A pszichológiai hadviselés részeként a Hamász újabb propagandavideót adott ki az egy héttel ezelőtt meggyilkolt egyik túszról, az amerikai-izraeli kettős állampolgár Hersh Goldberg-Polinról.
A gyászoló család ébresztő felhívásnak nevezett ezt a világnak címezve, és lépéseket sürgetett a még mindig Gázában, a Hamász fogságában tartott túszok kiszabadításáért. „Semmilyen más családnak nem szabad elviselnie, amin mi keresztülmentünk” – áll a család közleményében, akik még hétnapos gyászukat ülik a 23 évesen megölt fiuk után. A szülők, akik gyermekük kiszabadulásában közel egy éven át reménykedtek, most a közel két perces videó terjesztését kérték az emberektől.
Hersh Goldberg-Polin a felvételen angolul mutatkozott be, elmondta, hogy a kaliforniai Berkeleyben született, jelenleg Jeruzsálemben él, és amerikai-izraeli kettős állampolgár. „Gázába érkezésem óta szinte orvosi ellátás nélkül, kevés élelemmel és kevés vízzel maradtam életben. Nem emlékszem, mikor láttam utoljára a Napot, vagy szívtam friss levegőt” – mondta, továbbá – gyaníthatóan kényszerítésre – bírálta az izraeli hadsereget a szüntelen légicsapások miatt, valamint az izraeli kormányt is.
A férfi egyik kezét amputálták a fogságban, miután a Hamász gránátja felrobbantotta az október 7-i terrortámadásban. Ő is szerepelt a nők és sebesültek listáján, akiket a túszalku első szakaszában kellett volna kiszabadítani. A később megölt túsz a felvételen arra kérte Joe Biden amerikai elnököt, Antony Blinken külügyminisztert és minden amerikai állampolgárt, hogy tegyenek meg mindent a háború leállításáért, és juttassák haza. Ezután családját biztosította a szeretetéről, és megkérte őket, hogy folytassák harcot kiszabadításáért.
Goldberg-Polint hétfőn temették el, holttestét öt másik meggyilkolt sorstársával együtt szombaton találta meg az izraeli hadsereg (IDF). Az IDF közlése szerint a hat fiatalt a Hamász őrei közelről fejlövéssel ölték meg két-három nappal azelőtt, hogy az izraeli katonák megérkeztek az őket rejtő rafahi alagúthoz. Feltételezik, hogy azután ölték meg őket, hogy őreik értesítést kaptak az izraeli csapatok közeledéséről.
A Hamász ezen a héten sorra teszi közzé a meggyilkolt túszokról korábban készített felvételeit. A zenei fesztiválról elrabolt Eden Jerusalmiról készített felvételen is szembeötlő volt az áldozat soványsága, s holtteste alapján megállapították, hogy mindössze 36 kiló volt halálakor. Egy másik, Beeri kibucból elhurcolt női fogoly, Carmel Gat 39 évesnek mondta magát, és mivel májusban betöltötte 40. évét, úgy vélik, hogy a felvételek több hónappal ezelőtt készültek.
An Israeli Drone Strike on a Vehicle near the City of Sidon in Southern Lebanon has eliminated senior Hamas leader Muhammad Shaheen 🔥 pic.twitter.com/1Ux7raAtZT
Israel bombed the tents of the displaced in Khan Yunis. They are back to killing kids and families in tents again, after Trump sent 3 F-35 to Israel. pic.twitter.com/770CFP0XFg
— Bassem Youssef Commentary (@bassem_youssef9) March 18, 2025
Large protests against Hamas's fascism in Gaza today, with thousands demanding dignity, an end to the war & destruction, and calling on the terror group to "get out." Listen to Palestinians in Gaza; cover these demonstrations; be their voice; amplify their cries. Down with Hamas! pic.twitter.com/c9iHyqvAO5
One of the bodies handed over to Israel from the Gaza Strip was found to be unrelated to any of the Israeli hostages
"Following the completion of examinations at the National Institute of Forensic Medicine, the fourth body handed over to Israel by Hamas does not match any of the… pic.twitter.com/7qHi7UUuyG
A Hamász által október 7-én elrabolt túszok közül hat ember holttestét találta meg az izraeli hadsereg a Gázai övezetben lévő Rafah térségében, egy földalatti alagútban, írja a Reuters jelentése alapján a Guardian. A holttesteket Izraelbe szállították.
Az izraeli hadsereg katonai szóvivője szerint az első vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy a túszokat a Hamász terroristái brutálisan meggyilkolták, mielőtt ők odaértek volna. A Hamász nem kommentálta a vádakat. Joe Biden amerikai elnök közleményben erősítette meg a hírt, és azt írta: „meg vagyok döbbenve és fel vagyok háborodva”, és hozzátette, továbbra is azon dolgoznak majd, hogy egyezségre jussanak a megmaradt túszok szabadon bocsátása érdekében.
