Array
(
[count_posts] => 2
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo2OiJwb2RpamkiO31zOjY6Im9mZnNldCI7aTowO3M6OToidGF4X3F1ZXJ5IjthOjE6e2k6MDthOjM6e3M6ODoidGF4b25vbXkiO3M6ODoicG9zdF90YWciO3M6NToiZmllbGQiO3M6MjoiaWQiO3M6NToidGVybXMiO2E6MTp7aTowO2k6NjM0ODI7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 132233
[content] =>
Több mint félszáz általános iskolás került kórházba Jamaicában, miután a hatóságok szerint tudtukon kívül kannabisztartalmú cukorkát ettek. Fayval Williams oktatás- és ifjúságügyi miniszter az orvosokra hivatkozva elmondta, hogy a 7 és 12 év közötti gyerekek egyike sincs kritikus állapotban.
Az édességtől a gyerekek „hánytak és hallucináltak” – tette közzé hétfőn Fayval Williams miniszter, és hozzátette, hogy néhány gyereket intravénás infúzióra helyeztek.
„Több mint 60 általános iskolás diákot kellett kórházba szállítani. Az egyik kisfiú azt mondta, hogy ő csak egy cukorkát fogyasztott, mégis nagyon erős hatással volt rá. Kérem a szülőket, hogy vigyázzanak gyermekeikre!” – írta.
A miniszter az X-en azt is közölte, meglátogatta a kórházat, ahol a gyerekeket kezelik, és „az orvosok és az ápolók mindent megtesznek, hogy a diákok felépüljenek”. Williams posztolt egy fotót az édességről, amely szivárványszínű csomagolásban volt.

A csomagolás szerint a termék Delta–8 tetrahidrokannabinolt, más néven delta-8 THC-t tartalmaz, amely a Cannabis sativa növényben található pszichoaktív anyag, „amelynek két fajtája a marihuána és a kender” – olvasható az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) honlapján.
Az amerikai ügynökség szerint „pszichoaktív és bódító hatású”. A miniszter egy fényképet is mellékelt az édesség csomagolásáról, amelynek hátoldalán a kormány figyelmeztetése olvasható: „gyermekek elől elzárva tartandó, és 21 éven aluliak számára nem ajánlott”.
A csomagoláson az állt, hogy a terméket az FDA nem hagyta jóvá.
Jamaica 2015-ben dekriminalizálta a kannabiszt a 18 éven felüliek számára, a 2 uncia (56 gramm) vagy annál kevesebb kannabisz birtoklását kisstílűvé minősítették vissza – számolt be az Index a CNN-re hivatkozva.
[type] => post
[excerpt] => Több mint 60 általános iskolás került kórházba Jamaicában, miután a hatóságok szerint tudtukon kívül kannabisztartalmú cukorkát ettek. Fayval Williams oktatás- és ifjúságügyi miniszter az orvosokra hivatkozva elmondta, hogy a 7 és 12 év közötti gy...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1696447920
[modified] => 1696433654
)
[title] => Jamaicában több mint 60 gyerek került kórházba, miután marihuánatartalmú édességet evett
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=132233&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 132233
[uk] => 132225
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 132228
[image] => Array
(
[id] => 132228
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/97ca8e0-depositphotos-69844869-s-1.jpg
[original_lng] => 127167
[original_w] => 755
[original_h] => 503
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/97ca8e0-depositphotos-69844869-s-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/97ca8e0-depositphotos-69844869-s-1-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/97ca8e0-depositphotos-69844869-s-1.jpg
[width] => 755
[height] => 503
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/97ca8e0-depositphotos-69844869-s-1.jpg
[width] => 755
[height] => 503
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/97ca8e0-depositphotos-69844869-s-1.jpg
[width] => 755
[height] => 503
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/97ca8e0-depositphotos-69844869-s-1.jpg
[width] => 755
[height] => 503
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/97ca8e0-depositphotos-69844869-s-1.jpg
[width] => 755
[height] => 503
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1696422854:5
[_oembed_7fc531f8d184bc4ed74b3fd21c9562c5] => https://t.co/rsJWDiUbUL pic.twitter.com/RLBDoqb4mR
— Fayval Williams (@williams_fayval) October 3, 2023
[_oembed_time_7fc531f8d184bc4ed74b3fd21c9562c5] => 1696421362
[_thumbnail_id] => 132228
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2903
[_oembed_7f935487f301866208756a2c13dc8b39] => {{unknown}}
[_oembed_7609ff88759b887d670f6be4e9c9d235] => Eight children were killed by a landslide while playing cricket after monsoon rains hit Shangla district in northern Pakistan Thursday. At least 50 people have died in the country from floods and landslides triggered by two weeks of rain.
