Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo2OiJwb2RpamkiO31zOjY6Im9mZnNldCI7aTowO3M6OToidGF4X3F1ZXJ5IjthOjE6e2k6MDthOjM6e3M6ODoidGF4b25vbXkiO3M6ODoicG9zdF90YWciO3M6NToiZmllbGQiO3M6MjoiaWQiO3M6NToidGVybXMiO2E6MTp7aTowO2k6MTk5Mzt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 223857
[content] =>
Katonákat vezényeltek szerdán Japán északi, hegyvidéki régiójába, hogy segítséget nyújtsanak a medvetámadások elleni védekezésben a lakosságnak – jelentette be az egyik érintett terület, Kazuno polgármestere.
Az Akita prefektúrabeli Kazuno lakosait már hetekkel ezelőtt felszólították, hogy kerüljék a várost körülvevő erdőket, sötétedés után ne hagyják el otthonukat, és mindig legyen náluk csengő, hogy el tudják űzni az élelem után kutató medvéket.

Japán-szerte több mint száz medvetámadás történt április óta, és ezeknek rekordszámú, 12 halálos áldozata volt a környezetvédelmi minisztérium közlése szerint. A halálesetek kétharmada Akita és Ivate prefektúrában történt.
A város lakói állandóan veszélyben érzik magukat, a medvetámadások miatt nem merészkednek ki otthonról, és a rendezvényeket is lemondják – mondta el a kazunói polgármester, Szaszamoto Sindzsi, miután találkozott a mintegy 15 főből álló szakasszal, amely katonai teherautókkal és terepjárókkal érkezett a városba. A katonaság segítséget nyújt a csapdák szállításában és megfigyelésében, amelyekkel be lehet fogni a medvéket, lőfegyvert azonban nem használnak, a vadállatok leölését tapasztalt vadászok végzik.
Az akitai hatóságok adatai szerint ebben az évben hatszorosára nőtt, és már a nyolcezren is túl jár a medveészlelések száma. Ez késztette a prefektúra kormányzóját arra, hogy a múlt héten segítséget kérjen a hadseregtől.
A medvepopuláció növekszik és a klímaváltozás miatt nem jutnak a vadállatok elegendő élelemhez természetes élőhelyeiken, ezért lakott területeket keresnek fel.
Emellett az a vadászközösség is kiöregedett és elfáradt már, amelynek segítségére korábban számíthattak a hatóságok.
A közelmúltban medvék támadtak egy bolt vásárlóira, medve ugrott egy buszmegállóban várakozó turistára egy világörökségi helyszín közelében, és medvetámadásban sebesült meg egy termálfürdő dolgozója is. Iskolák átmeneti bezárását is elrendelték medveészlelés miatt.
A legtöbb medvetámadás októberben és novemberben történik, mert a téli álomra készülő medvéknek sok táplálékra van szükségük, ezért nagyon aktívak.
A Japánban leggyakoribb fekete medvék (baribál) súlya a 130 kilogrammot is elérheti. Az északi, Hokkaido szigetén élő barna medvék viszont 400 kilósak is lehetnek.
A japán hadsereg már más alkalmakkal is nyújtott segítséget a vadon élő állatok megfigyelésében vagy az ellenük történő védekezésben. „Mivel a medvék egyre több régióban hatolnak be lakott területekre, és naponta nő a medvetámadások sérültjeinek száma, nem tehetjük meg, hogy ne intézkedjünk” – hangsúlyozta a hadsereg szóvivője.
