Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) kémelhárítása őrizetbe vett két FSZB-ügynököt, akik kettős terrortámadásra készültek a mikolaijivi területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) közelében – számolt be az rbc.ua hírportál az SZBU Telegram-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint a nyomozás megállapította, hogy a gyanúsítottak először egy rögtönzött robbanószerkezetet akartak felrobbantani a TCK adminisztratív épülete közelében. Később, amikor a mentőegységek a helyszínre érkeznek, egy másik, a közelben elhelyezett robbanószerkezetet is fel akartak robbantani. Ily módon az orosz ügynökök a lehető legtöbb ember megölését tervezték, abban a reményben, hogy destabilizálják a belső helyzetet a frontvonal térségében.
Az egyik gyanúsított egy 38 éves kirovohradi megyei lakos volt, aki ukránellenes megjegyzésekkel keltette fel a megszállók figyelmét a közösségi médiában. Miután beszervezték, a feladata az volt, hogy összeszerelje a robbanószerkezeteket és rejtekhelyeken helyezze el őket.
Ezután az orosz kurátor továbbította a rejtekhelyek geolokációját a tervezett terrortámadás közvetlen elkövetőjének. Kiderült, hogy egy 18 éves Kijev megyei lakos volt, akit az FSZB talált meg, miközben könnyű pénzkereset után kutatott az interneten.
A kurátor utasítására a fiatalember két robbanószerkezetet vitt el a herszoni és mikolaivi rejtekhelyekről. Az egyiket elrejtette egy szemetes kukában a mikolaivi TCK közelében, a másikat pedig ettől nem messze helyezte el. Ekkor az SZBU tisztjei tetten érték és őrizetbe vették. A helyszínen lefoglalták az ügynök telefonját, amelyet a gyanúsított megpróbált a TCK közelében telepíteni, hogy online közvetítse a terrortámadást a megszállóknak.
A másik ügynököt is őrizetbe vették a lakóhelyén. Az elkövetőket óvadék nélkül tartják fogva. 12 évtől életfogytiglan tartó börtönbüntetésre számíthatnak vagyonelkobzással.
❗️Agents of the Main Intelligence Directorate of the Ministry of Defense of 🇺🇦Ukraine blew up the railway track of the 🇷🇺Trans-Siberian Railway near the settlement of Sosnovka, Khabarovsk Krai.
This railway is used by Russia to supply weapons and ammunition, including from the… pic.twitter.com/KYvL3YLdcc
Az azerbajdzsáni rendőrség június 30-án őrizetbe vette az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) két feltételezett ügynökét, miután házkutatást tartottak az orosz állami hírügynökség, a Szputnyik bakui irodájában – jelentette az Apa.az azerbajdzsáni hírportál.
A Szputnyik hírügynökség közölte, hogy Igor Kartavykhot, a Szputnyik-Azerbajdzsán szerkesztőségének vezetőjét és Jevgenyij Belouszov főszerkesztőt Bakuban őrizetbe vették. Az ügynökség „abszurdnak” nevezte azokat a vádakat, miszerint az őrizetbe vettek állítólag az FSZB ügynökei lennének.
A lépésre az orosz–azerbajdzsáni kapcsolatok jelentős romlása közepette került sor, miután június 27-én Jekatyerinburgban több mint 50 azerbajdzsáni állampolgárt vettek őrizetbe egy gyilkossági nyomozás részeként. Az őrizetbe vételeknél két ember meghalt, három másik pedig súlyosan megsérült.
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
Az ukrán bíróság 15 év börtönbüntetésre és a vagyona elkobzására ítélte az FSZB ügynökét, aki Csernyihiv megyében tevékenykedett – tájékoztatott az Ukrán Biztonsági Szolgálat az Interfax hírügynökség szerint.
„A nyomozás megállapította, hogy az elkövető az agresszor légicsapásait irányította Ukrajna északi régiójában, beleértve a H–59 típusú rakéták alkalmazását. A fő célpontok az oroszok számára a védelmi erők támaszpontjai voltak a régióközpontban és annak környékén” – olvasható a csütörtöki közleményben.
