Viktor Procenkóval, az izmaili gyermekotthon igazgatójával szemben szexuális erőszak és molesztálás vádja merült fel. Jelenleg a rendfenntartók a férfi őrizetbe vételét követelik, maga a gyanúsított ártatlanságát hangsúlyozza. A nyilvánosságnak az nyomozás eredményeiről a Szuszpilne számolt be.
Az izmaili gyermekotthon igazgatójának felmentését elsőként Darja Hajdukevics önkéntes, a Berehinya Jótékonysági Alapítvány vezetője követelte. Elmondása szerint a gyermekek kihallgatása során szabálysértések történtek. „A gyerekeket az izmaili rendőrségen hallgatták ki, ami már magában szabálysértés volt. Később Odesszában minden a törvénynek és szabályoknak megfelelően hallgatták ki őket. Ebben a korban gyermekeket nem szabad rendőri körülmények között kihallgatni, csak egy „zöld szobában” szakpszichológusok jelenlétében” – magyarázta Hajdukevics. Egyben hozzátette, túl későn végezték el a nemi erőszakra jellemző testi sérülések nyomainak vizsgálatát: két héttel az eset után.
„A vizsgálatot későn hajtották végre, a nyomok már szinte eltűntek. A gyerekeket nőgyógyász vizsgálta meg, aki állítólag nem észlelt problémát vagy jogsértést. Majd pszichológiai teszteket végeztettek el a gyermekekkel, kihallgatták az alkalmazottakat” – mondta Darja.
Tetyana Csoroba, a Remény szárnyai jótékonysági alapítvány önkéntese szerint több sérült gyermek lehet.
„Az örökbefogadás adatai titkosak, nem lehet nyilvánosságra hozni, kik a szülők, kik vitték haza ezeket a gyerekeket. A szülők pedig nem fordultak a rendvédelmi szervekhez, hogy megtudják, mi történt a gyerekekkel. De erről beszélnek az ápolók és a nevelők. Állítólag ő (a gyermekotthon igazgatója) más lányokat is elvitt magához. Gyanítom, hogy van még legalább három lány, akit molesztált. Ők azonban még nem részesei az ügynek” – mondta Tetyana.
Tetyanát Egyesült Államokbeli szülők keresték meg, akik az izmaili gyermekotthonból fogadtak örökbe egy kisfiút, aki elmondta, hogy az intézmény igazgatója, Viktor Procenko molesztálta őt.
– A fiú furcsán viselkedett, ezért szülei pszichológushoz vitték el. Egyben megerősítette, hogy Viktor Mikolajovics erőszakos cselekedeteket követett el ellene – mondta az önkéntes.
Elmondása szerint a fent említett eset anyagát a rendőrök nem csatolták a folyamatban lévő ügy anyagaihoz. Tetyana Csoroba kihangsúlyozta, hogy a bűnüldöző szervek nem állnak kapcsolatban önkéntesekkel, és nem kezdődött meg azon örökbefogadott gyermekek felkutatása és kihallgatása, akiket esetleg szintén bántalmazhattak.
Az izmaili rendőrkapitányság nyomozói nem engedik meg az áldozatok ügyvédjeinek, hogy megismerkedjenek az ügy anyagával – biztosított Zoja Melynyik, a „Gyermekjogok védelme” civil szervezet vezetője.
„Az ügy sorsa az összegyűjtött bizonyítékokon múlik. És hogy mennyire minőségi a begyűjtése, mennyire befolyásolt a nyomozás, azt csak egy ügyvéd, mint független fél ellenőrizheti. Az ügyvédeket azonban nem engedték be. Bármilyen módon megakadályozzák – „nincs ügy, így nem adhatunk ki anyagot, mert nyomozati eredmények titkosak”. De ez abszurdum, mert az ügyvédeknek joguk van megismerkedni az anyaggal” – hangsúlyozta Melynyik.
Natalija Utyupina, az odesszai megyei adminisztráció gyermekszolgálatának megbízott vezetője elmondta, hogy a gyermekek, akik az ügy áldozatai, jelenleg az izmaili gyermekotthonban vannak.
„A gyerekeket rehabilitáció céljából az odesszai „Ljusztdorf” szanatóriumba utalták be. 21 napig voltak ott, a jelenlegi jogszabályoknak megfelelően. Ott pszichológusok dolgoztak velük és meglátogatták őket az izmaili gyermekotthon munkatársai is, hogy elkerüljék a tartózkodási helyük megváltoztatásával járó stresszt” – mondta Utyupina. Egyben hozzátette, hogy Viktor Procenkót a gyermekotthon igazgatóját felfüggesztették állásából, felmondó levelét azonban nem írta meg.
