gyermek édesanyja azt állítja, hogy nem tudott a terhességéről. Az igazságügyi orvosszakértők még nem határozták meg az újszülött halálának okát, de nem zárták ki azon tényezőket sem, mint a fulladás, az elvérzés vagy a megfázás. Jelenleg a nő ellen csecsemőgyilkosság miatt indult eljárás, de pszichiátriai vizsgálat után változhat a cselekmény minősítése.
[type] => post [excerpt] => Újszülött gyermek holttestére bukkantak egy kukában egy brzezinyi buszmegállóban. Egy utas fedezte fel, aki a buszra várt. A kerületi ügyészség szerint egy 18 éves ukrán nő gyermeket szült egy munkásszállón. Szülés után a nő a gyermeket műanyag za... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1727097720 [modified] => 1727037016 ) [title] => Kukába dobta csecsemőjét egy 18 éves ukrán lány Lengyelországban [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=180020&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 180020 [uk] => 179902 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 179904 [image] => Array ( [id] => 179904 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/image-28.jpg [original_lng] => 156824 [original_w] => 1200 [original_h] => 800 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/image-28-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/image-28-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/image-28-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/image-28-1024x683.jpg [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/image-28.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/image-28.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/image-28.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1727026216:5 [_thumbnail_id] => 179904 [_edit_last] => 5 [views_count] => 3071 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_fae6bfbe8b941bd7314095dab7bfd60c] =>
❗️ A UAV probably crashed into Polish territory during the Russian attack on Ukraine
During the massive Russian attack on Ukraine, which took place on the morning of August 26, a yet unidentified object entered Polish airspace and apparently landed on Polish territory. This was… pic.twitter.com/74F820ArAo
Strażacy zgasili pożar w laboratorium wynajętym firmie zewnętrznej przez Narodowe Centrum Badań Jądrowych. Dwie osoby poszkodowane, przekazane ratownikom. Pożar w znaczonej odległości od reaktora Maria.#NCBJ@RMF24plpic.twitter.com/JDuGVDw2s6
Shocked by the tragic death of a Ukrainian citizen in Bratislava. We cannot exclude ethnic hatred as one of the reasons for this crime. Under my directions, our embassy has already contacted the Slovak police and ombudsman. We demand an impartial investigation and accountability.
BREAKING - Huge Fire at Żabki housing complex #Poland oczywiste podpalenie! straż pożarna nieprzygotowana do takich akcji! - takie pożary gasi się od środka - polewanie dachu metalowego! nic nie daje, usuńcie gapiów, sprawdźcie poddasza okolicznych budynków i odłączcie gaz… pic.twitter.com/aRei3UaAnY
Fala antyukraińskiego hejtu w mediach społecznościowych przekłada się już kolejny raz w zerwanie flagi Ukraińskiej z Konsulatu Honorowego Ukrainy w Przemyślu. W tym roku to co najmniej piąty akt publicznego znieważania flagi 🇺🇦 w tym samym miejscu. pic.twitter.com/9dmhv7hJZm
A Massachusetts állambeli Suffolk megye kerületi ügyésze azt mondta, ez az egyik legösszetettebb, legszokatlanabb és legmegdöbbentőbb eset, amivel valaha is találkozott a hivatal. Végül nem emeltek vádat a 69 éves nő ellen, miután 2022-ben négy megfagyott csecsemő holttestére bukkantak egy bostoni lakás fagyasztójában.
A nyomozók nem tudták kideríteni, hogy a csecsemők élve születtek-e, így arra a döntésre jutottak, hogy nem indítanak büntetőeljárást az ügyben. Egy férfi hívta fel a rendőrség, és azt mondta, a felesége bukkant rá a testekre, miután egy férfi húgának lakását takarította. Két fiú és két lánygyermek volt a fagyasztóban, fóliába csomagolva, cipős dobozokban.
