Két halálos vízi baleset történt egyetlen nap alatt Harkiv megyében. Az egyik áldozat egy 19 éves fiatal, a másik egy 64 éves férfi volt – közölte a Harkiv megyei rendőrség.
Az első tragédia a Bezljugyivka település strandján történt, ahol a fiatal barátaival pihent. Fürdőzés közben, néhány méterre a parttól váratlanul elmerült a vízben. Társai megpróbálták kimenteni, majd segítséget hívtak, de a búvárok már csak a holttestét tudták kiemelni.
Ugyanezen a napon Harkiv egyik központi strandján egy 1961-ben született férfi tűnt el, miután egy családi rendezvény során bement a tóba. Később őt is holtan találták meg a vízben.
Mindkét ügyben nyomozás indult a tragédiák körülményeinek tisztázására. A hatóságok előzetesen balesetként kezelik az eseteket.
[type] => post
[excerpt] => Két halálos vízi baleset történt egyetlen nap alatt Harkiv megyében. Az egyik áldozat egy 19 éves fiatal, a másik egy 64 éves férfi volt – közölte a Harkiv megyei rendőrség.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1783018080
[modified] => 1783000430
)
[title] => Két tragédia egy nap alatt: ketten fulladtak vízbe Harkiv megyében
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=249533&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 249533
[uk] => 249361
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 249362
[image] => Array
(
[id] => 249362
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/2026-07-01-144108-2.webp
[original_lng] => 69084
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/2026-07-01-144108-2-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/2026-07-01-144108-2-300x169.webp
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/2026-07-01-144108-2-768x432.webp
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/2026-07-01-144108-2-1024x576.webp
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/2026-07-01-144108-2.webp
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/2026-07-01-144108-2.webp
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/2026-07-01-144108-2.webp
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1782989634:5
[_thumbnail_id] => 249362
[_edit_last] => 5
[views_count] => 548
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_23e335aa8b6890c399e9107abf3c793e] =>
Harkivban egy férfi mozgósítási intézkedés közben késsel támadt a területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) katonáira, egy egyenruhás életét vesztette – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál a Harkiv megyei TCK Facebook-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint a katonák harkivi hadköteleseknek kézbesítettek behívókat. A rangidős katona bemutatkozott az egyik állampolgárnak, aki minden figyelmeztetés nélkül kést rántott és a katonákra rontott. Két katona megsérült. Az egyiküket megműtötték – jelenleg kórházban van. A másik életét nem tudták megmenteni, a több késszúrás következtében meghalt.
A támadó az incidens után elmenekült. A rendőrség jelenleg keresi. „A hatósági szervek intézkedéseket tesznek a támadó hollétének megállapítása és a hatályos jogszabályoknak megfelelően történő bíróság elé állítása érdekében” – áll a közleményben.
WE ARE UNDER ATTACK IN THE UK! Burnley, Brierfield yesterday. Unprovoked attack by a 30 year old migrant on a 17 year old girl. She is currently fighting for her life! The government is aiding and abetting these monsters, we have been totally betrayed.
Dróntámadást indított az orosz hadsereg, az ukrán városokat és falvakat is elért a drónzápor. Harkov régió egyik városában egy civil is meghalt a támadásokban.
Oroszország támadást indított a harkovi régió ellen. A dróncsapás következtében Balaklejában egy 56 éves nő meghalt, egy 21 éves lány sokkot kapott.
A portál arról számolt be, hogy az orosz támadások következtében négy magánlakóház, egy üzlet és egy gazdasági épület dőlt romba. A drónok becsapódási pontjain tűz ütött ki. A harkovi régió folyamatosan intenzív támadások célpontja, alig egy héttel ezelőtt szintén Balakleja városban több lakóház is megrongálódott és gyerekek is megsérültek az orosz csapásokban. Autók, gazdasági épületek és egy garázs is kigyulladt.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) katonai elhárítása Harkiv megyében őrizetbe vett egy 16 éves diákot, akit az orosz különleges szolgálatok szerveztek be, és aki az ellenséges támadások koordinálásában vett részt a Csuhuji és Lozovai járások területén.
