A hágai székhelyű Nemzetközi Bíróság (ICJ) pénteken elutasította a Dél-afrikai Köztársaság ideiglenes intézkedések iránti újabb beadványát, amelyben Izrael tervezett rafahi offenzívája jogszerűségének ellenőrzését kérte.
A törvényszék közölte, hogy a kialakult veszélyes helyzet a Gázai övezet déli részén található, menekültekkel teli városban az ICJ január végén hozott döntésének haladéktalan és hatékony végrehajtását igényli. Az abban megfogalmazott felszólítás a palesztin térség egész területére érvényes, beleértve rafah városát is. „További intézkedések elfogadása nem szükséges” – állapította meg a bíróság.
Miután Izrael bejelentette, hogy offenzívára készül az egyiptomi határon található Rafahban, Dél-Afrika a hét elején fordult az ICJ-hez sürgősségi beadvánnyal az ügyben, hogy a katonai művelet nem ütközik-e a január végi végzés rendelkezéseibe.
A Nemzetközi Bíróság január 26-án hozott döntésében felszólította Izraelt, hogy gázai övezeti katonai műveletei során tegyen meg minden intézkedést a népirtás megelőzése és a palesztinok életének megóvása érdekében. Az akkori – szintén dél-afrikai kezdeményezésre indult – eljárásban született végzés rendelkezéseket tartalmaz a humanitárius segélyezés engedélyezését illetően is.
Rafahban rendkívül kis területen mintegy 1,3 millió menekült zsúfolódott össze.
A városban kerestek menedéket a palesztin térség más területeiről harcok elől elmenekült lakosai, hatalmas sátortáborok alakultak ki, de sokan az utcákon kénytelenek élni. Segélyszervezetek alig képesek őket ellátni a legalapvetőbb dolgokkal.
❌🚨#BREAKING ⁉️🇮🇱⚡- Huge demonstration in Tel Aviv; To demand the overthrow of Netanyahu's government and hold new elections. pic.twitter.com/qlVzaPm6dG
Today a @UN vehicle was struck in Gaza, killing one of our colleagues & injuring another. More than 190 UN staff have been killed in Gaza. Humanitarian workers must be protected. I condemn all attacks on UN personnel and reiterate my urgent appeal for an immediate humanitarian…
— António Guterres (@antonioguterres) May 13, 2024
The Terrorist who committed this morning’s Stabbing Attack in the City of Holon, which resulted in at least Two Deaths, has been Identified as Amar Odeh, a 34-Year-Old Palestinian from the City of Salfit in the West Bank who was Illegally Residing in Israel. pic.twitter.com/MmUcJhAKFZ
🚨 BREAKING 🚨According to the information in the security establishment's possession, the bombs were supposed to explode this morning. The bombs were planted by a terrorist infrastructure from Judea and Samaria. This is the third bus. 👇 https://t.co/wl0nabt2Wgpic.twitter.com/w5D8t5EIsi
An Israeli Drone Strike on a Vehicle near the City of Sidon in Southern Lebanon has eliminated senior Hamas leader Muhammad Shaheen 🔥 pic.twitter.com/1Ux7raAtZT
BREAKING - The Israeli Defense Forces recently tested the “Magen Or” (Shield of Light) laser interception system in northern operations.
The system effectively neutralized several hostile UAVs, including four Hezbollah drones, demonstrating high precision and reliability.… pic.twitter.com/iafWqYiaKW
🚨BREAKING | The US-Israeli backed Gaza Humanitarian Foundation opened fire on civilians after losing control over its so-called aid distribution point in west Rafah, with armed personnel responding by shooting instead of managing the crowd properly.
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
A hágai székhelyű Nemzetközi Bíróság (ICJ) szerdai ítéletében felmentette Oroszországot a terrorizmus finanszírozásának vádja alól.
Ukrajna 2017-ben nyújtott be keresetet Oroszország ellen, amelyben Kijev azt állította, hogy Moszkva megsértette a terrorizmus elleni egyezményt. A vádak szerint keleti szomszédja katonai és pénzügyi segítséget is nyújtott a kelet-ukrajnai szakadároknak, akik 2014-ben lelőtték Malaysian Airlines egyik utasszállító gépét.
A malajziai légitársaság MH17-es, Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó utasszállító gépe 2014. július 17-én zuhant le Kelet-Ukrajnában, a fedélzetén tartózkodók többsége – 196 utas – holland állampolgár volt. Az esetet vizsgáló nemzetközi nyomozócsoport arra következtetésre jutott, hogy a gépet az orosz fegyveres erők Kurszkban állomásozó 53. légvédelmi rakétadandárjához tartozó, Buk típusú légvédelmi rakétarendszerről lőtték le szakadár területről. Egy holland bíróság később három személyt (két orosz és egy ukrán állampolgárt) ítélt távollétében életfogytiglani börtönbüntetésre. Moszkva határozottan tagadta, hogy köze lett volna az incidenshez.
A nemzetközi bíróság határozatában úgy ítélte meg, Ukrajna nem bizonyította kellőképpen, hogy Moszkva tudott arról, hogy a pénzét terroristacélokra használják fel, annak ellenére sem, hogy a repülőgép lelövésére orosz fegyvert használtak.