A DNS-vizsgálatok után megállapították, hogy a gyermekek mindannyian testvérek voltak. Ugyanakkor az orvosszakértő nem tudta megállapítani a halál okát, sem azt, hogy a csecsemők élve jöttek-e világra. Nyilvánvaló sérülések sem voltak láthatóak rajtuk, ami csak tovább bonyolította az ügyet. Hosszú ideje lehettek már ott, miután a csecsemők apja 2011-ben meghalt.
Az anya pedig egy egészségügyi intézményben van, és amikor a nyomozók kihallgatták, zavartnak tűnt, nem értette, hol van és kivel beszél. Az ügyészség szerint soha nem fogjuk megtudni, hogy a négy baba élve született-e, és pontosan mi történt velük, illetve a nő miért titkolta el a terhességét. A nyomozók a nyomozás során megállapították, a nőnek összesen öt gyermeke született a csecsemők apjától, akik közül egyet örökbe fogadtak – írja az NBC News.
[type] => post [excerpt] => A Massachusetts állambeli Suffolk megye kerületi ügyésze azt mondta, ez az egyik legösszetettebb, legszokatlanabb és legmegdöbbentőbb eset, amivel valaha is találkozott a hivatal. Végül nem emeltek vádat a 69 éves nő ellen, miután 2022-ben négy me... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1714860660 [modified] => 1714845496 ) [title] => Négy csecsemőt találtak egy fagyasztóban, mégsem emelnek vádat az anya ellen [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=155947&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 155947 [uk] => 155997 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 155948 [image] => Array ( [id] => 155948 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/4b39bd5ecb1cbae92a91f425fe64b1db.png [original_lng] => 498038 [original_w] => 1200 [original_h] => 675 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/4b39bd5ecb1cbae92a91f425fe64b1db-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/4b39bd5ecb1cbae92a91f425fe64b1db-300x169.png [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/4b39bd5ecb1cbae92a91f425fe64b1db-768x432.png [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/4b39bd5ecb1cbae92a91f425fe64b1db-1024x576.png [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/4b39bd5ecb1cbae92a91f425fe64b1db.png [width] => 1200 [height] => 675 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/4b39bd5ecb1cbae92a91f425fe64b1db.png [width] => 1200 [height] => 675 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/4b39bd5ecb1cbae92a91f425fe64b1db.png [width] => 1200 [height] => 675 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1714900835:3 [_thumbnail_id] => 155948 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 1 [views_count] => 2578 [translation_required_done] => 1 [_algolia_sync] => 508369950000 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 269778 [1] => 438510 ) [tags_name] => Array ( [0] => csecsemőgyilkosság [1] => Massachusetts ) ) [3] => Array ( [id] => 145773 [content] =>
A rendőrség sem ismeri még a pontos körülményeket.
Egy csecsemő holttestét találták meg egy nyugat-yorkshire-i kocsma mosdójában – írja a BBC. A mentőszolgálat munkatársait vasárnap 16 óra 45 perc körül hívták a Rothwell melletti Oultonban található Three Horseshoes pubhoz.
A rendőrség az esetet követően felszólította az újszülött kislány édesanyját, hogy vegye fel velük a kapcsolatot és kérjen orvosi segítséget.
A kocsma egyik alkalmazottja azt írta a közösségi médiában, jelenleg csak annyit tud mondani, hogy nagyon sajnálja mindazokat, akik ott voltak ennél a tragikus esetnél. Köszönetét fejezte ki azoknak, akik segítettek a személyzetnek kezelni a helyzetet.
A rendőrség úgy nyilatkozott, a legfontosabb, hogy megtalálják a baba édesanyját. Hozzátették, továbbra sem tudják, mi történt pontosan, a hatóságok nagy erőkkel nyomoznak az ügyben.
LOCATED: Mavis Christian Jr., was found dead. Police believe he turned the gun on himself.
