A légikatasztrófát követő napon megtalálták az Air India lezuhant utasszállító repülőgépének adatrögzítő berendezését a roncsok között. Ez jelentős előrelépés a vizsgálat szempontjából – írta Rám Mohan Najdu Kindzsarapu, a polgári légiközlekedésért felelős miniszter pénteken az X-en. A miniszter nem tett említést a rögzítő állapotáról, amely a pilótafülkében elhangzott beszélgetéseket rögzíti.
A Boeing 787 Dreamliner típusú repülőgép csütörtökön, nem sokkal az indulás után egy lakóövezetre zuhant Ahmadábád repülőtere közelében.
Az Air India tájékoztatása szerint a fedélzeten tartózkodó 242 ember közül 241 életét vesztette. A repülőgép egy orvostanhallgatók számára kialakított szálláshelyre csapódott, ahol szintén többen meghaltak, de az áldozatok pontos száma egyelőre nem ismert. A repülőgépen 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár utazott.
Narendra Modi indiai miniszterelnök pénteken személyesen látogatott el a katasztrófa helyszínére. A pusztítás látványa elszomorító – fogalmazott a miniszterelnök az X-en. Ez felfoghatatlan tragédia – tette hozzá.
A helyi lapok szerint Modi egy kórházban azzal a férfival is találkozott, akit a légikatasztrófa egyetlen túlélőjeként tartanak számon.
Az Air India közölte, hogy a férfi brit állampolgár, indiai származású, és a gép 11. sorában, a vészkijárat közelében ült a tragédia idején.
A légi balesetek kivizsgálására szakosodott brit hatóság jelezte, hogy szakértői csoportot küld Indiába. A repülőgép gyártója, a Boeing is megerősítette, hogy kész minden szükséges támogatást megadni a vizsgálathoz.
BREAKING — PLANE CRASH IGNITES SAN DIEGO NEIGHBORHOOD
A small aircraft has crashed into a residential area in San Diego, setting roughly 15 homes ablaze and forcing evacuations across multiple blocks, according to local authorities.
ULTIMA HORA - AVIÓN SE ESTRELLA EN UN VECINDARIO DE SAN DIEGO, PROVOCANDO UN INCENDIO EN CASAS Y AUTOS ALEDAÑOS - Hasta el momento, las autoridades desconocen cuántas personas iban a bordo, pero la aeronave puede transportar entre seis y ocho pasajeros; hay 15 hogares afectados. pic.twitter.com/D6WN5rOJEv
A Learjet 55 Air Ambulance from Mexico crashed in Philadelphia shortly after takeoff. Waiting for Trump to blame Black people, women, Joe Biden, Barack Obama and DEI in 3,2,1... 😳👇 pic.twitter.com/2JviWNdelU
A drone footage of the #planecrash in #philadelphia. Sources talk about 6 dead: pilot, two doctors, nurse, patient, and family member. No clear news about casualties on the ground. pic.twitter.com/MUjBS2j0LR
#BREAKING: AIR INDIA FLIGHT #AI171 CRASHES IN AHMEDABAD SHORTLY AFTER TAKEOFF Following reports of a crash involving Air India flight #AI171 from Ahmedabad to London Gatwick. The Boeing 787-8 Dreamliner (reg: VT-ANB) lost signal at 08:08:51 UTC, just seconds after takeoff.… pic.twitter.com/RKFhipU1ll
— Turbine Traveller (@Turbinetraveler) June 12, 2025
#BREAKING | An Antonov An-2 biplane, suffered a "hard landing" that escalated into a crash in the remote Yermakovsky district of Russia's Krasnoyarsk Krai today. One crew member confirmed dead; search for the second continues. Emergency teams are responding. pic.twitter.com/CBx6x6Qug9
A dél-koreai Muan repülőtéren december 29-én balesetet szenvedett Jeju Air repülőgép fedélzeti adatrögzítője és a pilótafülke hangrögzítője leállt körülbelül négy perccel a betonfalnak ütközés előtt – közölte a szöuli közlekedési minisztérium.
A hatóságok vizsgálják, hogy mi okozhatta a rögzítő szerkezetek leállását a Dél-Korea területén legsúlyosabb, 179 halálos áldozatot követelő katasztrófa során – áll a minisztérium közleményében.
A hangrögzítőt először Dél-Koreában elemezték, majd amikor kiderült, hogy az adatok hiányoznak, elküldték az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hivatal laboratóriumába. A sérült repülési adatrögzítőt is az Egyesült Államokba vitték elemzésre – közölte a minisztérium.
A Jeju Air 7C2216-os járata, amely a thaiföldi fővárosból, Bangkokból repült a dél-koreai Muanba, a futómű kiengedése nélkül hasra szállt és túlfutott a regionális repülőtér kifutópályáján, majd egy betonfalnak ütközött és lángba borult.