A bíróság ugyanakkor kimondta, hogy Oroszország megsértette az ENSZ terrorizmus elleni egyezményét azáltal, hogy nem vizsgálta ki a terroristatevékenységek finanszírozására vonatkozó állításokat. Az IJC felszólította Oroszországot, hogy tegyen eleget az egyezmény előírásainak, azonban Moszkvának ebben az ügyben nem kell kártérítést fizetnie.
The warehouse of a large online store Wildberries is on fire in St. Petersburg. The area of the fire is 70 thousand square meters, the Russian Emergencies Ministry said
Russian media report that the damage from the fire may amount to 10-11 billion rubles (approximately 126… pic.twitter.com/Qnz7IgkHN2
Madhouse News The Tverskoy Court has fined Moscow resident Stanislav Netesov, who dyed his hair yellow and blue, under the article on discrediting the army. Maybe they should just ban the colors yellow and blue altogether? The sun and the sky? Don't look up or you'll go jail... pic.twitter.com/RZ0djnadGc
❗К 25 годам колонии приговорили новосибирского айтишника, обвиняемого в поджоге военкомата, в результате которого никто не пострадал
Восточный окружной военный суд Новосибирска признал новосибирца Илью Бабурина выиновным в терроризме, в покушении на организацию содействию… pic.twitter.com/aJvUagtyA8
RUSSIAN MEDIA: Prominent Russian economist Valentina Bondarenko was found dead today in front of her Moscow-area apartment building after "falling out of the window accidentally." pic.twitter.com/Wr0NraCUxu
A court in Yekaterinburg has convicted Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich of espionage and sentenced him to 16 years in a high security penal colony. The trial has been dismissed as a ‘sham’ by US officials & the WSJ. pic.twitter.com/1tSodId4pR
In the Perm region of Russia an oil storage facility is burning, according to Shot 10 thousand square meters is on fire. No news of why 🤷 I think Ukrainian moped drones did it. pic.twitter.com/4IRL6FOx5E
Early this evening, Ukrainian Navy R-360 Neptune cruise missiles slammed into a Russian storage facility outside of Yeysk, reportedly housing hundreds of Shahed-136 attack drones.
Footage claimed to show Hundreds of North Korean Soldiers training at a Russian Military Base near the City of Sergeyevka in the Primorsky Krai Region of Eastern Russia, which is roughly 100 Miles from Russia’s Small Land-Border with North Korea. pic.twitter.com/AxZ0Um48V8
Mikhail Rogachev, the former vice-president of Yukos, a now-defunct oil and gas company, fell from a window in Moscow, according to Russian media https://t.co/nJKqBrUSRV
A retired senior Russian official close to both Vladimir Putin and the Kremlin's secret services has reportedly died after falling down the stairs of his country house and breaking his neck.
Former director of the Federal Migration Service, Konstantin Romodanovsky, 67, died… pic.twitter.com/lxwpzooXBk
Otro más que se añade a la lista. Konstantin Romodanovsky, espía considerado los "ojos y oídos" de Putin, muere después d "caerse por las escaleras y romperse el cuello" en la más reciente de las ya no tan misteriosas muertes del denominado “Death State”https://t.co/MqeVyVI629pic.twitter.com/8pKcXHeGDZ
Maksim Yeremin, a former colonel and head of the counterterrorism unit in Russia's Federal Security Service, died at 50 after choking on a piece of meat while dining at a Moscow restaurant on the 25th. pic.twitter.com/Nnt4YYnrfW
"Balya, seulement ils ont fait exploser une balle" - un habitant indigène à propos des événements de Vladikavkaz Les médias parlent d'un mort et de 13 katsaps blessés.🔥 https://t.co/q2OQ0smmFmpic.twitter.com/3bWnhwwlSV
🔥 A massive fire has broken out at the Onezhsky Shipbuilding Plant in Petrozavodsk, Karelia, Russia. The blaze has already spread across 1,500 square meters. pic.twitter.com/0GcMOMXQoZ
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
#BREAKING | An Antonov An-2 biplane, suffered a "hard landing" that escalated into a crash in the remote Yermakovsky district of Russia's Krasnoyarsk Krai today. One crew member confirmed dead; search for the second continues. Emergency teams are responding. pic.twitter.com/CBx6x6Qug9
Kibertámadás érte a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) számítógépes rendszerét a múlt héten – erősítette meg a hágai testület közleményben szerdán a NOS holland hírportál értesülését.
Az ICC tájékoztatott, hogy a múlt hét végén szokatlan tevékenységet észleltek a számítógépes hálózatán, amelyre a még folyamatban lévő válaszlépéseket kezdeményezte, de nem közölt további részleteket a támadás mértékéről vagy arról, hogy milyen típusú kibertámadásról van szó.
A NOS forrásai szerint a hackerek számos érzékeny dokumentumhoz jutottak hozzá, de bíróság szóvivője ezt nem erősítette meg.
A Nemzetközi Büntetőbíróság, amely 2002-ben jött létre, a népirtással, emberiesség elleni és háborús bűncselekményekkel vádolt személyek ügyét tárgyalja, és jogosult a gyanúsítottak ellen államhatárokon átnyúló büntetőeljárást indítani.
