Tragédiát akadályozott meg szeptember 23-án egy huszti rendőr azzal, hogy kimentette a hídról vízbe zuhant helyi lakost.
A rendőrség jelentése szerint az eset szolgálatteljesítés közben történt. A Munkácsi Járás Biztonsági Osztály egyik rendőre tanúja volt annak az esetnek, amikor a férfi, aki a hídon haladt, megcsúszott és a folyóba esett.
A rendőr azonnal reagált, és a partra húzta az áldozatot. Kiderült, hogy egy 1988-ban született huszti lakosról van szó.
A mentés után a rendőr mentőt hívott. Az orvosok kórházba szállították a férfit, megadták a szükséges segítséget, majd a vizsgálat után hazaengedték.
Kijevben életét vesztette egy nő, miután lezuhant a gyalogoshídról a Dnyipro folyóba – jelentette a fővárosi katasztrófavédelmi szolgálat.
A mentők beszámolója szerint a helyszínre azonnal kiérkeztek a búvárok, a keresést az áramlás irányában folytatták, és mintegy 900 méterre a hídtól, 50 méterre a parttól találták meg a körülbelül 40 éves nő holttestét.
A testet kiemelték a vízből és partra szállították, ahol megpróbálták újraéleszteni, de az életét már nem lehetett megmenteni.
A holttestet átadták a rendőrségnek, a tragédia körülményeit vizsgálják.
🚨BREAKING | The US-Israeli backed Gaza Humanitarian Foundation opened fire on civilians after losing control over its so-called aid distribution point in west Rafah, with armed personnel responding by shooting instead of managing the crowd properly.
Pusat Kawalan Operasi Daerah Angkatan Pertahanan Awam Hulu Perak memaklumkan keseluruhan 48 mangsa terlibat, termasuk 13 orang meninggal dunia di lokasi kejadian dan dua orang di hospital, manakala empat lagi mangsa tercedera. #BernamaNews#BernamaImagespic.twitter.com/slhm25kK9B
У п’ятницю ввечері в Києві на Майдані незалежності проходить акція проти проголосованого у першому читанні законопроєкту про посилення кримінальної відповідальності для військових за непокору. pic.twitter.com/Xm6VduaEq6
Right now we're protesting against the discrimination against our soldiers on Maidan of Independence in Kyiv. People are chanting "Repressions are not discipline", "Military are not slaves", "Service is not slavery" pic.twitter.com/7Jwrg29d2m
Станом на зараз відомо про 26 потерпілих, з них шестеро дітей Схоже на те, що ворог вирішив бити по Києву кожну ніч. Сьогодні в декількох районах постраждали багатоповерхівки. Це була атака шахедами. Репортаж з одного з таких будинків. В стіні дірка, є постраждалі, служби та… pic.twitter.com/qh8UMJiNdW
😱Man, 70, dies after helicopter crash near Doncaster
A 70-year-old man has died after a helicopter crashed in a field near Doncaster, South Yorkshire. Emergency services were called to Ings Road, Bentley, around 10:15 a.m. on Thursday. Police confirmed the man was pronounced… pic.twitter.com/3SELtOHeJm
Atenção aos Avisos Meteorológicos para Portugal Continental: Agitação Marítima - Amarelo [ 14 Nov 09:33 - 15 Nov 18:00 ] Ondas de oeste/sudoeste com 4 a 4,5 metros. Precipitação - Laranja [ 14 Nov 09:33 - 14 Nov 12:00 ]#avisosipmahttps://t.co/wgLnekhnrMpic.twitter.com/CjY8Z92OhG
Január 20-án hajnalban a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatához (DSZNSZ) bejelentés érkezett egy közúti balesetről, amely Gázlón történt.
Az előzetes információk szerint az Opel Omega típusú személyautó vezetője elvesztette uralmát a jármű felett, és a folyóba zuhant. A férfi nem sérült meg és saját erejéből ki tudott mászni a partra. A gépjármű kiemelésére a Nagybereznai 8. Állami Tűzoltó- és Mentőszolgálat munkatársait riasztották. A speciális járművek segítségével a tűzoltók hozzáfértek a folyóhoz, és kiemelték az autót.
