Előállítottak 36 embert egy bevándorlásellenes demonstráción Hágában a hét végén – közölte a holland nagyváros rendőrsége vasárnap.
A rendőrség szerint az elkövetett jogsértések között szerepelt tiltott arceltakaró viselet, illetve fegyvernek minősülő tárgyak – például kések és nagy erejű petárdák – birtoklása is. Sérülés nem történt.
A „Biztonságos Hollandia Menete” néven meghirdetett felvonulást a Lázadó Hollandia nevű (NIO) bevándorlásellenes aktivistacsoport szervezte. A demonstrálók holland zászlók mellett Prinsenvlag zászlókat hordoztak; a 16. századból származó narancsszínű-fehér-kék lobogó a második világháború idején a náci Németországgal együttműködő Nemzetiszocialista Mozgalom (NSB) jelképének számított.
A rendőrség fokozott erőkkel biztosította a megmozdulást, az útvonal melletti mellékutcákat lezárták. A belváros teljes területét magas biztonsági kockázatú övezetnek nyilvánították, ahol a rendőrök mindenkit átvizsgálhattak.
A hatóságok az utóbbi hetek erőszakos megmozdulásai miatt különös figyelemmel kísérik az ilyen jellegű tüntetéseket. Szeptember 20-án a hágai városközpontban tartott hasonló demonstráció zavargásokba és rongálásokba torkollott, míg egy október 12-i amszterdami bevándorlásellenes tüntetés szintén rendőri beavatkozást igénylő összecsapásokig fajult.
On the night of Tuesday, the 11th day of #COP30 — hundreds of Indigenous people rose in defiance, taking over the Blue Zone where world leaders negotiate. Their message is clear: no more empty promises — our lands, our rights, our future are not for negotiation! ✊🏾… pic.twitter.com/X42rAQK7AK
Hollandiában lemondták Jelizaveta Leonszkaja szovjet-osztrák zongoraművész koncertjét, aki az Oroszországi Föderáció Ukrajna elleni teljes körű háborújának kezdete óta többször is járt Oroszországban és Putyin-párti zenészekkel lépett fel, olvasható az ukrán külügyminisztérium közleményében, számolt be a Jevroepjszka Pravda.
Amint azt az ukrán külügyminisztérium is megjegyezte, a koncertet Ukrajna hollandiai nagykövetsége, a hollandiai Ukrán intézet, az ukrán közösség és Karel Burger Dirven tiszteletbeli konzul közös erőfeszítéseinek köszönhetően törölték el. A koncertre 2025. december 4-én került volna sor az eindhoveni Muziekgebouw koncerttermében.
A nagykövetség a Muziekgebouw-hoz fordult, hogy mondja le a rendezvényt.
Leonszka hasonló koncertjeit tervezik 2026-ra Groningenben és Amszterdamban – az ukrán diplomaták hasonló felhívásokat küldtek az illetékes koncerttermeknek.
„A kultúra nem lehet a háborús propaganda és az agresszor állam háborús bűneinek eltussolása eszköze” – hangsúlyozta az ukrán külügyminisztérium.
"Wij willen ons Nederland terug". Zo liepen grote groepen in het zwart geklede jongens vanochtend al provocerend door #DenHaag. De sfeer was niet fijn. Dit gaat mis zeiden we. En inderdaad #demonstratie#malieveld loopt uit de klauwen. Dit Nederland wil ik helemaal niet #elsfest! pic.twitter.com/O2JheI3wxV
Drónok berepülése miatt szombat este ideiglenesen felfüggesztették a légiforgalmat a dél-hollandiai Eindhoven repülőterén – jelentette be Ruben Brekelmans holland védelmi miniszter az X-en.
A tárcavezető szerint a drónelhárító berendezések készenlétben állnak, folyamatban van az ügy vizsgálata. Korábban a holland védelmi minisztérium arról adott hírt, hogy péntek este a hadsereg lelőtt több drónt, amelyet Volkel város légi bázisa fölött észleltek, Eindhoventől mintegy 40 kilométerre – számolt be a hirado.hu.