A Szuszpilne tudósítói megpróbálták telefonon elérni Viktor Procenkót, hogy kommentálja a vele szemben felmerülő gyanút, de ő nem válaszolt a hívásra. Szeptemberben Procenko Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben tagadta a gyermekek bántalmazását.
„Nekem, a sokéves tapasztalattal rendelkező gyermekorvosnak kell bebizonyítanom, hogy igen, szeretem a gyerekeket! De nem úgy, ahogyan azt ma kiabálják, egy csomó mocskot és hazugságokat szórnak rám. A kollektíva belső konfliktusa váltotta ki ezeket a piszkos feltételezéseket, ami botrányhoz vezetett. Nem mondok fel. Semmi olyat nem tettem, amiért lesütött szemmel kellene állnom vagy meg kellene változtatnom a lakóhelyemet” – írta Procenko.
Később a gyermekotthon igazgatója újabb bejegyzést tett közzé, amelyben arról biztosított, hogy elkezdte az együttműködést a nyomozással és kérelmezte felfüggesztését állásából.
„A botrány első perceitől kezdve a lehető legnagyobb mértékben együttműködök a nyomozással. A helyzetről jelentést írtam a vezetőségnek azzal a kéréssel, hogy állítsanak fel vizsgálóbizottságot. Az objektivitás érdekében azt kértem, hogy a nyomozás idejére függesszenek fel engem valamint a feljelentőket állásunkból. […] Meg vagyok győződve ártatlanságomról, nincs mit rejtegetnem” – tette hozzá Procenko.
„Előre megtervezett rágalomnak”nevezte a helyzetet, és bejelentette, hogy többet nem kommentálja a kialakult szituációt, hogy „ne táplálja” az ellenség érdekeit.
Olena Scsuka, az izmaili gyermekotthon ápolója szerint, aki 18 éve dolgozik az intézményben, nem látott bizonyítékokat arra, hogy az intézmény igazgatója molesztált volna valakit.
„Én ezt nem tudom elhinni, mert tudom, mert 18 éve dolgozom itt. Ismerem ezt az embert, minden nap látom. Személy szerint nem láttam semmiféle erőszakot. Nem láttam nyomokat, nem vizsgáltam őket, én csak ápolónő vagyok, nem vagyok orvos. Mit kellene ott látnom? Nem értem” – magyarázta Olena.
A tudósítók felkérték Tetyána Mityukovát, az gyermekotthon megbízott igazgatóját, hogy kommentálja a helyzetet. Egyéb elfoglaltságára hivatkozva megtagadta a kommentálást.
Az izmaili gyermekotthon igazgatója ügyében Ukrajna büntető törvénykönyvének 156. cikkelyének 2. része, 153. cikkelyének 4. része alapján nyomoznak.
Ha a vád beigazolódik, maximum 10 év börtönbüntetés várhat rá. A nyomozók jelenleg az előzetes letartóztatásának kérelmezésén dolgoznak.
Emlékeztetőül: 2020 szeptemberében vált ismertté, hogy a rendőrség három, hét és öt éves lány bántalmazása ügyében vizsgálja a gyermekotthon igazgatójának az ügyhöz való kapcsolatát. Akkor a rendőrség kijelentette, hogy a gyermekotthon egyik alkalmazottja arról tájékoztatta a rendőrséget, hogy az intézmény igazgatója valószínűleg részt vesz a gyermekek molesztálásában.