Read more: https://t.co/eeFvsHtdEA pic.twitter.com/U7ohJ5HsIK
— DW Asia (@dw_hotspotasia) July 7, 2023
[_oembed_time_7609ff88759b887d670f6be4e9c9d235] => 1696422855
[_oembed_f80690e24469d57e8ede2677b53b2440] =>
[_oembed_time_f80690e24469d57e8ede2677b53b2440] => 1706439010
[_oembed_1f6e548576ab0b5c81d4426426c0f153] => Around 300 British schoolchildren cause panic in a shopping center in Milton Keynes, UK. What do you notice? pic.twitter.com/l7PkY0lUgc
— RadioGenoa (@RadioGenoa) March 29, 2024
[_oembed_time_1f6e548576ab0b5c81d4426426c0f153] => 1712170098
[_oembed_fd66a7f32228e6dc47d9ac13d6fb758d] => A major incident was declared in Milton Keynes yesterday. The strength of diversity just shining through! pic.twitter.com/Tp5615B4Re
— upside down world (@upside_dow2032) March 29, 2024
[_oembed_time_fd66a7f32228e6dc47d9ac13d6fb758d] => 1712170098
[_oembed_4a8fe8f39b43228d73f0524468c278d4] => Мини-грузовик с мороженым сорвался с горы и сбил 29 детей на республиканском празднике в Сузакском районе в Кыргызстане. Об этом пишет агентство «Кабар».
В больнице остаются 18 детей и подростков: семеро из них в реанимации, трое в тяжелом состоянии.
По данным МВД страны,… pic.twitter.com/JXfFd9beT6
— Дождь (@tvrain) May 2, 2024
[_oembed_time_4a8fe8f39b43228d73f0524468c278d4] => 1716031862
[_oembed_5de48d8baf96fb9d776617fccd54fdc7] => https://t.co/rsJWDiUbUL pic.twitter.com/RLBDoqb4mR
— Fayval Williams (@williams_fayval) October 3, 2023
[_oembed_time_5de48d8baf96fb9d776617fccd54fdc7] => 1719741038
[_oembed_f185f29d3f50b256c69d48ce8a5eed27] => Мини-грузовик с мороженым сорвался с горы и сбил 29 детей на республиканском празднике в Сузакском районе в Кыргызстане. Об этом пишет агентство «Кабар».
В больнице остаются 18 детей и подростков: семеро из них в реанимации, трое в тяжелом состоянии.