20
[type] => post
[excerpt] => Katonákat vezényeltek szerdán Japán északi, hegyvidéki régiójába, hogy segítséget nyújtsanak a medvetámadások elleni védekezésben a lakosságnak – jelentette be az egyik érintett terület, Kazuno polgármestere.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1762460340
[modified] => 1762385121
)
[title] => Japánban a katonaságot is bevetik a medvék ellen
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=223857&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 223857
[uk] => 224034
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 223858
[image] => Array
(
[id] => 223858
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/szegeny-maci.png
[original_lng] => 829572
[original_w] => 1309
[original_h] => 821
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/szegeny-maci-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/szegeny-maci-300x188.png
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/szegeny-maci-768x482.png
[width] => 768
[height] => 482
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/szegeny-maci-1024x642.png
[width] => 1024
[height] => 642
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/szegeny-maci.png
[width] => 1309
[height] => 821
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/szegeny-maci.png
[width] => 1309
[height] => 821
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/szegeny-maci.png
[width] => 1309
[height] => 821
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1762513853:8
[_thumbnail_id] => 223858
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 751
[_oembed_232bf7bbdd870580c22d5224de186375] => Footage showing firefighting ships with the Japanese Coast Guard fighting a fire onboard the San Antonio-Class Amphibious Transport Dock, USS New Orleans (LPD-18), off the coast of Okinawa, Japan. pic.twitter.com/czcUFgvSO8
— OSINTdefender (@sentdefender) August 20, 2025
[_oembed_time_232bf7bbdd870580c22d5224de186375] => 1762377928
[_oembed_d9e77ec7d8ba29266bab34196e1104dd] =>
[_oembed_time_d9e77ec7d8ba29266bab34196e1104dd] => 1762377928
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 498971911002
[_oembed_c3738025a4554c0acfdcf6a8a6c752d4] =>
[_oembed_time_c3738025a4554c0acfdcf6a8a6c752d4] => 1763895518
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1354
[1] => 1993
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Japán
[1] => katonaság
)
)
[1] => Array
(
[id] => 191677
[content] =>
Odesszában a rendőrség és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) leleplezte egy katonai egység korrupt parancsnokát, aki hét hónapon keresztül elvette beosztottaitól a harci fizetésük 30 %-át, de már letartóztatásban van – számolt be kedden az Ukrajinszka Pravda hírportál az Odessza megyei rendőrség sajtószolgálatára hivatkozva.

A jelentés szerint a következőket közölte: „A nyomozók megállapították, hogy a parancsnok a beosztottaktól 30 % készpénzt követelt a fizetésükből, amit harci feladatok ellátásáért kaptak, állítólag a katonai egység szükségleteire, különös tekintettel a felszerelés javítására. Azokat, akik megtagadták a fizetést, a tiszt megfenyegette, hogy hiányos feladatteljesítést bizonyít rájuk, más egységekhez, harci zónákba vezényli át őket.”

A nyomozás adatai szerint tavaly júniustól decemberig több mint 400 ezer hrivnyát kapott a parancsnok a személyi állománytól. Akkor vették őrizetbe, amikor éppen átvette a decemberi „tiszteletdíját” 41 000 hrivnya értékben.
A tisztet már meggyanúsították, a hatályos törvények szerint 10 év szabadságvesztés és vagyonelkobzás fenyegeti.

A bíróság elrendelte a fogva tartását, de óvadék letétele ellenében szabadlábon védekezhet. A nyomozás folyamatban van.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => Odesszában a rendőrség és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) leleplezte egy katonai egység korrupt parancsnokát, aki hét hónapon keresztül elvette beosztottaitól a harci fizetésük 30 %-át, de már letartóztatásban van.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1736277900
[modified] => 1736262528
)
[title] => Kizsarolta a frontszolgálatos katonák fizetésének 30 százalékát egy parancsnok Odesszában, őrizetbe vették
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=191677&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 191677
[uk] => 191691
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 191679
[image] => Array
(
[id] => 191679
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/d7945eb-odesa-690x387-1.avif
[original_lng] => 22174
[original_w] => 690
[original_h] => 387
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/d7945eb-odesa-690x387-1.avif
[width] => 150
[height] => 84
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/d7945eb-odesa-690x387-1.avif
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/d7945eb-odesa-690x387-1.avif
[width] => 690
[height] => 387
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/d7945eb-odesa-690x387-1.avif
[width] => 690
[height] => 387
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/d7945eb-odesa-690x387-1.avif
[width] => 690
[height] => 387
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/d7945eb-odesa-690x387-1.avif
[width] => 690
[height] => 387
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/d7945eb-odesa-690x387-1.avif
[width] => 690
[height] => 387
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1736261461:3
[_thumbnail_id] => 191679
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3075
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_666251e56a8368c1a74f82ae52af4efa] =>
[_oembed_time_666251e56a8368c1a74f82ae52af4efa] => 1738912986
[_oembed_d85ca359ba0f055fb3eaa6d14be676cc] => 🇷🇺🇺🇦 𝗥𝘂𝘀𝘀𝗶𝗮'𝘀 𝗮𝘁𝘁𝗮𝗰𝗸 𝗼𝗻 𝗢𝗱𝗲𝘀𝗮
Odessa is reeling from a Russian drone attack, the heaviest yet, with at least 15 explosions igniting fires across the city.
