Az Ivano-Frankivszk megyei területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) helyettes vezetőjét azzal gyanúsítják, hogy a katonaorvosi vizsgálat közben megvert egy hadköteles férfit, mert nem engedte megröntgeneztetni magát – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál a Legfőbb Ügyészségre hivatkozva.
A jelentés szerint az eset november 11-én történt. A nyomozás kidertette, hogy az esti órákban a hadkötelest a TCK-ba vitték, hogy tisztázzák a katonai nyilvántartási adatait. Ezt követően más férfiakkal együtt egy helyi kórházba küldték katonai orvosi vizsgálatra.
„Az orvosi vizsgálat során a férfi megtagadta a röntgenezést. Válaszul a TCK helyettes vezetője nem tudta visszafogni magát, és elkezdte verni” – közölte a katonai hatóság. Hozzátette, hogy a tiszt legalább ötször ütötte meg az áldozatot, az ágyékát célozva, és a nyomozás megállapította, hogy ezek az ütések szándékosak és célzottak voltak.
A jogellenes cselekmények következtében a sértett súlyos testi sérüléseket szenvedett, amelyek szükségessé tették az egyik heréjének az eltávolítását. A nyomozók meggyanúsították a TCK helyettes vezetőjét hatalommal való visszaéléssel a hadiállapot idején, amely súlyos következményekkel járt (büntetőtörvénykönyv 426-1. cikkelyének 5. része,).
A bíróság az ügyészek kérésére megelőző intézkedésként az alezredesre az óvadék letételének lehetősége nélküli előzetes letartóztatást választotta. A bűnüldöző szervek azt is vizsgálják, hogy más személyek, köztük rendvédelmi tisztviselők is részt vehettek-e az illegális cselekményekben. A vádirat értelmében a gyanúsított akár 12 év börtönbüntetésre is számíthat.
Az Állami Nyomozó Iroda (DBR) tisztázta, hogy Ivano-Frankivszk megye egyik járási TCK helyettes vezetőjéről van szó, aki megalázta és verte a hadköteleseket. A DBR ellenőrizte az állampolgárok és parlamenti képviselők panaszait az egyik TCK-ban történt verésekről, kínzásokról és zsarolásokról. Az előzetes vizsgálat során a nyomozók számos esetben tártak fel hatalommal való visszaélést a parancsnok részéről.
A Csap (Druzsba) vasúti átkelőhelyen a csapi különítmény határőrei egy hadköteles korú ukrán állampolgár határátlépési kísérletét fedték fel.
A férfi vonattal utazott Magyarországra. Útlevelén kívül bemutatott egy ideiglenes katonai személyi igazolványt, valamint olyan dokumentumokat, amelyek állítólag igazolták, hogy katonai szolgálatban áll és szabadságát tölti. Az ellenőrzés során azonban a határőrök hamisításra utaló jeleket találtak. Ezenkívül az adatbázisokban nem volt információ a férfi katonai szolgálatáról.
A kihallgatás során a szabálysértő beismerte, hogy egy ismerősétől 7000 amerikai dollárért vásárolta meg a hamisított dokumentumcsomagot.
A helyszínre érkezett a Nemzeti Rendőrség nyomozói és operatív csoportja, akikkel együtt elhagyta az ellenőrző pontot.
A férfi cselekedetei bűncselekmény jeleit mutatják, amelyekért az ukrán Büntető Törvénykönyv 358. cikkelye, „Okmányok, pecsétek, bélyegzők és nyomtatványok hamisítása, értékesítése, hamisított okmányok felhasználása” felelősségre vonást jár. Az erről szóló értesítést benyújtották a Nemzeti Rendőrségnek, számolt be Ukrajna Állami Határőrszolgálatának Nyugati Regionális Osztálya.
Ternopilban egy férfi szombaton menekülés közben lezuhant a Ternopil megyei területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) ötödik emeletéről, a rendőrök az incidens helyszínén dolgoznak, az eset okát vizsgálják – számolt be az rbc.ua hírportál saját forrásaira hivatkozva.
A hírportál forrásaink beszámolója szerint az incidens szombat hajnali négy óra körül történt. Egy rendőrségi nyomozó és operatív csoport dolgozik a helyszínen. A jogi minősítés kérdését jelenleg is vizsgálják.
Eközben a ternopili TCK magyarázatot adott ki az incidenssel kapcsolatban. Azt állítja, hogy éjfél után egy hadkötelest állítottak elő TCK-ba, akinek a hivatal szerint nem volt felmentése, és megsértette a katonai regisztrációra vonatkozó törvényt.