Az SZBU sajtószolgálatának tájékoztatása szerint a fiatal azután került az orosz titkosszolgálatok látókörébe, hogy közösségi oldalakon könnyű pénzkereseti lehetőségeket keresett. Egy Telegram-csoportban gyors pénzkeresetet ajánlottak neki rakéta-, bombázó- és dróntámadások célpontjainak felderítéséért cserébe.
A nyomozás szerint a beszervezést követően a fiú feladata az volt, hogy légvédelmi rakétarendszereket és radarállomásokat kutasson fel, amelyek ellen az orosz erők újabb légi csapásokat készítettek elő.
A közlemény szerint a gyanúsított saját robogójával járta a környéket, hogy fényképeket és videókat készítsen, majd a Google Térképen megjelölje az ukrán légvédelem állásait. Amikor nem tudott felvételeket készíteni a lehetséges célpontokról, hangüzenetekben részletesen leírta az orosz kapcsolattartójának a helyszíneket és azok koordinátáit.
Az SZBU szerint a kommunikáció titkosított módon zajlott: a fiú és az orosz összekötő előre egyeztetett kódszavakat használt beszélgetéseik során.
A hatóságok információi alapján a következő feladata az lett volna, hogy egy álcázott, távolról elérhető telefonkamerát helyezzen el egy fő közlekedési útvonal mellett. Az orosz fél így próbálta volna nyomon követni az ukrán páncélos oszlopok mozgását és hozzávetőleges létszámát a front irányába.
Az ukrán biztonsági szolgálat munkatársai időben feltárták a tervet, dokumentálták a fiatalkorú kapcsolatát az orosz irányítókkal, és még azelőtt megakadályozták az akció végrehajtását, hogy az ukrán haditechnika fényképezését befejezhette volna.
Az őrizetbe vétel során a nyomozók lefoglalták a fiú okostelefonját, amelyen bizonyítékokat találtak az ellenséggel való együttműködésre. A gyanúsított jelenleg előzetes letartóztatásban van, óvadék lehetősége nélkül. Az ügyben akár életfogytiglani szabadságvesztés és vagyonelkobzás is kiszabható.
[type] => post
[excerpt] => Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) katonai elhárítása Harkiv megyében őrizetbe vett egy 16 éves diákot, akit az orosz különleges szolgálatok szerveztek be, és aki az ellenséges támadások koordinálásában vett részt a Csuhuji és Lozovai járások te...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1780144020
[modified] => 1780099614
)
[title] => Az Ukrán Biztonsági Szolgálat őrizetbe vett egy fiatalt, aki orosz csapásokat segített Harkiv megyében
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=245757&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 245757
[uk] => 245571
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 245572
[image] => Array
(
[id] => 245572
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/237559-1-large.jpg
[original_lng] => 177920
[original_w] => 1140
[original_h] => 760
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/237559-1-large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/237559-1-large-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/237559-1-large-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/237559-1-large-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/237559-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 760
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/237559-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 760
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/237559-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 760
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1780088855:5
[_thumbnail_id] => 245572
[_edit_last] => 5
[views_count] => 635
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 919443554002
[_oembed_23e335aa8b6890c399e9107abf3c793e] =>
Az ukrán erők visszaszerezték az ellenőrzést Odradne falu és környéke felett a kelet-ukrajnai Harkiv megyében – számolt be az ukrán szárazföldi erők 129. különálló gépesített dandárja pénteken a Facebookon, videófelvételt is közzétéve a harci műveletekről.
Az ukrán vezérkar megerősítette, hogy csütörtökön és péntekre virradó éjjel az ukrán erők csapást mértek az oroszországi rjazanyi olajfinomítóra és több más fontos oroszországi létesítményre is, valamint eltaláltak egy kis rakétahajót és egy aknamentesítő hajót az orosz hadsereg kaszpijszki bázispontján, az Oroszországhoz tartozó Dagesztánban.