PILNE! Zanotowano ataki na infrastrukturę kolejową. Kolejarze w całej Polsce słyszeli komunikaty zatrzymujące pociągi oraz... hymn Rosji. Podobne przypadki zarejestrowano w Szczecinie, Gdyni, Kołobrzegu, Ostrowie, Pleszewie, Pile, Gnieźnie. W Szczecinie wstrzymano ruch towarowy… pic.twitter.com/8ErH212617
Ukrajna terroristaállamnak nevezte Oroszországot az ENSZ hágai székhelyű Nemzetközi Bírósága (ICJ) meghallgatásán a Nova Kahovka-i víztározó gátja elleni robbantásos támadás miatt – tájékoztatott a L’essentiel című francia nyelvű luxembourgi hírportál kedden.
A Nemzetközi Bíróság négynapos meghallgatást kezdett kedden azon ukrán-orosz ügyben, amelyet Kijev a kelet-ukrajnai szakadárok orosz támogatása és a megszállt Krím ukrán lakóival való rossz bánásmód miatt indított. A beszámoló szerint a meghallgatás nyitóbeszédében Anton Korinevics, az ukrán külügyminisztérium nemzetközi jogi osztályának igazgatója, az ukrán fegyveres erők jelentésére hivatkozva emlékeztetett: az orosz erők kedd hajnalban felrobbantották a dél-ukrajnai Herszon megyében lévő, jelenleg orosz ellenőrzés alatt álló Nova Kahovka víztározójának gátját a Dnyeper folyón. A kahovkai vízerőmű elleni támadás miatt civileket kell evakuálni a térségből, és súlyos ökológiai kár fenyeget – hívta fel a figyelmet. „Oroszország tettei egy terroristaállam, egy agresszor tettei” – fogalmazott a diplomata, majd hozzátette: Oroszország nem tudja legyőzni Ukrajnát a csatatéren, ezért a polgári infrastruktúrát veszi célba, hogy megpróbálja behódoltani az országot. Korinevics továbbá arra hívta fel a figyelmet, hogy a gátrobbantás veszélyezteti a zaporizzsjai atomerőmű biztonságát is. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Twitter-üzenetében „felháborító tettnek” nevezte az civilek ezreinek életét veszélyeztető gátrobbantást, ami – mint írta – ismét megmutatta Oroszország háborújának brutalitását.
One of the worst days ever for the Russian Air Force: Today, at least 4 aircraft- an Su-34 strike jet, an Su-35 fighter and two Mi-8 helicopters, were shot down by anti-air missiles over Bryansk Oblast within Russia.
A Slovak man in a wetsuit and with a swim ring was detained at the border of Estonia and the Russian Federation. He was trying to get to Russia by the Narva River. pic.twitter.com/1lU7bSfTDf
An Air India plane flying from New Delhi to San Francisco landed in Russia after it developed an engine problem, officials said. The airline is expected to send a replacement aircraft so the passengers could continue their travel to the U.S. https://t.co/DdoNRGu2ui
⚡️The Russian Air Force has reportedly struck at the fuel depot in #Voronezh, where #Wagner PMC troops were reported, to deprive them of access to fuel, local media reported. pic.twitter.com/IfXch2ncty
Russian General Gennady Zsidko and Lieutenant General Gennady Lopirev have been killed. The cause of their deaths are unclea. pic.twitter.com/Z1IvnSeuQF
Russian state media reporting a huge fire at Novorossiysk’ oil terminal, which is Russia’s main oil export hub in the area as well as the route by which the majority of Kazakh oil hits world markets. Unclear if drone strikes involved https://t.co/BJwwwdv2GBpic.twitter.com/YvTmEQcrMS
"There are rumours about the death of the head of Wagner PMC Yevgeny Prigozhin. We directly say that we suspect the Kremlin officials led by Putin of an attempt to kill him!
A fire that had erupted on #Russia's nuclear-powered container ship Sevmorput was put out, authorities said. No one was injured in the incident, occurred in one of the cabins of the vessel & affected an area of some 30 square meters, the emergency department of Murmansk region pic.twitter.com/LVjsThLXMv
— Bilkul Online: Business & Lifestyle News (@bilkulonline) December 25, 2023
The warehouse of a large online store Wildberries is on fire in St. Petersburg. The area of the fire is 70 thousand square meters, the Russian Emergencies Ministry said
Russian media report that the damage from the fire may amount to 10-11 billion rubles (approximately 126… pic.twitter.com/Qnz7IgkHN2
Madhouse News The Tverskoy Court has fined Moscow resident Stanislav Netesov, who dyed his hair yellow and blue, under the article on discrediting the army. Maybe they should just ban the colors yellow and blue altogether? The sun and the sky? Don't look up or you'll go jail... pic.twitter.com/RZ0djnadGc
❗К 25 годам колонии приговорили новосибирского айтишника, обвиняемого в поджоге военкомата, в результате которого никто не пострадал
Восточный окружной военный суд Новосибирска признал новосибирца Илью Бабурина выиновным в терроризме, в покушении на организацию содействию… pic.twitter.com/aJvUagtyA8
A court in Yekaterinburg has convicted Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich of espionage and sentenced him to 16 years in a high security penal colony. The trial has been dismissed as a ‘sham’ by US officials & the WSJ. pic.twitter.com/1tSodId4pR
RUSSIAN MEDIA: Prominent Russian economist Valentina Bondarenko was found dead today in front of her Moscow-area apartment building after "falling out of the window accidentally." pic.twitter.com/Wr0NraCUxu
Early this evening, Ukrainian Navy R-360 Neptune cruise missiles slammed into a Russian storage facility outside of Yeysk, reportedly housing hundreds of Shahed-136 attack drones.
