Mexikó történelmének egyik legerősebb vihara 27 emberrel végzett és több százmilliárd forintnyi kárt okozott az üdülővárosban.
A fosztogatók prédájává vált Acapulco városa, ahol szerdán Mexikó történelmének egyik legerősebb vihara végzett óriási pusztítást. Az Otis hurrikán 266 kilométer per órás széllel érte el a Csendes-óceán partján fekvő üdülővárost, és több százmilliárd forintos kárt okozott. A viharban 27 ember vesztette életét.
„Ez a totális káosz. Leírhatatlan, nincsenek szavaim arra, amit látok. Soha életemben nem láttam még ilyet. Acapulco elpusztult. Az utak, a víz, az áram. A tengerpart szemétdombbá változott” – mondta egy étteremtulajdonos, egy turista pedig arról beszélt, hogy soha nem hitte, hogy ilyen tragikus helyzetbe kerülhetnek. Nagyon várták már az utazást, két hétre jöttek, de a negyedik napon mindennek vége lett.
Mexikó elnöke, Andres Manuel Lopez Obrador arra szólította fel a helyieket, hogy ne éljenek vissza a kínálkozó lehetőséggel, és ne fosztogassák a megrongálódott üzleteket és lakóházakat. Az elnök azt is megígérte, hogy a kormány segíteni fog a katasztrófa károsultjainak.
A nagyjából egymilliós város felében továbbra sincs áramszolgáltatás, a kulcsfontosságú repülőtér viszont már újra működik. A hatóságok szükségállapotot hirdettek, és légifolyosót hoztak létre Acapulco és Mexikóváros között a turisták kimentésére.
A Kijevben lévő feszült helyzet miatt a városi hatóság figyelmeztet, hogy a fosztogatókat figyelmeztetés nélkül ártalmatlanítani fogják, gyanús személyek észlelése esetén tájékoztatni kell rendőröket vagy a katonákat – közölte Vitalij Klicsko kijevi polgármester Telegram-csatornáján hétfőn, adta hírül az rbc.ua hírportál.
Mint a polgármester írta, a város új körülmények között, hadiállapotban és veszélyben van. „Szeretném hangsúlyozni: a fosztogatókat, a hadiállapot törvényei szerint, figyelmeztetés nélkül ártalmatlanítani fogják. Kijeviek! Amint gyanús embereket, fosztogatókat látnak, forduljanak a rendőrökhöz vagy a katonákhoz” – szólított fel Vitalij Klicsko.
Mint hírportálunk tegnap tájékoztatott róla, Szerhij Szuhomlin, Zsitomir polgármestere bejelentette, hogy parancsot adtak a Nemzeti Gárda katonáinak, a Nemzeti Rendőrség munkatársainak és a területvédelmi egységek tagjainak, hogy a fosztogatókat a helyszínen lőjék agyon.
Пачки доларів знайшли в Київській міськраді: НАБУ і САП виявили 6,4 млн дол. США, 630 тис. євро та 800 тис. грн У межах операції «Чисте місто» щодо корупції провели низку обшуків у пов’язаних з організатором злочинної схеми осіб. pic.twitter.com/hoDC3MqtCZ