Array
(
[count_posts] => 9
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo2OiJwb2RpamkiO31zOjY6Im9mZnNldCI7aTowO3M6OToidGF4X3F1ZXJ5IjthOjE6e2k6MDthOjM6e3M6ODoidGF4b25vbXkiO3M6ODoicG9zdF90YWciO3M6NToiZmllbGQiO3M6MjoiaWQiO3M6NToidGVybXMiO2E6MTp7aTowO2k6MTg0NzI1O319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 211015
[content] =>
Halálos baleset történt a Kijev–Csap autóúton július 10-én, Kisanna (Hanykovicja) település közelében, a Munkácsi járásban. Egy 70 éves férfi életét vesztette, ketten pedig megsérültek.

A kárpátaljai rendőrség közlése szerint a balesetet egy MAN típusú teherautó 65 éves sofőrje okozta, aki figyelmen kívül hagyta a rossz látási viszonyokat és a csúszós útburkolatot. A jármű emiatt áttért a menetirány szerinti bal oldali sávba, ahol frontálisan összeütközött egy szemből érkező Scania teherautóval, amelyet egy 35 éves, Lemberg megyei férfi vezetett.

A MAN teherautó 70 éves utasa a helyszínen életét vesztette. A jármű másik utasa, egy 16 éves fiatal, valamint a Scania sofőrje megsérült, őket kórházba szállították.

A hatóságok eljárást indítottak, a baleset körülményeit még vizsgálják.

[type] => post
[excerpt] => Halálos baleset történt a Kijev–Csap autóúton július 10-én, Kisanna (Hanykovicja) település közelében, a Munkácsi járásban. Egy 70 éves férfi életét vesztette, ketten pedig megsérültek.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1752249000
[modified] => 1752235129
)
[title] => Baleset Kisannánál: két kamion ütközött
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=211015&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 211015
[uk] => 210908
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 210909
[image] => Array
(
[id] => 210909
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/v9-73ad603f9ac7adb4d818105ab83aa878.jpg
[original_lng] => 422115
[original_w] => 1280
[original_h] => 960
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/v9-73ad603f9ac7adb4d818105ab83aa878-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/v9-73ad603f9ac7adb4d818105ab83aa878-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/v9-73ad603f9ac7adb4d818105ab83aa878-768x576.jpg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/v9-73ad603f9ac7adb4d818105ab83aa878-1024x768.jpg
[width] => 1024
[height] => 768
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/v9-73ad603f9ac7adb4d818105ab83aa878.jpg
[width] => 1280
[height] => 960
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/v9-73ad603f9ac7adb4d818105ab83aa878.jpg
[width] => 1280
[height] => 960
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/v9-73ad603f9ac7adb4d818105ab83aa878.jpg
[width] => 1280
[height] => 960
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1752224330:5
[_thumbnail_id] => 210909
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1535
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 244789547002
[_oembed_7dbc30c4c12d282a22bfcf520cf13aab] => {{unknown}}
[_oembed_95fd8680a8a4335c6c88be61ea46d1b6] => Northern China 🇨🇳 hit by flood- over 30 dead‼️
Over 80,000 people have been evacuated in the Chinese capital alone.
Usually Chinese 🇨🇳 authorities keel Beijing safe by diverting water to other provinces. Seems this time it rained too much.
Weather authorities have issued… pic.twitter.com/giuzPBYRAi
— Levina🇮🇳 (@LevinaNeythiri) July 31, 2025
[_oembed_time_95fd8680a8a4335c6c88be61ea46d1b6] => 1754210366
[_oembed_885f4b9e28f5e1c041c936e9784d6a2d] => @gandul_ro O furtună violentă a oprit un spectacol din Timișoara. Zece persoane au avut nevoie de îngrijiri medicale, cinci dintre acestea fiind transportate la spital. Victimele participau la un concert în aer liber, conform Mediafax. Meteorologii au avetizat din timp că șâmbătă seară și în noaptea de sâmbătă spre duminică sunt posibile furtuni în vestul, centrul și nordul țării. #forzazu #romania #timisoara #news #gandul
♬ original sound - Gandul Romania
[_oembed_time_885f4b9e28f5e1c041c936e9784d6a2d] => 1754210366
[_oembed_047ba98e8b21f5c0c30ae891b07ec68d] => @plamenbg_official #ForzaZu #timisoara #radiozu #2025 #storm
♬ original sound - Plamen Iliev
[_oembed_time_047ba98e8b21f5c0c30ae891b07ec68d] => 1754210366
[_oembed_c308e67fa4f461cff9b77439489dee64] =>
[_oembed_time_c308e67fa4f461cff9b77439489dee64] => 1758359593
[_oembed_21630c02289b7807bf45757e1adaacef] => 🚨⚡🇷🇺 A Russian MiG-31 fighter jet has crashed in the Lipetsk region — both pilots successfully ejected. pic.twitter.com/GR7DyOY4z3
— Connect World News (@CWNBreaking) October 10, 2025
[_oembed_time_21630c02289b7807bf45757e1adaacef] => 1760455390
[_oembed_698f7724469d0070e5772c6995593721] => 🇷🇺 More footage of the fire due to the drone strike in Brovary, Kiev region. pic.twitter.com/G9bKI78I4J
— DD Geopolitics (@DD_Geopolitics) October 9, 2025
[_oembed_time_698f7724469d0070e5772c6995593721] => 1760455391
[_oembed_8b43cac3b6ffa7739556ff5db72effa2] => ‼️🇺🇦🔥Shooting, dozens of explosions and fires: Odessa ports attacked
▪️More than 21 strikes were carried out by "Gerani" early in the night in Odessa and the region
▪️Including the port of Illichivsk (Chornomorsk) was hit and is burning. The ship repair plant is also on fire pic.twitter.com/vQM1k9ryOw
— 𝐃𝐚𝐯𝐢𝐝 𝐙 🇷🇺 🇷🇺 (@SMO_VZ) October 8, 2025
[_oembed_time_8b43cac3b6ffa7739556ff5db72effa2] => 1760455391
[_oembed_f749e47ff9728ad5ecf494efecde228f] =>
[_oembed_time_f749e47ff9728ad5ecf494efecde228f] => 1762788989
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 49
[3] => 31
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
)
[tags] => Array
(
[0] => 487
[1] => 581
[2] => 1577
[3] => 635804
[4] => 184725
[5] => 992
[6] => 1148937
[7] => 317
)
[tags_name] => Array
(
[0] => baleset
[1] => halálos áldozat
[2] => halálos baleset
[3] => kamionnal ütközött
[4] => kamionok
[5] => Kijev–Csap autóút
[6] => Kisanna
[7] => munkácsi járás
)
)
[1] => Array
(
[id] => 143028
[content] =>
Kétezer teherautó áll sorban a lengyel–ukrán határon az ellenőrző pontok lezárása miatt – írja az Ukrajinszka Pravda Andrij Demcsenko, az ukrán Állami Határőrszolgálat (SBGS) szóvivőjére hivatkozva.
A lengyel határőrök arról számoltak be, hogy ma reggel akár 1400 teherautó is sorban állt ezen a három átkelőhelyen Ukrajna felé. Ezenkívül január 4-én reggel újraindult a teherautó-forgalom blokkolása a Shehyni–Medyka ellenőrző ponton, ahol további 600 teherautó állt sorban – mondta a tisztviselő.