🚨 Russia starts new War? Nationwide Emergency Drills Begin 🚨
On March 5, from 10:00 local time, Russia will conduct a nationwide test of its emergency alert system—sirens will sound, and TV & radio broadcasts will be interrupted with the message "Attention everyone!"
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
🔥 A massive fire has broken out at the Onezhsky Shipbuilding Plant in Petrozavodsk, Karelia, Russia. The blaze has already spread across 1,500 square meters. pic.twitter.com/0GcMOMXQoZ
За прошедшую ночь в небе над Россией сбили более 100 беспилотников
Минобороны РФ отчиталось о сбитии 105 БПЛА в ночь на пятницу. В Белгородской области ликвидировали 26 дронов, в Брянской — 25, в Ростовской — 23. Также 9 беспилотников были поражены над акваторией Азовского моря.… pic.twitter.com/pmJKMqOXtI
#BREAKING | An Antonov An-2 biplane, suffered a "hard landing" that escalated into a crash in the remote Yermakovsky district of Russia's Krasnoyarsk Krai today. One crew member confirmed dead; search for the second continues. Emergency teams are responding. pic.twitter.com/CBx6x6Qug9
Vádat emel az Egyesült Államok egy állítólagos orosz kém ellen, aki megpróbált beszivárogni a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságra (ICC). Szergej Cserkaszov hamis személyazonossággal tanult az Egyesült Államokban, a vádak szerint az orosz hírszerzésnek dolgozik, írja a Guardian.
Szergej Cserkaszov több mint egy évtizeden át építgette hamis személyazonosságát, magát brazil állampolgárnak adta ki, és gyakornoki állásra jelentkezett a Nemzetközi Büntetőbíróságnál, de lebukott. Az amerikai hatóságok most új részleteket tettek közzé a feltételezett orosz kémről, például hogy a magát éveken át Victor Muller Ferreirának kiadó Cserkaszov az amerikai hírszerzés szerint az orosz GRU katonai hírszerzésnek dolgozik.
Miután tavaly lebukott hamis útlevelével, a holland hírszerzés hozott róla nyilvánosságra adatokat, de végül nem tartóztatták le, csak visszatoloncolták Brazíliába. Itt 15 év börtönre ítélték hamis brazil dokumentumok megszerzése miatt. Letartóztatása után Oroszország kiadatási kérelmet adott ki, elismerte, hogy a férfi Cserkaszov, de ragaszkodott hozzá, hogy oroszországi kábítószer-vádak elől menekülő bűnöző. Cserkaszov ICC-s beszivárgási kísérlete most újabb jelentőséggel bír, miután a hónap elején az ICC úgy döntött, elfogatóparancsot ad ki Putyin ellen.
A feltételezett orosz ügynök elleni 46 oldalas amerikai vádirat figyelemre méltó részleteket tartalmaz, például olyan üzeneteket, amelyeket Cserkaszov a felügyelőjének küldhetett, miután felvételt nyert a Johns Hopkins Egyetemre. Ezek úgy szólnak, mint hogy például: „Kibaszottul megcsináltuk, nem hiszem el, tesó.”
Amerikai vízumának megszerzése után Cserkaszov úgy fogalmazott: „A munka kész, megyünk az Egyesült Államokba. Egy kibaszott jó státuszban.” Cserkaszov néhány üzenetében írt a hírszerzésről is, illetve arról, hogy hol lenne célszerű titkos üzeneteket hagynia neki valakinek.
A vádirat közzétételével vélhetőleg az Egyesült Államok nyomást akar gyakorolni Brazíliára, hogy az ne adja ki Oroszországnak Cserkaszovot. Üzenet lehet ugyanakkor az orosz hírszerzés felé is Amerikától, hogy a vádirat alapján sokkal régebb óta figyelték a férfit, mint hogy az ICC-nél lebukott.
?#BREAKING: A Confirmed large and extremely violent tornado is on the ground⁰⁰?#Sigourney | #Iowa⁰⁰The National weather service has issues a PDS tornado warning meaning particular Dangerous situation as a confirmed large and extremely violent tornado is on the ground… pic.twitter.com/QWQEUZrz7x
Emergency Response Team (ERT) at a barge incident on the Ohio River in Lville. 10 of 11 barges are loose from the tug. One carrying 1400 tons of methanol partially submerged at McAlpine Dam. Nearest water intake is in Henderson. @USCG@kyfishwildlife@ORSANCOchannelpic.twitter.com/qyWJZkTYGg
Congratulations to President Trump on this final attorney fee victory in his favor this morning. Collectively, our firm obtained over $600,000 in attorney fee awards in his favor in the meritless litigation initiated by Stormy Daniels. https://t.co/ld7SVvZOp6pic.twitter.com/1b5P3flxFb
CENTCOM forces conducted a unilateral strike in Syria killing an ISIS senior leader responsible for planning attacks into Europe. pic.twitter.com/hwVjqdUTee
What’s it going to take for the dam to break? If it wasn’t dead kids, or dead concertgoers, or dead shoppers, or dead parade watchers, or dead office workers, or…
5 dead and at least 6 taken to the hospital in Louisville mass shooting, police say. https://t.co/y2ePYHJlT0
A tanker truck collision occurred at Gold Star Memorial Bridge in Connecticut, killing one and injuring two, with smoke billowing from the scene as if it were the scene of a movie apocalypse. pic.twitter.com/Q6qj2VoFb1
The F-16 was on a training mission Saturday morning when it came down "in an agricultural area near Osan Air Base", the US Air Force said in a statement, adding the pilot ejected safely.
