Hazaárulás gyanúja miatt vették őrizetbe kedden Ivan Szafronov volt újságírót, a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási vállalat vezérigazgatójának sajtótanácsadóját.
A harmincéves Szafronovot az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) azzal gyanúsította meg, hogy egy NATO-ország – ügyvédjei szerint Csehország – hírszerzésének szolgáltatott ki titkos adatokat. A gyanú nem áll összefüggésben jelenlegi munkakörével.
Ivan Pavlov és Jevgenyij Szmirnov ügyvéd szerint, akik a sajtónak a volt újságíró jogi képviselőiként nyilatkoztak, Szafronovot azzal gyanúsították meg, hogy 2012-ben szervezte be a cseh szakszolgálat, 2017-ben pedig megbízta azzal, hogy szolgáltasson információt az Oroszország és a közel-keleti államok közötti együttműködésről, aminek ő „önös indíttatásból” eleget is tett.
Az ügyvédek szerint Szafronov újságírói tevékenységével hozta összefüggésbe a gyanúsítást. A vádat az FSZB hétfőn szándékozik hivatalosan ismertetni.
A gyanúsított kihallgatásán, amelyre hírügynökségek szerint csak kijelölt ügyvéd lehetett jelen, ártatlannak vallotta magát, és megtagadta, hogy vallomást tegyen. Az FSZB indítványa alapján a lefortovói bíróság zárt tárgyaláson elrendelte a tanácsadó kéthónapos előzetes letartóztatását.
Szafronov, aki korábban a Kommerszant, majd Vedomosztyi című gazdasági napilap alkalmazottjaként a hadi- és az űripar kérdéseivel foglalkozott, május óta tanácsadója Dmitrij Rogozinnak, a Roszkoszmosz vezérigazgatójának. Rogozin kedden kijelentette, hogy beosztottjának a Roszkoszmosznál nem volt hozzáférése titkosított adatokhoz. Mint mondta, Szafronov újságíróként jól értett szakterületéhez.
Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő azt mondta, hogy a Kreml tudomása szerint az őrizetbe vétel nem áll összefüggésben a gyanúsított újságírói tevékenységével. Egyúttal méltatta az orosz kémelhárítást, amely szerinte „nagyon jó minőségű” munkát végez.
A Kommerszant kiadó nyilatkozatban vette védelmébe és minősítette hazafinak volt alkalmazottját, „abszurdnak” minősítve az ellene felhozott vádakat. Ügyét két ellenzéki kollégájáéhoz, Ivan Golunovéhoz és Szvtelana Prokopjeváéhoz hasonlította.
Golunovot, aki a moszkvai városi tisztviselők és biztonsági szervek vezetőinek visszaéléseiről írt az ellenzéki Meduza hírportálnak, tavaly nyáron megpróbálták kábítószerügybe keverni. Prokopjevát, az amerikai Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió orosz adásának munkatársát hétfőn a pszkovi bíróság terrorizmus támogatásában mondta ki bűnösnek, és 500 ezer rubel (mintegy 2 millió 200 ezer forint) pénzbírság megfizetésére kötelezte. A vád eredetileg hatévi szabadságvesztés kiszabását kérte rá, amiért a Vlagyimir Putyin orosz elnök által teremtett belpolitikai légkört tette felelőssé azért, hogy 2018-ban egy 17 éves anarchista merénylő robbantásos merényletet kísérelt meg az FSZB székháza ellen. A támadó életét vesztette, az FSZB három alkalmazottja megsérült.
Síkra szállt Szafronov ártatlansága mellett a Meduza ellenzéki hírportál is. Az RBK, a Vedomosztyi, a The Bell és az orosz Forbes szerkesztősége pedig az orosz sajtószabadsággal és a zárt tárgyalás miatti aggályának adott hangot.
Az FSZB székházánál a rendőrség őrizetbe vette a gyanúsított több kollégáját, köztük Kszenyija Szobcsak volt elnökjelöltet, aki az elmúlt időben főleg televíziózással foglalkozott. Az újságírók egymást váltva, egyszemélyes tiltakozással követelték Szafronov szabadon bocsátását. Kedden átmenetileg őrizetbe vették a sajtótanácsadó „közeli ismerősét”, Taiszija Bekbulatovát, a Holod független magazin főszerkesztőjét is, ellenzéki sajtóforrások szerint a hazaárulásüggyel összefüggésben.
