Izrael támadást hajtott végre hétfőre virradóra a Gázai övezet középső részén fekvő Deir al-Balah térségében, helyi egészségügyi források szerint az egyik támadás egy kórház mellett felállított médiasátrat ért, két újságíró meghalt, hat megsebesült.
A tájékoztatás szerint a összesen kilenc sebesültről tudni.
A térségben lévő al-Aksza kórház szerint az IDF támadást intézett az épület melletti sátrak ellen is, hozzátéve, hogy a műveletben hárman megsebesültek.
Az izraeli hadsereg (IDF) azt közölte, a Gázai övezetet ellenőrző Hamász iszlamista terrorszervezet fegyvereseit célozta, részleteket azonban nem árult el.
A 2023 októberében kirobbant gázai háborúban az övezet egészségügyi minisztériuma szerint már 50 ezren haltak meg. Jóllehet a tárca nem tesz különbséget a civil és a fegyveres áldozatok között, hozzátette, hogy a halottak nagy része nő és gyerek. Izrael a Hamász vezette gázai hatóságok adatait nem tartja hitelesnek, és azt közölte, hogy a harcok kezdete óta mintegy 20 ezer fegyveressel végzett.
[type] => post [excerpt] => Izrael támadást hajtott végre hétfőre virradóra a Gázai övezet középső részén fekvő Deir al-Balah térségében, helyi egészségügyi források szerint az egyik támadás egy kórház mellett felállított médiasátrat ért, két újságíró meghalt, hat megsebesült. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1744054020 [modified] => 1744063714 ) [title] => Újságírók vesztették életüket egy izraeli légicsapásban a Gázai övezetben [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=200700&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 200700 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 200703 [image] => Array ( [id] => 200703 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/robbanas-gaza.jpg [original_lng] => 572570 [original_w] => 2560 [original_h] => 1438 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/robbanas-gaza-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/robbanas-gaza-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/robbanas-gaza-768x431.jpg [width] => 768 [height] => 431 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/robbanas-gaza-1024x575.jpg [width] => 1024 [height] => 575 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/robbanas-gaza-1536x863.jpg [width] => 1536 [height] => 863 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/robbanas-gaza-2048x1150.jpg [width] => 2048 [height] => 1150 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/robbanas-gaza.jpg [width] => 2560 [height] => 1438 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1744052919:12 [_thumbnail_id] => 200703 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1538 [_oembed_645b88402cb7196a8dffdf94d57dfdc1] =>
Israel bombed the tents of the displaced in Khan Yunis. They are back to killing kids and families in tents again, after Trump sent 3 F-35 to Israel. pic.twitter.com/770CFP0XFg
— Bassem Youssef Commentary (@bassem_youssef9) March 18, 2025
Large protests against Hamas's fascism in Gaza today, with thousands demanding dignity, an end to the war & destruction, and calling on the terror group to "get out." Listen to Palestinians in Gaza; cover these demonstrations; be their voice; amplify their cries. Down with Hamas! pic.twitter.com/c9iHyqvAO5