Az SBGS szóvivője azt is megjegyezte, hogy a teherforgalom az elmúlt 24 órában továbbra is nagy volt ezen a területen.
A szlovákiai Ungvár ellenőrző pont kivételével a határ más szakaszain nem zárják le a forgalmat. Ma reggelig száz teherautó állt sorban, hogy beléphessen Ukrajnába ezen az ellenőrző ponton.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Kétezer teherautó áll sorban a lengyel–ukrán határon az ellenőrző pontok lezárása miatt – írja az Ukrajinszka Pravda Andrij Demcsenko, az ukrán Állami Határőrszolgálat (SBGS) szóvivőjére hivatkozva.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1704547980
[modified] => 1704515848
)
[title] => Kétezer teherautó vesztegel a lengyel–ukrán határon
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=143028&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 143028
[uk] => 143096
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 143029
[image] => Array
(
[id] => 143029
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/kamionok.png
[original_lng] => 440470
[original_w] => 690
[original_h] => 388
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/kamionok-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/kamionok-300x169.png
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/kamionok.png
[width] => 690
[height] => 388
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/kamionok.png
[width] => 690
[height] => 388
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/kamionok.png
[width] => 690
[height] => 388
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/kamionok.png
[width] => 690
[height] => 388
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/kamionok.png
[width] => 690
[height] => 388
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1704546676:2
[_thumbnail_id] => 143029
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2580
[translation_required_done] => 1
[_oembed_01545a31393367148e7196026b64740a] => For over 10 days, Ukrainian drivers have been blocked at the Polish border. Thousands of people are forced to live in difficult conditions with limited food, water, and fuel.
Ukraine cares about its people wherever they are. Our team has already gone to the border and is… pic.twitter.com/kzn1KGLrug
— Oleksandr Kubrakov (@OlKubrakov) November 19, 2023
[_oembed_time_01545a31393367148e7196026b64740a] => 1704540784
[_oembed_9924128458290af5a86d800b2f0411e2] => "Thank you, Polish people, for this "help!""
Thousands of trucks are stuck on the Polish-Ukrainian border due to a blockade by Polish truckers who say Ukrainian drivers are stealing their business
📺Our report for @BBCNews
🎙️Correspondent @sarahrainsford
🎥Cam/edit @mattgodtv pic.twitter.com/ia5r1E4ZHv
— Will Vernon (@BBCWillVernon) November 19, 2023
[_oembed_time_9924128458290af5a86d800b2f0411e2] => 1704540784
[_algolia_sync] => 508334705000
[_oembed_f0096e55749bd986ae23297c431bf1ac] =>
[_oembed_time_f0096e55749bd986ae23297c431bf1ac] => 1756982058
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 184725
[1] => 295694
[2] => 328363
)
[tags_name] => Array
(
[0] => kamionok
[1] => lengyel–ukrán határ
[2] => torlódás
)
)
[2] => Array
(
[id] => 140750
[content] =>
Szombaton öt kilométeresre duzzadt a Románia felé várakozó kamionsor az M43-as autópályán, a csanádpalotai autópálya-határátkelőhely előtt.
Az átkelőnél a teherforgalomban a kilépő oldalon kétórás volt a várakozás, a Magyarországra tartó kamionoknak egy órát kellett sorban állniuk. A csanádpalotai átkelőnél Románia felé tartó autósoknak is kétórás, a belépésnél egyórás volt a várakozás – közölte honlapján a rendőrség.

Szintén kétórás volt a kilépő kamionok és autósok várakozási ideje a nagylaki közúti határátkelőhelyen. A belépő oldalon a teherforgalomban egyórás volt a várakozás. Szerbia felé a röszkei autópálya-határátkelőhelyen a kilépő teherautóknak négy órát kellett várniuk. Az autóbuszoknak és személyautóknak mindkét irányban egyórás volt a várakozás.
Az utazók a határátkelőhelyek nyitvatartásáról és az ott várható várakozási időkről bővebben a rendőrség határinfóoldalán, illetve a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobilapplikáció segítségével tájékozódhatnak.
[type] => post
[excerpt] => Szombaton öt kilométeresre duzzadt a Románia felé várakozó kamionsor az M43-as autópályán, a csanádpalotai autópálya-határátkelőhely előtt.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1702821300
[modified] => 1702807865
)
[title] => Feltorlódtak a kamionok több átkelőnél
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=140750&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 140750
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 140751
[image] => Array
(
[id] => 140751
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/kamionsor-hatar.jpg
[original_lng] => 168421
[original_w] => 1200
[original_h] => 800
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/kamionsor-hatar-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/kamionsor-hatar-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/kamionsor-hatar-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/kamionsor-hatar-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/kamionsor-hatar.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/kamionsor-hatar.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/kamionsor-hatar.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1702800668:12
[_thumbnail_id] => 140751
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1780
[_oembed_b240500965a771f1ac733281861182e2] => https://t.co/CNvDMBG11h pic.twitter.com/CxRubeqmtX
— Филип Фићовић 1244 (@FicovicFilip) July 31, 2022
[_oembed_time_b240500965a771f1ac733281861182e2] => 1702765735
[_algolia_sync] => 1202873711001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 3926
[1] => 51751
[2] => 184725
)
[tags_name] => Array
(
[0] => határátkelők
[1] => határforgalom
[2] => kamionok
)
)
[3] => Array
(
[id] => 140061
[content] =>
A lengyel fuvarozók továbbra is négy átkelőhelyet tartanak lezárva az ukrán–lengyel határon, és a helyzet gyakorlatilag változatlan, közel 3,5 ezer teherszállító jármű áll sorban – közölte vasárnap Andrij Demcsenko, az Állami Határőrszolgálat szóvivője az ukrán televízió hírfolyamában, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Demcsenko elmondta, hogy a lengyel teherfuvarozók a következő határátkelőhelyeket tartják blokád alatt: Rava-Ruszka–Grebenne, Jahodin–Dorohusk, Krakovec–Korchova, Shginyi–Medika. Csaknem 3500 kamion áll a sorban – tette hozzá. Szerinte a Seginyi és a Jahodin átkelőhelyeken a legnehezebb a helyzet, ahol 1200 és 900 kamion várakozik.
Ahogy a szóvivő kifejtette, napközben van némi mozgás, de nincs meg az a dinamika, ami november 6-a előtt volt. A legkisebb forgalmat a Jahodin átkelőhelyen regisztrálják, jóllehet ez a legnagyobb közúti határállomás.
„Annak ellenére, hogy Uhrinyiv határátkelőhelyen átengedik 7,5 tonnánál nagyobb tömegű üres teherszállító járműveket, egyelőre nem látni a lengyel fél részéről olyan enyhülést, hogy bizonyos megállapodások végrehajtása lendületet adna a forgalomnak” – mutatott rá Andrij Demcsenko.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A lengyel fuvarozók továbbra is négy átkelőhelyet tartanak lezárva az ukrán–lengyel határon, és a helyzet gyakorlatilag változatlan, közel 3,5 ezer teherszállító jármű áll sorban – közölte vasárnap Andrij Demcsenko.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1702216020
[modified] => 1702207447
)
[title] => A helyzet a lengyel határon változatlan, mintegy 3,5 ezer ukrán kamion áll sorban – határőrség
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=140061&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 140061
[uk] => 140067
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 140062
[image] => Array
(
[id] => 140062
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/demcsenko.jpg
[original_lng] => 29627
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/demcsenko-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/demcsenko-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/demcsenko.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/demcsenko.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/demcsenko.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/demcsenko.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/demcsenko.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1702200326:8
[_thumbnail_id] => 140062
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3005
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_01545a31393367148e7196026b64740a] => For over 10 days, Ukrainian drivers have been blocked at the Polish border. Thousands of people are forced to live in difficult conditions with limited food, water, and fuel.