Azt is hozzátették, az FSZB azért, hogy megszerezze az ukrán katonai objektumok koordinátáit, távolról szervezte be egy helyi gyár dolgozóját, aki „könnyű pénzt” keresett a Telegram-csatornákon. „A feladat végrehajtása érdekében bejárta a környéket, titokban fényképezte a potenciális célpontokat, és megjelölte azok geolokációját a Google Mapsen” – olvasható a közleményben. A begyűjtött hírszerzési adatokat az ügynök a Telegramon keresztül továbbította orosz irányítójának.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat katonai elhárítása időben leleplezte az árulót, és komplex intézkedéseket hajtott végre a védelmi erők pozícióinak biztosítása és az ellenséges hírszerzési tevékenység dokumentálása érdekében. A művelet végső szakaszában az Ukrán Biztonsági Szolgálat csernyihivi lakóhelyén elfogta az ügynököt.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) felgöngyölített egy orosz ügynökhálózatot, amely Ukrajna három megyéjében működött, a felforgatók a védelmi erők és a kritikus infrastruktúra kulcsfontosságú objektumai után kémkedtek – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál az SZBU sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint az SZBU közleménye megjegyezte, hogy a munkatársai hatástalanították az orosz különleges szolgálatok ügynökhálózatát, amely Mikolajiv, Dnyipropetrovszk és Ivano-Frankivszk megyék területén működött. A csoportban jelenlegi és volt rendőrök is voltak, akik ukrán katonai és stratégiai infrastrukturális létesítmények után kémkedtek.
Az SZBU megjegyezte, hogy a hálózat két tagját Mikolajivban vették őrizetbe. Egyikükről kiderült, hogy egy helyi rendőrtiszt, aki 2015 óta Andrij Sevcsenko volt rendőrnél, az orosz hírszerző ügynökség rezidensénél dolgozott. Hivatali beosztását felhasználva információkat gyűjtött a fegyveres erők mozgásáról és a stratégiai objektumokról, valamint adatokat továbbított a rendvédelmi szervek személyi változásairól.
Az áruló az apját is bevonta a tevékenységébe, aki korábban szintén rendőr volt. Az együttműködés eredménye az egyik Ivano-Frankivszk megyei energetikai létesítmény elleni ismételt támadás volt. Az ellenség tüzének kiigazításához a volt rendőr Ukrajna nyugati régiójának területén élő ismerősét használta fel anélkül, hogy az tudta volna, mit tesz. „Ennek az ügynöknek a másik feladata az volt, hogy potenciális jelölteket keressen a toborzásra, elsősorban Mikolajiv megye korábbi és aktív rendőrtisztjei és katonái körében” – áll a nyilatkozatban.
A hálózat működését az orosz katonai hírszerzés vezetőjén és az FSZB Krím félszigeten dolgozó munkatársain keresztül koordinálták. A házkutatások során az elkövetőknél eszközöket, iratokat és egyéb, felforgató tevékenységre utaló bizonyítékokat foglaltak le. A hálózat minden tagját hazaárulással vádolják, ami életfogytiglani börtönbüntetéssel sújtható. A nyomozás folyamatban van a többi érintett személy ellen is.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) felgöngyölített egy orosz ügynökhálózatot, amely Ukrajna három megyéjében működött, a felforgatók a védelmi erők és a kritikus infrastruktúra kulcsfontosságú objektumai után kémkedtek.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1724079600
[modified] => 1724073394
)
[title] => Az SZBU aktív és egykori rendőrökből álló orosz ügynökhálózatot számolt fel három megyében
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=175977&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 175977
[uk] => 175993
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 175982
[image] => Array
(
[id] => 175982
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/photo-2024-08-19-10-00-05.jpg
[original_lng] => 124826
[original_w] => 800
[original_h] => 533
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/photo-2024-08-19-10-00-05-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/photo-2024-08-19-10-00-05-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/photo-2024-08-19-10-00-05-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/photo-2024-08-19-10-00-05.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/photo-2024-08-19-10-00-05.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/photo-2024-08-19-10-00-05.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/photo-2024-08-19-10-00-05.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1724064726:2
[_thumbnail_id] => 175982
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2185
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_81b3623e8ec21e04e75ec0ead76133e1] =>
🔴Chaos prevails in many parts of England; Violence between immigrants and British citizens is escalating.
