A rendőrség Dnyipóban leleplezte a katonaorvosi bizottságok tagjainak egy csoportját, akik szerzett immunhiány-fertőzésről (HIV) állítottak ki hamis diagnózist hadköteleseknek kenőpénzért, hogy töröljék őket a katonai nyilvántartásból – számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál a Nemzeti Rendőrségre hivatkozva.
A jelentés szerint az egyik dnyiprói kerületi TCK és a város más egészségügyi intézményeinek katonaorvosi bizottságainak a tisztviselőit és orvosait azon buktak le, hogy meghamisították a HIV-vérvizsgálatok eredményeit. Így hamis adatok kerültek be az egészségügyi dokumentumokba és a társadalmilag jelentős betegségek nyomon követése információs rendszerbe. Az ilyen csalások lehetővé tették, hogy a „beteg” férfiak kikerüljenek a katonai nyilvántartásból, és akadály nélkül elhagyják Ukrajnát. A hadkötelesek fejenként 10 000 dollárt fizettek a szolgáltatásokért.
A rendőrök 19 házkutatást tartottak a gyanúsítottak lakóhelyén, valamint irodáiban és autóiban. Az illegális tevékenységben való részvételt alátámasztó berendezéseket, orvosi dokumentumokat és egyéb bizonyítékokat foglaltak le.
Az elkövetőket 10 évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti, bizonyos tisztségek betöltésére vagy bizonyos tevékenységek végzésétől történő, három évig terjedő eltiltással és vagyonelkobzással.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) kezdeményezésére az év eleje óta több mint 4000 fogyatékossággal kapcsolatos hamis orvosi döntést hatálytalanítottak – jelentette ki kedden Vaszil Maljuk, az SZBU vezetője, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Maljuk elmondta, hogy 2024-ben az SZBU nyomozati anyagai szerint az egészségügyi és szociális szakértői bizottságok (MSZEK) 64 tisztviselőjét gyanúsították meg bűncselekmények elkövetésével. További kilenc embert már elítéltek. Szintén a szakszolgálat kezdeményezésére 4106 fogyatékosságra vonatkozó, fiktív dokumentumok alapján készült orvosi döntést töröltek.
A titkosszolgálati vezető arról biztosított, hogy az SZBU aktívan vizsgálja az MSZEK rendszerrel kapcsolatos visszaélések tényeit, amelyek nagyon negatív hatással vannak a mozgósítási folyamatra. „Már megvannak az eredmények, és a jövőben a lehető legszigorúbban küzdünk az ilyen szégyenletes jelenségek ellen” – hangsúlyozta Vaszil Maljuk.
After being paraded and humiliated on propaganda TV, the #Belarus regime announced that German citizen Rico Krieger requested a pardon from the dictator. For this criminal regime, human lives have no value unless they can be used as pawns and currency in its manipulative games. pic.twitter.com/K0x2TUKD5R
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) July 30, 2024
A Kijevi Városi Katonai Adminisztráció tisztviselője, aki maga is katonatiszt, pénzért szervezte hadköteles férfiak szöktetését Ukrajnából, a hatóságok őrizetbe vették – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál az Állami Nyomozó Iroda (DBR) sajtószolgálatára hivatkozva.
A hatósági közlemény szerint a Kijevi Városi Katonai Adminisztráció tisztviselője, aki egyben az ukrán fegyveres erők szárazföldi erői törzsének egyik osztályát is vezeti, hadköteles korú férfiak illegális külföldre juttatását szervezte. A nyomozás adata szerint a katonatiszt „szolgáltatása” 10 000 dollárba került. A kérelmezőknek ezért a pénzért fiktív iratokat állíttatott ki a katonai szolgálatra való alkalmatlanságról. A nyomozók több hamis okirat kiállításának esetét rögzítették. A DBR munkatársai akkor vették őrizetbe a korrupt tisztviselőt, amikor három személynek Ukrajna elhagyására feljogosító okmányokat adott át, amiért 30 ezer dollárt kapott.
A nyomozó hatóság házkutatást tartott a hivatalnok lakóhelyén, a megyei területi toborzóközpontban és a Kijevi Városi Katonai Adminisztráció épületében. Több mint 48 ezer dollárt és 5 ezer eurót találtak nála.
A bűncselekmény előzetes jogi minősítése a büntetőtörvénykönyv 332. cikkelyének 3. része alapján az ukrán államhatáron át történő illegális személyszállítás (embercsempészés). A korrupt hivatalnokot akár 9 év börtönbüntetésre is ítélhetik.