A ternopili TCK azt is állította, hogy a hadköteles be volt rúgva, ami lehetetlenné tette a közigazgatási felelősségre vonása érdekében tett intézkedések foganatosítását. A TCK munkatársai a férfit a katonák vécéjébe vitték. „Körülbelül 03:50 órakor a részeg állampolgár egy hálószoba 5. emeleti fürdőszobájában önkényesen leszerelte a dupla üvegezésű ablakot, összekötözte a saját ruháit, és miközben megpróbált lemászni, leszakadt és az első emeleten található étkező tetejére esett” – közölte a TCK.
A TCK munkatársai mentőt hívtak hozzá, a hadkötelest a Ternopil Megyei Klinikai Kórház intenzív osztályára szállították. Jelenleg stabil állapotban van. A helyszíni vizsgálat folyamatban van, a rendőrség folytatja a történtek kivizsgálását.
Illegális határátlépés közben életét vesztette kedden egy ukrán állampolgár, miközben illegálisan át akarta lépni az államhatárt Odessza megyében, a férfit a határőrök figyelmeztető lövések leadása után lőtt sebbel találták meg – számolt be az rbc.ua hírportál az Állami Határőrszolgálat déli regionális főosztályának Facebook-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint az Állami Határőrszolgálat arról tájékoztatott, hogy határsértők üldözése során a határőr egység figyelmeztető lövéseket adott le. Ezt megelőzően ismeretlen személyeket észleltek, akik az államhatár felé tartottak, és nem reagáltak a határőrök megállásra irányuló felszólítására. Egy férfit őrizetbe vettek, miközben a műszaki akadályon próbált átjutni. Egy másik személyt a határőrök életjelek nélkül, lőtt sebbel találtak.
A határőrök azonnal értesítették a bűnüldöző szerveket, mindenekelőtt a Nemzeti Rendőrséget és az Állami Nyomozó Irodát (DBR) értesítették a történtekről, és azok munkatársai a helyszínre érkeztek a körülmények kivizsgálása érdekében.
Jelenleg sürgősségi jelleggel nyomozati intézkedések vannak folyamatban. A rendvédelmi munkatársak vizsgálják a határőrök intézkedéseinek jogszerűségét. Az Állami Határőrszolgálat belső vizsgálatot rendelt el az ügyben, és minden szükséges segítséget megad a nyomozóknak a részletek tisztázása érdekében.
Csak 2025 eleje óta a határőrök több mint 13 000 embert vettek őrizetbe, miközben illegálisan próbálták elhagyni Ukrajnát.
Szumiban egy katona halálos sérüléseket okozott egy helyi lakosnak, az elkövetőt már meggyanúsította a rendőrség – számolt be az rbc.ua hírportál a Szumi megyei rendőrségre és a helyi médiára hivatkozva.
A helyi média szerint december 29-én, délután 3 óra körül Jevhen Krivodub szumi lakos ismeretlen számról felhívta az élettársát és közölte vele, hogy bevitték a területi toborzási és szociális támogatási központba (TCK), és már átesett a katonaorvosi vizsgálaton. A férfival nem volt több kapcsolatfelvétel.
Másnap a hozzátartozók felhívták azt a számot, amelyről Krivodub telefonált, de közölték velük, hogy Jevhen megivott fél liter vodkát, rosszul lett, és kórházba szállították. A hozzátartozók a férfit a megyei kórházban találták meg, ahol közölték velük, hogy Jevhent agyi sérüléssel szállították be, és a műtét után kómában van.
A rendőrség közlése szerint „a 40 éves sértett élettársa tett feljelentést a rendőrségen. A közlése szerint a férfit sérülésekkel szállították kórházba. A helyszínen a rendőrség nyomozó- és operatív csoportja dolgozott”.
Később a rendőrség pontosította, hogy az előzetes vizsgálat során megállapították, hogy egy helyi lakos és egy katona között hirtelen konfliktus alakult ki. „A vita hevében a katona nem tartotta vissza a dühét és testi sérüléseket okozott a férfinak. A sértett kórházba került, de a kórházban belehalt a sérüléseibe” – tette hozzá a hatóság.
Időközben a rendőrség meggyanúsította az elkövetőt.
Rivne megye egyik határátkelőhelyén egy férfi úgy döntött, hogy kárt tesz magában, és egy késsel felvágta az ereit, az illető ittas volt – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál az Állami Határőrszolgálatra hivatkozva.
A határőrség jelentése szerint „egy Mercedes kisteherautó agresszív utasa alkoholos állapotban megvágta a kezeit.” Az Állami Határőrszolgálat elárulta, hogy az incidens Rivne megye egyik határellenőrző pontján történt.
„A határőröknek erőszakkal kellett elvenni a kést a férfitől, ezt követően elsősegélyt nyújtottak neki. Mentőt és rendőröket hívtak hozzá” – közölték a határőrök.
