Vádemelési javaslattal bíróság elé került egy 46 éves kárpátaljai férfi és 49 éves társa, akiket azzal vádolnak, hogy törvénytelen módon próbáltak megszerezni rekreációs célú földterületet a Drahobrat üdülőövezetben – közölte a megyei rendőrség.
A nyomozás szerint 2023 elején a Técsőn élő 46 éves férfi dolgozta ki a 2 hektárnyi föld megszerzésére irányuló csalási tervet a Kőrösmezei kistérség területén. Ennek érdekében hamisított állami földhasználati okiratot és földrendezési dokumentációt, amelyhez az adatokat a 49 éves bűntársa biztosította.
A meghamisított iratok alapján később valótlan adatokat jegyeztek be az állami nyilvántartásba, előkészítve ezzel a tulajdonjog bejegyzését az egyik vádlott javára. Így a gyanúsítottak 12,5 millió hrivnya piaci értékű földet vettek birtokba, anélkül, hogy a községi tanács bármilyen döntést hozott volna a terület kiutalásáról.
Az ügyészség felügyelete mellett a nyomozók vádemelési javaslattal zárták le az ügyet.
A vádlottakra akár 12 év börtönbüntetés is várhat.
A Kárpátaljai Rendőrség kommunikációs osztályának tájékoztatása szerint két különálló közlekedési baleset történt, amelyeket ittas járművezetők okoztak. A balesetek következtében összesen négy személy sérült meg. Mindkét járművezetőt őrizetbe vették és ideiglenes fogdába helyezték.
Az egyik baleset június 14-én este történt a Rahói járásban található Drahobrat üdülőterületen. A sérültekkel járó balesetről az orvosok értesítették a rendőrséget. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy egy 20 éves, Kőrösmezőről származó férfi motorkerékpárral haladt lefelé egy hegyi földúton, amikor elvesztette az irányítást a gépkocsi felett, és felborult. A balesetben 19 éves utasa megsérült. A rendőrök alkoholtesztet végeztek a sofőrön, amely kimutatta, hogy ittas állapotban vezette a járművet.
A második baleset június 16-án éjjel történt a Munkácsi járásban. A szolyvai rendőrök megállapították, hogy egy 30 éves férfi Volkswagen Golf típusú autójával letért az útról, és nekiütközött egy parkoló Nissan Rogue járműnek. A baleset következtében a Volkswagen három utasa különböző súlyosságú sérüléseket szenvedett. A sofőr véralkoholszintje 0,89 ezrelék volt.
A járműveket lefoglalták, a nyomozás folyamatban van.
[type] => post [excerpt] => A Kárpátaljai Rendőrség kommunikációs osztályának tájékoztatása szerint két különálló közlekedési baleset történt, amelyeket ittas járművezetők okoztak. A balesetek következtében összesen négy személy sérült meg. Mindkét járművezetőt őrizetbe vett... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1750102020 [modified] => 1750085965 ) [title] => A kárpátaljai rendőrök két ittas vezető által okozott közlekedési balesetet dokumentáltak [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=207852&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 207852 [uk] => 207782 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 207779 [image] => Array ( [id] => 207779 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/160620251750065165.png [original_lng] => 2155766 [original_w] => 1156 [original_h] => 868 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/160620251750065165-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/160620251750065165-300x225.png [width] => 300 [height] => 225 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/160620251750065165-768x577.png [width] => 768 [height] => 577 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/160620251750065165-1024x769.png [width] => 1024 [height] => 769 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/160620251750065165.png [width] => 1156 [height] => 868 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/160620251750065165.png [width] => 1156 [height] => 868 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/160620251750065165.png [width] => 1156 [height] => 868 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1750075168:5 [_thumbnail_id] => 207779 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2021 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_6b7dcda3391dade8b4be9510d7cca479] => [_oembed_time_6b7dcda3391dade8b4be9510d7cca479] => 1750075169 [_oembed_79001a3b2a77c906ed1e8dd68b9bba5b] =>
Two schoolgirls decided to break down an old wall with bricks at an abandoned farm in Leningrad Oblast. What could go wrong?
(1) UPDATE: These are the alleged semi-truck drivers who k*lled three people while making a U-turn at an “Official Use Only” turn on the Florida Turnpike
The Florida Highway Patrol is describing the wreck as a homicide investigation pic.twitter.com/QqYhuidXoD
2025. május 18-án, 14:17-kor érkezett bejelentés a 112-es segélyhívóra, miszerint egy 1964-ben született kijevi férfi életét vesztette túrázás közben, miután leszakadt egy hópárkány a Rahói járásban található Drahobraton.
A baleset idején a turista egy 6 fős csoporttal haladt a kijelölt útvonalon.