The assault has left three people injured, including a minor girl, and caused widespread damage to… pic.twitter.com/aAIdQdExBx
— The Global Beacon (@globalbeaconn) March 20, 2025
[_oembed_time_d85ca359ba0f055fb3eaa6d14be676cc] => 1743926543
[_algolia_sync] => 1203046024001
[_oembed_b631736fb9c01b8765397359bff4775e] => 😡As a result of a Russian missile strike on Dnipro, eight people were killed and around 70 others were injured
Among the wounded are two children — a 13-year-old girl and a 16-year-old boy — who have been hospitalized, according to Serhii Lysak, head of the regional military… https://t.co/IDFmEldmEs pic.twitter.com/iIsHm1yABj
— NEXTA (@nexta_tv) June 24, 2025
[_oembed_time_b631736fb9c01b8765397359bff4775e] => 1751461567
[_oembed_813c6d9c9a6bbea3457452cc6c942f17] => {{unknown}}
[_oembed_510b476bb10766453f9e7b97ff5e9cee] =>
[_oembed_time_510b476bb10766453f9e7b97ff5e9cee] => 1762274815
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 67169
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 775319
[1] => 1993
[2] => 923
[3] => 1266
)
[tags_name] => Array
(
[0] => katonák fizetése
[1] => katonaság
[2] => odessza
[3] => zsarolás
)
)
[2] => Array
(
[id] => 155012
[content] =>
Az Állami Nyomozó Iroda és az Ukrán Biztonsági Szolgálat dolgozói értesítettek az ellene indult eljárásról egy katonát, aki 3000 dollár kenőpénz fejében megígérte, hogy hátországi feladatokra küld egy mozgósított katonát.

Az „ügyfél” a Rivne megyei kiképzőközpontban tartózkodott és felkereste a gyanúsítottat, hogy segítsen a hátországba kerülnie a frontvonal helyett. A tisztviselőre akár 8 év szabadságvesztés várhat, az ügyben folyik a bírósági tárgyalást megelőző nyomozás.
[type] => post
[excerpt] => Az Állami Nyomozó Iroda és az Ukrán Biztonsági Szolgálat dolgozói értesítettek az ellene indult eljárásról egy katonát, aki 3000 dollár kenőpénz fejében megígérte, hogy hátországi feladatokra küld egy mozgósított katonát.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1714133520
[modified] => 1714067765
)
[title] => Letartóztattak egy katonát Lembergben, aki kenőpénz fejében megígérte, hogy hátországi feladatokra küld egy mozgósított katonát
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=155012&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 155012
[uk] => 154841
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 154842
[image] => Array
(
[id] => 154842
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/unnamed.jpg
[original_lng] => 35519
[original_w] => 400
[original_h] => 250
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/unnamed-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/unnamed-300x188.jpg
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/unnamed.jpg
[width] => 400
[height] => 250
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/unnamed.jpg
[width] => 400
[height] => 250
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/unnamed.jpg
[width] => 400
[height] => 250
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/unnamed.jpg
[width] => 400
[height] => 250
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/unnamed.jpg
[width] => 400
[height] => 250
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1714056965:5
[_thumbnail_id] => 154842
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2130
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1202929914001
[_oembed_53843eddbe85e9883e068c1fa7e29f62] => {{unknown}}
[_oembed_4e89f80e85e9c29a35af51a0b765e672] =>
[_oembed_time_4e89f80e85e9c29a35af51a0b765e672] => 1749903368
[_oembed_a8d7e74cf7cb3a1b1216e6b1559fe814] => An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
— AlertMedia (@alertmedia) September 20, 2025
[_oembed_time_a8d7e74cf7cb3a1b1216e6b1559fe814] => 1759068513
[_oembed_f786af82cfb7546b1a5b8363df3fb787] => LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
— NewsWatch Plus PH (@newswatchplusph) September 21, 2025
[_oembed_time_f786af82cfb7546b1a5b8363df3fb787] => 1759068513
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 67169
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 1993
[1] => 327
[2] => 1671
)
[tags_name] => Array
(
[0] => katonaság
[1] => korrupció
[2] => Lemberg
)
)
[3] => Array
(
[id] => 143840
[content] =>
Egy törzsőrmester több lövéssel megölte a századparancsnokát, utána magával is végzett a Mikolajiv megyei Bereznehuvate faluban – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál a bűnüldöző szervekre hivatkozva.

A jelentés szerint a források azt közölték, hogy az eset január 7-én, vasárnap este 21:00 óra körül történt. A törzsőrmester 6 golyót eresztett a századparancsnokába a saját gépkarabélyából, mielőtt öngyilkosságot követett volna el a fegyverével.