Ukraine cares about its people wherever they are. Our team has already gone to the border and is… pic.twitter.com/kzn1KGLrug
— Oleksandr Kubrakov (@OlKubrakov) November 19, 2023
[_oembed_time_01545a31393367148e7196026b64740a] => 1702200268
[_oembed_9924128458290af5a86d800b2f0411e2] => "Thank you, Polish people, for this "help!""
Thousands of trucks are stuck on the Polish-Ukrainian border due to a blockade by Polish truckers who say Ukrainian drivers are stealing their business
?Our report for @BBCNews
?️Correspondent @sarahrainsford
?Cam/edit @mattgodtv pic.twitter.com/ia5r1E4ZHv
— Will Vernon (@BBCWillVernon) November 19, 2023
[_oembed_time_9924128458290af5a86d800b2f0411e2] => 1702200268
[_algolia_sync] => 1202873112001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 3126
[1] => 41
[2] => 11
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Kiemelt téma
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 121788
[1] => 184725
[2] => 297621
[3] => 295694
)
[tags_name] => Array
(
[0] => blokád
[1] => kamionok
[2] => lengyel fuvarozók
[3] => lengyel–ukrán határ
)
)
[4] => Array
(
[id] => 139621
[content] =>
A december 4-ei adatok szerint mintegy 650 kamion áll sorban Szlovákia területén az ukrán határ felé a szlovák kamionosok blokádja miatt, jelentette be Andrij Demcsenko, az Állami Határszolgálat szóvivője a telemaraton adásában.
A lengyel szállítók akadályozzák a kamionok áthaladását az ukrán határon, és szlovák kollégák is csatlakozhatnak hozzájuk. Ki kezdeményezte az akciót és mik a követelések?

„A blokád folytatódik a szlovák határon. A december 4-ei adatok szerint, amelyeket megerősített a szlovák határőrség, mintegy 650 tehergépjármű áll a sorban Ukrajna felé, várva a határátlépési lehetőséget” – mondta Demcsenko.
Elmondása szerint némileg csökkent a határt naponta átlépő kamionok száma. Óránként átlagosan 4 kamiont engednek át.
Emellett a szóvivő kommentálta a magyar határon kialakult helyzetet. „A tehergépjárművek mozgása a magyar határon folyamatos. Nyílt forrásokban olyan információk jelentek meg, amelyek szerint Szlovákia és Magyarország között nehéz a határon való átkelés. A magyar-ukrán határszakaszon a rakományok áramlása megfelel a korábbi adatoknak” – mondta Demcsenko. Elmondása szerint a lengyel és szlovák határok blokádja okozza az ukrán-magyar határon kialakult sorokat. A Tisza ellenőrzőponton Ukrajna irányába 750 kamion áll sorban.
[type] => post
[excerpt] => A december 4-ei adatok szerint mintegy 650 kamion áll sorban Szlovákia területén az ukrán határ felé a szlovák kamionosok blokádja miatt, jelentette be Andrij Demcsenko, az Állami Határszolgálat szóvivője a telemaraton adásában.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1701780480
[modified] => 1701764967
)
[title] => A szlovák határ blokádja: hány kamion nem tud belépni Ukrajnába?
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=139621&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 139621
[uk] => 139498
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 139497
[image] => Array
(
[id] => 139497
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/041220231701684626.jpeg
[original_lng] => 195360
[original_w] => 1140
[original_h] => 641
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/041220231701684626-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/041220231701684626-300x169.jpeg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/041220231701684626-768x432.jpeg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/041220231701684626-1024x576.jpeg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/041220231701684626.jpeg
[width] => 1140
[height] => 641
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/041220231701684626.jpeg
[width] => 1140
[height] => 641
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/041220231701684626.jpeg
[width] => 1140
[height] => 641
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1701757769:12
[_thumbnail_id] => 139497
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2985
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1202872764001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 1130
[1] => 184725
[2] => 300788
)
[tags_name] => Array
(
[0] => határzár
[1] => kamionok
[2] => szlovák fuvarozók
)
)
[5] => Array
(
[id] => 138885
[content] =>
Válaszul a lengyel fuvarozók határblokádjára ukrán kamionsofőrök kedd délután utakat zártak le Przemyśl és Medika lengyel határvárosokban – számolt be az rbc.ua hírportál az RMF FM lengyel rádióállomásra hivatkozva.

A jelentés szerint kedd délután óriási torlódások alakultak ki Przemyślben és Medika lengyel határvárosok bevezető útjain. Az útlezárással az ukrán teherautósofőrök lengyel kollégáiknak az ukrán határt blokkoló tiltakozására válaszoltak.
A lengyel rádióállomás szerint az egyik ukrán akció Przemyślben a Lech Kaczyński körforgalomban történt, a város keleti részén. Ott halad el a 28-as számú állami autóút, amely a medikai lengyel–ukrán határátkelőhöz vezet.
Amint a lengyel rendőrség beszámolt róla, egy körülbelül 30 fős csoport időről időre – több percre vagy hosszabb időre – a gyalogátkelőhelyen ide-oda járva akadályozta a forgalmat. Ugyanez a forgatókönyv követte a medikai ukrán tiltakozás is. A sofőrök ugyanazon az autóúton gátolták a forgalmat.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Válaszul a lengyel fuvarozók határblokádjára ukrán kamionsofőrök kedd délután utakat zártak le Przemyśl és Medika lengyel határvárosokban.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1701256260
[modified] => 1701252003
)
[title] => Ukrán kamionsofőrök útlezárásokkal tiltakoztak két lengyel városban lengyel kollégáik határblokádja ellen
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=138885&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 138885
[uk] => 138898
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 138886
[image] => Array
(
[id] => 138886
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/kamion-2.jpg
[original_lng] => 30327
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/kamion-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/kamion-2-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/kamion-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/kamion-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/kamion-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/kamion-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/kamion-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1701249957:3
[_thumbnail_id] => 138886
[_edit_last] => 12
[views_count] => 5364
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_01545a31393367148e7196026b64740a] => For over 10 days, Ukrainian drivers have been blocked at the Polish border. Thousands of people are forced to live in difficult conditions with limited food, water, and fuel.
Ukraine cares about its people wherever they are. Our team has already gone to the border and is… pic.twitter.com/kzn1KGLrug
— Oleksandr Kubrakov (@OlKubrakov) November 19, 2023
[_oembed_time_01545a31393367148e7196026b64740a] => 1701244819
[_oembed_9924128458290af5a86d800b2f0411e2] => "Thank you, Polish people, for this "help!""