"Full House" star Lori Loughlin is released from prison after serving two months for her role in the college admissions scandal https://t.co/FwJZtmHos5
#BelleAffaire | Investigations fructueuses des?de la #SDRPT qui ont jugulé à #SaintOuen un atelier de conditionnement de produits stupéfiants (MDMA, ecstasy) qui alimentait des soirées clandestines. ?1 million d'€ de marchandise saisie ?200 faits de recel de téléphone ➡️2 GAV pic.twitter.com/mCRTbbaRjZ
#Rwanda: Paul Rusesabagina has been slammed a 25-year jail term. "Court hereby convicts Rusesabagina to crimes of creating and committing acts of terrorism, and thereby sentences him to 25 years in prison,” the judge ruled. pic.twitter.com/6bsHlETuza
En medio de fuertes medidas de seguridad, trasladamos a Bogotá a alias ‘Otoniel’, el narcotraficante asesino de policías, soldados, líderes sociales y reclutador de menores. Con su captura se marca el final del Clan del Golfo. #ElQueLaHaceLaPagapic.twitter.com/hhda3b5Zgz
Multiple members of Congress, including @AOC, being arrested by Capitol Police for blocking traffic outside the Supreme Court in abortion rights demonstration: pic.twitter.com/fysQN1oBAw
#Russian journalist Daria Aslamova was detained in #Kosovo on charges of espionage, reports the head of the Ministry of Internal Affairs of Kosovo Xhelal Sveçla. pic.twitter.com/NKATz07mop
BREAKING: Passengers onboard an Aeromexico flight duck for cover after it was shot at in Culiacan, Mexico. At least one bullet hit the fuselage in the moments after El Chapo's son was captured. pic.twitter.com/HYPYDF58xX
An #Aeromexico Connect Embraer 190 and a #Mexico Air Force #FAM Boeing 737 (serial 3526) were hit by gunfire during violent incidents near the #Culiacan International Airport, this in the wake of the capture of El Chapo Guzmán's son, Ovidio Guzmán. pic.twitter.com/L21o43IybV
— The Latin American Aviation Historical Society (@The_LAAHS) January 5, 2023
(Pakistan) - A Mob Have Smashed Their Way Into Warburton Police Station, In Nankana Sahib, Dragged A Man To His Death For Blasphemy, Before Burning His Body#shuttletvnewspic.twitter.com/QDbaFrLLmd
Greta Thunberg was briefly detained by Norway police during a demonstration in Oslo, removing her and other activists from the finance ministry. The campaigners are demanding the removal of wind turbines from reindeer pastures on Sami Indigenous land https://t.co/Rpk2xVmS2Ypic.twitter.com/xt0MFI6Vbq
Indigenous and environmental activists, including Greta Thunberg, blocked access to several Norwegian ministries, expanding a protest to demand the removal of wind turbines from reindeer pastures https://t.co/1T2XKXy1YApic.twitter.com/wwDn7dUP2f
Rangers abducted PTI Chairman Imran Khan, these are the visuals. Pakistan’s brave people must come out and defend their country. pic.twitter.com/hJwG42hsE4
During the searches of the brothers’ residences, German authorities discovered bomb-making chemicals, including a package of urea fertilizer and hydrogen peroxide. https://t.co/qKgqsHPc3H
— Strutting & fretting ????????? (@fimetic) May 26, 2023
A young man has been found living under the hidden stairs of a shopping mall in #Shanghai for over half a year without anyone knowing. A ergonomic chair, a tent, a table and a computer - he cleaned up the small place and even used an inverter to generate electricity. pic.twitter.com/WF6ZX7SEGe
Innenministerin Faeser zu mutmaßlicher chinesischer #Spionage: „Der im aktuellen Fall betroffene Bereich militärisch nutzbarer innovativer Technologien aus🇩🇪 ist besonders sensibel. Umso wichtiger ist es, hier so konsequent zu begegnen, wie es uns in diesem Fall gelungen ist.“ pic.twitter.com/QJnsfYPx6D
— Bundesministerium des Innern und für Heimat (@BMI_Bund) April 22, 2024
Turkish police scuffled with May Day protesters in Istanbul on May 1, forcefully detaining some of them and dragging them away to buses pic.twitter.com/yhtX9NwGGq
¡𝗖𝗔𝗬𝗢́ 𝗘𝗟 𝗠𝗔́𝗫𝗜𝗠𝗢 𝗖𝗔𝗕𝗘𝗖𝗜𝗟𝗟𝗔 𝗗𝗘 𝗠𝗔𝗙𝗜𝗔 𝗜𝗧𝗔𝗟𝗜𝗔𝗡𝗔 𝗘𝗡 𝗔𝗠𝗘́𝗥𝗜𝗖𝗔 𝗟𝗔𝗧𝗜𝗡𝗔! En Bogotá, en desarrollo de la ofensiva contra el multicrimen y el delito, la @PoliciaColombia , en coordinación con @Europol y autoridades del Reino Unido e… pic.twitter.com/pa3dZ2fn8g
— Mayor general Carlos Fernando Triana Beltrán (@DirectorPolicia) July 11, 2025
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
BREAKING NEWS: car at White House appears to have either stopped at or struck the barricades and several blocks around the complex now shut down as Secret Service investigates. pic.twitter.com/unJ14nj4G5