Thousands of Mormon crickets have taken over the town of Elko, Nevada, as these flightless, grasshopper-like creatures come out of their dormant period and into their migratory phase pic.twitter.com/6ZxD7yoPIr
Tornado moving thru Perryton, TX today and the damage and aftermath. Folks in Perryton are gonna need some help over the next few weeks/months. #txwx#tornado#perrytonpic.twitter.com/a8DJTjIlcH
"Looks like a mild tornado rolled right through my backyard." A severe storm with heavy winds take out a tree in a Tennessee backyard. pic.twitter.com/XvBui6etQs
A United Airlines pilot has been charged in a bizarre ax attack earlier this month in which he savaged a parking arm at a Denver International Airport employee parking lot, causing an estimated $700 in damage. https://t.co/3pwiIx0x5c
When you go to Burning Man for fun in the desert but it rains six inches and floods and you think you're just going to drive out of the mud because you have a Jeep Wrangler.#BurningMan#BurningMan2023pic.twitter.com/8MJ12wUYjF
BREAKING REPORT: North Dakota State Senator killed in small plane crash along with his wife and two kids just after taking off from Utah airport..
"Senator Doug Larsen, his wife Amy, and their two young children died in a plane crash last evening in Utah" -Republican Senate… pic.twitter.com/tXvY5sTmfQ
BREAKING: Suspect in Lewiston, Maine, mass shooting identified as Robert Card, a firearms instructor in the US Army reserve who was recently discharged from a mental health facility after reporting hallucinations. pic.twitter.com/ACmYdb0kBX
An outbreak of salmonella poisoning linked to bagged, precut onions has sickened at least 73 people in 22 states, including 15 who were hospitalized, U.S. health officials said Tuesday. https://t.co/G4KZZod4n0
LOCATED: Mavis Christian Jr., was found dead. Police believe he turned the gun on himself.
More from MPD: On November 19, 2023, at 3:31 a.m., officers located who is believed to be the suspect, Mavis Christian Jr., inside the white Chevrolet Malibu in the 3000 Block of Alta… pic.twitter.com/KGIQfWpQjH
?? | ÚLTIMA HORA: Al menos 18 personas resultan heridas y 2 muertas después de un tiroteo masivo durante una celebración de Halloween en Ybor City, Tampa, Florida. pic.twitter.com/arilfpr8s3
A charter bus carrying students from a high school was rear-ended by a semitruck on an Ohio highway Tuesday, leaving six people dead and at least 18 others injured, according to officials. https://t.co/UY1tCnWki7
A graduate student and three other people were injured in random stabbings on the campus of Louisiana Tech University, officials say. https://t.co/QYQ6qK0acl
#BREAKING : Plane crash reported on I-26 in Asheville, officials confirm According to the Federal Aviation Administration, a single-engine Diamond DA-40 crashed Thursday around 8:15 p.m. on Interstate 26 near Asheville Regional Airport. The FAA says two people were on board… pic.twitter.com/mcwoU8rlZU
#planecrash UPDATE: police are turning around vehicles at the back of the cue behind the wrecked plane on #I26. This is for traffic too close to the wreck to take detours. Still no word on how many people were injured when the plane hit the interstate. #Asheville@WLOS_13pic.twitter.com/t9dsNa7POj
Nearly 30 people have been sent to hospitals following multiple anhydrous ammonia leaks at a cheese factory in Greeneville, Tennessee on Wednesday morning, according to officials.https://t.co/Grw7LuSeZR
U.S. CENTCOM Strikes Houthi Terrorist Missile Launchers
In the context of ongoing multi-national efforts to protect freedom of navigation and prevent attacks on U.S. and partner maritime traffic in the Red Sea, on Jan. 17 at approximately 11:59 p.m. (Sanaa time), U.S. Central… pic.twitter.com/MMCQbzr1f7
Conditions in Berrien County, MI remain hazardous due to lake effect snow, reduced visibility, and blowing snow. Here's a look at cameras on I-94 courtesy of @MDOT_Southwest. A Winter Weather Advisory is in effect until 11 AM EST Wednesday with additional accumulations up to 2". pic.twitter.com/obkkPQZXAQ
An investigation is underway in rural southwestern Virginia, where authorities found a woman dead inside a natural cave on Friday. There are hundreds of caves in that area. https://t.co/3DGqGRaquK
At least 6 IRGC's Fateh-110 missiles hit the Mossad base in Erbil, Iraq.