A most megtalált túszok között volt az izraeli-amerikai Hersh Goldberg-Polin is, akinek a szülei a világ több vezetőjével is találkoztak, sürgetve őket a cselekvésre. A múlt hónapban a demokrata párt nemzeti konvencióján is beszédet mondtak, miközben a tömeg azt skandálta, hogy „hozzátok őket haza”.
[type] => post
[excerpt] => A Hamász által október 7-én elrabolt túszok közül hat ember holttestét találta meg az izraeli hadsereg a Gázai övezetben lévő Rafah térségében, egy földalatti alagútban, írja a Reuters jelentése alapján a Guardian. A holttesteket Izraelbe szállíto...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1725195660
[modified] => 1725185443
)
[title] => Hat izraeli túsz holttestét találták meg Gázában
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=177613&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 177613
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 177617
[image] => Array
(
[id] => 177617
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/s3npptio-gaza-mosque-after-israel-attack-625x300-09-october-23.webp
[original_lng] => 243210
[original_w] => 1200
[original_h] => 738
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/s3npptio-gaza-mosque-after-israel-attack-625x300-09-october-23-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/s3npptio-gaza-mosque-after-israel-attack-625x300-09-october-23-300x185.webp
[width] => 300
[height] => 185
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/s3npptio-gaza-mosque-after-israel-attack-625x300-09-october-23-768x472.webp
[width] => 768
[height] => 472
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/s3npptio-gaza-mosque-after-israel-attack-625x300-09-october-23-1024x630.webp
[width] => 1024
[height] => 630
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/s3npptio-gaza-mosque-after-israel-attack-625x300-09-october-23.webp
[width] => 1200
[height] => 738
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/s3npptio-gaza-mosque-after-israel-attack-625x300-09-october-23.webp
[width] => 1200
[height] => 738
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/s3npptio-gaza-mosque-after-israel-attack-625x300-09-october-23.webp
[width] => 1200
[height] => 738
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1725174644:4
[_thumbnail_id] => 177617
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 1870
[translation_required_done] => 1
[_oembed_e9e3f156512aaf560e78c89d2c4aecc5] =>
[_oembed_time_e9e3f156512aaf560e78c89d2c4aecc5] => 1726811283
[_oembed_facf9a49b315f1489510b9e96281f871] =>
An Israeli Drone Strike on a Vehicle near the City of Sidon in Southern Lebanon has eliminated senior Hamas leader Muhammad Shaheen 🔥 pic.twitter.com/1Ux7raAtZT
Israel bombed the tents of the displaced in Khan Yunis. They are back to killing kids and families in tents again, after Trump sent 3 F-35 to Israel. pic.twitter.com/770CFP0XFg
— Bassem Youssef Commentary (@bassem_youssef9) March 18, 2025
Large protests against Hamas's fascism in Gaza today, with thousands demanding dignity, an end to the war & destruction, and calling on the terror group to "get out." Listen to Palestinians in Gaza; cover these demonstrations; be their voice; amplify their cries. Down with Hamas! pic.twitter.com/c9iHyqvAO5
One of the bodies handed over to Israel from the Gaza Strip was found to be unrelated to any of the Israeli hostages
"Following the completion of examinations at the National Institute of Forensic Medicine, the fourth body handed over to Israel by Hamas does not match any of the… pic.twitter.com/7qHi7UUuyG
A Hamász azt közölte, hogy fegyvereseik lelőttek egy izraeli túszt, kettőt pedig megsebesítettek két különböző incidensben. A megölt túsz nevét nem árulták el, és azt sem, hogy hol történt a lövöldözés, írja a Guardian.
A Hamász közleményében azt írta, hogy a foglyok őrzésére kijelölt fegyveresek lőtték le az egyik túszt, a két másik foglyot – mindketten nők – pedig életveszélyesen megsebesítették.
Az izraeli hadsereg szóvivője, Avichay Adraee azzal kommentálta a bejelentést, hogy még vizsgálják annak hitelességét, de ezen a ponton nem tudják sem megerősíteni, sem cáfolni a túszokról szóló információt. Az október 7-i támadás során 251 izraelit ejtett túszul a Hamász. Jelenleg 111 embert tartanak fogva a Gázai övezetben, bár az izraeli hadsereg szerint 39-en közülük már halottak.
Több százan vonultak az utcára Tel-Avivban péntek este, hogy tiltakozzanak három izraeli túsz halála miatt, akiket izraeli katonák véletlenül megöltek a Gázai övezetben – közölte a helyi a média.
Az izraeli televízió felvételein az látható, hogy nagy tömeg gyűlt össze a tengerparti metropolisz központjában, és elzárta az egyik főutcát. Az emberek azt követelték, hogy a kormány tegyen lépéseket a túszok azonnali szabadon bocsátása érdekében.
A tüntetők plakátokat, transzparenseket vittek magukkal, amelyeken számos túsz neve és képe szerepelt. A megmozdulás résztvevői az izraeli hadsereg főhadiszállása felé vonultak.