A pilóták úgy négy perccel azt megelőzően, hogy a gép a betonfalnak ütközött, madárbecsapódást és vészhelyzetet jelentettek a toronynak.
Optimal calibration for a landing without gear and flaps, but touchdown at the end of the runway – and with an impassable concrete wall just behind it … ☹️ At least a sudden death for most of the 180 people on board. Still, terrible. Rest in peace.🥺pic.twitter.com/Wt6dNRu6OO
A brazil repülőgép – amely 62 emberrel a fedélzetén zuhant le – feketedobozait sikeresen megtalálták. A nyomozók minden adatot rögzítettek, beleértve a pilótafülke hangrögzítőjének tartalmát is – jelentette vasárnap a Cenipa, Brazília légi közlekedési balesetek kivizsgálásáért felelős központjának vezetője.
„Teljes mértékben sikerült hozzáférnünk a hanganyaghoz és az adatokhoz, amelyek e tragikus történés pillanataiban rögzültek” – fogalmazott Marcelo Moreno.
„Az adatokat kinyerték és hitelesítették, most pedig arra várunk, hogy a nyomozóink… elkezdjék e hatalmas adatmennyiséget hasznos információkká alakítani” – ismertette, hozzátéve, hogy a feketedobozokat szombaton a Cenipa fővárosi laborjába szállították az adatok kiértékelésére.
Marcelo Moreno azt mondta, a repülőgép két hajtóművének roncsait Sao Paulóban vizsgálják, hogy megtudják, a baleset idején maximális teljesítménnyel működtek-e. Az előzetes vizsgálati jelentés közzétételét 30 napon belül várják.
A repülőgép a Paraná államban lévő Cascavelből tartott a Sao Paulo-Guarulhos nemzetközi repülőtérre, Brazília legnagyobb légikikötőjébe. Röviddel a célállomás előtt zuhant le lakott területen, Vinhedo kisvárosában. Az 58 utas és személyzet mind a 4 tagja életét vesztette.
A Flightradar24 járatkövető szolgáltató szerint a gép kevesebb mint egy perc alatt csaknem 4000 métert veszített repülési magasságából. Videófelvételek szerint a repülő a levegőben pörgött, mielőtt a földnek csapódott volna.
BRIDGE COLLAPSE IN BRAZIL KILLS 1, SPILLS SULFURIC ACID INTO RIVER
A tragic event unfolded as a bridge between Maranhao and Tocantins states crumbled, claiming one life and spilling sulfuric acid. The incident involved multiple vehicles, halting rescue due to the spill. pic.twitter.com/O8bwZnjP4E
Um ônibus da Emtram, que saiu de São Paulo com destino a Vitória da Conquista, se envolveu em um grave acidente neste sábado, em Minas Gerais. Pelo menos 38 pessoas morreram e há baianos entre as vítimas. pic.twitter.com/eKhPi9GBQn
BREAKING: Two fishermen at sea near the airport reportedly witnessed the crash of a LANHSA (Línea Aérea Nacional de Honduras S.A.) BAe Jetstream 31, built in 1990, which broke into two pieces upon impact.
Ein Propellerflugzeug ist kurz nach dem Start nahe Bonn auf ein Feld gestürzt. Der Pilot wurde getötet, seine kleine Tochter überlebte schwer verletzt.https://t.co/BLBvMuWFpk
PRESO FICA ENTALADO! Ao tentar fugir do presídio Francisco de Oliveira Conde, nesta madrugada, o detento Alan Leandro da Silva ficou entalado numa cova que ele havia cavado para fugir. A direção do presídio teve que chamar os Bombeiros para retirá-lo do buraco. É cada uma! pic.twitter.com/uWuFBZSFB2
🇧🇷 : Un tragique accident s'est produit dans l'État de Santa Catarina, au Brésil : une montgolfière transportant 22 personnes a pris feu avant de s'écraser au sol. pic.twitter.com/tFJvFHASlR
A 16-year-old boy who was standing on a dock was killed after he was struck by a small plane that crashed into a lake northeast of Toronto, police say.
Durham Regional Police said they responded to the plane crash on Lake Scugog near Williams Point at about 12:30 p.m. on Friday.… pic.twitter.com/uAQdrQ8LSP
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) July 19, 2025
On the night of Tuesday, the 11th day of #COP30 — hundreds of Indigenous people rose in defiance, taking over the Blue Zone where world leaders negotiate. Their message is clear: no more empty promises — our lands, our rights, our future are not for negotiation! ✊🏾… pic.twitter.com/X42rAQK7AK
Megtalálták a belgorodi régióban lezuhant orosz Il-76-os szállítórepülőgép fekete dobozait – közölte a RIA Novosztyi hírügynökség csütörtökön a mentőszolgálatokra hivatkozva.
A tájékoztatás szerint mind a repülési paramétereket rögzítő készülék, mind a hangrögzítő jó állapotban van.