Ivan Szafronovot, aki egy évtizeden át dolgozott a Kommerszant szerkesztőségében, tavaly májusban Makszim Ivanov szerkesztővel együtt elbocsátották egy cikk miatt, amely szerint Valentyina Matvijenko, a parlament elnöke távozni készült a posztjáról. Az értesülést a törvényhozás és a Kreml is valótlannak minősítette.
Az elbocsátást Aliser Uszmanov, a Kommerszant kiadó tulajdonosa személyesen kezdeményezte. A döntést követően a lap teljes politikai rovata felállt.
Sajtójelentések szerint az FSZB tavaly márciusban vizsgálatot indított, miután Szafronov egyik cikkében azt állította, hogy Oroszország 4++ generációs Szu-35-ös harci repülőgépeket gépeket szándékozik eladni Egyiptomnak. A Kommerszant a cikket később eltávolította oldaláról.
Szafronov májusig dolgozott a Vedomosztyinál, ahonnan azt követően távozott, hogy a lap élére a Kreml irányvonalát követő főszerkesztőt neveztek ki.
A hazaárulással meggyanúsított újságíró apja, idősebb Ivan Safronov, aki a Kommerszant katonai szakértője volt, 2007-ben halt meg, miután kiesett az ablakon.
Hazaárulás címén 12-től 20 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható Oroszországban.
Russian opposition leader Alexey Navalny (@Navalny) has been reportedly poisoned, he is now in intensive care in serious condition. His spokeswoman suspects the toxin was hidden in his tea.
Туристов завалило льдом на Камчатке. На них обрушился Вилючинский водопад. Один человек погиб, трое пострадали, среди них есть ребёнок, он в тяжёлом состоянии pic.twitter.com/6DctTHRzzD
В центре Москвы, на Тверской, абсолютно голый мужчина выпал из окна. Он лежит на проезжей части напротив ресторана "Армения" без признаков жизни. pic.twitter.com/HFXDKAKqL7
JUST IN: The hacking collective #Anonymous today hacked into the Russian streaming services Wink and Ivi (like Netflix) and live TV channels Russia 24, Channel One, Moscow 24 to broadcast war footage from #Ukraine. #TangoDown#OpRussiapic.twitter.com/2V8opv7Dg9
A Weapons Depot is on fire as a result of Explosions in the Western Russian city of Belgorod, Russian Air Defenses were reported to have been Active over the City earlier. @spook_infopic.twitter.com/OIBcBmRqEZ
?Russian Airforce IL-76 cargo plane has crashed near Ryazan, ~200km away from the Kremlin. Out of 9 soldiers onboard the plane, 3 dead and 6 heavily injured. pic.twitter.com/PaN8gbfz7O
#Russian journalist Daria Aslamova was detained in #Kosovo on charges of espionage, reports the head of the Ministry of Internal Affairs of Kosovo Xhelal Sveçla. pic.twitter.com/NKATz07mop
1/8 I am a genius of the underworld. Professor Moriarty is no match for me. You all thought I had been isolated in prison for two years, but it turns out I was actively committing crimes. Luckily, the Investigative Committee was vigilant and didn't miss a thing.
Il vulcano Shiveluch in #kamchatka è diventato estremamente attivo, il che indica i preparativi per una potente eruzione GUMCHS regionale, domenica il vulcano ha emesso cenere l'altezza delle colonne di cenere era di 5mila e 4,6mila metri#leandro_press#bidello_armato#russiapic.twitter.com/8oVEk45hk7
The Shiveluch Volcano in Kamchatka (remember your Risk boards, kids) is apparently brewing for an eruption. Scientists are advising people to stay at least 10 miles away. The photos are awesome. https://t.co/ShlFcxziPypic.twitter.com/IvYvug8JJ3
A Slovak man in a wetsuit and with a swim ring was detained at the border of Estonia and the Russian Federation. He was trying to get to Russia by the Narva River. pic.twitter.com/1lU7bSfTDf
One of the worst days ever for the Russian Air Force: Today, at least 4 aircraft- an Su-34 strike jet, an Su-35 fighter and two Mi-8 helicopters, were shot down by anti-air missiles over Bryansk Oblast within Russia.