A Jediót Ahronót című újság hírportálja, az ynet beszámolója szerint vörös festékkel öntötték le az utcát. Azt kiabálták:
„Kifutnak az időből! Hozzák haza őket most!”. Bírálták a kormányt, amiért szerintük nem tesz eleget a Hamász által elrabolt túszok kiszabadításáért. Egy új túszmegállapodás, mint amilyen november végén született, megakadályozhatta volna a péntekihez hasonló incidenseket – állították a tüntetők.
Daniel Hagari izraeli katonai szóvivő pénteken bejelentette, hogy három izraeli túszt véletlenül megöltek a katonák a Gázai övezetben zajló harcok idején. A fegyveres erők tévedésből veszélyforrásként azonosították őket egy hadművelet során a Hamász fellegvárában, a lezárt tengerparti övezet északi részén fekvő Sadzsijában.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök „elviselhetetlen tragédiának” nevezte a három túsz halálát. „Egész Izrael állam gyászol ma este. Szívem a gyászoló családokkal van a gyász nehéz időszakában” – írta péntek este a közösségi médiában. A kormányfő részvétét nyilvánította a hozzátartozóknak.
Violent disturbances unfolded in Dublin city centre this evening following a stabbing incident in which three young children and a woman were injured. A garda car was set ablaze following clashes between protestors and the public order unit | https://t.co/wF0IVM2ijCpic.twitter.com/MHkS73v7m2
🇷🇸 Following their electoral defeat last Sunday, the pro-Western "Serbia against violence" coalition has made good on its promise by mobilizing thousands for a major protest in the streets of Belgrade.
Their primary demand is the annulment of the recent election results and the… pic.twitter.com/UN1hftNgXI
Wegen Protesten von Bauern gegen Sparbeschlüsse der Bundesregierung ist die B213 im Bereich Lastrup (Landkreis Cloppenburg) zwischen den Abfahrten Stapelfeld und Löningen/Meerdorf blockiert. https://t.co/XlQBeRBPes
"Patience is over!" Thousands of German farmers block Berlin and Germany to protest against the planned increase in fuel taxes wanted by socialist politicians. pic.twitter.com/POcpXNyNli
More footage from Germany, where hundreds of tractor drivers blocked roads in Berlin, Munich, Bremen and many other German cities. pic.twitter.com/kilknHfkgX
Telegram blocked six channels covering the protests in Bashkortostan for two days. The channels "Kushtau Bayram", RusNews, "The One from Bashkort", "Nuclear Ant", "As it is about Bashkortostan" and "Irandyk Sabantuy" disappeared from open access yesterday and today.
#Swedish environmental activist Greta Thunberg was detained again🤡
This time, the girl, together with other activists, blocked a key street in Brussels, calling on the European Union to cancel subsidies for oil and gas productionhttps://t.co/B6za6Gmrwppic.twitter.com/fJiJpm2a0Q
— Lew Anno Suport#Israel #Ukraine 24/2-22 (@anno1540) October 5, 2024
There are reports of a terror attack in Tel Aviv. Apparently there are up to 10 casualties following a mass shooting in Jerusalem Boulevard. pic.twitter.com/30t7zLZijN
Earlier today, armed extremists set fire to a Christmas tree in Suqaylabiyah in Hama, Syria. Local channels say they were Uzbek militants.
HTS apologized for the incident and promised to deal with any future threats, but many Christians do not believe this will happen. pic.twitter.com/1Op98CUmTB
The individual who ran into a crowd with a car at a Christmas market in Magdeburg, Germany has been identified as Talib Al-Abdulmohsen… an atheist and well know activists and Zionist.
BREAKING: Thousands of Germans are currently protesting in Magdeburg against Mass Immigration after the Christmas market attack by a Saudi Arabian immigrant yesterday.
The people of Germany are NOT going to play nice anymore. They’ve had enough. pic.twitter.com/i6Baj8QNgW
Grupa građana koja je u četvrtak ujutro okupljena ispred ulaza u zgradu Skupštine grada Beograda došla je do fizičkog obračuna s obezbjeđenjem. Do sukoba je došlo kada su građani pokušali ukloniti zaštitnu ogradu ispred zgrade. pic.twitter.com/NP8f3ZbdI6
Scene di guerriglia urbana a #Torino durante il corteo a sostegno del centro sociale #Askatasuna. Lanci di pietre e bombe carta contro gli agenti che hanno risposto con idranti e lacrimogeni. Un blindato della polizia è stato alle fiamme, a fuoco anche cassonetti. pic.twitter.com/SRChkwuEJO
Quanto accaduto oggi a Torino, durante il corteo degli antagonisti contro lo sgombero dello stabile Askatasuna, è grave e inaccettabile.
Uno sgombero legittimo di un immobile occupato illegalmente è stato usato come pretesto per scatenare violenze, incendi, lanci di bombe carta… pic.twitter.com/AtVLzMVxfD
Belgian “Annadatas” are blocking highways, lighting bonfires and setting up roadblocks in protest.
Why isn’t this news from Europe grabbing the attention of farmers Mia Khalifa & Rihanna, the way it did during Farm protests in India? pic.twitter.com/48xYGZbwax