A rjazanyi üzem a vezérkar közlése szerint Oroszország egyik legnagyobb kőolaj-finomító vállalata, amely évente mintegy 17 millió tonna kőolaj feldolgozására képes. A gyár által előállított benzin, dízel és kerozin az orosz megszálló erők ellátását is szolgálja – emelték ki.
Oleh Kiper, a dél-ukrajnai Odessza megye kormányzója a Telegramon arról tájékoztatott, hogy tízen sérültek meg a régiót ért éjszakai és hajnali orosz támadásokban, két ember súlyos állapotban van.
Herszon városvezetése közölte, hogy reggel az orosz erők megtámadták azokat az önkénteseket, akik ebédet szállítottak egy humanitárius segélyosztó pontra. Ketten sérültek meg, egyiküknek amputálni kellett a lábát. Ugyancsak Herszon városában az orosz erők reggel drónnal csapást mértek egy civil autóra, amelynek következtében négy ember sérült meg a megyei ügyészi hivatal tájékoztatása szerint.
Ivan Fedorov, a délkeleti Zaporizzsja megye kormányzója arról adott hírt, hogy Zaporizzsja városában az orosz erők egy ipari infrastrukturális létesítményt támadtak meg, amelyben egy üzemanyagtartály is megrongálódott. A támadásban egy ember meghalt, három megsebesült.
Az ukrán vasúttársaság reggeli közlése szerint az orosz csapatok drónnal csapást mértek egy elővárosi vonatra Zaporizzsja megye területén, aminek következtében két utas repeszsérüléseket szenvedett.
Oleh Szinyehubov, Harkiv megye kormányzója közölte, hogy az elmúlt nap során Oroszország Harkiv városát és a megye öt települését támadta, aminek következtében 39 ember megsérült, közülük kilenc gyermek.
Az ukrán hatóságok őrizetbe vettek egy harkivi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy orosz légicsapást készített elő Andrij Bileckij tábornok, a 3. hadsereghadtest parancsnoka ellen – számolt be az LB.ua hírportál az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint az ügynök célzott rakéta- és bombatámadást készített elő az ukrán tábornok harci övezetben lévő tartózkodási helye ellen. A légicsapás megszervezéséhez az orosz különleges erők egy másik, Harkiv megyében működő dandárból toboroztak egy drón-kezelőt. A nyomozás megállapította, hogy az érintett személy információkat próbált szerezni az ukrán fegyveres erők tábornokának az egysége állásába érkezésének idejéről és helyéről. Az ügynök a hivatalos hírszerzési információkhoz való hozzáférését használta fel, és titokban minősített információkat is megpróbált kérni kollégáitól.
Az ügynöknek azt is meg kellett volna adnia a megszállóknak, hogy hol található Bileckij dandárjának a törzse és kiképzőközpontja, amely ellen az ellenség külön támadást készített. Az SZBU tisztjei megelőzésre dolgoztak, és kémkedési tevékenységének kezdeti szakaszában leleplezték az orosz „vakondot”. Ezt követően fokozatosan dokumentálták a rasisztákkal való kapcsolatait, és biztosították az illetékes védelmi erők helyszíneit.
A különleges művelet utolsó szakaszában az ügynököt a helyőrség területén őrizetbe vették. Elkobozták tőle az okostelefonját, amellyel a megszállókkal kommunikált. A férfit az oroszok a volt feleségén keresztül szervezték be, aki az ideiglenesen megszállt Zaporizzsja megyében él és az Oroszországi Föderációnak dolgozik. Hogy leplezze az ellenséggel való kapcsolatát, az ügynök rendszeresen törölt üzeneteket a levelezéséből. A férfi őrizetben van. Életfogytiglani börtönbüntetésre számíthat vagyonelkobzással.