Az utóbbi hónapokban szerte Európában több alkalommal zavarták meg drónok a légi közlekedést. Szeptemberben több mint húsz orosz drón repült be a lengyel légtérbe, és három orosz katonai repülőgép 12 percet tartózkodott Észtország légterében.
Azóta több alkalommal láttak – többnyire azonosítatlan eredetű – drónokat különböző európai repülőterek közelében.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke „hibrid hadviselésnek” nevezte a berepüléseket.
"Wij willen ons Nederland terug". Zo liepen grote groepen in het zwart geklede jongens vanochtend al provocerend door #DenHaag. De sfeer was niet fijn. Dit gaat mis zeiden we. En inderdaad #demonstratie#malieveld loopt uit de klauwen. Dit Nederland wil ik helemaal niet #elsfest! pic.twitter.com/O2JheI3wxV
Hollandia ügyvivő miniszterelnöke, Dick Schoof arra kérte az ország lakóit, hogy készüljenek fel azokra a potenciális fenyegetésekre, amelyek megzavarhatják a „mindennapi életet”. Ezt a X közösségi oldalon írta.
Schoof a holland lakossághoz fordult azzal a felhívással, hogy „gondolkodjanak előre”.
„Hollandia szerencsés, hogy szabadságban és biztonságban élhetünk. De léteznek fenyegetések, amelyek megzavarhatják a mindennapi életünket” – magyarázta.
Hangsúlyozta, hogy más országok „megpróbálnak befolyást gyakorolni” Hollandiára. Példaként az internetet említette, ahol hamis hírek terjednek.
Emellett fontos számítógépes rendszereket is támadhatnak, ami vészhelyzetekhez vezethet. Ha pedig ezek a rendszerek országszerte meghibásodnak, egy ideig eltarthat, mire minden újra működni kezd
"Wij willen ons Nederland terug". Zo liepen grote groepen in het zwart geklede jongens vanochtend al provocerend door #DenHaag. De sfeer was niet fijn. Dit gaat mis zeiden we. En inderdaad #demonstratie#malieveld loopt uit de klauwen. Dit Nederland wil ik helemaal niet #elsfest! pic.twitter.com/O2JheI3wxV
Hollandiában közel harminc ember kapott pénzbírságot, amiért megszegték a drónhasználatra vonatkozó tilalmat a 2025. júniusi NATO-csúcs idején – a közölte a NOS hírportál.
A holland igazságügyi minisztérium tájékoztatása szerint 29 emberre szabtak ki 350 és 1350 euró közötti bírságot, amiért a tilalom ellenére reptettek drónokat a csúcstalálkozó előtti napokban és annak ideje alatt.
Több elkövető azzal védekezett, hogy nem tudott a korlátozásról, néhánynak pedig nem volt érvényes drónpilóta-engedélye, vagy más adminisztratív hiányosságai voltak.
A megbírságoltak többsége hobbi drónos volt, de akadtak közöttük hivatásos felhasználók is – például napelem-szerelők és esküvői fotósok, akik munkájukhoz használnak drónokat – írja a NOS.
"Wij willen ons Nederland terug". Zo liepen grote groepen in het zwart geklede jongens vanochtend al provocerend door #DenHaag. De sfeer was niet fijn. Dit gaat mis zeiden we. En inderdaad #demonstratie#malieveld loopt uit de klauwen. Dit Nederland wil ik helemaal niet #elsfest! pic.twitter.com/O2JheI3wxV
A hollandiai, Maastricht közelében fekvő településen egy építési daru felborult, és áttörte egy rendelőintézet tetejét, emiatt az épületből evakuálták az embereket. Erről a NOS számolt be.
Az incidens november 3-án reggel történt Cadier en Keer falucska közelében, Maastricht mellett. A daru egy művelet közben elvesztette az egyensúlyát, részben felborult, és áttörte a rendelő tetőszerkezetét.
