A hatóságok meggyanúsították azt a katonabloggert, aki az ukrán fegyveres erők egyik egysége számára szervezett adománygyűjtés során legalább 350 ezer hrivnyát ellopot – számolt be szombaton az rbc.ua hírporták a Legfőbb Ügyészségre, a Nemzeti Rendőrségre és más forrásokra hivatkozva.
A hírportál forrásai szerint az adott büntetőügyben Vladiszlav Szorda ismert katonabloggerről van szó. A Legfőbb Ügyészség ügyészeinek eljárási útmutatása alapján a katonát más vagyonának megtévesztéssel elkövetett, nagy mértékű eltulajdonításával gyanúsították meg. A bűnügyi nyomozás keretében a hatóságok házkutatást tartottak a gyanúsított lakóhelyén. Jelenleg a katonának a megelőző intézkedés – őrizetbe vétel – megválasztására irányuló indítványt kézbesítettek.
Szord 2022 júliusában azt írta az oldalán, hogy lehetősége nyílt öt külföldi gyártású aknavető beszerzésére, összesen mintegy 3,5 millió hrivnya értékben. A gyűjtés sürgősségét és fontosságát azzal indokolta, hogy ezek az Izjum melletti csatákban segítik majd a hadsereget.
Mint a Nemzeti Rendőrség nyomozói kiderítették, a férfi a pénz egy részét megtartotta magának. Legalább 350 ezer hrivnyáról van szó, amit a gyűjtésből lopott el. Ezt bizonyítja a bankszámláján lévő pénzmozgás, amelynek adataihoz a rendőrök a nyomozás során feljogosított hozzáférést kaptak
– áll a rendőrségi közleményben.
A rendőrség beszámolója szerint a patrióta elkövetőt Vinnyicában a lakóhelyén találták meg és közölték vele a gyanúsítást
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A hatóságok meggyanúsították azt a katonabloggert, aki az ukrán fegyveres erők egyik egysége számára szervezett adománygyűjtés során legalább 350 ezer hrivnyát ellopot.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1731785700
[modified] => 1731784297
)
[title] => Ukrajnában már a katonabloggerek is lopják a hadseregnek gyűjtött pénzt, az egyik tolvajt már meg is gyanúsították
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=186471&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 186471
[uk] => 186409
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 186472
[image] => Array
(
[id] => 186472
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/photo-2024-11-15-21-44-38.jpg
[original_lng] => 117166
[original_w] => 800
[original_h] => 539
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/photo-2024-11-15-21-44-38-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/photo-2024-11-15-21-44-38-300x202.jpg
[width] => 300
[height] => 202
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/photo-2024-11-15-21-44-38-768x517.jpg
[width] => 768
[height] => 517
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/photo-2024-11-15-21-44-38.jpg
[width] => 800
[height] => 539
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/photo-2024-11-15-21-44-38.jpg
[width] => 800
[height] => 539
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/photo-2024-11-15-21-44-38.jpg
[width] => 800
[height] => 539
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/photo-2024-11-15-21-44-38.jpg
[width] => 800
[height] => 539
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1731777101:2
[_thumbnail_id] => 186472
[_edit_last] => 2
[views_count] => 2687
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_88a666305562a6265d0461f613fe3880] =>
[_oembed_time_88a666305562a6265d0461f613fe3880] => 1734420012
[_oembed_8078a773114aa443a25d18b0a7e41d44] =>
Пачки доларів знайшли в Київській міськраді: НАБУ і САП виявили 6,4 млн дол. США, 630 тис. євро та 800 тис. грн У межах операції «Чисте місто» щодо корупції провели низку обшуків у пов’язаних з організатором злочинної схеми осіб. pic.twitter.com/hoDC3MqtCZ
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3