Az orosz csapatok drónnal mértek csapást a Harkiv megyei Csuhujiv városára, a támadásban öt ember sérült meg, köztük egy 7 éves kislány – közölte Oleh Szinyehubov, a régió kormányzója kedden a Telegramon.
Az ukrán légierő jelentése szerint Oroszország az éjjel 136 drónnal támadta Ukrajnát, a légvédelem ebből 127-et semlegesített. Öt támadó drón becsapódását rögzítették három helyszínen, valamint roncsok lezuhanását három helyen.
Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka a Facebookon arról számolt be, hogy februárban Kijevben és környékén az orosz Sahíd drónok több mint 70 százalékát elfogó drónokkal semmisítették meg. „A kulcsszerep ezen a téren az elfogó drónokra hárul” – emelte ki. Szavai szerint a nehéz időjárási körülmények és az eszközök hiánya ellenére a légvédelem hatékonysága megőrizhető volt.
„Az elmúlt hónapban elfogó drónjaink mintegy 6300 repülést hajtottak végre, és több mint 1500 különböző típusú orosz drónt semmisítettek meg” – tájékoztatott a főparancsnok. Hozzátette, hogy a drónok elleni védekezés megerősítésére irányuló projektek megvalósítása „folyamatos ellenőrzés alatt áll”.
Hrihorij Sapoval, az ukrán keleti erők szóvivője közölte, hogy nem felel meg a valóságnak az az orosz állítás, amely szerint Donyeck megyében az orosz csapatok elfoglalták volna Fedorivkát és Riznikivkát. Hangsúlyozta, hogy a két település változatlanul ukrán ellenőrzés alatt van.
Makszim Kravcsuk ezredes, az ukrán hadsereg támogató erőinek szóvivője az Ukrinform állami hírügynökséggel közölte, hogy februárban csaknem 400 esetet jegyeztek fel, amikor az oroszok különleges, irritáló hatású vegyi anyagokkal felszerelt lőszereket alkalmaztak. Kifejtette, hogy „az ellenség a hagyományos tűzerőeszközök mellett különleges, irritáló vegyi anyagokkal felszerelt lőszereket használt, például K-51 és RG-VO típusú gázgránátokat CS és CN vegyi anyagokkal”.
„A CS és CN vegyi anyagokat egyes államokban a rendvédelmi szervek hivatalosan csak békeidőben, rendőrségi célokra, például tömeges zavargások csillapítására használják, szigorú szabályok és korlátozások betartása mellett. Ezek az anyagok nem tartoznak a halálos harci méreganyagok közé, és nem céljuk halál okozása. Erős irritációt okoznak a szem és a légutak nyálkahártyáján, könnyezést, köhögést, fulladást, dezorientációt, valamint átmeneti harcképtelenséget idézve elő. Bizonyos esetekben a katonák által leírt tünetek részben megegyezhetnek más vegyi irritánsok, például zavargások elleni eszközök vagy ismeretlen összetételű keverékek hatásaival. A vegyi fegyverek tilalmáról szóló egyezmény tiltja az ilyen anyagok háborús célú alkalmazását” – mutatott rá az ezredes.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Az orosz csapatok drónnal mértek csapást a Harkiv megyei Csuhujiv városára, a támadásban öt ember sérült meg, köztük egy 7 éves kislány – közölte Oleh Szinyehubov, a régió kormányzója kedden a Telegramon.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1772613060
[modified] => 1772565448
)
[title] => Orosz csapás érte a Harkiv megyei Csuhujivet, többen megsérültek, köztük egy gyerek
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=236119&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 236119
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 236120
[image] => Array
(
[id] => 236120
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/harkiv.jpg
[original_lng] => 526493
[original_w] => 1400
[original_h] => 875
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/harkiv-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/harkiv-300x188.jpg
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/harkiv-768x480.jpg
[width] => 768
[height] => 480
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/harkiv-1024x640.jpg
[width] => 1024
[height] => 640
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/harkiv.jpg
[width] => 1400
[height] => 875
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/harkiv.jpg
[width] => 1400
[height] => 875
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/harkiv.jpg
[width] => 1400
[height] => 875
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1772558249:12
[_thumbnail_id] => 236120
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 863
[_oembed_7864a60f0a18d8c2db844d262859321f] =>
Children killed and wounded, homes destroyed: occupiers attacked Odesa, Kharkiv, and Dnipropetrovsk regions at night.