Az orosz védelmi minisztérium szerint az ukrán fegyveres erők a harkivi régióban, Lipci településről elindított légvédelmi rakétákkal lőtték le szerdán az orosz katonai Il-76-ost, amelynek fedélzetén a személyzet hat tagja, 65 kicserélésre szánt ukrán hadifogoly és három kísérő orosz katona tartózkodott. A repülőgép személyzete és valamennyi utasa életét vesztette.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki sajtótitkár csütörtökön újságíróknak azt mondta, hogy a katonai szakértői vizsgálatnak le kell zárulnia, mielőtt a gép pilótáit, akik a lakott területek közeléből elnavigálták az égő repülőgépet, kitüntetésre terjesztenék fel. Az orosz-ukrán hadifogolycsere folytatásának kilátásaival kapcsolatban azt mondta, hogy „erről egyelőre semmit nem lehet mondani”.
„A fogolycsere egy olyan folyamat, amely teljes csendben zajlik. Az, hogy az ukránok megölték a foglyaikat, a saját állampolgárokat, akik szó szerint egy napon hazaértek volna, nyilvánvalóan rettenetes cselekedet. Egyszerűen szörnyű” – mondta Peszkov.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek azzal a szándékával kapcsolatban, hogy az incidens ügyében induljon nemzetközi vizsgálat, a szóvivő kijelentette: „Ha a kijevi rezsim bűncselekményeinek nemzetközi kivizsgálására gondol, akkor arra egyértelműen szükség van” – reagált a Kreml szóvivője.
Az ukrán elnöki hivatal hatáskörébe utalta annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy Moszkva meg tudná-e megmagyarázni, hogy vajon miért döntött úgy Kijev, hogy lelövet egy ukrán katonákat szállító repülőgépet.
Accidente de un Il-76 🇷🇺en el distrito Korochansky, Belgorod. Lamentablemente se dice que se trata de 🤬prisioneros ucranianos en traslado para intercambio. Los HDLGP echando la culpa a Ucrania. 65 ucranianos, 6 tripulantes y 3 acompañantes (supongo mindef ruso) pic.twitter.com/WSD06X185a
Surrounded with his own gunmen, Putin's Chechen "strongman", Kadyrov shows how tough he really is by taunting a group of captive Ukrainians, offering them a pistol for suicide and announcing intention to use them as human shields.https://t.co/B4AlOsd7pG
Once again, #NATO tasked the 🇩🇪 German Quick Reaction Alert detachment, consisting of two Eurofighters, to investigate an unidentified aircraft without a flight plan or radio contact in international airspace. 1/2 pic.twitter.com/Apmj1pqTp8
A Wagner-vezér halálát hivatalosan még mindig nem erősítették meg.
Megtalálták Jevgenyij Prigozsin lezuhant magángépének feketedobozát – jelentette a RIA Novosztyi orosz hírügynökség. Az orosz hatóságok a gép roncsait és a tíz holttestet elszállították, a genetikai vizsgálatát most végzik el – közölte a Nyomozó Bizottság.
A Wagner-csoport alapítóival a fedélzeten szerda este zuhant le az Embraer Legacy 600-as repülőgép. Senki sem élte túl a katasztrófát, a tíz utas között volt a Wagner-csoport egy másik vezetője, Dmitrij Utkin is.
A nemzetközi közvélemény egy része feltételezi, hogy a gép nem baleset miatt zuhant le, hanem Vlagyimir Putyin rendelte el a lázadó Wagner-vezér megbüntetését.
A Kreml tagadja, hogy az esethez Oroszországnak bármi köze lenne.
Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök kijelentette: „nem tudja elképzelni”, hogy szövetségese, Vlagyimir Putyin orosz elnök adott volna parancsot Jevgenyij Prigozsin megölésére. Lukasenka azt is közölte, hogy a Wagner kemény magja továbbra is a fehéroroszországi támaszponton tartózkodik.
„Wagner élt, él és Fehéroroszországban fog élni, még ha ez nem is tetszik egyeseknek” – jelentette ki Aljakszandr Lukasenka, aki nem tért ki arra, milyen feladatot látnak el, és mennyi ideig maradnak Fehéroroszországban a zsoldosok.
Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter szerint a Wagner-vezér feltételezhető halála „megtörte” a zsoldossereg erejét, valamint meggyengítette Vlagyimir Putyin orosz elnök hatalmát is, mert megmutatta a világnak, ha az orosz elnök valakivel alkut köt, és az illető megszegi azt, akkor Putyin megbízhatatlanná válik.
"There are rumours about the death of the head of Wagner PMC Yevgeny Prigozhin. We directly say that we suspect the Kremlin officials led by Putin of an attempt to kill him!
"There are rumours about the death of the head of Wagner PMC Yevgeny Prigozhin. We directly say that we suspect the Kremlin officials led by Putin of an attempt to kill him!