По данным МВД страны,… pic.twitter.com/JXfFd9beT6
— Дождь (@tvrain) May 2, 2024
[_oembed_time_f185f29d3f50b256c69d48ce8a5eed27] => 1719741038
[_oembed_206c683e9c89c2996eea6258f639f05b] => Southport stabbing: Up to six children feared seriously hurt in horror major incident after knifeman targets holiday club https://t.co/n9QwHyqaBQ pic.twitter.com/aHiimaWqgN
— Daily Mail Online (@MailOnline) July 29, 2024
[_oembed_time_206c683e9c89c2996eea6258f639f05b] => 1723190525
[_oembed_fa533738be84935c83fac4003d04d564] => TRAGEDY! Several children killed, others injured in funfair organised by ex-wife of Ooni of Ife - https://t.co/69RmR31WbK
— The Papers (@ThePapersng) December 18, 2024
[_oembed_time_fa533738be84935c83fac4003d04d564] => 1737462125
[_oembed_f8f2a11f687897b4cc95f0e8c8ae600a] => Bei einem Kindergeburtstag in einem Skigebiet steht eine Ausfahrt mit einem Motorschlitten an. Doch die Fahrt endet mit acht Verletzten, darunter sechs Kindern. Was ist passiert? https://t.co/GdsVxy4b4b
— Schwäbische Zeitung (@Schwaebische) March 30, 2025
[_oembed_time_f8f2a11f687897b4cc95f0e8c8ae600a] => 1744119271
[_algolia_sync] => 831673980002
[_oembed_5d70eed51b2386cd19f66ba00e486536] => BREAKING: Level one mass casualty incident @ Penn North. 15 patients and counting - of which 5 are critical due to overdose. @wbaltv11 pic.twitter.com/rnWuhWsw0T
— Tommie Clark (@TommieClarkWBAL) July 10, 2025
[_oembed_time_5d70eed51b2386cd19f66ba00e486536] => 1752952449
[_oembed_518073538a19622a7bba704aee7fe864] => {{unknown}}
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 17
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Sürgős
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1789
[1] => 63482
[2] => 2459
[3] => 51961
)
[tags_name] => Array
(
[0] => gyerekek
[1] => Jamaica
[2] => marihuána
[3] => rosszullét
)
)
[1] => Array
(
[id] => 71589
[content] =>
Január 3-án hazájába deportálták Jamaicáról azt az egykori kolumbiai katonát, aki részt vett tavaly Jovenel Moise haiti elnök meggyilkolásában, számolt be a Reuters.

A 43 éves Mario Antonio Palasiost a haiti hatóságok azzal vádolják, hogy tagja volt egy zsoldos csoportnak, akik 2021 júliusában megölték Moise-t. Palasiost tavaly októberben tartóztatták le Jamaicában, és elítélték a Dominikai Köztársaságból az országba való törvénytelen beutazásért.
A jamaicai kormány kiutasítási határozatot adott ki az illegális beutazás miatt. A szigetországnak azonban nincs hivatalos kiadatási szerződése Haitivel, ahol Palasiost körözik, közölte a helyi rendőrség szóvivője. Palasios ügyvédjei azonnali szabadon bocsátását kérték a Horizon Kingston Felnőtt Nyomozói Központból azzal érvelve, hogy letartóztatása törvénytelen volt.
[type] => post
[excerpt] => Január 3-án hazájába deportálták Jamaicáról azt az egykori kolumbiai katonát, aki részt vett tavaly Jovenel Moise haiti elnök meggyilkolásában, számolt be a Reuters.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1641323640
[modified] => 1641313620
)
[title] => Jamaica kitoloncolja a haiti elnök meggyilkolása miatt körözés alatt álló kolumbiait
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=71589&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 71589
[uk] => 71461
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 71462
[image] => Array
(
[id] => 71462
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/2a0134f4b3a1ef4254e51fcb0e920ab32a37868f.jpg
[original_lng] => 46831
[original_w] => 587
[original_h] => 391
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/2a0134f4b3a1ef4254e51fcb0e920ab32a37868f-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/2a0134f4b3a1ef4254e51fcb0e920ab32a37868f-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/2a0134f4b3a1ef4254e51fcb0e920ab32a37868f.jpg
[width] => 587
[height] => 391
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/2a0134f4b3a1ef4254e51fcb0e920ab32a37868f.jpg
[width] => 587
[height] => 391
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/2a0134f4b3a1ef4254e51fcb0e920ab32a37868f.jpg
[width] => 587
[height] => 391
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/2a0134f4b3a1ef4254e51fcb0e920ab32a37868f.jpg
[width] => 587
[height] => 391
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/2a0134f4b3a1ef4254e51fcb0e920ab32a37868f.jpg
[width] => 587
[height] => 391
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1641306421:12
[_thumbnail_id] => 71462
[_edit_last] => 12
[views_count] => 50572
[_oembed_9738613fded72ad4f43ff4061aba4b1c] => #BREAKING Bronte beach party may end up a ‘super spreader event.