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a Nemzeti Rendőrség őrizetbe vette az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) ügynökét Vinnicában, aki megpróbálta felgyújtani a megyei területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) épületét – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál az SZBU sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint az SZBU kémelhárító tisztjei forró nyomot követve őrizetbe vették a gyújtogatót, miután Molotov-koktélt dobott a TCK épületének falára, és a tüzet telefonjának a kamerájával rögzítette.
A nyomozás adatai szerint a gyanúsított egy 17 éves odesszai lakos, aki ez év tavaszán az interneten kutatott gyors kereseti lehetőség után, és így került az FSZB látókörébe. Az egyik weboldalon a fiatalember közzétette az önéletrajzát, amelyre az orosz titkosszolgálat munkatársa válaszolt. Felajánlotta neki, hogy pénzért gyújtsa fel a katonai infrastruktúra létesítményeit és az ukrán védők autóit.
A megszállók a hadsereg odesszai helyszíneinek fotórögzítésével járó tesztfeladatok elvégzése után Vinnicába küldték cinkosukat, hogy gyújtsa fel a TCK épületét. Ezt követően Zsitomir megyében kellett volna folytatnia a gyújtogatássorozatot. Az SZBU azonban meghiúsította az ellenség terveit. A házkutatások során a gyanúsítottól lefoglaltak egy házi készítésű gyújtókeveréket, valamint egy mobiltelefont, amellyel a bűncselekményt videózta, illetve kommunikált az agresszorokkal.
A gyújtogatót az SZBU nyomozói már meggyanúsították a büntetőtörvénykönyv 113. cikkelyének 2. része (hadiállapot idején elkövetett szabotázs) alapján. Az elkövető jelenleg előzetes letartóztatásban van. Életfogytiglani szabadságvesztésre számíthat vagyonelkobzással.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a Nemzeti Rendőrség őrizetbe vette az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) ügynökét Vinnicában, aki megpróbálta felgyújtani a megyei területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) épületét.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1722430200
[modified] => 1722424518
)
[title] => Vinnicában az SZBU elfogott egy FSZB-ügynököt, aki megpróbálta felgyújtani a TCK épületét
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=173513&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 173513
[uk] => 173526
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 173515
[image] => Array
(
[id] => 173515
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/2024-07-31-09-06-20.jpg
[original_lng] => 108532
[original_w] => 800
[original_h] => 533
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/2024-07-31-09-06-20-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/2024-07-31-09-06-20-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/2024-07-31-09-06-20-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/2024-07-31-09-06-20.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/2024-07-31-09-06-20.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/2024-07-31-09-06-20.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/2024-07-31-09-06-20.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1722414273:3
[_thumbnail_id] => 173515
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2495
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_cacbf3007be8d8f03776902db753a372] =>
[_oembed_time_cacbf3007be8d8f03776902db753a372] => 1722426434
[_oembed_9381fc4eb52b213f0d0c6c69d0c7d65d] =>
[_oembed_time_9381fc4eb52b213f0d0c6c69d0c7d65d] => 1722750626
[_oembed_060abc5b97ff534a7782666977711ef4] =>
A Syrian terrorist injures 31 people, including several children that are now in severe condition; with a machete, his truck and setting fire to 2 houses while the families were inside.
No, it’s not in Iran 🇮🇷, Iraq 🇮🇶, Afghanistan 🇦🇫 or Syria 🇸🇾 . It’s in Essen, Germany.… pic.twitter.com/wUeIC21Svz
Earlier today, armed extremists set fire to a Christmas tree in Suqaylabiyah in Hama, Syria. Local channels say they were Uzbek militants.
