Harmadik napja dúlnak a harcok Kurszk térségében, az oroszok állítása szerint az ukrán erők több határ menti falut és Szudzsa város egy részét elfoglalták – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál a The Washington Post című amerikai lapra hivatkozva.
A jelentés szerint az oroszok minden nyilatkozata ellenére még nem sikerült hivatalosan megerősíteni a területek Ukrajna általi elfoglalásáról szóló információkat. Ez lehet a legnagyobb szárazföldi hadművelet Oroszország területén.
Az is érdekes, hogy Ukrajna a közelmúltban engedélyt kapott az USA-tól arra, hogy a határ egyes pontjain csapást mérjen az orosz csapatokra. Az ügy megvitatása érdekében névtelenül nyilatkozó amerikai tisztviselő azt mondta, Washington megpróbálja felvenni a kapcsolatot az ukrán hadsereggel, hogy többet megtudjon a hadműveletről és annak céljairól.
Volodimir Zelenszkij elnök egyik tanácsadója ugyanakkor a The Washington Postnak adott kommentárjában azt mondta, Washington még nem bírálta Ukrajnát a határon átnyúló támadás miatt. Elmondása szerint Ukrajna jelenleg az orosz határtól mintegy öt mérföldre (körülbelül 8 km-re – a szerk.) egy gázkompresszor állomást tart ellenőrzése alatt. E kijelentések hátterében Oroszország fokozta a biztonsági intézkedéseket a kurszki atomerőmű körül.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Harmadik napja dúlnak a harcok Kurszk térségében, az oroszok állítása szerint az ukrán erők több határ menti falut és Szudzsa város egy részét elfoglalták. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1723147800 [modified] => 1723143709 ) [title] => Ukrajna átvette az irányítást az oroszországi Szudzsa melletti Gazprom gázkompresszor állomás felett – amerikai lap [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=174600&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 174600 [uk] => 174603 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 174601 [image] => Array ( [id] => 174601 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/szudzsa.jpg [original_lng] => 81050 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/szudzsa-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/szudzsa-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/szudzsa.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/szudzsa.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/szudzsa.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/szudzsa.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/szudzsa.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1723133545:3 [_thumbnail_id] => 174601 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3019 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_e2a8d8998ed8b4771e10627e57db90f9] => {{unknown}} [_oembed_441653bba57c313669a6f3bb0a27f872] =>
🔥Tonight, the 🇺🇦Ukraine carried out successful ATACMS ballistic missiles strikes against 🇷🇺Russian air defence systems in temporarily occupied Crimea.
One S-400 «Triumph» DIVISION in the Dzhankoi area and two S-300 divisions near Chornomorsk and Yevpatoria were struck.
Early this evening, Ukrainian Navy R-360 Neptune cruise missiles slammed into a Russian storage facility outside of Yeysk, reportedly housing hundreds of Shahed-136 attack drones.
Last night, at least 4 (according to official data) or more than a dozen (according to eyewitness accounts) unidentified drones attacked the city of Dzerzhinsk, 370 kilometers east of Moscow. Their target appears to be the Sverdlov Plant, which is part of Russia's… pic.twitter.com/sW3bXRZ7nd
"Balya, seulement ils ont fait exploser une balle" - un habitant indigène à propos des événements de Vladikavkaz Les médias parlent d'un mort et de 13 katsaps blessés.🔥 https://t.co/q2OQ0smmFmpic.twitter.com/3bWnhwwlSV
Összesen 8 érkezés, ipari vállalkozás területére és lakóövezetbe is, hála a légvédelemnek. Halottról, sebesültekről nem számoltak be a ruszkik, pár embernek stresszesen indult a napja. 🤷♂️
And another Russian oil depot area was targeted tonight. The one which is located near Dedilovo station in the Tula region of Russia. 335km from the frontline. (54.0238075, 38.0436448) https://t.co/K0JvcUxPQ4pic.twitter.com/u5AFNtvWSs
Braking News Ukraine have been fireing Drones at Russian Federation Oil Refinary in Ryazan for the Second night Distroying loads of Equipement & Oil Starasge Tanks. https://t.co/OUmxZzH9dQ
— 🇬🇧🇺🇸🇪🇺🇺🇦🇮🇱 Miss Jessica Martina Winfield (@Jessica72351918) January 26, 2025
🇺🇦 #Ukraine - 🇷🇺 #Russia: Following last night’s major exchange of drones and missiles between Russia and Ukraine, Kyiv launched a targeted drone strike on a critical oil depot in Saratov, Russia.
The facility, located near Engels 2 Airbase, a major hub for Russia’s strategic… pic.twitter.com/HLpk9sT9X4
Once again, NATO’s reckless proxy war hits home. Ukrainian drones, armed and financed by Western backers, brazenly struck Borisoglebsk Airbase deep inside Russia’s Voronezh Oblast. Despite Russia’s… pic.twitter.com/3jLXI3op2w
— Henri Jose 🇫🇷 The opinion 🇩🇰 (@theopinionhenri) July 5, 2025
‼️‼️‼️🇺🇦🇷🇺 Ukrainian forces have eliminated Major General Mikhail Gudkov, a Hero of the Russian Federation and former commander of the 155th Naval Infantry Brigade, in Korenevo, Kursk Oblast. pic.twitter.com/Oilr5rhdi4
❗ Ο Ουκρανικός Στρατός χτύπησε στο πλοίο MPSV07 του ρωσικού στόλου της Μαύρης Θάλασσας. Το συγκεκριμένο πλοίο καθελκύστηκε το 2015. Το κόστος του είναι περίπου 60 εκ. USD. Ως αποτέλεσμα της επίθεσης, ο εξοπλισμός του πλοίου καταστράφηκε, και το πλοίο τέθηκε εκτός λειτουργίας. pic.twitter.com/ZIgH3hYjCU
Reports about Ukrainian drone attack in the Russian town of Kopyesk, Chelyabinsk Oblast, located over 1,600km from the border with Ukraine. pic.twitter.com/OWY3LhQ7Lf
— Status-6 (Military & Conflict News) (@Archer83Able) October 22, 2025
В Саратове атакован НПЗ - Саратовский нефтеперерабатывающий завод — одно из старейших нефтеперерабатывающих предприятий россии. По состоянию на 2023 год объем переработки нефти составлял 4,8 млн тонн.💥🔥 pic.twitter.com/uK6CCFWsrT