More from MPD: On November 19, 2023, at 3:31 a.m., officers located who is believed to be the suspect, Mavis Christian Jr., inside the white Chevrolet Malibu in the 3000 Block of Alta… pic.twitter.com/KGIQfWpQjH
LOCATED: Mavis Christian Jr., was found dead. Police believe he turned the gun on himself.
More from MPD: On November 19, 2023, at 3:31 a.m., officers located who is believed to be the suspect, Mavis Christian Jr., inside the white Chevrolet Malibu in the 3000 Block of Alta… pic.twitter.com/KGIQfWpQjH
Tributes have been paid to the victims of a “heartbreaking and devastating” crash after a school coach trip returning from Exmoor Zoo slid down a 20ft slope in Somerset.
😱Man, 70, dies after helicopter crash near Doncaster
A 70-year-old man has died after a helicopter crashed in a field near Doncaster, South Yorkshire. Emergency services were called to Ings Road, Bentley, around 10:15 a.m. on Thursday. Police confirmed the man was pronounced… pic.twitter.com/3SELtOHeJm
Bűnösnek talált egy angliai bíróság pénteken egy kórház újszülöttosztályán dolgozó nővért, aki ellen hét csecsemő meggyilkolása és több további gyilkossági kísérlet miatt indult eljárás. A most 33 éves nő az északnyugat-angliai Chester város egyik kórházában dolgozott. A vád szerint 2015-ben és 2016-ban különböző módszerekkel szándékosan ártott az osztályon született vagy ápolt csecsemőknek: levegőt fecskendezett a véráramukba, szondán keresztül levegőt vagy tejet juttatott a gyomrukba, egyes esetekben infúziókba kevert inzulint, és lélegeztető csöveket bolygatott meg.
Ámokfutása alatt hét csecsemőt megölt, hat további esetről pedig a bíróság kimondta, hogy gyilkossági kísérlet történt.
A nő a bíróságon következetesen tagadta az ellene felhozott vádakat.
A tavaly októberben kezdődött per során kiderült: a chesteri kórházban 2015-ben kezdték tapasztalni, hogy egyre több újszülött halt meg tragikusan hirtelen, minden szemmel látható ok nélkül. Néhány baba életét a gyors beavatkozásnak köszönhetően sikerült megmenteni. A perbe fogott nővér az összes megmagyarázhatatlan esetben szolgálatban volt. Módszerei lényegében nem hagytak nyomot, és ő maga sokáig igyekezett a hirtelen haláleseteket és rosszulléteket normálisnak beállítani.
A rendőrség 2017 májusában kezdett nyomozni, a nővért több alkalommal is letartóztatták, és végül 2020 novemberében emeltek ellene vádat. Védőügyvédje arra hivatkozott, hogy nincs elég bizonyíték arra, hogy valóban ő követte el a tragédiákat okozó beavatkozásokat az újszülöttosztályon. Érvelésük szerint az érintett csecsemők egészségének összeomlása, bizonyos esetekben halála lehetett akár természetes okok vagy egyéb tényezők egyidejű fennállásának következménye is. A per során azonban bemutattak egy papírcetlit, amelyet a nyomozók a nő lakásán találtak. A cetlin az állt:
„Nem érdemlem meg, hogy éljek. Szándékosan öltem meg őket. (…)
The unexploded bomb in #GreatYarmouth detonated earlier during work to disarm it. Our drone captured the moment. We can confirm that no one was injured. Public safety has been at the heart of our decision making all the way through this operation, which we know has been lengthy. pic.twitter.com/9SaeYmHkrb
Tributes have been paid to the victims of a “heartbreaking and devastating” crash after a school coach trip returning from Exmoor Zoo slid down a 20ft slope in Somerset.
😱Man, 70, dies after helicopter crash near Doncaster
A 70-year-old man has died after a helicopter crashed in a field near Doncaster, South Yorkshire. Emergency services were called to Ings Road, Bentley, around 10:15 a.m. on Thursday. Police confirmed the man was pronounced… pic.twitter.com/3SELtOHeJm