The United States funds Kurdish separatist groups in this region, which engage in sabotage, terrorism and espionage against Iran. pic.twitter.com/C7AInoIfQV
ALERT:#DPD is investigating a shooting in the 5000 block N Orleans Ct. Six victims located. Extent of injuries unknown at this time. Investigation is ongoing. Officers are working to develop suspect information. #Denverpic.twitter.com/xzYGU79nFT
The National Weather Service warns of a severe snowstorm in California's Sierra Nevada mountains, with up to 12 feet of snow forecasted over the weekend. pic.twitter.com/MnfAwGTn95
Some attendees of the Kansas City Chiefs playoff game in January suffered frostbite, with 12 people requiring amputation surgeries for fingers and toes, according to a Kansas City hospital.https://t.co/An0CnCVseF
Crowded public bus hijacked, taken on wild high-speed chase down Atlanta freeway; 1 killed: A passenger was killed by a gunshot wound after a suspect hijacked a transit bus in metro Atlanta and led authorities on a high-speed chase into a neighboring… https://t.co/WNlRstbaZ4pic.twitter.com/Sqgo198VBn
Individuals across Southern California were arrested as part of the investigation into the death of Matthew Perry, which was attributed to acute effects of ketamine. https://t.co/CcLGEJyrIv
Latalia Anjolie Margalli, 22, is now charged with 2nd degree murder and five counts of 2nd degree assault with a dangerous weapon in the weekend downtown Minneapolis car assault that left a teen dead, five injured. Charges indicate that Margalli started the fight with a male she… pic.twitter.com/0m7XSnGFkH
The US THAAD system is deployed near Nevatim air base in Israel. This site is managed by the US Army Missile Conmand 1st Space Brigade. It acts as an anti-ballistic missile base.
THAAD uses the AN/TPY-2 radar to track enemy ballistic missiles as they fly into space, the radar… pic.twitter.com/TwzbamqTGx
🚨🇮🇱#BREAKING | UPDATE SEVERAL US 🇺🇸THAAD MISSILE DEFENSE SYSTEMS HAVE BEEN SEEN IN ISRAEL ALONG WITH US TROOPS TO BOLSTER ISRAEL’S AIR DEFENSE IF IRAN🇮🇷RETALIATES⚠️⭕️ pic.twitter.com/qknfPgUXLr
🚨#WATCH: As a major fire breaks out at a recycling Lithium Battery plant triggering massive explosions leading to mandatory evacuations⁰⁰📌#Fredericktown | #Missouri
Watch as numerous fire departments rush to the scene of a major fire at a lithium battery recycling plant in… pic.twitter.com/rLZIV11zCy
🚨❄️I-90 GRIDLOCK: LAKE EFFECT SNOW FROM BUFFALO NEW YORK TO ASHTABULA OHIO HAS CLOSED ROADS INCLUDING I-90 WITH SNOWFALL RATES OF 2” HOUR. #NYWXpic.twitter.com/jVhqSc6zk6
🤡Atmospheric River collided with Bomb Cyclone to create Triple Bombogenesis. Can the climate crisis folks get any more dramatic? ABC News reported that a woman was killed on Tuesday when a tree fell into a home in Bellevue, Wash., while she was in the shower. Another woman was… pic.twitter.com/0YwXtG60we
Watched the NJ drones fly around the Hudson River, near the Freedom tower, and over the W hotel in Hoboken last night. They were circling for a good 20-30 minutes. Crazy they can fly so close to our most valuable assets with full impunity. pic.twitter.com/PKhl7Ip6ki
Last night, beginning at around 9:45 pm, I personally witnessed (and videoed) what appeared to be dozens of large drones in the sky above my residence in Davidsonville, Maryland (25 miles from our nation’s capital). I observed the activity for approximately 45 minutes.
A Learjet 55 Air Ambulance from Mexico crashed in Philadelphia shortly after takeoff. Waiting for Trump to blame Black people, women, Joe Biden, Barack Obama and DEI in 3,2,1... 😳👇 pic.twitter.com/2JviWNdelU
A drone footage of the #planecrash in #philadelphia. Sources talk about 6 dead: pilot, two doctors, nurse, patient, and family member. No clear news about casualties on the ground. pic.twitter.com/MUjBS2j0LR
🥞 PASS THE SYRUP: Have you ever seen ICE PANCAKES on Lake Michigan?! ❄️ Chicago's getting hit with heavy snow today – possibly the biggest storm of the winter so far! Up to an inch an hour is falling, with 3-6" expected. https://t.co/ownUHIVgyIpic.twitter.com/zO2mbnt2n3
Possible plane crash right outside my office today. Shook the whole building. Unfortunately I'm certain lives were lost here today. Thoughts and prayers to anyone who survived and the families of those who didn't.
BREAKING — PLANE CRASH IGNITES SAN DIEGO NEIGHBORHOOD
A small aircraft has crashed into a residential area in San Diego, setting roughly 15 homes ablaze and forcing evacuations across multiple blocks, according to local authorities.