Mikhail Rogachev, the former vice-president of Yukos, a now-defunct oil and gas company, fell from a window in Moscow, according to Russian media https://t.co/nJKqBrUSRV
A retired senior Russian official close to both Vladimir Putin and the Kremlin's secret services has reportedly died after falling down the stairs of his country house and breaking his neck.
Former director of the Federal Migration Service, Konstantin Romodanovsky, 67, died… pic.twitter.com/lxwpzooXBk
Otro más que se añade a la lista. Konstantin Romodanovsky, espía considerado los "ojos y oídos" de Putin, muere después d "caerse por las escaleras y romperse el cuello" en la más reciente de las ya no tan misteriosas muertes del denominado “Death State”https://t.co/MqeVyVI629pic.twitter.com/8pKcXHeGDZ
Maksim Yeremin, a former colonel and head of the counterterrorism unit in Russia's Federal Security Service, died at 50 after choking on a piece of meat while dining at a Moscow restaurant on the 25th. pic.twitter.com/Nnt4YYnrfW
The driver of the Tesla Cybertruck that exploded on New Year's Day outside the Trump International Las Vegas Hotel "used ChatGPT to plan out his attack," according to authorities. https://t.co/c6r7MeVAeWpic.twitter.com/9hsnn2N364
South Korea - Man Sets Himself on Fire Near Anti-Graft Office
A man died after self-immolating near South Korea's anti-corruption office amid protests over President Yoon Suk Yeol's interrogation on insurrection charges. He was hospitalized but succumbed to his injuries. pic.twitter.com/08epLrqctt
Korábban beszámoltunk arról, miszerint Kárpátalján megnövekedett a toborzóközpontok (TCK) képviselőinek jogellenes cselekményeivel kapcsolatos fellebbezések száma. A hírt Dmitro Lubinec ombudsman közölte.
„Igen, egy ukrán állampolgár tett jelentést a kárpátaljai képviselőmnél, aki fellebbezésében arról tájékoztatott, hogy a TCK alkalmazottai törvénytelenül vették őrizetbe apját, és megverték, ami a halálához vezetett” – írta az ombudsman Telegram-csatornáján.
Hangsúlyozta: ez az ügy azonnali, átfogó és pártatlan vizsgálatot igényel.
A kárpátaljai toborzóközpont reagált Dmitro Lubinec nyilatkozatára. „Az állampolgár augusztus 28-án élettársával alkoholt fogyasztott, s fizikálisan bántalmazta, aminek következtében a hölgy a rendvédelmi hatóságokhoz fordult segítségért. A vonatkozó jogi eljárások elvégzése után az állampolgárt a Munkácsi toborzóközpont 2. osztályára szállították a katonai nyilvántartások ellenőrzésére, melynek eredményeként megállapították, hogy a férfi hadköteles” – közölte a TCK.
Az orvosi bizottság vizsgálata során úgy döntöttek, hogy kiképzésre küldik a férfit, aki szeptember 1-jén rossz közérzetre panaszkodott. Kihívták a mentőszolgálatot, s a férfi a kórházban életét vesztette – az orvosok szerint agyvérzésben, melynek nincs köze traumatikus esethez.
Voliny megyében egy hadköteles megtámadta a területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) egyik toborzótisztjét, a cselekményéért akár 5 év börtönt is kaphat – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál a Voliny megyei TCK közleményére hivatkozva.
A közlemény szerint „tegnap (június 25-én – a szerk.) Sackban egy hadköteles állampolgár megtámadta a Koveli TCK bevetési csoportjának egyik tisztjét hivatalos feladatai ellátása közben.”
A támadó ellen az ukrán büntetőtörvénykönyv 350. cikkelyének 2. része alapján indult büntetőeljárás. „E cikkely szerint a tisztviselő ellen hivatali feladatai ellátása során elkövetett támadás súlyos bűncselekménynek minősül, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő” – áll a Voliny megyei TCK közleményében.
A TCK hangsúlyozta, hogy „Ukrajna keleti és déli részén kell ököllel hadonászni”, mert ott támadja az ellenség Ukrajnát és próbálja elpusztítani az ukránokat.
Today while walking my 3 year old daughter a group of “Slava Ukraini” protesters followed us around and shouted as my daughter grew increasingly anxious and scared.
I decided to speak with the protesters in the hopes that I could trade a few minutes of conversation for them…
🇮🇷❗️Terrorist attack in Iran: militants opened fire in a courthouse
As a result of the terrorist attack, five people died, including a woman and a newborn baby. 13 people were injured, some of them in serious condition. The attackers were eliminated. pic.twitter.com/BcUN9IL8bz
— The_anonymous_wave (@anonymouswave1) July 26, 2025
🚨 Předseda hnutí ANO Andrej Babiš byl dnes napaden berlí do zad. Stalo se to tak na setkání s voliči v Dobré u Frýdku-Místku. Incident podle na místě řešila policie. Babiše podle informací ošetřují v místní nemocnici. pic.twitter.com/r8ARb50xnh
Se resisten a que Ecuador avance y eligieron la violencia.
