Halálos incidens történt szombaton Kijev megyében, egy férfi kézigránátot dobott a rendőrökre, ami után azok lelőtték – számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál a Nemzeti Rendőrség közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint „július 12-én 22:33 órakor egy 18 éves lány értesítette a rendőrséget, és bejelentette, hogy az apja gránáttal és lőfegyverrel fenyegeti őt és családját Mihajlivka-Rubezsivka faluban”. Ezután a bucsai járási rendőrség munkatársai, valamint a különleges erők gyorsan a helyszínre érkeztek.
A bűncselekmény megállítása során a rendőrök beléptek a házba. Ekkor a férfi aktivált egy éles gránátot és a rendőrök felé dobta. „A robbanás után a rendőrök a támadó illegális cselekményeinek megállítása érdekében lövéseket adtak le a támadó irányába. A 41 éves gyanúsított a helyszínen meghalt” – közölte a Nemzeti Rendőrség.
Úgy tudni, hogy öt rendőr repesz okozta sérüléseket szenvedett a robbanás következtében. Mindegyiküket kórházba szállították a szükséges ellátás érdekében. A rendőrség azt is közölte, hogy a házkutatás során négy pisztolyt, egy pirotechnikai gránátot, egy vadászpuskát és egy kést találtak és foglaltak le.
A nyomozók büntetőeljárást indítottak fegyver, lőszer vagy robbanóanyag illegális birtoklása, valamint rendőrök életére törés ténye miatt. Az Állami Nyomozóiroda munkatársai jelenleg is a helyszínen dolgoznak.
Immigration choisie :Viol d’une fillette irlandaise par un (ingénieur...) migrant: Dublin s’embrase
Plusieurs milliers de manifestants se sont rassemblés à Saggart, banlieue de la capitale, et incendié au moins un fourgon de police. Des renforts etun canon à eau ont été déployés pic.twitter.com/QoxSKhM0MJ
— Ana19587 la Liberté n'a pas de prix🍾🇨🇵 (@anouk1818) October 22, 2025