ULTIMA HORA - AVIÓN SE ESTRELLA EN UN VECINDARIO DE SAN DIEGO, PROVOCANDO UN INCENDIO EN CASAS Y AUTOS ALEDAÑOS - Hasta el momento, las autoridades desconocen cuántas personas iban a bordo, pero la aeronave puede transportar entre seis y ocho pasajeros; hay 15 hogares afectados. pic.twitter.com/D6WN5rOJEv
NEW VIDEO: London, KY as the sun rises this morning - just a wasteland of rubble after a tornado roared through the Southeastern Kentucky community.#KYwxpic.twitter.com/7yz4OgfImQ
🚨 BREAKING: Intense police presence and possible detained suspect inside DC Capitol Jewish Museum, outside of which a fatal shooting of two individuals occurred.
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
As we’ve said before, vessel strikes on narco-terrorists will continue until their the poisoning of the American people stops.
Today, at the direction of President Trump, the Department of War carried out a lethal kinetic strike on a vessel operated by a Designated Terrorist… pic.twitter.com/gQF9LpSjqD
#WATCH!!!!! At least 3 people killed, 11 injured after the horrific plane crash near the Louisville airport, according to Kentucky Gov. Andy Beshear. 🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
BREAKING🚨: A UPS plane reportedly had 280,000 gallons, likely misstated and should be pounds, of fuel when it crashed near an airport in Kentucky, after departing from Louisville Muhammad Ali International Airport. There were 3 souls on board.
Románia is belépett abba az eljárásba, amelyet Ukrajna indított február 26-án Oroszország ellen a hágai Nemzetközi Bíróságon (ICJ), az 1948. évi ENSZ-egyezmény népirtással kapcsolatos rendelkezéseinek értelmezése és alkalmazása érdekében – közölte kedden a bukaresti külügyminisztérium (MAE).
A Nemzetközi Bíróság alapokmányának 63. cikke szerinti beavatkozási nyilatkozatot Románia hágai nagykövetsége nyújtotta be, az eljárásban pedig Bogdan Aurescu külügyminiszter fogja Romániát képviselni.
A MAE közleménye felidézte: Aurescu az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottságának tagja, a Bukaresti Egyetem jogi karának nemzetközi jogot oktató professzora, aki korábban is képviselte már Romániát az ICJ előtt a 2009-ben lezárult fekete-tengeri román–ukrán határvitában.
Románia azért lépett be az Ukrajna és Oroszország közötti eljárásba, mert meggyőződése, hogy a nemzetközi jognak és igazságszolgáltatásnak – kiemelten az ENSZ legfőbb igazságszolgáltatási szervének, a Nemzetközi Bíróságnak – alapvető szerepet kell játszania a béke fenntartásában és helyreállításában.
A MAE felidézte, hogy az ukrán külügyminiszter április 22-i bukaresti látogatása során arra kérte Aurescut, hogy Bukarest csatlakozzon az Ukrajna által Oroszország ellen kezdeményezett eljáráshoz.
Ukrajna február 26-án benyújtott kérelmében arra hivatkozott, hogy az Oroszországi Föderáció hamis vádak alapján katonai inváziót folytat Ukrajna ellen, amivel szerinte súlyosan és széles körűen megsérti az emberi jogokat és a nemzetközi humanitárius jogot.
Eddig Litvánia, Lettország, Új-Zéland, az Egyesült Királyság, Németország, az Egyesült Államok és Svédország jelezte, hogy beavatkozott az eljárásba – mutat rá a román külügyminisztérium.
A MAE háttérinformációi szerint, ha egy eljárásban értelmezési vita van a peres felek között egy olyan nemzetközi egyezményről, amelyben más országok is érintettek, az ICJ értesíti az adott egyezmény aláíróit, hogy beavatkozhatnak az eljárásba, és kifejthetik álláspontjukat a vitatott előírások értelmezéséről. Ezzel a lehetőséggel élt Románia, amely 1950-ben ratifikálta a népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló ENSZ-egyezményt.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Románia is belépett abba az eljárásba, amelyet Ukrajna indított február 26-án Oroszország ellen a hágai Nemzetközi Bíróságon (ICJ), az 1948. évi ENSZ-egyezmény népirtással kapcsolatos rendelkezéseinek értelmezése és alkalmazása érdekében – közölte... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1663146600 [modified] => 1663112352 ) [title] => Románia is belépett abba az eljárásba, amelyet Ukrajna indított Oroszország ellen a Nemzetközi Bíróságon [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=95610&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 95610 [uk] => 95653 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 95611 [image] => Array ( [id] => 95611 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/mae-romania-a-depus.jpg [original_lng] => 34673 [original_w] => 800 [original_h] => 533 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/mae-romania-a-depus-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/mae-romania-a-depus-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/mae-romania-a-depus-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/mae-romania-a-depus.jpg [width] => 800 [height] => 533 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/mae-romania-a-depus.jpg [width] => 800 [height] => 533 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/mae-romania-a-depus.jpg [width] => 800 [height] => 533 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/mae-romania-a-depus.jpg [width] => 800 [height] => 533 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1663146226:8 [_thumbnail_id] => 95611 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [views_count] => 2964 [translation_required_done] => 1 [_oembed_fc0a1b5a63e8e0cd959d9cf9ca769f38] => [_oembed_time_fc0a1b5a63e8e0cd959d9cf9ca769f38] => 1663135804 [_oembed_d78db7065cea079369f229f3de49859b] =>
There are around 90,000 refugees from Ukraine in Romania. UNHCR and partners support them in multiple ways.