Grote bouwkraan door het dak van Keerpunt in Cadier en Keer. Nu ontruiming, omdat hulpdiensten bang zijn dat kraan terugkantelt. Meer via @L1_Nieuwspic.twitter.com/EhnXNtZEiK
A szerencsére senki sem sérült meg, a daru kezelője is épségben maradt.
Az embereket azonnal kimenekítették az épületből, attól tartva, hogy a daru teljesen összeomlik. A helyszínre számos mentő- és műszaki egység érkezett, hogy stabilizálják a darut.
"Wij willen ons Nederland terug". Zo liepen grote groepen in het zwart geklede jongens vanochtend al provocerend door #DenHaag. De sfeer was niet fijn. Dit gaat mis zeiden we. En inderdaad #demonstratie#malieveld loopt uit de klauwen. Dit Nederland wil ik helemaal niet #elsfest! pic.twitter.com/O2JheI3wxV
Hordes of young migrants violently rioted against Dutch police in the Dutch beach town of #Scheveningen. Throwing rocks. But no arrests were made. pic.twitter.com/X3ZwBgz6XX
— Johannes M. Koenraadt (@johannesmkx) May 2, 2025
A drón miatt történt forgalomleállást a kifutópályán „egyedi esetnek” nevezték. A repülőgépeket 45 percen át egy másik pályára irányították át.
Szeptember 27-én Amszterdamban le kellett zárni a Schiphol repülőtér egyik kifutópályáját egy ismeretlen drón felbukkanása miatt – számolt be róla a Mirror.
A drónt nappal észlelték, körülbelül 150 méteres magasságban.
A rendőrség adatai szerint egy kis méretű pilóta nélküli légi járműről volt szó, amely nem jelentett veszélyt a légi közlekedésre. Ennek ellenére a repülőgépeket egy másik kifutópályára irányították át.
A rendőrség helikoptert is bevetve indított műveletet a drón és az irányítója felkutatására, de nem sikerült megtalálni őket.
"Wij willen ons Nederland terug". Zo liepen grote groepen in het zwart geklede jongens vanochtend al provocerend door #DenHaag. De sfeer was niet fijn. Dit gaat mis zeiden we. En inderdaad #demonstratie#malieveld loopt uit de klauwen. Dit Nederland wil ik helemaal niet #elsfest! pic.twitter.com/O2JheI3wxV
A holland hatóságok előállítottak két tizenéves fiút, akiket azzal gyanúsítanak, hogy orosz hírszerző szolgálatoknak kémkedtek – tájékoztatott a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
A holland rendőrség tájékoztatása szerint a gyanúsítottak Hágában hajtottak végre hackelési feladatokat, azaz hatoltak be idegen számítógépes rendszerekbe. A 17 éves fiatalok elsétáltak az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol, az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős ügynökség, az Eurojust és Kanada hágai nagykövetségének irodái mellett egy olyan eszközzel, amely képes kapcsolódni a közeli vezeték nélküli internetes hálózatokra és lehallgatja azokat, illetve lementi az azon továbbított adatokat – magyarázták.
Az egyik gyanúsított apja szerint fiát egy oroszbarát hacker toborozta a Telegram nevű közösségi oldalon. Elmondása szerint nyolc, símaszkot viselő férfi rontott a lakásukba hétfő késő délután érvényes házkutatási paranccsal. A férfiak egyenesen abba a szobába mentek, ahol fia a házi feladatát írta, és elvitték, mondván, “kémkedésről” és “idegen országnak nyújtott szolgálatokról” van szó – közölte.
A beszámoló szerint a holland ügyészég (OM) nem kommentálta az ügyet a gyanúsítottak fiatal korára való tekintettel, de megerősítette, hogy az egyik fiú további két hétig marad őrizetben, míg a másik házi őrizetben lesz, és elektronikus nyomkövetőt kapott.
Az előállításokra a holland titkosszolgálat (AIVD) tippje után került sor – közölték.
