Egy ritka, de halálos szúnyogok által terjesztett vírus miatt közel egy tucat amerikai város éjszakára lezárja a közparkokat, és korlátozza a szabadtéri tevékenységeket a szúnyogok legaktívabb időszakában.
Massachusetts államban tíz települést minősítettek a keleti lóagyvelő-gyulladás (EEE) miatt magas kockázatúnak, amely a fertőzött szúnyog csípése révén terjed, közölték a hatóságok. A Betegség-ellenőrzési és Megelőzési Központok szerint jelenleg nem áll rendelkezésre vakcina vagy gyógyszer a „Triple E” néven is ismert betegség kezelésére – írta meg a BBC.
A közösségeket figyelmeztették, miután a térségben több EEE-s szúnyogot találtak, és 2020 óta ez volt az első olyan eset, hogy ember fertőződött meg az államban ezzel a vírussal. A közegészségügyi tisztviselők szerint a betegséget a massachusettsi Plymouthban diagnosztizálták egy lónál, amely miatt a város EEE-kockázati szintje megemelkedett. Egy 80-as éveiben járó férfi volt az első, aki megfertőződött, és augusztus 16-án diagnosztizálták nála a betegséget.
A massachusettsi közegészségügyi hivatal (CDC) szerint az emberek 33-70 százaléka hal meg a betegségben, ha megfertőződik, és a legtöbb haláleset a tünetek megjelenése után kettő-tíz nappal következik be. A vírus tünetei közé tartozik a hasmenés, láz, fejfájás, görcsrohamok és a hányás − közölte a CDC.
„Az EEE ritka, de súlyos betegség, és közegészségügyi aggodalomra ad okot” − nyilatkozta Robbie Goldstein massachusettsi közegészségügyi biztos. „Szeretnénk emlékeztetni a lakosokat arra, hogy védekezniük kell a szúnyogcsípés ellen, különösen az állam azon területein, ahol EEE-aktivitást tapasztalunk.”
A terjedés megfékezése érdekében a hatóságok légi permetezést hajtanak végre az Anvil 10+10 nevű rovarirtó szerrel. Az állami egészségügyi tisztviselők arra is felhívják az emberek figyelmét, hogy szeptember végéig kerüljék a szabadtéri tevékenységeket az esti órákban.
Massachusettsben nem ez az első járványkitörés − 2019-ben és 2020-ban 17 EEE-megbetegedést és hét halálesetet jelentettek. A betegség nagyon ritka, a CDC szerint évente mindössze 11 esetet jelentenek az Egyesült Államokban.
Állami egészségügyi tisztviselők arra figyelmeztetnek, hogy az EEE mellett Massachusettsben mintegy nyolc településen a nyugat-nílusi vírust hordozó szúnyogok miatt is magas kockázatúnak számítanak. Több mint 30 államból jelentettek nyugat-nílusi eseteket, és a vírussal fertőzöttek között van Anthony Fauci, a Nemzeti Allergia- és Fertőző Betegségek Intézetének korábbi igazgatója is. Otthon lábadozik, miután hat napig kórházban volt.
A Somerset, Kentucky man -- Jesse Kipf -- was sentenced to 81 months in prison for illegally accessing the Hawaii Death Registry System to fake his own death to avoid paying child support. pic.twitter.com/JPblsYAr3x
✋️ Who here thinks we should send the National Guard to Aurora Colorado to deal with these armed gangs of undocumented Venezuelan? This is domestic terrorism and FBI presence is needed. 👀😳 pic.twitter.com/vjvzoSCCC5
Your votes matter this November. An armed Venezuelan gang has taken control of an apartment complex as well as other parts of town in Aurora Colorado. Is this what you want? I never thought I'd live to see the day something like this happens in the U.S. straight out of a movie https://t.co/Zru9WhMCA5
Colorado Gov. Jared Polis says the viral videos of armed Venezuelan gangs taking over apartment buildings is just a figment of the "imagination" of local leaders. Fmr apartment resident Cindy Romero absolutely DESTROYS Polis:
Latalia Anjolie Margalli, 22, is now charged with 2nd degree murder and five counts of 2nd degree assault with a dangerous weapon in the weekend downtown Minneapolis car assault that left a teen dead, five injured. Charges indicate that Margalli started the fight with a male she… pic.twitter.com/0m7XSnGFkH
The US THAAD system is deployed near Nevatim air base in Israel. This site is managed by the US Army Missile Conmand 1st Space Brigade. It acts as an anti-ballistic missile base.