Súlyosan megsérült a feketedoboza annak az ukrán utasszállító repülőgépnek, amit Irán januárban véletlenül lelőtt – jelentette be az iráni védelmi miniszter. Az ország külügyminisztere szerint azonban a sérülés ellenére sem adják át másik országnak a dobozt – írja az MTI.
Amir Hatami iráni védelmi miniszter, akinek a szavait az iráni állami média tolmácsolta, azt mondta, a kár helyreállításában a szakértők a minisztérium segítségét kérték. A feketedoboz tartalmának a kielemzése csak a helyreállítás után kezdődhet el.
„Jogunk van arra, hogy magunk értékeljük ki a dobozban lévő adatokat” – szögezte le Mohamed Dzsavád Zaríf külügyminiszter is, megismételve, hogy azt semmiképp nem fogják más országnak átadni.
Az ukrán nemzetközi légitársaság Teheránból Kijevbe tartó Boeing 737-ese január 8-án, nem sokkal a felszállás után zuhant le az iráni főváros közelében. Az iráni hatóságok először balesetről beszéltek, majd elismerték, hogy az iráni Forradalmi Gárda légvédelme lőtte le a gépet tévedésből. A repülőn 176 ember volt, és senki sem élte túl a tragédiát.
A gépen 57 iráni-kanadai kettős állampolgár is utazott, velük kapcsolatban január végén Abbasz Muszavi iráni külügyi szóvivő újságíróknak bejelentette, Teherán őket is iráni állampolgárnak tekinti.
Justin Trudeau kanadai miniszterelnök a múlt héten teljes és független vizsgálatot sürgetett a feketedoboz ügyében Zarífnál. A miniszterelnök januárban már felszólította Iránt, hogy küldje Franciaországba a repülőgép feketedobozait, mert ott rendelkeznek a súlyosan megrongálódott adatrögzítők alapos vizsgálatához szükséges eszközökkel.
Верховна Рада ?? #Рада9 ухвалила Заяву у зв’язку з трагічною загибеллю пасажирів літака рейсу PS 752 авіакомпанії Міжнародні авіалінії України внаслідок його збиття Ісламською Республікою Іран ▶️https://t.co/G8XCSvOIzUpic.twitter.com/9bI5J9ObIr
“Khamenei! Where is our Petrol?” hacked digital billboards in Iran’s capital Tehran said today, locals report, as seen in this video. Also today, fuel stations across Iran were hit by a cyber attack, Iranian authorities have confirmed. pic.twitter.com/5IVACF3nBp
56 people were killed in Kreminna #Luhansk oblast - the occupiers shot from a tank home for the elderly. #Russians fired at it. Cynically and deliberately. They just adjusted the tank, put it in front of the house and started firing
Fier d'accueillir à #Lviv le détachement des gendarmes techniques et scientifiques venu assister leurs camarades ?? dans les investigations des crimes de guerre commis autour de #Kiev. La ?? première à apporter une telle aide. Ils seront à pied d'œuvre dès demain. Solidarité ???? pic.twitter.com/3pX9LkPzeq
After 40 years of oppression Iranian women say #No2Hijab. No more oppression. The crowed is full of man that supports women of Iran.#MahsaAmini’s murder was a wake up call to Iranians and they need the international support. Please support Iranians. Say her name #مهسا_امینیpic.twitter.com/8oQqAcC8Mm
Evin is no ordinary prison. Many of Iran’s best & brightest have spent long stretches confined there, where brave women & men are denied their basic rights for speaking truth to power. The regime is responsible for what happens to those inside right now. pic.twitter.com/W1vvqzKujd
#BREAKING Iran's state-run Borna News has reported an explosion and fire at the Chemistry Faculty of Isfahan University of Technology. A video shared by @Vahid says the explosion has taken place at one of the labs of the faculty. pic.twitter.com/v80fiuwg1R
Russia shelled Ukraine over 40,500 times since Feb. 2022, according to Ukraine's Interior Minister Klymenko
Over 152K residential buildings were destroyed. 66,300 criminal proceedings have been registered regarding the war crimes committed by Russian military, Klymenko said.