A hírportál Bart Schuurmant, a Leideni Egyetem professzorát, a szélsőségesség és a radikalizálódás jelenlegi formáinak kutatóját idézte, aki azt mondta: az eset egyedülálló Hollandiában. Külföldi hatalmak gyakran használnak úgynevezett „eldobható ügynököket”, akiket névtelenül toboroznak a közösségi oldalakon keresztül, ami megnehezíti a megbízók nyomon követését – jegyezte meg.
Idegen hatalomnak nyújtott szolgáltatások miatt akár nyolc évig terjedő szabadságvesztés róható ki Hollandiában – tette hozzá beszámolójában a holland hírportál.
"Wij willen ons Nederland terug". Zo liepen grote groepen in het zwart geklede jongens vanochtend al provocerend door #DenHaag. De sfeer was niet fijn. Dit gaat mis zeiden we. En inderdaad #demonstratie#malieveld loopt uit de klauwen. Dit Nederland wil ik helemaal niet #elsfest! pic.twitter.com/O2JheI3wxV
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
BREAKING NEWS: car at White House appears to have either stopped at or struck the barricades and several blocks around the complex now shut down as Secret Service investigates. pic.twitter.com/unJ14nj4G5
Az egyik gyanúsított fogva tartását tizennégy nappal meghosszabbították, míg egy másikat házi őrizetbe helyezték elektronikus karkötővel.
Két 17 éves tinédzsert tartóztattak le Hollandiában az oroszok javára való kémkedés gyanújával, akik akár 8 év börtönbüntetésre is számíthatnak, számolt be a De Telegraaf lap.
Az egyik tinédzser apja elmondása szerint hackertámadásokkal gyanúsítják őket.
Állítólag egy speciális eszközzel vagy alkalmazással – egy Wi-Fi- snifferrel haladtak el az Europol, az Eurojust és a kanadai nagykövetség épületei mellett, amely a közeli hálózatokat figyel meg vagy adatokat fog el. Megjegyezték, hogy egy oroszbarát hacker Telegramon keresztül vette fel a kapcsolatot a tinédzserekkel.
Az egyik kamaszfiú apja elmondta, hogy fia lelkes játékos, ismeri a számítógépeket, de nem problémás tinédzser. A fiú középiskolás, gyeplabdázik és egy szupermarketben dolgozik.
Csütörtökön a bíróság úgy döntött, hogy az egyik gyanúsított fogva tartását további tizennégy nappal meghosszabbítja, míg a másik fiút elektronikus karkötő alkalmazásával házi őrizetbe helyezték.
Mint ismeretes, májusban Hollandia szigorított a jogszabályokon, és most például az Europol zárt Wi-Fi hálózatába való behatolási kísérletek külföldi állam javára elkövetett „kémkedésnek” minősülhetnek – ezen cikkely értelmében akár nyolc év börtönbüntetés is várhat rájuk. Az újság Bart Schurman kutatóra hivatkozva, aki az orosz beavatkozást és szabotázskísérleteket tanulmányozza Európában, azt írta, hogy a kamaszok „digitális kémkedés” gyanújával történő őrizetbe vétele egyedülálló eset Hollandiában.
"Wij willen ons Nederland terug". Zo liepen grote groepen in het zwart geklede jongens vanochtend al provocerend door #DenHaag. De sfeer was niet fijn. Dit gaat mis zeiden we. En inderdaad #demonstratie#malieveld loopt uit de klauwen. Dit Nederland wil ik helemaal niet #elsfest! pic.twitter.com/O2JheI3wxV
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
BREAKING NEWS: car at White House appears to have either stopped at or struck the barricades and several blocks around the complex now shut down as Secret Service investigates. pic.twitter.com/unJ14nj4G5
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
Több ezren vonultak szombaton az utcákra Hágában, hogy a holland migrációs politika ellen tiltakozzanak. A demonstráció végül erőszakba torkollott, a résztvevők megbénították a forgalmat, összecsaptak a rendőrökkel és egy autót is felgyújtottak.
Zavargások törtek ki Hágában egy migrációs politika elleni tüntetésen – írja a Die Welt. A békésnek indult szombati demonstráció hamar erőszakba torkollott, a résztvevők megbénították a forgalmat, és a rendőrökre is rátámadtak. A hatóságok könnygázzal és vízágyúkkal próbálták feloszlatni a tömeget.