Ayer emboscaron en Otavalo otro convoy humanitario que yo mismo lideré junto a delegados de la ONU, la UE, el embajador de Italia y el nuncio apostólico. Nos respondieron con violencia.
[_oembed_time_74a6c47e3c5f211721809ab2ef4fb05c] => 1760035996 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 3126 [2] => 41 [3] => 67169 [4] => 17 [5] => 167 [6] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Háború [4] => Sürgős [5] => Tanú [6] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 300690 [1] => 377243 [2] => 363 [3] => 7904 ) [tags_name] => Array ( [0] => hadköteles férfi [1] => Lemberg megyei Területi Toborzási és Szociális Támogatási Központ (TCK) [2] => támadás [3] => Voliny megye ) ) [8] => Array ( [id] => 161206 [content] =>
Egy odesszai férfi öregasszonynak öltözve próbált Ungvárra eljutni. Kijevnél még sikerült vonatra szállnia, de végül a hatóság elkapták.
Virágmintás fejkendőt és szemüveget viselt, és még egy kockás bevásárlótáskát is cipelt magával, hogy megtévessze a határőrszolgálatot. Iratok nem voltak nála, hogy ne lehessen igazoltatni. A férfi az elfogása után beismerte, hogy Ungvárról a zöldhatáron keresztül akart volna Szlovákiába szökni.
A férfi ellen büntetőeljárás indult, bíróság előtt kell felelnie a tettéért.
Schon als Jugendlicher ist Mursal M. ein kranker Drogenjunkie. Dennoch fliegt die Bundesregierung den Somalier extra ein. Er begeht eine Straftat nach der anderen und macht auch vor Kindern keinen Halt. Die JF zeichnet seinen kriminellen Lebensweg nach. https://t.co/SgBsSzVqea
#BREAKING Bulls escape from rodeo in North Attleboro, Massachusetts, going on the loose and taking down a fence in the process. Seven bulls have been corralled with one bull loose. pic.twitter.com/7UiDkeR8AX
PRESO FICA ENTALADO! Ao tentar fugir do presídio Francisco de Oliveira Conde, nesta madrugada, o detento Alan Leandro da Silva ficou entalado numa cova que ele havia cavado para fugir. A direção do presídio teve que chamar os Bombeiros para retirá-lo do buraco. É cada uma! pic.twitter.com/uWuFBZSFB2
Felfújható matracon akart Ukrajnából a Dnyeszter folyón keresztül Moldovába szökni egy férfi, hogy elkerülje a katonai szolgálatot, de elfogták – közölte szerdán az ukrán határőrszolgálat.
A hatóság Telegram-oldalán közzétett videófelvételén látszik, hogy a férfinak már elég messze sikerült eltávolodni a parttól. A határőrszolgálat szerint a férfit sem a Dnyeszter gyors sodrása, sem szélessége nem rettentette vissza elhatározásától. A szökevényt végül csónakon érkező határőrök fogták el.
A hatóság felhívta a figyelmet arra, hogy a mozgósítást elkerülő hadköteles már 2000 eurót kifizetett a szökési kísérlet megszervezőinek az általuk kért 4000 euróból.
A férfi ellen közigazgatási eljárás indult.
Andrij Demcsenko, az ukrán határőrszolgálat szóvivője hétfőn arról számolt be, hogy katonaköteles férfiak háromezertől tízezer dollárig terjedő összeget is hajlandók fizetni azért, hogy illegálisan átkelhessenek a határon.
A kijevi vezetés 2022 februárjában általános mozgósítást hirdetett, amelyet azóta többször meghosszabbított. A hatóságok mindent megtesznek azért, hogy a hadköteles férfiak ne tudják elkerülni a katonai szolgálatot. Volodimir Zelenszkij elnök április 16-án aláírta a mozgósítás, a katonai nyilvántartásba vétel és a katonai szolgálattal kapcsolatos egyes rendelkezések javításáról szóló törvényt, amely egyes szigorítások mellett lehetővé teszi további ukrán állampolgárok százezreinek mozgósítását.
Schon als Jugendlicher ist Mursal M. ein kranker Drogenjunkie. Dennoch fliegt die Bundesregierung den Somalier extra ein. Er begeht eine Straftat nach der anderen und macht auch vor Kindern keinen Halt. Die JF zeichnet seinen kriminellen Lebensweg nach. https://t.co/SgBsSzVqea