Thousands of trucks are stuck on the Polish-Ukrainian border due to a blockade by Polish truckers who say Ukrainian drivers are stealing their business
?Our report for @BBCNews
?️Correspondent @sarahrainsford
?Cam/edit @mattgodtv pic.twitter.com/ia5r1E4ZHv
— Will Vernon (@BBCWillVernon) November 19, 2023
[_oembed_time_9924128458290af5a86d800b2f0411e2] => 1701244819
[_oembed_637b05a6b45082807fafa548fd30daf0] => Jutro na Dorohusku startuje od nowa blokada. Dołączają do nas rolnicy ze Zjednoczonej Wsi. pic.twitter.com/5gi5JKSgrR
— Rafał Mekler (@MeklerRafal) December 17, 2023
[_oembed_time_637b05a6b45082807fafa548fd30daf0] => 1702973614
[_oembed_686a54fa738bb14f97a39434560df516] => Farmers in #Poland 🇵🇱 have announced hundreds of protests will be taking place across the country on March 20th, 2024 #FarmersProtest pic.twitter.com/XsymqacodX
— 𝙰𝚒 𝙽𝚎𝚠𝚜 𝚁𝚎𝚙𝚘𝚛𝚝 (@AiNewsRep) March 19, 2024
[_oembed_time_686a54fa738bb14f97a39434560df516] => 1711739968
[_oembed_befe6deaeeccd9661474061342e4e879] => I just feel like sharing this moment of Greta Thunberg being arrested after protesting outside Eurovision 😂
pic.twitter.com/T7om9kbQbp
— anitnelav (@thevtalks) May 12, 2024
[_oembed_time_befe6deaeeccd9661474061342e4e879] => 1717228813
[_oembed_8f22253f9a65cc91aca42c1be1439951] => Swedish Environmental Extremist, Greta Thunberg has been Arrested alongside several others at the Pro-Hamas and Palestinian Demonstration currently taking place in Front of the Arena Complex in the City of Malmö, Sweden where the Finals for the Eurovision Song Contest is… pic.twitter.com/CMH0j8flfu
— OSINTdefender (@sentdefender) May 11, 2024
[_oembed_time_8f22253f9a65cc91aca42c1be1439951] => 1717228813
[_oembed_16bf9a6987bd3dd729bbff262978acc0] => I just feel like sharing this moment of Greta Thunberg being arrested after protesting outside Eurovision 😂
pic.twitter.com/T7om9kbQbp
— anitnelav (@thevtalks) May 12, 2024
[_oembed_time_16bf9a6987bd3dd729bbff262978acc0] => 1719588214
[_oembed_51032fa0903da8251823d14b5278aff4] => Swedish Environmental Extremist, Greta Thunberg has been Arrested alongside several others at the Pro-Hamas and Palestinian Demonstration currently taking place in Front of the Arena Complex in the City of Malmö, Sweden where the Finals for the Eurovision Song Contest is… pic.twitter.com/CMH0j8flfu
— OSINTdefender (@sentdefender) May 11, 2024
[_oembed_time_51032fa0903da8251823d14b5278aff4] => 1719588214
[_oembed_77a52f4bd88f4a04362dab16e7282c15] => Donáška kečupu pro teroristy s @TerezaHofova pic.twitter.com/yTnH2DxM31
— Pérák (@prazskyperak) July 8, 2024
[_oembed_time_77a52f4bd88f4a04362dab16e7282c15] => 1721825610
[_oembed_f446596150e143dd01bdb036ce245152] => Dalších 10 kg kečupu padlo na konzulát teroristů. pic.twitter.com/JBO8DJgrSN
— Pérák (@prazskyperak) July 8, 2024
[_oembed_time_f446596150e143dd01bdb036ce245152] => 1721825611
[_oembed_0852d7055c5d85207e93cf1c8d3bb7cf] => In Russian-occupied unrecognized Abkhazia, there are protests against the ratification of the investment agreement with Russia.
After 16 years of Russians looting the territory of Abkhazia, residents have had enough.
Protesters are storming the Abkhazian parliament. pic.twitter.com/StjYiaTMSb
— Fared Al Mahlool | فريد المحلول (@FARED_ALHOR) November 15, 2024
[_oembed_time_0852d7055c5d85207e93cf1c8d3bb7cf] => 1732407726
[_oembed_cf640dc9d99cbf01c8c96a2c45d4bf2d] =>
[_oembed_time_cf640dc9d99cbf01c8c96a2c45d4bf2d] => 1734276467
[_algolia_sync] => 831712099002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 3126
[2] => 41
[3] => 17
[4] => 167
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Sürgős
[4] => Tanú
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 184725
[1] => 303804
[2] => 7638
[3] => 303803
[4] => 8279
)
[tags_name] => Array
(
[0] => kamionok
[1] => lengyel blokád
[2] => tiltakozás
[3] => ukrán sofőrök
[4] => útlezárás
)
)
[6] => Array
(
[id] => 138418
[content] =>
A Jahodin-Dorogusk ukrán-lengyel határátkelőhely előtt a lengyel fuvarozók tiltakozása következtében több mint 20 kilométeren át húzódik a kamionok sora, a tüntetők óránként egy kamiont engednek át, de meg is szeghetik ezt a szabályt – számolt be szombaton az rbc.ua hírportál tudósítója a helyszínről.

A jelentés szerint általában 150-160 kamion halad át a Jahodin-Dorogusk határátkelőn naponta, de ez a szám most csak 10-15 egység.
Jelenleg a lengyel Chelm város előtt 22 kilométeres, a település után pedig még néhány kilométer a kamionsor.
Körülbelül 700-800 kamion áll sorban, kilométerenként 40 jármű. A demonstrálók óránként csak egy kamiont engednek át, de természetesen megszeghetik ezt a szabályt.