A mentőegységek 18:30-kor emelték ki az áldozat holttestét a hó alól, majd elszállították a Szvidovec-hegycsoporthoz tartozó területre, ahol átadták a rendőrségnek. A csoport többi 5 tagját a Peremicska nevű turistaházhoz kísérték, állapotuk kielégítő, orvosi ellátásra nem szorultak.
‼️‼️‼️ Just a few minutes ago, a powerful explosion occurred near an airfield in Russia's Bryansk region.
According to preliminary information, the Ukrainians struck another Iskander-M missile launcher that was intended to be used in tonight’s attack on Ukraine. pic.twitter.com/CHMA0Y2JQL
Pusat Kawalan Operasi Daerah Angkatan Pertahanan Awam Hulu Perak memaklumkan keseluruhan 48 mangsa terlibat, termasuk 13 orang meninggal dunia di lokasi kejadian dan dua orang di hospital, manakala empat lagi mangsa tercedera. #BernamaNews#BernamaImagespic.twitter.com/slhm25kK9B
⚫️ Almenys una persona ha mort ofegada a Sant Pere de Riudebitlles, al Penedès.
❗️Els @bomberscat buscaven un pare i un fill menor després que l’aigua de la riera de Sant Quintí arrosegués el seu cotxe. Han trobat el vehicle buit i més avall, un cos.
😱Man, 70, dies after helicopter crash near Doncaster
A 70-year-old man has died after a helicopter crashed in a field near Doncaster, South Yorkshire. Emergency services were called to Ings Road, Bentley, around 10:15 a.m. on Thursday. Police confirmed the man was pronounced… pic.twitter.com/3SELtOHeJm
#WATCH!!!!! At least 3 people killed, 11 injured after the horrific plane crash near the Louisville airport, according to Kentucky Gov. Andy Beshear. 🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
BREAKING🚨: A UPS plane reportedly had 280,000 gallons, likely misstated and should be pounds, of fuel when it crashed near an airport in Kentucky, after departing from Louisville Muhammad Ali International Airport. There were 3 souls on board.
Atenção aos Avisos Meteorológicos para Portugal Continental: Agitação Marítima - Amarelo [ 14 Nov 09:33 - 15 Nov 18:00 ] Ondas de oeste/sudoeste com 4 a 4,5 metros. Precipitação - Laranja [ 14 Nov 09:33 - 14 Nov 12:00 ]#avisosipmahttps://t.co/wgLnekhnrMpic.twitter.com/CjY8Z92OhG
A Drahobrat síközpontban konfliktus tört ki az ukrán és lengyel üdülők között. A szemtanúk szerint mindez egy szóváltással kezdődött, majd az egyik lengyel azt mondta, hogy kihívja a toborzóközpont (TCK) munkatársait az ukránokra.
Az egyikük feljelentést tett a rendőrségen. A hatóságok eljárást indítottak könnyű testi sértés miatt.
Kárpátalján, a Drahobrat síközpontban egy nő elvesztette egyensúlyát a sífelvonón, majd a mélybe zuhant, ahol a védőkerítés egy részére esett, és meghalt. A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.
Halálos baleset történt szombaton a kárpátaljai Drahobrat síközpontban, ahol egy turista leesett a sífelvonóról. A tragédiáról a szemtanúk számoltak be a közösségi médiában − írta meg a Mukachevo.net.
A szerencsétlenül járt nő elvesztette egyensúlyát, majd lezuhant a sífelvonóról, és a védőkerítés éles részére érkezett, ami halálos sérüléseket okozott. A rendőrség a helyszínen vizsgálja az eset körülményeit, de a tragédiáról részleteket még nem árultak el.
A férfire a Velikij Verh hegycsúcs közelében találtak rá – írja a zak.depo.ua hírportál.
A 25 éves kijevi fiatalember a Drahobrát síközpontba érkezett pihenni, síelés közben eltévedt a ködben. A hírt a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának (DSZNSZ) sajtóközpontja közölte.
A DSZNSZ munkatársai a bejelentést követően azonnal a keresésére indultak, s viszonylag rövid időn sikerült is a nyomára bukkanni. Egészségügyi állapota megfelelő, kórházi ellátást nem igényelt.
[type] => post [excerpt] => A férfire a Velikij Verh hegycsúcs közelében találtak rá – írja a zak.depo.ua hírportál. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1644090780 [modified] => 1644082827 ) [title] => 25 éves kijevi turista tévedt el síelés közben [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=74521&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 74521 [uk] => 74483 ) [trid] => vik3255 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1644075642:12 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3599 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_d4e175c8fc89b01172c46f2801162c4a] =>
Navy helicopter crew spent nearly 24 hours on mountain before being rescued. https://t.co/fqt3kzWzjG
A private airplane crashed into the Gulf of Mexico off the Florida coast Saturday night, with two people confirmed dead as authorities searched for a third person believed to have been on the flight. https://t.co/vcRr2E5Qio