HTS apologized for the incident and promised to deal with any future threats, but many Christians do not believe this will happen. pic.twitter.com/1Op98CUmTB
BREAKING🚨: The suspect arrested while carrying a blowtorch during the L.A. fires is confirmed to be an ILLEGAL alien, per @BillMelugin_. pic.twitter.com/y3QNx0TSj1
❗️Police Fire Tear Gas & Rubber Bullets, Students Break Through Barricade at Istanbul University 🇹🇷
Massive demonstrations are taking place in Turkiye's largest city after the mayor, Ekrem Imamoglu, was arrested. Many see him as President Erdogan's main rival. pic.twitter.com/k5DaOlnluW
Turkish police scuffled with May Day protesters in Istanbul on May 1, forcefully detaining some of them and dragging them away to buses pic.twitter.com/yhtX9NwGGq
Anti-government protesters vandalize the offices of the ruling Serbian Progressive Party in the northern city of Novi Sad as others clashed with police and SNS supporters in the capital, Belgrade https://t.co/Ter74kSSgupic.twitter.com/evATTE0kFC
Auto von AfD-Spitzenmann Baumann angezündet: In der Nacht Nacht von Sonntag auf Montag ist das Auto von Bernd Baumann einem Brandanschlag zum Opfer gefallen. Mehr Details auf https://t.co/sYiHeYG6Vcpic.twitter.com/WR1NY5B0Bi
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) közölte, hogy pénteken elfogtak két külföldi személyt, akik az orosz titkosszolgálatnak (FSZB) dolgozva rakétacsapást készítettek el az ukrán hadsereg odesszai regionális főhadiszállása ellen. Az esetről egy videót is közreadtak.
Közlésük szerint egyelőre nem tudni, hogy honnan érkeztek ezek az emberek: mindössze azt közölték, hogy „a Dél-Kaukázusban található országok egyikéből. Ennek alapján Georgia, Örményország vagy Azerbajdzsán jöhet szóba.
Az SZBU szerint az FSZB-től azt a feladatot kapták, hogy a Google Maps segítségével határozzák meg az ukrán csapatok helyzetét, és gyűjtsenek információkat a térségen állomásozó ukrán erőkre vonatkozóan.
The Security Service of Ukraine (SBU) has detained two foreign agents of the Russian Federal Security Service (FSB) who were preparing a missile attack on the headquarters of the Defense Forces in Odessa.#Ukraine️#UkraineRussiaWar#Russiapic.twitter.com/InyqpOPc4K
A megszállók a hírszerzési információk birtokában azt tervezték, hogy célzott rakéta- és dróncsapások sorozatát hajtják végre az ukrán fegyveres erők katonai infrastruktúrája és harcálláspontjai ellen – áll az SZBU közleményében.
Hozzátették, hogy a gyanúsítottak további ügynököket is próbáltak toborozni Odesszában, és bizonyos információkat már meg is osztottak az FSZB-vel az ukrán légvédelemmel és a csapatok helyzetével kapcsolatban. Ha bebizonyosodik a bűnösségüket, akár 12 év börtönt is kaphatnak.
Végül azt is közölték, hogy a gyanúsítottaknak az FSZB önkormányzati tisztségeket ígért arra az esetre, ha az orosz csapatok elfoglalják Odesszát: egyikük állítólag a FSZB regionális részlegének a feje lehetett volna, míg a másik személynek a városi tanácsban ígértek vezetői pozíciót (Odessza elfoglalása egyelőre nem tűnik valószínűleg, de jelzésértékű lehet, hogy az ukránok márciusban elkezdték megerősíteni a védelmüket ebben a térségben is).
The Security Service of Ukraine (SBU) has detained two foreign agents of the Russian Federal Security Service (FSB) who were preparing a missile attack on the headquarters of the Defense Forces in Odessa.#Ukraine️#UkraineRussiaWar#Russiapic.twitter.com/InyqpOPc4K
The Russian air base of Morozovsk in the Rostov Region, Russia, is under heavy UAV attack. Locals report of 60 explosions and the night sky is full of anti aircraft fire.