THAAD uses the AN/TPY-2 radar to track enemy ballistic missiles as they fly into space, the radar… pic.twitter.com/TwzbamqTGx
🚨🇮🇱#BREAKING | UPDATE SEVERAL US 🇺🇸THAAD MISSILE DEFENSE SYSTEMS HAVE BEEN SEEN IN ISRAEL ALONG WITH US TROOPS TO BOLSTER ISRAEL’S AIR DEFENSE IF IRAN🇮🇷RETALIATES⚠️⭕️ pic.twitter.com/qknfPgUXLr
🚨#WATCH: As a major fire breaks out at a recycling Lithium Battery plant triggering massive explosions leading to mandatory evacuations⁰⁰📌#Fredericktown | #Missouri
Watch as numerous fire departments rush to the scene of a major fire at a lithium battery recycling plant in… pic.twitter.com/rLZIV11zCy
🤡Atmospheric River collided with Bomb Cyclone to create Triple Bombogenesis. Can the climate crisis folks get any more dramatic? ABC News reported that a woman was killed on Tuesday when a tree fell into a home in Bellevue, Wash., while she was in the shower. Another woman was… pic.twitter.com/0YwXtG60we
🚨❄️I-90 GRIDLOCK: LAKE EFFECT SNOW FROM BUFFALO NEW YORK TO ASHTABULA OHIO HAS CLOSED ROADS INCLUDING I-90 WITH SNOWFALL RATES OF 2” HOUR. #NYWXpic.twitter.com/jVhqSc6zk6
Sgt. Bryan Washko said the suspect crashed through the front doors of the JC Penney and drove through the mall running over multiple people. @6NewsCTX https://t.co/x51SpvFrGP
The driver of the Tesla Cybertruck that exploded on New Year's Day outside the Trump International Las Vegas Hotel "used ChatGPT to plan out his attack," according to authorities. https://t.co/c6r7MeVAeWpic.twitter.com/9hsnn2N364
BREAKING — PLANE CRASH IGNITES SAN DIEGO NEIGHBORHOOD
A small aircraft has crashed into a residential area in San Diego, setting roughly 15 homes ablaze and forcing evacuations across multiple blocks, according to local authorities.
ULTIMA HORA - AVIÓN SE ESTRELLA EN UN VECINDARIO DE SAN DIEGO, PROVOCANDO UN INCENDIO EN CASAS Y AUTOS ALEDAÑOS - Hasta el momento, las autoridades desconocen cuántas personas iban a bordo, pero la aeronave puede transportar entre seis y ocho pasajeros; hay 15 hogares afectados. pic.twitter.com/D6WN5rOJEv
⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of the discovery of human remains.
Suspected human bones, including part of a skull, were found in a traveler's luggage at a Florida airport. The passenger told authorities they used the remains for "rituals."
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
As we’ve said before, vessel strikes on narco-terrorists will continue until their the poisoning of the American people stops.
Today, at the direction of President Trump, the Department of War carried out a lethal kinetic strike on a vessel operated by a Designated Terrorist… pic.twitter.com/gQF9LpSjqD
#WATCH!!!!! At least 3 people killed, 11 injured after the horrific plane crash near the Louisville airport, according to Kentucky Gov. Andy Beshear. 🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
BREAKING🚨: A UPS plane reportedly had 280,000 gallons, likely misstated and should be pounds, of fuel when it crashed near an airport in Kentucky, after departing from Louisville Muhammad Ali International Airport. There were 3 souls on board.