Jelenleg a hatóságok vizsgálják a baleset pontos körülményeit.
Életveszélyes sérüléseket szenvedett egy férfi csütörtök este, miután autójával a hóviharban egy washingtoni hídról a jeges vízbe zuhant. A sofőr egy másik járművel ütközött az Arlington Memorial hídon, ezután az autója a híd korlátján át a Potomac-folyóba zuhant nem sokkal 19 óra előtt. A kocsi teljesen víz alá került, mire a mentők a helyszínre értek.
A búvárok valamivel több mint 20 perc alatt húzták ki a férfit az elsüllyedt járműből ‒ közölték a tűzoltók a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. A hatóságok szerint a partra vitték, kórházba szállítása előtt fejlett élettámogatást végeztek rajta ‒ írja a New York Post.
A búvárok háromszor végignézték az elmerült járművet, nem találtak benne mást.
Az autó vízből való kiemelésére irányuló helyreállítási erőfeszítéseket péntek reggelre halasztják. A másik járműben utazó két személy könnyű sérüléseket szenvedett, egyiküket kórházba szállították. Az autó a hídon maradt ‒ közölték a tűzoltók.
Az Arlington Memorial hidat, ami egy bevásárlóközpontot köt össze az Arlingtoni Nemzeti Temetővel, és egy jelentős átkelőhely, csütörtök estére lezárták. A balesetben megsérült emberekről a hatóságok nem szolgáltak bővebb információval.
The driver of the Tesla Cybertruck that exploded on New Year's Day outside the Trump International Las Vegas Hotel "used ChatGPT to plan out his attack," according to authorities. https://t.co/c6r7MeVAeWpic.twitter.com/9hsnn2N364
Colaboramos en las tareas de auxilio tras un accidente en la estación de esquí de Astún (Huesca) donde se ha descolgado una línea de telesilla de 15 metros de altura. Participan guardias civiles del Grupo de Rescate e Intervención en Montaña, Servicio Aéreo y Seguridad Ciudadana… pic.twitter.com/weioCLGGOc
🥞 PASS THE SYRUP: Have you ever seen ICE PANCAKES on Lake Michigan?! ❄️ Chicago's getting hit with heavy snow today – possibly the biggest storm of the winter so far! Up to an inch an hour is falling, with 3-6" expected. https://t.co/ownUHIVgyIpic.twitter.com/zO2mbnt2n3
⭕ A Pakistan Air Force Mirage 5 trainer jet crashed near Vehari earlier today. Fortunately, both pilots managed to eject safely. The aircraft had departed from PAF Base Rafiqui prior to the incident. pic.twitter.com/epkSEmD0fG
Possible plane crash right outside my office today. Shook the whole building. Unfortunately I'm certain lives were lost here today. Thoughts and prayers to anyone who survived and the families of those who didn't.
Tragédie dans le village de Tiaha. Plus d'une dizaine d'enfants sont portés disparus suite à un tragique accident survenu ce lundi 21 avril 2025, lors du retour de la fête Galilée. La pirogue à moteur a chaviré. ☹️ pic.twitter.com/ZsWSqyl3aa
Three people have been shot in the heart of Times Square. Bodies are on the ground, bullet holes pierce car windows. The chaos unfolded near a major tourist area. One suspect is in custody.
Seems like the fateful Plane got Stuck in a Flat Spin after breaking apart and losing the Tail Section. We can also observe the lost section coming down separately.
A school principal in Oklahoma is being hailed a hero after single-handedly stopping a mass shooting attempt and surviving a gunshot wound in the process.
Praise God.
At Pauls Valley High School, Principal Kirk Moore confronted a 20-year-old former student who allegedly… pic.twitter.com/S4AEB3wHv7