A konfliktushelyzetek elkerülése érdekében a rendőrök elkülönítették a tüntetőket és a kamionsofőröket.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A Jahodin-Dorogusk ukrán-lengyel határátkelőhely előtt a lengyel fuvarozók tiltakozása következtében több mint 20 kilométeren át húzódik a kamionok sora, a tüntetők óránként egy kamiont engednek át, de meg is szeghetik ezt a szabályt.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1700944020
[modified] => 1700932626
)
[title] => Már meghaladja a 20 kilométert a kamionsor a lengyel határon
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=138418&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 138418
[uk] => 138429
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 138419
[image] => Array
(
[id] => 138419
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/kamionsor-3.png
[original_lng] => 171978
[original_w] => 740
[original_h] => 375
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/kamionsor-3-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/kamionsor-3-300x152.png
[width] => 300
[height] => 152
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/kamionsor-3.png
[width] => 740
[height] => 375
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/kamionsor-3.png
[width] => 740
[height] => 375
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/kamionsor-3.png
[width] => 740
[height] => 375
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/kamionsor-3.png
[width] => 740
[height] => 375
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/kamionsor-3.png
[width] => 740
[height] => 375
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1700927544:3
[_thumbnail_id] => 138419
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3900
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_acc8ee7eea3da6ff31ec31b1ae6606e3] =>
[_oembed_time_acc8ee7eea3da6ff31ec31b1ae6606e3] => 1719577445
[_oembed_104c3288fd0ef0a40bdc6e4c0e7db40e] =>
[_oembed_time_104c3288fd0ef0a40bdc6e4c0e7db40e] => 1725342845
[_oembed_b556eaa9182b49433209cc9ea3dfc78f] => Search-and-recovery operations continue last night and today at the Pabradė Training Ground in eastern Lithuania; with two working dogs from the Estonian Military Police, Tilt and Maik, arriving to help search for the fourth and final missing U.S. Soldier from the 1st Armored… pic.twitter.com/mXJ5oEu69w
— OSINTdefender (@sentdefender) April 1, 2025
[_oembed_time_b556eaa9182b49433209cc9ea3dfc78f] => 1743778511
[_oembed_5cb5975debca489b73bc02abda230cb0] => Lithuania stands with its closest ally. 🇺🇸 People gathered at the U.S. Embassy in Vilnius to mourn the tragic loss of four American Soldiers. We feel profound solidarity, respect, and gratitude toward the U.S. Soldiers. pic.twitter.com/IFJVrTDliY
— Lithuania MFA | #StandWithUkraine (@LithuaniaMFA) April 1, 2025
[_oembed_time_5cb5975debca489b73bc02abda230cb0] => 1743778511
[_oembed_3f52b01f95dcf2447c0c3187e021c0bb] =>
[_oembed_time_3f52b01f95dcf2447c0c3187e021c0bb] => 1743778511
[_algolia_sync] => 508319898000
[_oembed_d669a4cf381e3eb34097635437b86150] => Бойові зіткнення на кількох ділянках кордону Афганістану з Пакистаном pic.twitter.com/i1FR5bxzZp
— Максим (@lipcansmaks1) October 11, 2025
[_oembed_time_d669a4cf381e3eb34097635437b86150] => 1760364913
[_oembed_bc52a1728a3b27af76c48c1ba2024440] =>
[_oembed_time_bc52a1728a3b27af76c48c1ba2024440] => 1763663434
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 3126
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 944
[1] => 297622
[2] => 184725
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Határ
[1] => határblokád
[2] => kamionok
)
)
[7] => Array
(
[id] => 128810
[content] =>

Veszélyes anyagot szállító kamionok karamboloztak Németország egyik legforgalmasabb autópályáján, a kedden történt balesetben ketten meghaltak, robbanásveszély miatt még szerda délelőtt is állt a forgalom mindkét irányban.
Az országot kelet-nyugati irányban átszelő, Berlint és a Ruhr-vidéket összekötő A2-es autópályán egy formaldehidet szállító teherautó és egy dinitrogén-oxiddal – nevetőgázzal – töltött palackokkal megrakott kamion ütközése tűzhöz, majd robbanások sorozatához vezetett.
A detonációktól még az úttest is remegett, olyan volt, mint egy földrengés – mondta egy szemtanú a Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati médiaszolgáltatónak.
A baleset az autópálya Szász-Anhalt tartományi szakaszán történt Magdeburg térségében kedden a déli órákban. A formaldehidet szállító teherautó sofőrje nem vette észre, hogy egy pályafelújítás előtt torlódás alakult ki, és belehajtott a dugó végén álló kamionba. Az ütközés egymásnak lökött három másik teherautót is, végül hátulról belehajtott az összezúzódott járművek sorába ötödikként a dinitrogén-oxidos palackokat szállító kamion, amelyen tűz keletkezett. A lángok átterjedtek a formaldehidet szállító teherautóra. Az igen gyúlékony és robbanásveszélyes anyag mind elégett, a hőhatás miatt pedig a gázzal töltött palackok jelentős része felrobbant.
A balesetben két teherautó vezetője életét vesztette, a szerteszét repülő palackok számos járműben kárt okoztak. A roncsok között heverő gázpalackok jelentette robbanásveszély miatt a mentés igen körülményes, a területet 500 méteres sugarú körben lezárták – jelentette az MDR.
[type] => post
[excerpt] => Veszélyes anyagot szállító kamionok karamboloztak Németország egyik legforgalmasabb autópályáján, a kedden történt balesetben ketten meghaltak, robbanásveszély miatt még szerda délelőtt is állt a forgalom mindkét irányban.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1693406760
[modified] => 1693403361
)
[title] => Veszélyes anyagot szállító kamionok karamboloztak
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=128810&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 128810
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 128811
[image] => Array
(
[id] => 128811
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/kulfold-veszelyes-anyagot-szallito-kamionok-0-nagy.jpg
[original_lng] => 211876
[original_w] => 1024
[original_h] => 659
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/kulfold-veszelyes-anyagot-szallito-kamionok-0-nagy-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/kulfold-veszelyes-anyagot-szallito-kamionok-0-nagy-300x193.jpg
[width] => 300
[height] => 193
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/kulfold-veszelyes-anyagot-szallito-kamionok-0-nagy-768x494.jpg
[width] => 768
[height] => 494
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/kulfold-veszelyes-anyagot-szallito-kamionok-0-nagy.jpg
[width] => 1024
[height] => 659
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/kulfold-veszelyes-anyagot-szallito-kamionok-0-nagy.jpg
[width] => 1024
[height] => 659
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/kulfold-veszelyes-anyagot-szallito-kamionok-0-nagy.jpg
[width] => 1024
[height] => 659
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/kulfold-veszelyes-anyagot-szallito-kamionok-0-nagy.jpg
[width] => 1024
[height] => 659
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1693392562:4
[_thumbnail_id] => 128811
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 2768
[translation_required_done] => 1
[_oembed_f8c95349683ff4e437c4234eeaf9290d] => Schweres Unwetter trifft Reutlingen! ?️ Hagel & Starkregen führten zu Überflutungen & Schäden. Laub und 30 cm hoher Hagel setzten innerhalb weniger Minuten die Abflussschächte zu und Wasser strömte in Tiefgaragen, Keller und Wohngebäude. https://t.co/324East5A8 pic.twitter.com/NiE3vcIzwt
— Stadt Reutlingen (@StadtReutlingen) August 4, 2023
[_oembed_time_f8c95349683ff4e437c4234eeaf9290d] => 1693395963
[_oembed_5099cffa2d2a7ab0eea114441cc9bb05] => #Sneeuwruimen op 2200m vanmorgen.#Nebelhorn #Oberstdorf pic.twitter.com/0lPlkXBoJ8
— Hans ter braak (@hansterbraak) July 26, 2023
[_oembed_time_5099cffa2d2a7ab0eea114441cc9bb05] => 1693395964
[_oembed_1d080676c42f338d89c1b82851421da3] =>
[_oembed_time_1d080676c42f338d89c1b82851421da3] => 1693395964
[_oembed_af948f74bc78c1ee60693ef1441e6c8f] => Bei einem Protestmarsch gestern Abend in Mannheim wurden Unterstützer:innen der Letzten Generation von einem Autofahrer getreten und ins Gesicht geschlagen? pic.twitter.com/NpU2AInAgG
— Letzte Generation (@AufstandLastGen) September 7, 2023
[_oembed_time_af948f74bc78c1ee60693ef1441e6c8f] => 1695045689
[_oembed_2fc30c5401e7f5c3663f16550794f7e1] => Kreis #Ravensburg: Schwerer Schulbus-#Unfall in #BadenWürttemberg https://t.co/sAbfhWIR2A
— #WorldinMyEyes (@TPeddersen) November 13, 2023
[_oembed_time_2fc30c5401e7f5c3663f16550794f7e1] => 1700388885
[_oembed_049947496023c48d89c2dabad2e77d55] =>
[_oembed_time_049947496023c48d89c2dabad2e77d55] => 1700388885
[_oembed_95ecc4c290c22f0916220e2f7f10d310] => @hirado.hu Halálos téli időjárás Németországban #fy #fyp #nekedbe #hiradohu #hirek #tél #időjárás #ítéletidő #németország #baleset #balesetek #közlekedés #káosz
♬ eredeti hang – hirado.hu - hirado.hu
[_oembed_time_95ecc4c290c22f0916220e2f7f10d310] => 1701679701
[_oembed_808e06fd2937c6d80dd60c9e53558e57] =>
[_oembed_time_808e06fd2937c6d80dd60c9e53558e57] => 1701679701
[_oembed_bb0964e1677f015a4db1142bce456078] =>
[_oembed_time_bb0964e1677f015a4db1142bce456078] => 1704886381
[_oembed_2faa5dc8e9f4a6efa5ce50c97218f24f] => https://t.co/0j9XOsHa4D
Farmers protesting in Neubrandenburg, Mecklenburg-Vorpommern, Germany.