Az ügyben büntetőeljárás indult a büntetőtörtvénykönyv1. cikkelyének 115. része alapján, szándékos emberölés minősített esete címén.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Egy törzsőrmester több lövéssel megölte a századparancsnokát, utána magával is végzett a Mikolajiv megyei Bereznehuvate faluban.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1705083840
[modified] => 1705082938
)
[title] => Egy katona szitává lőtte a századparancsnokát, majd magával is végzett Mikolajiv megyében
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=143840&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 143840
[uk] => 143845
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 143841
[image] => Array
(
[id] => 143841
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/gepkarabely-fegyver-puska.jpg
[original_lng] => 77055
[original_w] => 970
[original_h] => 580
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/gepkarabely-fegyver-puska-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/gepkarabely-fegyver-puska-300x179.jpg
[width] => 300
[height] => 179
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/gepkarabely-fegyver-puska-768x459.jpg
[width] => 768
[height] => 459
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/gepkarabely-fegyver-puska.jpg
[width] => 970
[height] => 580
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/gepkarabely-fegyver-puska.jpg
[width] => 970
[height] => 580
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/gepkarabely-fegyver-puska.jpg
[width] => 970
[height] => 580
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/gepkarabely-fegyver-puska.jpg
[width] => 970
[height] => 580
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1705080169:3
[_thumbnail_id] => 143841
[_edit_last] => 5
[views_count] => 4034
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_08b0f8c666d48d058fbffb3f81438858] => At least four minor daughters of an education official for Hesarak district have been killed in a hand grenade attack. https://t.co/hu9halKmwE
— Pajhwok Afghan News (@pajhwok) January 8, 2024
[_oembed_time_08b0f8c666d48d058fbffb3f81438858] => 1705075742
[_oembed_b7be14d8890bf7fe9378f13ed82c65aa] => Reports indicate that last night unidentified assailant threw a hand grenade at the residence of Mawlawi Ghulam Jilani Hanafi, the Taliban's Education Minister, in Hisarak district of Nangarhar, resulting in the loss of his four daughters. pic.twitter.com/a44GzVyYC3
— Afghan Analyst (@AfghanAnalyst2) January 8, 2024
[_oembed_time_b7be14d8890bf7fe9378f13ed82c65aa] => 1705075742
[_oembed_75282860f409c4b0cc0ef41f89e26f37] => Woman from Los Angeles killed in apparent crossfire during drug dispute in Tulum https://t.co/OEoIM3pMSX
— ABC7 Eyewitness News (@ABC7) February 12, 2024
[_oembed_time_75282860f409c4b0cc0ef41f89e26f37] => 1707998907
[_oembed_62bda339fffe4eb88962f291665ad14f] =>
[_oembed_time_62bda339fffe4eb88962f291665ad14f] => 1713851828
[_oembed_3cfd5f9c49633728a6aba05d62677eb4] => Man Allegedly Killed 15-Year-Old Daughter, Then Tried to Blame Stepson with Autism: Police https://t.co/qU4l7OFnU9
— People (@people) April 17, 2024
[_oembed_time_3cfd5f9c49633728a6aba05d62677eb4] => 1714286473
[_oembed_7a719201a1ef5ce4757e167a99242a6b] => Man, 62, buried alive for FOUR DAYS is dug out and rescued by police after they heard his muffl… https://t.co/dPZBW92Gla @MailOnline
— Natalia Elegante (@NataliaElegante) May 16, 2024
[_oembed_time_7a719201a1ef5ce4757e167a99242a6b] => 1717001163
[_oembed_1b73e44322e52b21b508a88153636231] =>
[_oembed_time_1b73e44322e52b21b508a88153636231] => 1723034645
[_oembed_19afe4c4aba9fea5c374d94ac66c7377] =>
[_oembed_time_19afe4c4aba9fea5c374d94ac66c7377] => 1723034645
[_oembed_b159a34c3267bf7cb707468d15abab3b] => School Bus Shooting in Pakistan Claims Lives of Two Girls.
A school bus in the town of Attock, located in Pakistan’s central Punjab province, came under attack by gunmen on Thursday, resulting in the deaths of two young girls and injuries to five other children. The incident… pic.twitter.com/hrHJowzzE7
— CoreTV News (@coretvnewsng) August 22, 2024
[_oembed_time_b159a34c3267bf7cb707468d15abab3b] => 1725781469
[_oembed_1f403261e6e36733cf15786f1819c741] => Latalia Anjolie Margalli, 22, is now charged with 2nd degree murder and five counts of 2nd degree assault with a dangerous weapon in the weekend downtown Minneapolis car assault that left a teen dead, five injured.