In Odesa, a "shahid" hit a residential building. At least one person was killed and two were wounded.
Az orosz csapatok február 9-én éjszaka drónokkal támadták Bohoduhiv városát Harkiv megyében. A támadás következtében egy nő és egy gyermek meghalt, további három ember megsebesült – közölte a DSZNSZ.
Ma éjszaka az ellenség csapásmérő drónokkal támadta a Bohoduhiv város magánszektorát. Az egyik találat egy családi házra esett, amely teljesen megsemmisült. A keletkezett tűz 50 négyzetméteren terjedt, amelyet sikeresen eloltottunk
– áll a közleményben.
A romok eltakarítása során a mentők két áldozat, egy nő és egy 10 éves fiú holttestét találták meg. További három személy megsérült.
[type] => post
[excerpt] => Az orosz csapatok február 9-én éjszaka drónokkal támadták Bohoduhiv városát Harkiv megyében. A támadás következtében egy nő és egy gyermek meghalt, további három ember megsebesült – közölte a DSZNSZ.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1770654840
[modified] => 1770651369
)
[title] => Orosz támadás érte Harkiv megyét éjszaka: egy nő és gyermeke életét vesztette
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=233849&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 233849
[uk] => 233778
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 233832
[image] => Array
(
[id] => 233832
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/bog1.jpg
[original_lng] => 141575
[original_w] => 800
[original_h] => 600
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/bog1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/bog1-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/bog1-768x576.jpg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/bog1.jpg
[width] => 800
[height] => 600
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/bog1.jpg
[width] => 800
[height] => 600
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/bog1.jpg
[width] => 800
[height] => 600
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/bog1.jpg
[width] => 800
[height] => 600
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1770644175:5
[_thumbnail_id] => 233832
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1034
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 685986992001
[_oembed_d22b42b438d2185a357e7bab7fc16a95] =>
Record-breaking snowfall has buried parts of northern Japan, prompting the deployment of troops and hundreds of snow ploughs as the death toll from winter storms rises to 30. Authorities warn conditions could also impact a national election this weekend. #Japan#Snowstorm#ExtremeWeather#Climate#Asia
😨Fireworks on Lunar New Year's Eve cause disaster!
Villagers in mainland China carelessly set off fireworks, igniting a fireworks shop and killing 8; the entire explosion was captured on video. pic.twitter.com/nwfddklt9N
The avalanche happened at an altitude of around 7,874 feet on the slopes of the 8,757-foot Hohe Ferse (also known as Monte Tallone Grande) near the town of Ratschings, close to the border with Austria. https://t.co/icxevZhrZs
Február 9-én éjszaka az orosz erők dróntámadást hajtottak végre az ukrajnai Harkiv megye Bohoduhiv városa ellen – közölte Ukrajna Állami Katasztrófavédelmi Szolgálata. A mentők tájékoztatása szerint egy orosz drón megsemmisített egy lakóházat Bohoduhivban. A csapás a város egy magánlakóövezetében történt, ahol nem voltak katonai létesítmények – írta cikében az RBC-Ukraine.
Az orosz pilóta nélküli légi eszköz közvetlenül csapódott bele egy lakóházba. Az Állami Katasztrófavédelmi Szolgálat mentőegységei perceken belül a helyszínre érkeztek, ám a pusztítás mértéke katasztrofális volt.
Children killed and wounded, homes destroyed: occupiers attacked Odesa, Kharkiv, and Dnipropetrovsk regions at night.