Iran frees 3 Europeans in prisoner swap while a lawyer for imprisoned U.S. national Siamak Namazi denied reports Namazi had informed his family that he was about to come home. https://t.co/bjYwIYuCmz
NEWS UPDATE AMMONIA PIPELINE NOON JUNE 7 The worlds longest ammonia pipeline, 2470 km, going from Togliatti at the Volga to three harbours at the Black Sea has been breached near Masyutivka (red dot left of M) in the Kupiansk region. It happened at June 5th, the day before the… pic.twitter.com/JTPe44KuSH
— Mikael Valtersson (@MikaelValterss1) June 7, 2023
The rescue operation to return the Iranian Moudge class frigate Sahand (IRIS-74), which had fallen on her side gone wrong, and the ship is now fully sunk. https://t.co/oVSchJaSzdpic.twitter.com/CIzoYPDaKP
Lennart Monterlos est le jeune français de 18 ans disparu en Iran depuis le 16 juin. Dans cette vidéo il se moque des recommandations du Quai d'Orsay de ne pas se rendre en Iran. L'Iran est l'un des plus beaux pays du monde mais N'y allez pas. pic.twitter.com/06KvXvgza2
The French nationals Cécile Kohler and Jacques Paris, held hostage in Iran for over three years, have been charged by the Islamic Republic with “espionage for Mossad,” “plotting to overthrow the regime,” and “corruption on earth. pic.twitter.com/Q0Xh3ryure
— Lioness לביאה 🎗️💙✨🦁🌺 (@Lionesssa12) July 5, 2025
🇮🇷❗️Terrorist attack in Iran: militants opened fire in a courthouse
As a result of the terrorist attack, five people died, including a woman and a newborn baby. 13 people were injured, some of them in serious condition. The attackers were eliminated. pic.twitter.com/BcUN9IL8bz
— The_anonymous_wave (@anonymouswave1) July 26, 2025
— Українська правда ✌️ (@ukrpravda_news) July 22, 2025
[_oembed_time_3aaa5c75796097318c0f0b293bc167c8] => 1753855226
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 49
[1] => 33
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Hírek
[1] => Ukrajna
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 970
[1] => 585
[2] => 522
[3] => 721
)
[tags_name] => Array
(
[0] => fekete doboz
[1] => Irán
[2] => Ukrajna
[3] => ukrán utasszálító
)
)
[6] => Array
(
[id] => 3155
[content] =>
Sahriár, 2020. január 8.
Mentõegységek dolgoznak egy Boeing 737-es típusú ukrán utasszállító repülõgép roncsdarabjainál az iráni Sahriár város közelében 2020. január 8-án, miután a légi jármû hajnalban lezuhant 167 utassal és 9 fõs személyzettel a fedélzetén, kevéssel a teheráni Khomeini Imám repülõtérrõl történt felszállás után. A szerencsétlenséget senki sem élte túl.
MTI/EPA/Abedin Taherkenareh
Ukrajna ragaszkodik ahhoz, hogy megkapja a Teherán mellett lelőtt ukrán utasszállító repülőgép feketedobozait abban az esetben, ha Iránban nem sikerül kinyerni a rajtuk lévő információkat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy vasárnap este sugárzott tévéinterjúban.
Az államfő az 1+1 ukrán televíziónak adott nyilatkozatában elmondta: az iráni fél felajánlotta, hogy ukrán szakértők vegyenek részt a helyszínen a katasztrófában megrongálódott, a gép repülési adatainak, illetve a pilótafülkében elhangzott beszélgetések rögzítésére hivatott feketodobozok dekódolásában, s az ukrán szakértők hétfőn el is utaznak Iránba.
Zelenszkij ugyanakkor emlékeztetett: korábban az ukrán szakértők véleménye az volt, hogy az iráni laboratórium technikailag nem alkalmas a súlyosan sérült adatrögzítőkből az adatok kinyerésére.
Zelenszkij emlékeztetett továbbá arra is, hogy az iráni elnök utolsó megbeszélésükkor biztosította afelől: amennyiben nem sikerül kinyerniük megfelelően az adatokat a feketedobozokból, átadják őket Ukrajnának. „Az iráni elnök a szavát adta nekem, hogy bármilyen tárgyat, bizonyítékot megosztanak velünk, és elvihetjük a feketedobozokat is. Ezért úgy gondolom, hogy ha a szakembereink odarepülnek, felhatalmazással kell rendelkezniük arra, hogy amennyiben hiányosan dekódolják a feketedobozokat, akkor elhozhassák őket” – jelentette ki az ukrán elnök.
Az ukrán nemzetközi légitársaság Teheránból Kijevbe tartó járata január 8-án zuhant le nem sokkal felszállás után. A tragédiában 176-an vesztették életüket. Irán eleinte ragaszkodott ahhoz, hogy a gép balesetet szenvedett, majd pár nappal később beismerte, hogy a Forradalmi Gárda légvédelme lőtte le a gépet tévedésből.
Január 19-én Haszan Rezaifár, az iráni polgári repülési szervezetnek a balesetek kivizsgálásáért felelős igazgatója kijelentette, hogy – a korábbi hírekkel ellentétben – Irán egyelőre nem adja át sem Ukrajnának, sem Franciaországnak a katasztrófában megsérült feketedobozokat, hanem megpróbálja előbb saját maga megnyitni és leolvasni az adatokat róluk.
Kijev ezt megelőzően több ízben kérte Irántól, hogy adja át neki a feketedobozokat, jelezve, hogy Kijevben is van olyan speciális laboratórium, mint Franciaországban, amelyben képesek megnyitni a súlyosan megrongálódott adatrögzítőket. Az iráni bejelentés után Kijev ismét közölte, hogy tovább konzultál Teheránnal a feketedobozok ukrán szakértőknek való átadásáról.