According to the Fat Cats at the @BBC this isn't happening.
— Lady Kate Chamberlayne (@KateChamberlay2) January 8, 2024
[_oembed_time_2faa5dc8e9f4a6efa5ce50c97218f24f] => 1704886382
[_oembed_79bbebeb17984288be9f40b2f0979eee] => Farmer strike in Germany.
Farmers have used hundreds of tractors to block access to highways across the eastern state of Mecklenburg-Western Pomerania.#Germany #GoldenGlobes #Mistgabelmob #B0801 #tatort #SupremeCourt pic.twitter.com/Uvfh1yxz7M
— Politics Fact (@politicsfact1) January 8, 2024
[_oembed_time_79bbebeb17984288be9f40b2f0979eee] => 1704886382
[_oembed_7d09d1baac3a427ba274ef84f800b24a] => Wegen Protesten von Bauern gegen Sparbeschlüsse der Bundesregierung ist die B213 im Bereich Lastrup (Landkreis Cloppenburg) zwischen den Abfahrten Stapelfeld und Löningen/Meerdorf blockiert. https://t.co/XlQBeRBPes
— Cellesche Zeitung (@cezett) January 8, 2024
[_oembed_time_7d09d1baac3a427ba274ef84f800b24a] => 1704886382
[_oembed_f0bee976162a2843dd8dbd533f80ccaa] => 8 de janeiro de 2024
O protesto nacional dos agricultores na Alemanha começou! E está programado para durar até o dia 15 de janeiro.
Os agricultores bloquearam as entradas de duas cidades na manhã desta segunda-feira: Cottbus e Brandenburg an der Havel.
A polícia informou às… pic.twitter.com/3one1SFMD0
— Karina Michelin (@karinamichelin) January 8, 2024
[_oembed_time_f0bee976162a2843dd8dbd533f80ccaa] => 1704886382
[_oembed_85ac7c7dd4ab769bd8564ebd439fe9cc] => Auch in Potsdam rollen die ersten Traktoren. Einige Anwohner winken den #Landwirten unterstützend zu. #Bauernproteste pic.twitter.com/z6PT68dTH3
— Apollo News (@apollo_news_de) January 8, 2024
[_oembed_time_85ac7c7dd4ab769bd8564ebd439fe9cc] => 1704886383
[_oembed_532b64488e2d7f4722f9d2cb0aec849f] => #Bauern sind in Berlin angekommen, fahren gerade mit Polizeibegleitung von Siegessäule zum Brandenburger Tor @tonline pic.twitter.com/7fWtYJwvy8
— Annika Leister (@AnnLei1) January 7, 2024
[_oembed_time_532b64488e2d7f4722f9d2cb0aec849f] => 1704886383
[_oembed_075042420f00be26bc46016740f2839f] => "Patience is over!" Thousands of German farmers block Berlin and Germany to protest against the planned increase in fuel taxes wanted by socialist politicians. pic.twitter.com/POcpXNyNli
— RadioGenoa (@RadioGenoa) January 8, 2024
[_oembed_time_075042420f00be26bc46016740f2839f] => 1704886383
[_oembed_b3eeacd8a66d574580b29467b0b73b3e] => Bauern-Blockade: 8000 Demonstranten! Grünen-Politiker wird in München von Bühne gebuht https://t.co/oUuRQ6K48G
— FOCUS online (@focusonline) January 8, 2024
[_oembed_time_b3eeacd8a66d574580b29467b0b73b3e] => 1704886383
[_oembed_fda83a694f1c61ef1804cd6047aa8d82] => München 💪💪💪 der Wahnsinn pic.twitter.com/JgwOCVWtsG
— D.R (@DR8516826984211) January 8, 2024
[_oembed_time_fda83a694f1c61ef1804cd6047aa8d82] => 1704886383
[_oembed_16aab7f851eeec51a72cd65420f567a4] => More footage from Germany, where hundreds of tractor drivers blocked roads in Berlin, Munich, Bremen and many other German cities. pic.twitter.com/kilknHfkgX
— cvetko35 (@cvetko35) January 8, 2024
[_oembed_time_16aab7f851eeec51a72cd65420f567a4] => 1704886384
[_oembed_56a2eac6b596857aed6e399738c816ff] => Ein Toter und mehrere Verletzte bei Klinikbrand in Uelzen https://t.co/6D6n17Zl1X
— BR24 (@BR24) January 5, 2024
[_oembed_time_56a2eac6b596857aed6e399738c816ff] => 1704886384
[_oembed_7560efd7349c186b41968bc627ecdc04] => Hundreds of flights in and out of the Munich International Airport (MUC) of Germany were cancelled on Saturday because of heavy snowfall.
Munich Airport : Due to the continuing heavy snowfall, there will be no air traffic probably until 6 a.m. tomorrow,Dec 3.
🎥Sylvia Kossligk pic.twitter.com/jHrnO0EHOr
— FL360aero (@fl360aero) December 2, 2023
[_oembed_time_7560efd7349c186b41968bc627ecdc04] => 1705739956
[_oembed_80629ac219f314705360614f290487db] => In St. Leon-Rot hat ein Schüler offenbar eine Mitschülerin getötet. Er soll sich auf der Flucht befinden. https://t.co/YD2cRQKQwb
— Frankfurter Allgemeine (@faznet) January 25, 2024
[_oembed_time_80629ac219f314705360614f290487db] => 1707043641
[_oembed_cbaf6866106c69eff76a7f2f4e976311] => #HamburgStehtAuf
Proteste gegen AfD und Rechtsextremismus in Deutschland
In Hamburg sind am Freitag Tausende Menschen gegen die AfD und Rechtsextremismus auf die Straße gegangen.