Charges indicate that Margalli started the fight with a male she… pic.twitter.com/0m7XSnGFkH
— CrimeWatchMpls (@CrimeWatchMpls) September 17, 2024
[_oembed_time_1f403261e6e36733cf15786f1819c741] => 1728286166
[_oembed_080ee437dd13d2293d8db242f4fb2d35] =>
[_oembed_time_080ee437dd13d2293d8db242f4fb2d35] => 1729505571
[_oembed_f69f60d59c3c13c9318942f0072acf29] => Zweites Todesopfer durch Schüsse im #Mühlviertel, Täter weiter flüchtig https://t.co/gs9lk6DTt8
— DER STANDARD (@derStandardat) October 28, 2024
[_oembed_time_f69f60d59c3c13c9318942f0072acf29] => 1730561118
[_oembed_3b956f1cbaa2c7a431d0edde919e51f3] => Franz Hofer, the mayor of Kirchberg ob der Donau, a village with around 1,000 residents in Upper Austria, was shot dead this morning. The suspect is currently on the run; the motive remains unclear. https://t.co/A8bpLdIRrK
— Liam Hoare (@lahoare) October 28, 2024
[_oembed_time_3b956f1cbaa2c7a431d0edde919e51f3] => 1730561118
[_oembed_a1fcd8a865d5d45042f88257aaf7d7fe] => Shocked by the tragic death of a Ukrainian citizen in Bratislava. We cannot exclude ethnic hatred as one of the reasons for this crime. Under my directions, our embassy has already contacted the Slovak police and ombudsman. We demand an impartial investigation and accountability.
— Andrii Sybiha 🇺🇦 (@andrii_sybiha) February 3, 2025
[_oembed_time_a1fcd8a865d5d45042f88257aaf7d7fe] => 1739749988
[_oembed_f975fc159e96b926afc90fba78681e94] => Ein Ehepaar aus Hockenheim, nahe Heidelberg, wollte eine Tochter und tötete dafür die Mutter und Großmutter eines damals fünf Wochen alten Babys. Jetzt steht das Urteil. https://t.co/Jdl4CBuz26
— stern (@sternde) February 10, 2025
[_oembed_time_f975fc159e96b926afc90fba78681e94] => 1740565933
[_oembed_18957ac64dfd034d6c268f6afec316a8] => Mass jailbreak as all female prisoners 'raped and burned alive' says United Nationshttps://t.co/oEO2KSXUxn pic.twitter.com/MSYuTUKoJC
— Daily Star (@dailystar) February 6, 2025
[_oembed_time_18957ac64dfd034d6c268f6afec316a8] => 1740565933
[_oembed_a92904fbfbae00486ca3e71296c334ef] =>
[_oembed_time_a92904fbfbae00486ca3e71296c334ef] => 1740565933
[_oembed_983267fc51b03367320a56068a80f508] => ⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of violence & gore.
The dismembered remains of nine students, aged 19 to 30, were discovered on 2nd March in San Jose Miahuatlan, Mexico, near the border of Puebla & Oaxaca states. The victims, five men & four women from… pic.twitter.com/vpYmigzYgH
— True Crime Updates (@TrueCrimeUpdat) March 5, 2025
[_oembed_time_983267fc51b03367320a56068a80f508] => 1741869130
[_oembed_117dae56d647dfcb7d1da275535e557e] => Im Rhein-Maas Klinikum (RMK) in #Würselen gilt ab morgen bis auf Weiteres ein Besuchsverbot. Für die Weihnachtstage strebt das Krankenhaus – abhängig von der weiteren Entwicklung des Infektionsgeschehens – Ausnahmeregelungen an. - https://t.co/d3bnZTTFd8 pic.twitter.com/0q336h5ee2
— Antenne AC (@AntenneAC) December 18, 2020
[_oembed_time_117dae56d647dfcb7d1da275535e557e] => 1743486762
[_algolia_sync] => 508335450000
[_oembed_f47909fd8a0b4b3df3d73e08c9359321] => {{unknown}}
[_oembed_be882d0e8c385804c7e08516f6005ed7] => Las autoridades en Londres confirmaron la identidad del hombre que mató a un niño de 14 años con una espada samurái. Se trata de Marcus Aurélio Arduini Monzo, de nacionalidad española y brasileña https://t.co/RZv30oQA3W pic.twitter.com/Tzi5linTzx
— Noticias RCN (@NoticiasRCN) May 2, 2024
[_oembed_time_be882d0e8c385804c7e08516f6005ed7] => 1749634961
[_oembed_da25a8014d920b43bad3892030c2dc6e] =>
[_oembed_time_da25a8014d920b43bad3892030c2dc6e] => 1749634961
[_oembed_016a57b439edf53b1ef66d7c67f0df6f] => #Panorama_Internacional
Zunilda Hoyos Méndez, la fisicoculturista colombiana conocida popularmente como la “Mujer Hulk“, fue hallada muerta en su residencia de la Costa del Sol, en España.