Mr Hazzard stopped short of asking the federal government to deport those who “may end up being part of a super spreader event”. @BradHazzard @NSWHealth #covid19 #brontebeach #SuperSpreaderEvent pic.twitter.com/nIVBrKY8IC
— ?? Denis - The COVID info guy - (@BigBadDenis) December 26, 2020
[_oembed_time_9738613fded72ad4f43ff4061aba4b1c] => 1641306422
[_oembed_960de445f1caa0554298ecb225fc271a] => Bronte beach parties... not so much social distancing going on... pic.twitter.com/3StFoCaWB8
— Peter Hannam (@p_hannam) December 25, 2020
[_oembed_time_960de445f1caa0554298ecb225fc271a] => 1641306422
[_oembed_7fc531f8d184bc4ed74b3fd21c9562c5] => https://t.co/rsJWDiUbUL pic.twitter.com/RLBDoqb4mR
— Fayval Williams (@williams_fayval) October 3, 2023
[_oembed_time_7fc531f8d184bc4ed74b3fd21c9562c5] => 1697448519
[_oembed_5de48d8baf96fb9d776617fccd54fdc7] => https://t.co/rsJWDiUbUL pic.twitter.com/RLBDoqb4mR
— Fayval Williams (@williams_fayval) October 3, 2023
[_oembed_time_5de48d8baf96fb9d776617fccd54fdc7] => 1719743215
[_oembed_8b170dbd0483d5a589697b38d0b2dd3d] => #BREAKING Bronte beach party may end up a ‘super spreader event.
Mr Hazzard stopped short of asking the federal government to deport those who “may end up being part of a super spreader event”. @BradHazzard @NSWHealth #covid19 #brontebeach #SuperSpreaderEvent pic.twitter.com/nIVBrKY8IC
— Denis - The COVID info guy - (@BigBadDenis) December 26, 2020
[_oembed_time_8b170dbd0483d5a589697b38d0b2dd3d] => 1719743215
[_oembed_f463075de226cd425fff5352a6c870ac] => Bronte beach parties... not so much social distancing going on... pic.twitter.com/3StFoCaWB8
— @phannam@mastodon.green (@p_hannam) December 25, 2020
[_oembed_time_f463075de226cd425fff5352a6c870ac] => 1719743216
[_oembed_fe57c47cdeb1adf328db2424e0bbe05d] => @lenabezhenar215 Hemskt att de kan ha en rättighet att kunna bestämma över någon annans liv! Att skicka ut en 18 åring i ett främmande land? De förstår inte att Ukraina är i krig och kriget kommer att pågå några år till! Blir så ledsen att man ska behöva lämna hela sin familj och hela sitt liv över att någon individ bestämmer att man inte är tillräckligt ”svensk”. Ska liksom ta stundenten till sommaren och sedan börja jobba inom vården direkt efter studenten + det är just där det är brist på personal också! Helt sjukt hur snabbt livet kan vändas upp och ner! #xyzbca #fyp #foryoupage #foryou #migrationssverket #sjuktsorligt #utvisad
♬ originalljud - Älskade ukrainaren
[_oembed_time_fe57c47cdeb1adf328db2424e0bbe05d] => 1742575088
[_algolia_sync] => 1202739648001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 63482
[1] => 2431
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Jamaica
[1] => kitoloncolás
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 63482
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => podiji
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 63482
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => podiji
)
[_domains] => Array
(
[podiji] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Jamaica (1 Oldal)