The place is base of the 559th Bomber Aviation Regiment, equipped with Su-34.
The Security Service of Ukraine (SBU) has detained two foreign agents of the Russian Federal Security Service (FSB) who were preparing a missile attack on the headquarters of the Defense Forces in Odessa.#Ukraine️#UkraineRussiaWar#Russiapic.twitter.com/InyqpOPc4K
Смердюча кровожадна рашня намагається перетворити чудову Одесу в таке саме болото,як і свої гнилі єбеня.Черговий обсріл міста.Історичний центр Приморський бульвар,Привоз,житлові будинки і АЗС.Уйобки фашистські🤬 pic.twitter.com/QXN3sJwwov
Egy különleges művelet eredményeként őrizetbe vettek egy FSZB-ügynököt, aki megpróbálta halálosan megmérgezni az Ukrán Fegyveres Erők harci egységének parancsnokait Zaporizzsja térségben, számolt be a Biztonsági Szolgálat sajtószolgálata.
Az ukrán hadsereg egyik szolgálatban lévő katonája árulónak bizonyult. A bűncselekmény elkövetéséhez azt tervezte, hogy a vízbe, amelyet a honvédség parancsnoksága fogyaszt és használ, mérgező anyagot tesznek.
A Biztonsági Szolgálat alkalmazottai időben leplezték le az áruló kapcsolatát az orosz különleges szolgálattal. Ez lehetővé tette egy sor intézkedés végrehajtását az ukrán védők biztonságát illetően, valamint egy FSZB-ügynök letartóztatását a szabotázsra való felkészülés szakaszában.
Ezenkívül a Biztonsági Szolgálat a nyomozás során megállapította, hogy a bűnöző egy másik feladatot is elvégzett – az FSZB számára felderítette a fegyveres erők bevetési helyeit és egységeinek a frontvonal közelében való mozgását.
A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottat szülein keresztül verbuválták be, akik a luhanszki régió ideiglenesen megszállt részén élnek. A házkutatás során egy mobiltelefont foglaltak le, amely a megszállókkal való kommunikációt szolgálta.
A fogvatartott ellen a BTK. 111. cikkelye 2. része alapján – hazaárulás hadi állapot idején – indult büntetőeljárás. Az elkövető jelenleg előzetes letartóztatásban van. Életfogytiglani börtönbüntetésre számíthat.
[type] => post
[excerpt] => Egy különleges művelet eredményeként őrizetbe vettek egy FSZB-ügynököt, aki megpróbálta halálosan megmérgezni az Ukrán Fegyveres Erők harci egységének parancsnokait Zaporizzsja térségben, számolt be a Biztonsági Szolgálat sajtószolgálata.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1710506700
[modified] => 1710496721
)
[title] => FSZB-ügynököt vettek őrizetbe: megpróbálta megmérgezni az ukrán fegyveres erők parancsnokságát Zaporizzsja régióban
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=150678&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 150678
[uk] => 150401
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 150402
[image] => Array
(
[id] => 150402
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/196218-1-large.jpg
[original_lng] => 157512
[original_w] => 1140
[original_h] => 760
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/196218-1-large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/196218-1-large-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/196218-1-large-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/196218-1-large-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/196218-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 760
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/196218-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 760
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/196218-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 760
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1710489522:12
[_thumbnail_id] => 150402
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3033
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_db860e6a429cc54e911733e921969a98] =>
The Security Service of Ukraine (SBU) has detained two foreign agents of the Russian Federal Security Service (FSB) who were preparing a missile attack on the headquarters of the Defense Forces in Odessa.#Ukraine️#UkraineRussiaWar#Russiapic.twitter.com/InyqpOPc4K
The Security Service of Ukraine (SBU) has detained two foreign agents of the Russian Federal Security Service (FSB) who were preparing a missile attack on the headquarters of the Defense Forces in Odessa.#Ukraine️#UkraineRussiaWar#Russiapic.twitter.com/InyqpOPc4K