Según los reportes policiales, Méndez habría sido asesinada a martillazos probablemente… pic.twitter.com/CQPVfIvRP9
— Panorama 📰 (@panorama_do) June 20, 2025
[_oembed_time_016a57b439edf53b1ef66d7c67f0df6f] => 1751450472
[_oembed_b3886f44c617ec8b622a30795c20e610] => 🇮🇷❗️Terrorist attack in Iran: militants opened fire in a courthouse
As a result of the terrorist attack, five people died, including a woman and a newborn baby. 13 people were injured, some of them in serious condition. The attackers were eliminated. pic.twitter.com/BcUN9IL8bz
— The_anonymous_wave (@anonymouswave1) July 26, 2025
[_oembed_time_b3886f44c617ec8b622a30795c20e610] => 1754039663
[_oembed_0fb7a5defe31b4e56f6f13291ce8ae33] => Influencer Ariela La Langosta, close friend of rapper Tekashi 6ix9ine, found dead in her car at 33 https://t.co/g8vd3rT1Ee pic.twitter.com/Jui61tjCBw
— New York Post (@nypost) August 19, 2025
[_oembed_time_0fb7a5defe31b4e56f6f13291ce8ae33] => 1756489577
[_oembed_8bacc6709b6724f453b242e6c1780951] => The left created Robert/Robin Westman.
Guns didn’t create him.
Prayer didn’t create him.
The left and their INSANE gender ideology and hate-fueled rhetoric created this monster. pic.twitter.com/tWl9MwTAcw
— Kentucky Girl (@Notwokenow) August 27, 2025
[_oembed_time_8bacc6709b6724f453b242e6c1780951] => 1756900872
[_oembed_46ad987756458ff73ec368d2ed9a85a6] => {{unknown}}
[_oembed_54a401c67775f2a0c560fe27d41e8663] => 🚨| Former UFC fighter Suman Mokhtarian has been shot and killed in a suspected gang-related attack in northwest Sydney on Wednesday evening.
[via @dailytelegraph]
He was just 33 years old.
Rest in peace, Suman. ❤️🙏 pic.twitter.com/mBsDrIeqzg
— MMA Orbit (@mma_orbit) October 8, 2025
[_oembed_time_54a401c67775f2a0c560fe27d41e8663] => 1760365625
[_oembed_ec26b6cfb7b49c17ecc6a98440f7a21f] =>
[_oembed_time_ec26b6cfb7b49c17ecc6a98440f7a21f] => 1760365625
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 546
[1] => 1993
[2] => 2394
)
[tags_name] => Array
(
[0] => gyilkosság
[1] => katonaság
[2] => Mikolajiv megye
)
)
[4] => Array
(
[id] => 135105
[content] =>
A mianmari hadsereg legalább 20 katonáját ölte meg az ország észak-keleti San régiójában az országot irányító juntával szemben álló fegyveres csoport, a Testvériség Szövetség – közölték pénteken helyi biztonsági- és médiaforrások.
A kínai határ közelében fekvő régió öt városa közelében levő katonai bázisok ellen péntek kora reggel hajtottak végre összehangolt támadásokat.

Az akciósorozat Csinsvehav vámhivatalának elfoglalásával kezdődött, és a katonaság ott szenvedte el a legnagyobb emberveszteséget, de Lasio városból is harcokat jelentettek. A Mizzima News mianmari internetes hírportál jelentése szerint a 20 halálos áldozat között nemcsak katonák, hanem rendőrök is voltak.
Mianmarban folyamatos feszültség uralkodik azóta, hogy 2021 februárjában a hadsereg erőszakkal átvette a hatalmat a választáson győztes Aung Szan Szú Kji pártjától. A korábbi béke Nobel-díjas politikust több különálló vádpontban több mint 30 év börtönbüntetésre ítélték és jelenleg is őrizetben van, további több tízezer ellenzéki politikust vagy másként gondolkodót pedig bebörtönöztek.
