Az amerikai parti őrség felszínre hozta a júniusban a Titanic roncsai közelében szerencsétlenül járt mélytengeri búvárhajó még tenger fenekén fekvő roncsait, valamint az öt áldozat maradványait is sikerült kiemelni.
A hatóság közleménye szerint a roncsok kiemelését és elszállítását a Titan névre keresztelt 6,7 méter hosszú jármű titánból készült zárózsilipjének felszínre hozásával befejezték.
A emberi maradványokat nagy körültekintéssel emelték ki a búvárhajó belsejéből, majd orvosszakértők szállították el.
A katasztrófa vizsgálatának további lépéseiről később döntenek, a körülmények vizsgálatában rész vesz az Egyesült Államok és Kanada közlekedésbiztonsági szervezete.
A parti őrség korábbi közleménye szerint az amerikai haditengerészettel kötött megállapodás alapján végezték el a kiemelést, mintegy 3800 méter mélységben, a Titanic roncsaitól mintegy 500 méterre.
A Titan mélytengeri búvárhajó egy magánvállalkozás tulajdonában volt, és június 18-án merülés közben roppant össze több ezer méter mélységben öt emberrel a fedélzetén, miközben a Titanic roncsait közelítette meg.
Az indonéz elnök bejelentette vasárnap, hogy befejezettnek nyilvánítják az indonéz hadsereg Bali szigetétől északra eltűnt tengeralattjárójának keresését. Egyszersmind részvétét fejezte ki a fedélzeten tartózkodó 53 ember hozzátartozóinak.
„A katonaság és a haditengerészet megváltoztatta a KRI Nanggala 402 tengeralattjáró státusát” – mondta újságíróknak Joko Widodo elnök. A 44 éves hadi eszközt „a kapcsolat megszakadt” címen tartották nyilván, amióta szerdán eltűnt. Ezt változtatták most az „elsüllyedt” kategóriára.
„Mi indonézek mindannyian mély szomorúságunkat fejezzük ki emiatt a tragédia miatt, elsősorban a legénység családtagjainak” – fűzte hozzá az államfő. Szombaton a kutatócsoportok a merüléshez közel megtaláltak a tengeralattjáróról származó néhány tárgyat, többek között imamatracdarabokat és a periszkóp zsírozásához használt kenőanyag tubusát.
Előzőleg érzékelők 850 méteres mélységben lokalizálták a tengeralattjárót, amelynek maximális merülési mélysége 500 méter. Szakértők szerint a tengeralattjáró darabokra törhetett.
A tengeralattjáró utáni kutatás több mint egy tucatnyi helikopterrel és hajóval folyt, amerikai, ausztrál, szingapúri, malajziai és indiai segítséggel. Az 1977-es, német gyártmányú KRI Nanggala 402 tengeralattjáró 1981 óta tartozott a délkelet-ázsiai szigetország flottájához. A tengeralattjárón 2010 és 2012 között teljes körű felújítást végeztek egy dél-koreai hajógyárban.