A vádak szerint 60 nem létező katona után több mint 7,7 millió hrivnya állami támogatást vettek fel jogtalanul, a megmaradt élelmiszerkészleteket pedig egyszerűen eladták.
A dél-ukrajnai katonai ügyészség tájékoztatása szerint a csalást egy volt rádióelektronikai hadviselési zászlóaljparancsnok, annak helyettese, egy logisztikai parancsnokhelyettes és egy századparancsnok szervezte meg. A nyomozás megállapította, hogy a négy tiszt papíron civileket „soroztatott be”, és utánuk vette fel az állami pénzeket, miközben a katonai ellátmány egy részét is értékesítették – írja a Magyar Nemzet.
My Website
A legfőbb ügyészség közleménye szerint: A 60 fiktív katonáért a tiszteknek megalapozatlanul több mint 7,7 millió hrivnya költségvetési pénzt utaltak ki, a felesleges élelmiszer-ellátmányt pedig értékesítették.
A gyanúsítottakat az ukrán büntető törvénykönyv 191. cikkelyének 4. bekezdése alapján vádolják, ami hivatali visszaéléssel, előre megszervezett csoportban, ismételten, nagy értékben és háborús körülmények között elkövetett idegen vagyon jogtalan megszerzését bünteti.
Határidő nélküli sztrájkba kezdtek hétfőtől Harkivban a mentőszolgálat munkatársai, mert nem kapták meg a koronavírus-járvány idejére ígért veszélyességi bérpótlékot, és nem látták el őket speciális védőruhával – adta hírül a Levij Bereg hírportál.
A tudósítás szerint a mentősök nyílt levélben fordultak Olekszij Kucserhez, a Harkiv Megyei Állami Közigazgatási Hivatal elnökéhez, amelyben jelezték, hogy beszüntetik a munkát. A levelet, amelyet Natalja Popova önkéntes aktivista Facebook-oldalán tett közzé, 60 mentős írta alá.
„Mi mindannyian Covid-19-es, tüdőgyulladásos, fertőzésgyanús, megerősítetten fertőzött betegeket szállítunk. A mentős csapatok minden tagja egyaránt érintkezik a páciensekkel és egyformán ki van téve a fertőzés veszélyének, de a kollégák mindössze 5 %-a kapott bérpótlékot” – írták a mentősök. Azt is sérelmezték, hogy az egyszer használatos védőruhákat kétszer vagy többször is viselniük kell, ami sérti a szabályokat.
The Board of Directors of the @WGAwest and the Council of the @WGAeast, acting upon the authority granted to them by their memberships, have voted unanimously to call a strike, effective 12:01 AM, Tuesday, May 2.
— Writers Guild of America West (@WGAWest) May 2, 2023