A rendkívüli állapot harmadik, februári meghosszabbításakor a junta vezetője elismerte, hogy az ország 330 kerületének több mint egyharmadát még mindig nem sikerült teljes ellenőrzés alá vonniuk. A junta helyzetét nehezíti, hogy a vele szemben álló, és egyre szervezettebb, különböző etnikai kisebbségeket képviselő fegyveres csoportok az ország több részén is sikereket tudtak elérni.
A pénteki támadások elkövetőjeként jelentkező Testvériség Szövetség az utóbbi időben az ellenálló csoportok vezető erejévé lépett elő annak köszönhetően, hogy kiképezi a harcosokat, és fegyverekkel látja el az ellenálló csoportokat.
[type] => post
[excerpt] => A mianmari hadsereg legalább 20 katonáját ölte meg az ország észak-keleti San régiójában az országot irányító juntával szemben álló fegyveres csoport, a Testvériség Szövetség – közölték pénteken helyi biztonsági- és médiaforrások.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1698486600
[modified] => 1698457897
)
[title] => Összehangolt támadás érte a Mianmart irányító katonaság északi bázisait
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=135105&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 135105
[uk] => 135195
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 135106
[image] => Array
(
[id] => 135106
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/k-epa20220327037-scaled-e1698429625861.jpg
[original_lng] => 612372
[original_w] => 2560
[original_h] => 1440
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/k-epa20220327037-scaled-e1698429625861-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/k-epa20220327037-scaled-e1698429625861-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/k-epa20220327037-scaled-e1698429625861-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/k-epa20220327037-scaled-e1698429625861-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/k-epa20220327037-scaled-e1698429625861-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/k-epa20220327037-scaled-e1698429625861-2048x1152.jpg
[width] => 2048
[height] => 1152
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/k-epa20220327037-scaled-e1698429625861.jpg
[width] => 2560
[height] => 1440
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1698496201:2
[_thumbnail_id] => 135106
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2483
[translation_required_done] => 1
[_oembed_4a423c79dc0502e4810bf0244043f785] => More than 20 people reportedly killed, dozens more injured in Myanmar junta strike on wedding ceremony in Mingin Township, according to multiple reports https://t.co/Pa0QTV4vSQ
— Factal News (@factal) June 3, 2024
[_oembed_time_4a423c79dc0502e4810bf0244043f785] => 1718137965
[_oembed_5a04da62bc3f1834624bf11a0a31c022] => More than 20 people reportedly killed, dozens more injured in Myanmar junta strike on wedding ceremony in Mingin Township, according to multiple reports https://t.co/Pa0QTV4vSQ
— Factal News (@factal) June 3, 2024
[_oembed_time_5a04da62bc3f1834624bf11a0a31c022] => 1719579755
[_oembed_2ab3c37f1d42883371fe545a37f9365c] =>
[_oembed_time_2ab3c37f1d42883371fe545a37f9365c] => 1743536350
[_oembed_115d31eb4617b58b0b21abdec1be9692] => Um terremoto de magnitude 7,7 atingiu Mianmar e foi sentido na Tailândia, causando destruição, mortes e desaparecidos.
Em Bangkok, um prédio desabou, e autoridades seguem em resgate nas áreas afetadas.
cr: The Guardian pic.twitter.com/zrK2LblAhv
— Revista KoreaIN (@revistakoreain) March 28, 2025
[_oembed_time_115d31eb4617b58b0b21abdec1be9692] => 1743536351
[_oembed_c0f9207271f46519a97a4a27a8523bf5] =>
[_oembed_time_c0f9207271f46519a97a4a27a8523bf5] => 1743536351
[_oembed_d7be867267e78abac5a5c059b9223594] => A 7.7 magnitude Mandalay earthquake was also felt in Bangkok, where an entire construction building has collapsed. pic.twitter.com/0moBXpj1sG
— Heung Min Son (@heungburma) March 28, 2025
[_oembed_time_d7be867267e78abac5a5c059b9223594] => 1743536351
[_oembed_3179ded8c1b476c56c07f29fbcc70588] => Just experienced a 7.7 strength #earthquake in #Bangkok for close to 3 minutes. Its epicenter was Mandalay, Myanmar, over 1200 kms from here.