An Air India plane flying from New Delhi to San Francisco landed in Russia after it developed an engine problem, officials said. The airline is expected to send a replacement aircraft so the passengers could continue their travel to the U.S. https://t.co/DdoNRGu2ui
⚡️The Russian Air Force has reportedly struck at the fuel depot in #Voronezh, where #Wagner PMC troops were reported, to deprive them of access to fuel, local media reported. pic.twitter.com/IfXch2ncty
Russian General Gennady Zsidko and Lieutenant General Gennady Lopirev have been killed. The cause of their deaths are unclea. pic.twitter.com/Z1IvnSeuQF
Russian state media reporting a huge fire at Novorossiysk’ oil terminal, which is Russia’s main oil export hub in the area as well as the route by which the majority of Kazakh oil hits world markets. Unclear if drone strikes involved https://t.co/BJwwwdv2GBpic.twitter.com/YvTmEQcrMS
"There are rumours about the death of the head of Wagner PMC Yevgeny Prigozhin. We directly say that we suspect the Kremlin officials led by Putin of an attempt to kill him!
The warehouse of a large online store Wildberries is on fire in St. Petersburg. The area of the fire is 70 thousand square meters, the Russian Emergencies Ministry said
Russian media report that the damage from the fire may amount to 10-11 billion rubles (approximately 126… pic.twitter.com/Qnz7IgkHN2
Innenministerin Faeser zu mutmaßlicher chinesischer #Spionage: „Der im aktuellen Fall betroffene Bereich militärisch nutzbarer innovativer Technologien aus🇩🇪 ist besonders sensibel. Umso wichtiger ist es, hier so konsequent zu begegnen, wie es uns in diesem Fall gelungen ist.“ pic.twitter.com/QJnsfYPx6D
— Bundesministerium des Innern und für Heimat (@BMI_Bund) April 22, 2024
RUSSIAN MEDIA: Prominent Russian economist Valentina Bondarenko was found dead today in front of her Moscow-area apartment building after "falling out of the window accidentally." pic.twitter.com/Wr0NraCUxu
A court in Yekaterinburg has convicted Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich of espionage and sentenced him to 16 years in a high security penal colony. The trial has been dismissed as a ‘sham’ by US officials & the WSJ. pic.twitter.com/1tSodId4pR
Early this evening, Ukrainian Navy R-360 Neptune cruise missiles slammed into a Russian storage facility outside of Yeysk, reportedly housing hundreds of Shahed-136 attack drones.
Mikhail Rogachev, the former vice-president of Yukos, a now-defunct oil and gas company, fell from a window in Moscow, according to Russian media https://t.co/nJKqBrUSRV
A retired senior Russian official close to both Vladimir Putin and the Kremlin's secret services has reportedly died after falling down the stairs of his country house and breaking his neck.
Former director of the Federal Migration Service, Konstantin Romodanovsky, 67, died… pic.twitter.com/lxwpzooXBk
Otro más que se añade a la lista. Konstantin Romodanovsky, espía considerado los "ojos y oídos" de Putin, muere después d "caerse por las escaleras y romperse el cuello" en la más reciente de las ya no tan misteriosas muertes del denominado “Death State”https://t.co/MqeVyVI629pic.twitter.com/8pKcXHeGDZ
Maksim Yeremin, a former colonel and head of the counterterrorism unit in Russia's Federal Security Service, died at 50 after choking on a piece of meat while dining at a Moscow restaurant on the 25th. pic.twitter.com/Nnt4YYnrfW
And another Russian oil depot area was targeted tonight. The one which is located near Dedilovo station in the Tula region of Russia. 335km from the frontline. (54.0238075, 38.0436448) https://t.co/K0JvcUxPQ4pic.twitter.com/u5AFNtvWSs
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
🔥 A massive fire has broken out at the Onezhsky Shipbuilding Plant in Petrozavodsk, Karelia, Russia. The blaze has already spread across 1,500 square meters. pic.twitter.com/0GcMOMXQoZ
‼️🇷🇺💥Explosion in the Central Children's Store in Moscow: a gas cylinder depressurized
▪️ According to preliminary data, one person died, three were injured. Two of them were hospitalized. ▪️ The Central Children's Store building was completely cordoned off, people were… pic.twitter.com/hCnxPyPR2n
#BREAKING | An Antonov An-2 biplane, suffered a "hard landing" that escalated into a crash in the remote Yermakovsky district of Russia's Krasnoyarsk Krai today. One crew member confirmed dead; search for the second continues. Emergency teams are responding. pic.twitter.com/CBx6x6Qug9