Am Freitagabend befanden sich rund 50.000 Menschen auf der Straße. Die Demonstration wurde von der… pic.twitter.com/OSsje2tgzX
— Baro (@sjw_baro) January 20, 2024
[_oembed_time_cbaf6866106c69eff76a7f2f4e976311] => 1707043641
[_oembed_43b642e509d96da565fbc8d457aa5bd6] => Es ist unglaublich: Kampftage der Demokratie! Bundeskanzler und Bundesrat sind jetzt gefordert, das AfD-Verbotsverfahren in Gang zu setzen! – Von Karlsruhe (Sitz des Verfassungsgerichts), über Wuppertal, Koblenz, Hannover, Offenburg. Stuttgart bis Frankfurt (bereits über 60.000)! pic.twitter.com/1XvhZpdEgy
— Zentrum für Politische Schönheit (@politicalbeauty) January 20, 2024
[_oembed_time_43b642e509d96da565fbc8d457aa5bd6] => 1707043642
[_oembed_935885484014ed6fe3fb9be2d3a90ece] => An einer #Schule in #Wuppertal läuft ein großangelegter #Polizeieinsatz. Wie die Polizei gegenüber t-online bestätigt, seien mehrere Schüler verletzt worden. https://t.co/B4txxIRJSt
— t-online (@tonline) February 22, 2024
[_oembed_time_935885484014ed6fe3fb9be2d3a90ece] => 1710595719
[_oembed_b6305144e67ddf6981e4c79a4f1821c2] => Innenministerin Faeser zu mutmaßlicher chinesischer #Spionage: „Der im aktuellen Fall betroffene Bereich militärisch nutzbarer innovativer Technologien aus🇩🇪 ist besonders sensibel. Umso wichtiger ist es, hier so konsequent zu begegnen, wie es uns in diesem Fall gelungen ist.“ pic.twitter.com/QJnsfYPx6D
— Bundesministerium des Innern und für Heimat (@BMI_Bund) April 22, 2024
[_oembed_time_b6305144e67ddf6981e4c79a4f1821c2] => 1715405518
[_oembed_5131d892dec39e9fb0c06049329f85ba] => Sie stürzten beim Spielen sieben Meter in die Tiefe: In der Region Stuttgart sind vier Kinder durch das Dach einer Sporthalle gefallen und schwer verletzt worden. Sie wurden mit Rettungshubschraubern ins Krankenhaus gebracht. https://t.co/zdzlNzPcDF
— DER SPIEGEL (@derspiegel) May 4, 2024
[_oembed_time_5131d892dec39e9fb0c06049329f85ba] => 1716015398
[_oembed_cba2a1ec68b904a7558af37ed8efb201] => Crazy scenes from Berlin: Around 1,000 environmental protestors stormed the grounds outside Tesla's Gigafactory this morning
Tesla's plans to expand the site have drawn huge pushback in recent weeks pic.twitter.com/Fa2c7Psqor
— Morning Brew ☕️ (@MorningBrew) May 10, 2024
[_oembed_time_cba2a1ec68b904a7558af37ed8efb201] => 1716407848
[_oembed_d97a6544d007a951673001fd40aabb8e] =>
[_oembed_time_d97a6544d007a951673001fd40aabb8e] => 1718043752
[_oembed_8473f2952afb1aad36037f878458599a] => {{unknown}}
[_oembed_51f4e889fd5f34247afc161f724fa07f] => Der Zustand eines Landes wie #Deutschland wird auch daran deutlich, wie sich demokratische Prozesse - Wahlen, Parteitage usw. - ausgestalten lassen. Da ist das, was in #Essen #NRW #e2906 geschieht, ein Warnsignal.
Man muss die #AfD nicht mögen, sie nicht wählen. Aber ihnen… pic.twitter.com/N4oY3UHTEW
— Capulcu TurkKick (@KickTurk) June 29, 2024
[_oembed_time_51f4e889fd5f34247afc161f724fa07f] => 1719812070
[_oembed_78ee9841a6200a435ee47667581b9a61] => In #Essen kommt es immer wieder zu regelrechten Jagdszenen auf AfD-Vertreter. Hier verfolgt ein maskierter Mob einen einzelnen Mann.
Mehr zu den Demos gegen den #AfDParteitag: https://t.co/jEcuOY0t9Jpic.twitter.com/2krU3QkHoN
— Apollo News (@apollo_news_de) June 29, 2024
[_oembed_time_78ee9841a6200a435ee47667581b9a61] => 1719812070
[_oembed_2e0a40512b240671fb815a535ce126ef] =>
[_oembed_time_2e0a40512b240671fb815a535ce126ef] => 1720795132
[_oembed_a09f6e65613c4f6fe1c3715271970f1a] => Climate activists breach security at four German airports, temporarily suspended flights on Thursday morning.
The Last Generation campaign group said in a statement that eight activists had stopped or reduced traffic at the Berlin, Cologne-Bonn, Nuremberg and Stuttgart airports… pic.twitter.com/YTrTXwSMo1
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) August 15, 2024
[_oembed_time_a09f6e65613c4f6fe1c3715271970f1a] => 1723971495
[_oembed_a40cc313f5d24141746c3f1eed0f88ea] => "Wir haben das Jahr 2024 und wir wissen alles und es geht einfach weiter als hätten wir kein Problem.
Ich hab zwei Kinder und denen muss ich erklären in ein paar Jahren, warum wir einfach weitergemacht haben obwohl wir alles wussten."https://t.co/kZd68Hc4Nx pic.twitter.com/cQPtKMZkYV
— Letzte Generation (@AufstandLastGen) August 15, 2024
[_oembed_time_a40cc313f5d24141746c3f1eed0f88ea] => 1723971495
[_oembed_a4f8edeb1a1ca5268528bcf6f412ef0f] => Unbeteiligter Fahrradfahrer gerät in Berlin in Schießerei im Rotlicht-Milieu https://t.co/WwJdMuYzHN #berlin #RotLicht #Millieu #Schiesserei #Schusswechsel
— Infos Unter (@infos_unter) September 5, 2024
[_oembed_time_a4f8edeb1a1ca5268528bcf6f412ef0f] => 1726984379
[_oembed_5252880ab92e99f1e29bff725492da67] => A Syrian terrorist injures 31 people, including several children that are now in severe condition; with a machete, his truck and setting fire to 2 houses while the families were inside.
No, it’s not in Iran 🇮🇷, Iraq 🇮🇶, Afghanistan 🇦🇫 or Syria 🇸🇾 . It’s in Essen, Germany.… pic.twitter.com/wUeIC21Svz
— Luís Da Cruz (@morphiaz) September 29, 2024
[_oembed_time_5252880ab92e99f1e29bff725492da67] => 1728940053
[_oembed_ebb67885c4222aa6f09cc6f7218d0c21] => Messer-Terror in Aschaffenburg! Zwei Tote und mehrere Schwerverletzte +++ Mindestens ein Kind unter den Opfern +++ Polizei im Großeinsatz!https://t.co/jjRjQ4AS7R pic.twitter.com/JrLQGYZccn
— NIUS (@niusde_) January 22, 2025
[_oembed_time_ebb67885c4222aa6f09cc6f7218d0c21] => 1738512993
[_oembed_5f5b8c02c538095565e289c6de5e3f40] => Es kann jeden treffen: Familie, Freunde, Bekannte, Nachbarn.
Es muss sich dringend etwas in diesem Land ändern. Deutschland ist nicht mehr wiederzuerkennen.
Die Sicherheit der deutschen Bevölkerung muss gewährleistet werden.