Верховна Рада ?? #Рада9 ухвалила Заяву у зв’язку з трагічною загибеллю пасажирів літака рейсу PS 752 авіакомпанії Міжнародні авіалінії України внаслідок його збиття Ісламською Республікою Іран ▶️https://t.co/G8XCSvOIzUpic.twitter.com/9bI5J9ObIr
So reports are coming that #Iran navy ship Jamaran mistakenly fired a Noor (their C-802) anti-ship missile at their own general purpose tender Konarak . Many sailors were killed. Reports are coming that incident happen when Jamaran test fired Noor. pic.twitter.com/VPhDaIadd6
Reports tonight that an Iranian Navy Moudge Class Frigate has opened fire on an Iranian Navy vessel called “Konarak” in a friendly fire incident near Jask. Reports of at least 20 dead. #Iranpic.twitter.com/3TkNHcVeEL
HUGE fireball has erupted in Iran's capital city - with reports suggesting 13 people have been killed. The blast is said to have taken place close to the Tajrish Square, north of Tehran, with suggestions it was centred on the Sina Athar medical facility#TehranExplosionpic.twitter.com/vqU61OA9sB
A huge blast has been reported at a medical clinic in northern Tehran. The emergency services later said the incident was likely caused by an explosion of a gas cylinder used to store liquefied gas.The explosion happened near Tajrish Square pic.twitter.com/FnS82ZUBLq
“Khamenei! Where is our Petrol?” hacked digital billboards in Iran’s capital Tehran said today, locals report, as seen in this video. Also today, fuel stations across Iran were hit by a cyber attack, Iranian authorities have confirmed. pic.twitter.com/5IVACF3nBp
Zeinolabedin Khorram, the new governor of the East Azerbaijan province of Iran, was slapped in the face by a participant at his inaugural ceremony pic.twitter.com/775zmv9JzF
After 40 years of oppression Iranian women say #No2Hijab. No more oppression. The crowed is full of man that supports women of Iran.#MahsaAmini’s murder was a wake up call to Iranians and they need the international support. Please support Iranians. Say her name #مهسا_امینیpic.twitter.com/8oQqAcC8Mm
Evin is no ordinary prison. Many of Iran’s best & brightest have spent long stretches confined there, where brave women & men are denied their basic rights for speaking truth to power. The regime is responsible for what happens to those inside right now. pic.twitter.com/W1vvqzKujd
Iran frees 3 Europeans in prisoner swap while a lawyer for imprisoned U.S. national Siamak Namazi denied reports Namazi had informed his family that he was about to come home. https://t.co/bjYwIYuCmz
The rescue operation to return the Iranian Moudge class frigate Sahand (IRIS-74), which had fallen on her side gone wrong, and the ship is now fully sunk. https://t.co/oVSchJaSzdpic.twitter.com/CIzoYPDaKP
🇮🇷❗️Terrorist attack in Iran: militants opened fire in a courthouse
As a result of the terrorist attack, five people died, including a woman and a newborn baby. 13 people were injured, some of them in serious condition. The attackers were eliminated. pic.twitter.com/BcUN9IL8bz
— The_anonymous_wave (@anonymouswave1) July 26, 2025
In Zaporizhzhia, all emergency services are engaged at the site of a Russian strike on a five-story residential building. Tragically, as of now, one person is confirmed dead, and dozens are wounded, including children. Once again, it was a regular apartment building. Overnight,… pic.twitter.com/mYZ2C8WqZ7
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) August 30, 2025
Folytatódnak a konzultációk Kijev és Teherán között arról, hogy adják át ukrán szakértőknek az Iránban lelőtt ukrán utasszállító feketedobozait, de a tárgyalások “nehezek és feszültek” – közölte vasárnap Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára.
“Az információhiány, a témával kapcsolatos manipulációk, a nem ellenőrzött információk terjesztése jelentősen bonyolítja a tárgyalási folyamatot, és negatívan befolyásolhatja annak hatékonyságát” – figyelmeztetett a tisztségviselő a védelmi tanács sajtószolgálata által nyilvánosságra hozott közleményében.
Felszólította az ukrán és a külföldi sajtót, hogy kiegyensúlyozott és felelősségteljes álláspontot alakítson ki a feketedobozok Ukrajnába szállításának kérdésében.
“Nyomatékosan felszólítom a médiát, hogy a feketedobozok visszaszolgáltatásának kérdésében az ukrán szervek hivatalos információit használja fel, amelyeket a hatóságok az iráni oldallal elért megállapodásoktól függően fognak a rendelkezésükre bocsátani” – fogalmazott Danyilov.