In Odesa, a "shahid" hit a residential building. At least one person was killed and two were wounded.
A kiérkezéskor nyilvánvalóvá vált, hogy a ház teljesen összeomlott, maga alá temetve az abban békésen alvó lakókat. A tragédia helyszínén tűz ütött ki, amely mintegy 50 négyzetméteres területet érintett. A romok eltakarítása során a mentők két áldozat holttestét találták meg – egy 10 éves fiúét, valamint édesanyjáét, aki otthon tartózkodott gyermekével. Három eltérő súlyosságú sérülést szenvedett személyről érkezett további jelentés, akik megkapták a szükséges orvosi ellátást.
A katasztrófavédelmi szolgálatok és a rendfenntartó erők továbbra is a helyszínen dolgoznak.
Ez egy újabb háborús bűn, amelyért elkerülhetetlenül felelni kell. Az ellenség ott csap le, ahol az emberek a legvédtelenebbek – az otthonaikban – kommentálták a rendvédelmi szervek képviselői.
Az ukránok szerint az oroszok szándékosan lakóövezeteket vesznek célba.
A Harkiv megyei Bohoduhivi járás rendszeresen szenved el ellenséges támadásokat. Az orosz hadsereg aktívan alkalmaz csapásmérő drónokat manőverezőképességük és alacsony repülési magasságuk miatt, ami különösen veszélyessé teszi őket a lakónegyedek számára.
🔴 BREAKING: Russian forces targeted a bus in Kherson, killing two people and injuring at least seven, according to the local authorities. pic.twitter.com/FsybZ8BaAY
...night, Odesa once again came under a massive russian attack, resulting in widespread destruction and large-scale fires across various districts of the city. The residential sector sustained the most significant damage; russian drone strikes sparked fires in apartments within… pic.twitter.com/MrV7Iy9Ox1
Уночі РФ атакувала Одещину і Сумщину, є загиблі та травмовані.
Як повідомив начальник Одеської ОВА Олег Кіпер, унаслідок масованої атаки на півдні області зазнали значних руйнувань лікарня та житлові будинки, виникла пожежа на території Дунайського біосферного заповідника.… pic.twitter.com/KJUjWqpeVc
Éjszaka orosz csapásmérő drónok támadták meg Harkiv régió Csuhuivi és Kupjanszki járását. Az Ukrán Állami Vészhelyzeti Szolgálat a Telegramon számolt be az esetekről.
Martove faluban, a Pecsenyi kistérségben egy ház és egy kerti pavilon gyulladt ki. Három ember megsérült – olvasható a közleményben az Ukrinform szerint.
Kaluhine-Baskirivka faluban, a Csuhuivi kistérségben két garázs és két autó égett. Zsukiv Jar faluban, a Velikij Burluk kistérségben egy lakóház égett le.
Az állami vészhelyzeti szolgálat egységei, köztük egy orvosi csapat és közösségi mentők vettek részt az ellenséges támadás okozta károk helyreállításában és a mentési munkálatokban.
Вночі ворог атакував приватний медзаклад у Києві в Оболонському районі, влучання спричинило пожежу на 2-му поверсі 4-поверхового медичного закладу зі стаціонаром, — ДСНС.
Загинула 1 людина, 3 поранені, евакуйовано 25 осіб. Працювало до 50 рятувальників, 10 од техніки. pic.twitter.com/BrZYsyzn3X
...night, Odesa once again came under a massive russian attack, resulting in widespread destruction and large-scale fires across various districts of the city. The residential sector sustained the most significant damage; russian drone strikes sparked fires in apartments within… pic.twitter.com/MrV7Iy9Ox1
На Київщині після атаки дронів горить об’єкт інфраструктури.
У Бориспільському районі внаслідок російського удару постраждав працівник підприємства. Рятувальники продовжують ліквідацію пожежі. pic.twitter.com/EVdovBGxkI