2nd. Recruitment and use of children. ?? tried to use ?? children to unknowingly provide information about the location of strategically important objects through a mobile game. This is not just a dirty trick, it’s a war crime.#tribunal4russia 3/7 https://t.co/5e6CWFCfVA
🔶 Police began firing tear gas and beating Georgescu supporters as thousands gathered to protest the Central Electoral Bureau's (CEB) decision to disqualify Calin Georgescu from running for president.
Michael Gloss, 21, the son of a senior CIA official and an Iraq War veteran, suffered from mental illness. He died in April 2024 in eastern Ukraine, fighting with Moscow’s forces. https://t.co/DPuY1H7DVm
Szergej Vlagyimirovics Cserkaszov egy brazil állampolgár legendájával akart gyakornokként beépülni a törvényszékre.
A holland tikosszolgálat közölte, hogy leleplezte az orosz katonai hírszerzés egyik ügynökét, aki hamis személyazonosságot használva próbált beépülni az ukrajnai háborús bűncselekményeket vizsgáló Nemzetközi Törvényszékre (ICC). Szergej Vlagyimirovics Cserkaszov egy hosszú éveket felölelő legendával áprilisban brazil állampolgárként próbált meg bejutni Hollandiába, hogy a hágai székhelyű Nemzetközi Törvényszéken gyakornokoskodjon – mondta a hivatal vezetője a Reutersnek.
„Ez egy hosszú távú, több éves előkészítéssel zajló GRU-művelet volt, amely sok időbe, energiába és pénzbe került” – mondta a holland hírszerzés vezetője, Erik Akerboom.
A holland Általános Hírszerző és Biztonsági Szolgálat (AIVD) közleményben tudatta, hogy a Viktor Muller Ferreira fedőnevet viselő férfit egy holland repülőtéren fogták el, majd nemkívánatos külföldinek nyilvánították, és a következő, Brazíliába induló járattal visszaküldték, ahol bírósági eljárás vár rá – tették hozzá.
„Ez világosan megmutatja, hogy mire készülnek az oroszok – megpróbálnak illegális hozzáférést szerezni az ICC-n belüli információkhoz. Ezt magas szintű fenyegetésnek minősítjük” – jelentette ki Akerboom, majd közölte, hogy az ICC egyébként felvette Cserkaszovot gyakornoknak.
Sonia Robla, az ICC szóvivője elmondta, hogy a bíróság hálás a holland hatóságoknak az akcióért és a biztonsági kockázatok leleplezéséért. „Az ICC nagyon komolyan veszi ezeket a fenyegetéseket, és továbbra is együttműködik Hollandiával” – mondta.
Egyelőre sem az orosz, sem a brazil hatóságok nem kommentálták a történteket.
Hysni Gucatit és Nasim Haradinajt, a hajdani Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) egykori katonáit, az UCK veteránjait tömörítő szövetség vezetőit négy és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte szerdán első fokon az 1998–1999-es szerb–koszovói konfliktus idején elkövetett feltételezett háborús bűnöket vizsgáló koszovói különleges bíróság.
A bíróság létrehozásáról szóló törvényt nemzetközi nyomásra 2014-ben fogadta el a koszovói parlament, és 2015-ben kezdte meg munkáját, a szerdai a testület első ítélete. A bíróság székhelye éppen azért Hága, mert a nemzetközi közösség attól tartott, Koszovóban könnyebben megfélemlíthetik a tanúkat, akik együttműködnének a testülettel.
Hysni Gucatit és Nasim Haradinajt nem háborús bűnökért ítélték el, hanem azért, mert 2020-ban olyan bírósági dokumentumokat szolgáltattak ki a koszovói sajtónak, amelyek védett tanúk adatait tartalmazták.
A tanúk életének veszélybe sodrásával bűncselekményt követtek el – mondta ki a bíróság. Emellett bizonyítást nyert, hogy a két férfi megfélemlítette azokat, akik együttműködtek a bírósággal.
A két egykori koszovói katonát 2020 szeptemberében fogták el, azóta előzetes letartóztatásban voltak. Az azóta eltelt időt levonják az ítéletben szereplő négy és fél éves időtartamból. Emellett százeurónyi büntetés kifizetésére kötelezték őket.
Hysni Gucati és Nasim Haradinaj is ártatlannak vallotta magát.
A háborús bűnöket vizsgáló különleges bíróság és az ügyészség feladata az 1998–1999-es koszovói konfliktus idején gerillaakcióiról elhíresült UCK által elkövetett – feltételezett – háborús bűnök vizsgálata. Az UCK tettei máig vitatottak. Még azzal is vádolták, hogy szervkereskedelmi hálózatot működtetett, és fogságba ejtett vagy elrabolt szerb és albán nemzetiségű személyeket csonkítottak, illetve gyilkoltak meg.
A szervkereskedelmi üggyel kapcsolatban Hashim Thaci későbbi koszovói államfő neve is felmerült. Míg a szerbek szemében az UCK egykori vezetői és tagjai mind háborús bűnösök, a koszovóiak többsége hősként tekint a szerbek elleni harcok vezetőire. Az UCK egykori katonái között több máig aktív politikus is található. Hashim Thaci államfőként, Ramush Haradinaj pedig kormányfőként akkor mondott le hivataláról, amikor a különleges bíróság beidézte.