Haszan Rezaifár, az iráni polgári repülési szervezetnek a balesetek kivizsgálásáért felelős igazgatója vasárnap kijelentette, hogy – a korábbi hírekkel ellentétben – Irán egyelőre nem adja át Ukrajnának a feketedobozokat, amelyek a gép repülési adatait, illetve a pilótafülkében elhangzó beszélgetéseket hivatottak rögzíteni, hanem megpróbálja előbb saját maga megnyitni és leolvasni az adatokat róluk. “Ha nem sikerül, további lehetőségként felmerül még Ukrajna és Franciaország, de eddig még nem született döntés arról, hogy más országba küldjük őket” – tette hozzá az IRNA iráni állami hírügynökség jelentése szerint.
Kijev ezt megelőzően több ízben kérte Irántól, hogy adja át a feketedobozokat, jelezve, hogy Kijevben is van olyan speciális laboratórium, mint Franciaországban, amely képes megnyitni a súlyosan megrongálódott adatrögzítőket. A MAU ukrán légitársaság Teheránból Kijevbe tartó járata január 8-án zuhant le nem sokkal felszállás után. A tragédiában 176-an vesztették életüket, köztük a gép 9 fős ukrán személyzete. Két utas volt még ukrán állampolgárságú,többiek hat ország állampolgárai: irániak, kanadaiak, svédek, afgánok, németek és britek. Irán több napi tagadás után január 11-én végül beismerte, hogy légvédelme lőtte le tévedésből rakétákkal a Boeing 737-es típusú utasszállító gépet.
So reports are coming that #Iran navy ship Jamaran mistakenly fired a Noor (their C-802) anti-ship missile at their own general purpose tender Konarak . Many sailors were killed. Reports are coming that incident happen when Jamaran test fired Noor. pic.twitter.com/VPhDaIadd6
Reports tonight that an Iranian Navy Moudge Class Frigate has opened fire on an Iranian Navy vessel called “Konarak” in a friendly fire incident near Jask. Reports of at least 20 dead. #Iranpic.twitter.com/3TkNHcVeEL
HUGE fireball has erupted in Iran's capital city - with reports suggesting 13 people have been killed. The blast is said to have taken place close to the Tajrish Square, north of Tehran, with suggestions it was centred on the Sina Athar medical facility#TehranExplosionpic.twitter.com/vqU61OA9sB
A huge blast has been reported at a medical clinic in northern Tehran. The emergency services later said the incident was likely caused by an explosion of a gas cylinder used to store liquefied gas.The explosion happened near Tajrish Square pic.twitter.com/FnS82ZUBLq
Водій автомобилю «Хюндай», який в 14:48 в ході раптово виниклої сварки спричинив тілесні ушкодження, що призвели до смерті пішохода, був затриманий в 15:58 співробітниками поліції. На його вирахування, орієнтування і затримання поліцейськім знадобилось трохи більше години. За загибель людини водію тепер треба буде відповідати своєю свободою. Дякую спіробітникам поліції за професіоналізм, за те що Ви за невеличку зарплатню у 13-15 тисяч гривень, кожен день ризикуєте життям та зупиняєте злочинців. Дякую також міському голові Києва Віталію Кличко, його команді і Міській Раді за те що завжди ідете на зустічь поліції в справі масованого встановлення камер відеоспоспостреження. Зараз таких камер вже майже 8 тисяч. Треба встановлювати і встановлювали ще і ще ! Щоб злочинці ніде не могли сховатись і відплата за злочин буде невідворотня! Закликаю інших міських і селищних голів та місцеві ради слідувати прикладу Києва.Так ви зробите життя своїх городян та односельчан безпечніше !
Заступник посла ?? в ?? @MGiergon дізнався на місці про наслідки пожежі, яка ввечері пошкодила інтер'єр будівлі костелу Святого Миколая, спорудженого поляками з Києва понад сто років тому. pic.twitter.com/WdEPCUW83C
“Khamenei! Where is our Petrol?” hacked digital billboards in Iran’s capital Tehran said today, locals report, as seen in this video. Also today, fuel stations across Iran were hit by a cyber attack, Iranian authorities have confirmed. pic.twitter.com/5IVACF3nBp
Zeinolabedin Khorram, the new governor of the East Azerbaijan province of Iran, was slapped in the face by a participant at his inaugural ceremony pic.twitter.com/775zmv9JzF
After 40 years of oppression Iranian women say #No2Hijab. No more oppression. The crowed is full of man that supports women of Iran.#MahsaAmini’s murder was a wake up call to Iranians and they need the international support. Please support Iranians. Say her name #مهسا_امینیpic.twitter.com/8oQqAcC8Mm
Evin is no ordinary prison. Many of Iran’s best & brightest have spent long stretches confined there, where brave women & men are denied their basic rights for speaking truth to power. The regime is responsible for what happens to those inside right now. pic.twitter.com/W1vvqzKujd
⚡️Governor: Air defense shoots down all Russian drones in Kyiv Oblast.
Kyiv Oblast Governor Oleksiy Kuleba reported that air defense forces shot down all the drones Russia targeted at infrastructure facilities in Kyiv Oblast in the early hours of Dec. 30.