Az ANP holland hírügynökség szerint kezdetben több ezer ember vett részt az eseményen. A tüntetők a menedékjogi szabályok szigorítását és megfizethetőbb lakhatást követeltek. A békés demonstráción akkor szabadultak el az indulatok, amikor a tüntetők egy csoportja – mintegy 1500 fő – felrohant az A12-es autópályára, ahol megbénították a forgalmat.
A rendőrség azonnal lezárta az útszakaszt, majd a tiltakozók a városközpontban vonultak, ahol betörték a 66-os Demokraták elnevezésű szociálliberális párt irodájának az ablakait.
A tüntetők egy rendőrautót is felgyújtottak, valamint kövekkel, üvegekkel és tűzijátékkal támadtak rá a rendőrökre.
A holland kormány és több párt is elítélte az erőszakos demonstrációt. Geert Wilders, a jobboldali-patrióta Szabadságpárt (PVV) vezetője szintén bírálta a rendőrök elleni támadásokat, valamint kemény fellépést sürgetett: „Az autópályák eltorlaszolása és a rendőrség elleni erőszak teljesen elfogadhatatlan” – tette hozzá a politikus.
De politieauto werd gisteren omver gegooid door gemaskerde mannen met bivakmutsen en capuchons.
Dit zijn geen rechtse demonstranten, dit zijn provocateurs/romeo's.
Er kwam eindelijk een anti-immigratie beweging op gang in Nederland. De demonstratie moest daarom in een negatief… pic.twitter.com/JENuupHFFS
A szombati zavargások hátterében a migrációs politika körüli heves viták állnak. Geert Wilders és pártja már régóta követeli, hogy „a valaha volt legszigorúbb menedékjogi törvényt” vezessék be Hollandiában. Habár a Szabadságpárt kormányzati szerephez jutott tavaly, a menekültpolitikai viták miatt idén júniusban bomlott fel a koalíció. Az új parlamenti választásokat október végére írták ki.
"Wij willen ons Nederland terug". Zo liepen grote groepen in het zwart geklede jongens vanochtend al provocerend door #DenHaag. De sfeer was niet fijn. Dit gaat mis zeiden we. En inderdaad #demonstratie#malieveld loopt uit de klauwen. Dit Nederland wil ik helemaal niet #elsfest! pic.twitter.com/O2JheI3wxV
Hollandiában az utóbbi hónapokban több városban is hasonló megmozdulásokat tartottak a bevándorlók ellen. Szeptember elején a holland rendőrség egy kétszázfős demonstrációt oszlatott fel az Amszterdam melletti Uithoorn településen. Az emberek két, megépíteni tervezett menekültszállás ellen tiltakoztak, majd megpróbáltak behatolni a városházára. A polgármester és az alpolgármesterek hiába próbálták párbeszéddel megoldani a helyzetet, a rendőrség végül kénytelen volt gumibottal szétoszlatni a tömeget.
"Wij willen ons Nederland terug". Zo liepen grote groepen in het zwart geklede jongens vanochtend al provocerend door #DenHaag. De sfeer was niet fijn. Dit gaat mis zeiden we. En inderdaad #demonstratie#malieveld loopt uit de klauwen. Dit Nederland wil ik helemaal niet #elsfest! pic.twitter.com/O2JheI3wxV
Anti-government protesters vandalize the offices of the ruling Serbian Progressive Party in the northern city of Novi Sad as others clashed with police and SNS supporters in the capital, Belgrade https://t.co/Ter74kSSgupic.twitter.com/evATTE0kFC
Mientras tanto en la Sexta dicen que los vecinos de Torre Pacheco son una banda de ultraderechistas organizados, extremistas y racistas, y que los marroquíes que la están liando solo se están defendiendo. Es increíble su manipulación y odio hacia los españoles.#XplicaCrispadospic.twitter.com/l19uByWjc2
— Capitán General de los Tercios (@capTercio) July 12, 2025