Kibertámadást észlelt a lengyel űrügynökség (POLSA), melynek kapcsán már vizsgálatot is indítottak – közölte a hivatal az X-csatornáján.
A POLSA még vasárnap észlelte a kibertámadást, és a közleményük szerint azonnal leválasztották a hálózatukat az internetről, így védve az adataikat. Az űrügynökség honlapja jelen sorok írásakor sem érhető el.
A lengyel digitális miniszter, Krzysztof Gawkowski is megszólalt az ügyben. Mint elmondta, az állami kiberbiztonsági szolgálatok „jogosulatlan hozzáférést észleltek a POLSA IT-infrastruktúrájában”, és már zajlik a vizsgálat, mely azt igyekszik feltárni, ki állhat az incidens mögött.
Az incidens részletei egyelőre nem ismertek, és az űrügynökség egyelőre nem reagált a TechCrunch megkeresésére. A portál ugyanakkor megjegyzi: Gawkowski januárban arról beszélt a helyi médiának, hogy Lengyelország a legtöbbször támadott ország az EU-ban, már ami a kibertámadásokat illeti. A legtöbb ilyen incidens az oroszokhoz köthető, például az APT28 hackercsoporthoz.
Az Ukrposta közlése szerint pénteken kibertámadás érte, miután egy olyan bélyeget értékesítettek az interneten, amely egy orosz hadihajónak „beintő” ukrán katonát ábrázol.
Ihor Smilianszki, az Ukrposta vezérigazgatója bocsánatot kért az ügyfelektől a DDoS (distributed denial-of-service) támadás miatt, de nem árulta el, hogy ki állhat a támadás mögött.
Hosszú sorok kígyóztak a kijevi posta előtt, miután a múlt héten az orosz fekete-tengeri flotta zászlóshajójának elsüllyedésére emlékezve kibocsátották a bélyeget. Kijev azt állítja, hogy rakétákkal találta el a Moszkva cirkálót, míg Oroszország szerint a hajó a viharos tengeren vontatás közben süllyedt el, miután egy lőszerrobbanás következtében tűz ütött ki.
Ukrajna a hónap elején közölte, hogy meghiúsította orosz hackerek elektromos hálózatra irányuló támadását.
Ukrainian Bayraktar TB2 destroyed another Russian ship. This time the landing craft of the "Serna" project. The traditional parade of the russian Black Sea fleet on May 9 this year will be held near Snake Island - at the bottom of the sea. pic.twitter.com/WYEPywmAwX
Ukrainian Bayraktar TB2 destroyed another Russian ship. This time the landing craft of the "Serna" project. The traditional parade of the russian Black Sea fleet on May 9 this year will be held near Snake Island - at the bottom of the sea. pic.twitter.com/WYEPywmAwX
❗ Ο Ουκρανικός Στρατός χτύπησε στο πλοίο MPSV07 του ρωσικού στόλου της Μαύρης Θάλασσας. Το συγκεκριμένο πλοίο καθελκύστηκε το 2015. Το κόστος του είναι περίπου 60 εκ. USD. Ως αποτέλεσμα της επίθεσης, ο εξοπλισμός του πλοίου καταστράφηκε, και το πλοίο τέθηκε εκτός λειτουργίας. pic.twitter.com/ZIgH3hYjCU