A kanadai szövetségi rendőrség helyi idő szerint szerdán letartóztatott egy férfit, aki megfenyegette Justin Trudeau kanadai miniszterelnököt egy közösségi médiában közzétett videofelvételen.
A rendőrség szerint a férfi erőszakos fenyegetést küldött az X-en Trudeau-nak, illetve a terveit megakadályozni próbáló rendőrségnek és biztonsági személyzetnek is – szűrték le a férfi által közzétett videóból. A kanadai szövetségi rendőrség (RCMP) az ontariói York rendőrségének közreműködésével tartóztatta le a férfit.
A 33 éves Dawid Zalewski a rendőrségi jelentés szerint nem rendelkezik állandó lakcímmel, és nem ez az első eset, hogy erőszakkal fenyegetőzik.
„Első számú prioritásunk mindig is a kanadaiak biztonsága volt és lesz” – hangsúlyozta a rendőrség.
Zalewskit két héttel az után tartóztatták le, hogy fenyegetés gyanújával vádat emeltek két albertai férfi ellen. A kanadai szövetségi rendőrség júliusban közölte, hogy a férfiak Trudeau mellett más politikusok megöléséről is fenyegető tartalmakat töltöttek fel az X-re és a Youtube-ra.
Jail for neo Nazi Piotr Kucharski, who pretended to be Wagner Group mercenary. He was arrested drunkenly brandishing a dagger at a Viking war reinactment in Suffolk https://t.co/Q4JFUhgWj9pic.twitter.com/dMMH7ddpfN
Arriving from St. John's (YYT), Air Canada (PAL Airlines) flight 2259 made an emergency Landing at Halifax Airport (YHZ) after it damaged main landing gear during descent on 28 December.
During the landing roll, De Havilland Canada Dash 8-400 plane’s wing scraped the runway… pic.twitter.com/6NW80tRgaR
❗️Police Fire Tear Gas & Rubber Bullets, Students Break Through Barricade at Istanbul University 🇹🇷
Massive demonstrations are taking place in Turkiye's largest city after the mayor, Ekrem Imamoglu, was arrested. Many see him as President Erdogan's main rival. pic.twitter.com/k5DaOlnluW
Turkish police scuffled with May Day protesters in Istanbul on May 1, forcefully detaining some of them and dragging them away to buses pic.twitter.com/yhtX9NwGGq
¡𝗖𝗔𝗬𝗢́ 𝗘𝗟 𝗠𝗔́𝗫𝗜𝗠𝗢 𝗖𝗔𝗕𝗘𝗖𝗜𝗟𝗟𝗔 𝗗𝗘 𝗠𝗔𝗙𝗜𝗔 𝗜𝗧𝗔𝗟𝗜𝗔𝗡𝗔 𝗘𝗡 𝗔𝗠𝗘́𝗥𝗜𝗖𝗔 𝗟𝗔𝗧𝗜𝗡𝗔! En Bogotá, en desarrollo de la ofensiva contra el multicrimen y el delito, la @PoliciaColombia , en coordinación con @Europol y autoridades del Reino Unido e… pic.twitter.com/pa3dZ2fn8g
— Mayor general Carlos Fernando Triana Beltrán (@DirectorPolicia) July 11, 2025
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
A Fiona hurrikán házakat megsemmisítve és földcsuszamlásokat okozva csapott le hétvégén Kanadára, az okozott károk miatt Justin Trudeau miniszterelnök lemondta jövő heti tokiói látogatását.
A kormányfő Abe Sindzó volt japán miniszterelnök keddi állami temetésére volt hivatalos mint egyetlen vezető a világ iparilag legfejlettebb országait tömörítő G7 csoportból.
A Fiona hurrikán helyi idő szerint szombat estére elérte Kanada keleti részét, ahol az időjárás okozta károk miatt Új-Fundland és Labrador, valamint Québec tartományban több százezren maradtak áram nélkül. Több település lakóit evakuálni kellett, a Szent-Lőrinc-öbölben több szigeten is lakóházakat és épületeket sodortak magával a hullámok.
Justin Trudeau szombat éjjel közölte, hogy a kanadai hadsereget is bevetik a hurikán által okozott pusztítás rendbehozatalához. A Fiona hurrikán a hét elején csapott le Puerto Ricóra, legkevesebb nyolc halálos áldozatot követelve. A karibi térségből északra vonuló hurrikán szombat éjjelre trópusi viharrá csitult. Az amerikai Nemzeti Hurrikánközpont jelentése szerint a Fiona óránként 110 kilométeres erősségű széllökésekkel haladt. A trópus viharokat akár a vihar magjától 890 kilométerre is érezni.
Kanadában egyébként ritkán fordulnak elő hurrikánok, részben, mert a hidegebb, északi vizeket elérve elvesztik fő energiaforrásukat. Nem veszélytelenek ugyanakkor az így kialakuló poszttrópusi ciklonok sem, melyeknek magját ugyan szabad szemmel nem látni, de könnyen jelentkezhetnek hurrikán erősségű szélviharokkal.
At least 10 people dead in stabbings at multiple scenes across Canada's province of Saskatchewan. Police say they've identified two suspects. https://t.co/GWQhlkQG1S
6 courageous police officers ran towards gunfire today & are now laying in hospital. My heart goes out to the entire @SaanichPolice Dept during this difficult time. Please keep them & their families in your prayers. https://t.co/XmzbFTKZmEhttps://t.co/WEz1oShMta
Watched a @Tesla catch on fire this morning. As soon as it started smoking the electrical system locked trapping the guy inside. Luckily construction workers broke the window so he could escape. Neat feature pic.twitter.com/9OHoP9mWbe
An eyewitness said immediately after the crash, the driver stepped out of the bus, ripped his clothes off and started screaming. https://t.co/0LGRj6RX5c
VIEWERS DISCRETION ADVISED? ?Fatal Accident On Hwy1 Near Carberry, MB @CarraDeShaukeen
At least 15 people have been killed in a crash Between A Semi-Truck & Handi-Transit Vehicle on the Trans-Canada Highway west of Winnipeg near Carberry, Manitoba. #Carberry#mbpoli#Mantioba… pic.twitter.com/7KC0GGDibj
Arriving from St. John's (YYT), Air Canada (PAL Airlines) flight 2259 made an emergency Landing at Halifax Airport (YHZ) after it damaged main landing gear during descent on 28 December.
During the landing roll, De Havilland Canada Dash 8-400 plane’s wing scraped the runway… pic.twitter.com/6NW80tRgaR
Initial reports of several killed and over a dozen injured, after an SUV plowed into a closed-off street filled with people celebrating the Lapu Lapu Festival in Vancouver, Canada. pic.twitter.com/cLQQPfOMCq
A 16-year-old boy who was standing on a dock was killed after he was struck by a small plane that crashed into a lake northeast of Toronto, police say.
Durham Regional Police said they responded to the plane crash on Lake Scugog near Williams Point at about 12:30 p.m. on Friday.… pic.twitter.com/uAQdrQ8LSP
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) July 19, 2025