Zasahujeme u pádu ultralightu u obce Tlustice na Berounsku. Dvě osoby jsme museli z letadla vyprostit. Jejich zranění byla natolik vážná, ze jim na místě podlehly. pic.twitter.com/XwpInvFyzs
#BREAKING : Plane crash reported on I-26 in Asheville, officials confirm According to the Federal Aviation Administration, a single-engine Diamond DA-40 crashed Thursday around 8:15 p.m. on Interstate 26 near Asheville Regional Airport. The FAA says two people were on board… pic.twitter.com/mcwoU8rlZU
#planecrash UPDATE: police are turning around vehicles at the back of the cue behind the wrecked plane on #I26. This is for traffic too close to the wreck to take detours. Still no word on how many people were injured when the plane hit the interstate. #Asheville@WLOS_13pic.twitter.com/t9dsNa7POj
Recibo con profundo dolor esta triste noticia sobre el fallecimiento del compañero, amigo y hermano de sueños, Walter Harms. Su inesperada partida nos deja a todos acongojados. Mis condolencias a su familia. Mis mejores recuerdos querido Walter. QEPD. pic.twitter.com/PtNQZDELM9
At least 6 IRGC's Fateh-110 missiles hit the Mossad base in Erbil, Iraq.
The United States funds Kurdish separatist groups in this region, which engage in sabotage, terrorism and espionage against Iran. pic.twitter.com/C7AInoIfQV
❗️Around 6 AM local time, an air raid was announced across #Ukraine. Russia launched cruise missiles across the country. Explosions were heard in many cities, including #Kyiv.
Consequences of a missile attack on Kyiv. 10 people were injured, another 79 were evacuated
📍 In the Podilsky district, a two-story building has been occupied, there is destruction. 📍 There was a fire in an apartment in the Shevchenkiv district, 15 people were evacuated from… pic.twitter.com/WCQSWOZ7pJ
The rescue operation to return the Iranian Moudge class frigate Sahand (IRIS-74), which had fallen on her side gone wrong, and the ship is now fully sunk. https://t.co/oVSchJaSzdpic.twitter.com/CIzoYPDaKP
A video released by @ensafnews shows Iran's "morality" police violently arresting and beating two teenage girls on June 21 in Tehran over hijab. The mother of one of the girls says her face and neck were bruised, her lips swollen, and her clothes torn.pic.twitter.com/E00SvTuUYG
— Iran International English (@IranIntl_En) August 6, 2024
Early yesterday, the building where #Estonian amb @AnnelyKolk lives in #Kyiv was hit by a Russian drone. She was lucky not to be harmed.
No one is safe in #Ukraine until Russia stops its aggression. 🇺🇦needs more air defense to protect its residents. We must not get used to this. pic.twitter.com/bUTz3c5AT6
Пачки доларів знайшли в Київській міськраді: НАБУ і САП виявили 6,4 млн дол. США, 630 тис. євро та 800 тис. грн У межах операції «Чисте місто» щодо корупції провели низку обшуків у пов’язаних з організатором злочинної схеми осіб. pic.twitter.com/hoDC3MqtCZ
Calls in Iran for the arrest and execution of IAEA Director General Grossi are unacceptable and should be condemned.
We support the lAEA's critical verification and monitoring efforts in Iran and commend the Director General and the lAEA for their dedication and professionalism.…
Lennart Monterlos est le jeune français de 18 ans disparu en Iran depuis le 16 juin. Dans cette vidéo il se moque des recommandations du Quai d'Orsay de ne pas se rendre en Iran. L'Iran est l'un des plus beaux pays du monde mais N'y allez pas. pic.twitter.com/06KvXvgza2
The French nationals Cécile Kohler and Jacques Paris, held hostage in Iran for over three years, have been charged by the Islamic Republic with “espionage for Mossad,” “plotting to overthrow the regime,” and “corruption on earth. pic.twitter.com/Q0Xh3ryure
— Lioness לביאה 🎗️💙✨🦁🌺 (@Lionesssa12) July 5, 2025
У п’ятницю ввечері в Києві на Майдані незалежності проходить акція проти проголосованого у першому читанні законопроєкту про посилення кримінальної відповідальності для військових за непокору. pic.twitter.com/Xm6VduaEq6
Right now we're protesting against the discrimination against our soldiers on Maidan of Independence in Kyiv. People are chanting "Repressions are not discipline", "Military are not slaves", "Service is not slavery" pic.twitter.com/7Jwrg29d2m
Станом на зараз відомо про 26 потерпілих, з них шестеро дітей Схоже на те, що ворог вирішив бити по Києву кожну ніч. Сьогодні в декількох районах постраждали багатоповерхівки. Це була атака шахедами. Репортаж з одного з таких будинків. В стіні дірка, є постраждалі, служби та… pic.twitter.com/qh8UMJiNdW