Im Februar wird abgerechnet! #Aschaffenburg pic.twitter.com/PvzTpkCfLo
— Bolomat (@BolomatDE) January 22, 2025
[_oembed_time_5f5b8c02c538095565e289c6de5e3f40] => 1738512993
[_oembed_d2c820e5ac10c13f68f9b28e0c04757c] => Ein Propellerflugzeug ist kurz nach dem Start nahe Bonn auf ein Feld gestürzt. Der Pilot wurde getötet, seine kleine Tochter überlebte schwer verletzt.https://t.co/BLBvMuWFpk
— DER SPIEGEL (@derspiegel) March 21, 2025
[_oembed_time_d2c820e5ac10c13f68f9b28e0c04757c] => 1742915896
[_oembed_117dae56d647dfcb7d1da275535e557e] => Im Rhein-Maas Klinikum (RMK) in #Würselen gilt ab morgen bis auf Weiteres ein Besuchsverbot. Für die Weihnachtstage strebt das Krankenhaus – abhängig von der weiteren Entwicklung des Infektionsgeschehens – Ausnahmeregelungen an. - https://t.co/d3bnZTTFd8 pic.twitter.com/0q336h5ee2
— Antenne AC (@AntenneAC) December 18, 2020
[_oembed_time_117dae56d647dfcb7d1da275535e557e] => 1742915896
[_algolia_sync] => 508271637000
[_oembed_f8f2a11f687897b4cc95f0e8c8ae600a] => Bei einem Kindergeburtstag in einem Skigebiet steht eine Ausfahrt mit einem Motorschlitten an. Doch die Fahrt endet mit acht Verletzten, darunter sechs Kindern. Was ist passiert? https://t.co/GdsVxy4b4b
— Schwäbische Zeitung (@Schwaebische) March 30, 2025
[_oembed_time_f8f2a11f687897b4cc95f0e8c8ae600a] => 1744199252
[_oembed_a83fbe0a56b187ad4a9c9f78bc92d72f] => Der 37-jährige Syrer aus Tirschenreuth, Abdulhadi B., der wegen IS-Unterstützung zu über fünf Jahren Haft verurteilt wurde, stellt Ansprüche an den deutschen Staat und verlangt 144.000 Euro für seine freiwillige Ausreise – als „Entschädigung“. https://t.co/EUz8Q4JUBo pic.twitter.com/fjvHud065W
— NIUS (@niusde_) May 2, 2025
[_oembed_time_a83fbe0a56b187ad4a9c9f78bc92d72f] => 1747332702
[_oembed_618c0630462838b403870d8a0993161e] => Li #Stuttgart'a 🇩🇪 otombîlekî da nav xelkê; Li gorî agehiyan hejmareke zêde birîndar hene. pic.twitter.com/1KUYWOIn6w
— Channel 8 Kurmancî (@Ch8Kurmanci) May 2, 2025
[_oembed_time_618c0630462838b403870d8a0993161e] => 1747332702
[_oembed_d76165abc716d0ebde4ba6f741e6cabc] => BREAKING: Chaos in Stuttgart! A Mercedes G-Class plows into a crowd near Olgaeck tram stop, injuring 3—some fighting for their lives! Is this a freak accident or a deadly trend? Share your thoughts—what’s next for public safety? pic.twitter.com/JsaVImSCln
— Europe News 🇪🇺 (@EuropeNewsEU) May 2, 2025
[_oembed_time_d76165abc716d0ebde4ba6f741e6cabc] => 1747332703
[_oembed_c25d3dd67fa76ab345e6d5e6d728b07e] => {{unknown}}
[_oembed_7f0a1597597abb8f97fb85e1b0919e08] => Several people were injured by a person with a knife at the central railway station in the German city of Hamburg on Friday.#Hamburg #Messerattacke #Messer pic.twitter.com/P9cw9ti6nJ
— prithvi (@prithvii) May 23, 2025
[_oembed_time_7f0a1597597abb8f97fb85e1b0919e08] => 1749360644
[_oembed_1ee9f4e214e2b5033d5ef6115b902b49] => 🇩🇪 In Erfurt, Germany, unknown individuals set fire to Rheinmetall military logistics trucks, causing serious damage.
Footage of the arson was shared by Russian sources—leaving no doubt about who was behind it and who stands to benefit.
Russia has long relied on recruited… pic.twitter.com/yqq6oUJt5p
— Special Kherson Cat 🐈🇺🇦 (@bayraktar_1love) June 26, 2025
[_oembed_time_1ee9f4e214e2b5033d5ef6115b902b49] => 1751228373
[_oembed_cafd84b8c47b092d98bfd4af3ced7f3d] => {{unknown}}
[_oembed_570670fa01d86a26498c72ed86bab7a9] => {{unknown}}
[_oembed_f0096e55749bd986ae23297c431bf1ac] =>
[_oembed_time_f0096e55749bd986ae23297c431bf1ac] => 1754892188
[_oembed_c4da347cbee0c8262e1e8484fc62953d] =>
[_oembed_time_c4da347cbee0c8262e1e8484fc62953d] => 1760077705
[_oembed_2208d81db54d23f77b90eb4e8d54b45c] => {{unknown}}
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 184725
[1] => 30630
[2] => 712
)
[tags_name] => Array
(
[0] => kamionok
[1] => karambol
[2] => Németország
)
)
[8] => Array
(
[id] => 101429
[content] =>
Hatalmas tömegbalesetet okozott az időjárás az észak-erdélyi autópályán kedden, összesen tizenegy autó és kamion rohant egymásba Torda térségében, a Nagyvárad irányába vezető oldalon – írja a Főtér a News.ro-ra hivatkozva.

A beszámolók szerint a térségben ködös az időjárás, a látótávolság 200, sőt egyes helyeken csupán 50 méteres.
A katasztrófavédelem beszámolója szerint a karambolban nyolc autó, két kamion és egy teherautó érintett.

A balesetben hatan sérültek meg, senki sem súlyosan. Az útszakaszt le kellett zárni, mivel a roncsok miatt járhatatlanná vált.
(foter.ro)
[type] => post
[excerpt] => Hatalmas tömegbalesetet okozott az időjárás az észak-erdélyi autópályán kedden, összesen tizenegy autó és kamion rohant egymásba Torda térségében, a Nagyvárad irányába vezető oldalon.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1668607320
[modified] => 1668601530
)
[title] => Hatalmas tömegbaleset történt egy erdélyi autópályán
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=101429&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 101429
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 101431
[image] => Array
(
[id] => 101431
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/baleset.png
[original_lng] => 694991
[original_w] => 800
[original_h] => 460
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/baleset-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/baleset-300x173.png
[width] => 300
[height] => 173
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/baleset-768x442.png
[width] => 768
[height] => 442
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/baleset.png
[width] => 800
[height] => 460
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/baleset.png
[width] => 800
[height] => 460
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/baleset.png
[width] => 800
[height] => 460
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/baleset.png
[width] => 800
[height] => 460
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1668594331:12
[_thumbnail_id] => 101431
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1908
[_algolia_sync] => 831657124002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 184723
[1] => 184724
[2] => 184725
[3] => 184722
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Edély
[1] => erdélyi autópálya
[2] => kamionok
[3] => tmegbaleset
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 184725
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => podiji
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 184725
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => podiji
)
[_domains] => Array
(
[podiji] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
kamionok (1 Oldal)