Despite the distance it swayed buildings; caused cracks, forced evacuations and rooftop pools cascaded much water to down below. Scary! pic.twitter.com/iIeV7WQWN6
— Joseph Çiprut (@mindthrust) March 28, 2025
[_oembed_time_3179ded8c1b476c56c07f29fbcc70588] => 1743536351
[_oembed_960c4491f37a4b7a88620aa0b8496b88] => 7.7 magnitude earthquake hits Southeast Asia, mainly impacting Myanmar and Thailand.
pic.twitter.com/hIEgS2w712
— Pop Base (@PopBase) March 28, 2025
[_oembed_time_960c4491f37a4b7a88620aa0b8496b88] => 1743536351
[_oembed_66c5c8098d7b01af69d9a97eb53d4e75] => This is horrifying. Praying for everyone impacted in this earthquake in Myanmar. pic.twitter.com/b6ZyPWebdM
— Mary Tiles Texas (@MaryTilesTexas) March 28, 2025
[_oembed_time_66c5c8098d7b01af69d9a97eb53d4e75] => 1743536352
[_algolia_sync] => 1202871715001
[_oembed_bfbce5b6f0b414f537323b30fc1b8d47] => Humanitarian Assistance to Myanmar
A C-130J Hercules has landed in Mandalay, delivering 16 tons of vital aid from India to support those affected by the crisis.@MEAIndia @IndiainMyanmar @SpokespersonMoD@tapasjournalist #HumanitarianAid #IndiaForHumanity pic.twitter.com/fMJlCqcsRG
— DD News (@DDNewslive) April 1, 2025
[_oembed_time_bfbce5b6f0b414f537323b30fc1b8d47] => 1744919774
[_oembed_0dff5eedd26f78fb9297b7e0c92bc28c] => Horrific scenes in northern Myanmar 🇲🇲.
A junta warplane bombed a Buddhist monastery in the Sagaing Township as many villagers were taking shelter there. At least 28 civilians are confirmed to have been killed in the attack, women and children included. pic.twitter.com/j9hQomFCXw
— Thomas van Linge (@ThomasVLinge) July 11, 2025
[_oembed_time_0dff5eedd26f78fb9297b7e0c92bc28c] => 1752953018
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1993
[1] => 9822
)
[tags_name] => Array
(
[0] => katonaság
[1] => Mianmar
)
)
[5] => Array
(
[id] => 133614
[content] =>
Franciaország 7000 katonát mozgósít az ország biztonságának fokozására, miután egy késsel hadonászó csecsen megölt egy tanárt és megsebesített két személyt egy arrasi iskolában.

Szombaton reggel rendőrök állomásoztak az iskola közelében, ahol a támadás történt. Az órákat lemondták, azonban az iskola nyitva volt azok számára, akik támogatásra vágytak.
A támadó pontos indítéka továbbra sem tisztázott, és a hírek szerint nem hajlandó beszélni a nyomozókkal.
Szintén egy nappal korábban vált ismertté, hogy a pénteken, az iskolában történt terrortámadás kapcsán Franciaország a fokozott terrorfenyegetettség státuszába lép át.
[type] => post
[excerpt] => Franciaország 7000 katonát mozgósít az ország biztonságának fokozására, miután egy késsel hadonászó csecsen megölt egy tanárt és megsebesített két személyt egy arrasi iskolában.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1697394900
[modified] => 1697371062
)
[title] => Franciaország 7 ezer katonát mozgósít a közbiztonság fokozására az iskolai halálos támadás miatt
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=133614&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 133614
[uk] => 133474
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 133475
[image] => Array
(
[id] => 133475
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/659505.jpg
[original_lng] => 43141
[original_w] => 760
[original_h] => 427
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/659505-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/659505-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/659505.jpg
[width] => 760
[height] => 427
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/659505.jpg
[width] => 760
[height] => 427
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/659505.jpg
[width] => 760
[height] => 427
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/659505.jpg
[width] => 760
[height] => 427
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/659505.jpg
[width] => 760
[height] => 427
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1697360262:5
[_thumbnail_id] => 133475
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3677
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_23abf791f8ccc19ac9c7b0d06c518882] =>
[_oembed_time_23abf791f8ccc19ac9c7b0d06c518882] => 1697360263
[_oembed_d6ec47b1503e6bcbe845f39943652e32] => Spanish school evacuated as 'Year 4 pupil stabs two teachers and two classmates'https://t.co/dHaTebsGTf pic.twitter.com/h6caqkAOu2
— Mirror Breaking News (@MirrorBreaking_) September 28, 2023
[_oembed_time_d6ec47b1503e6bcbe845f39943652e32] => 1697360264
[_oembed_33b141a6d113a845cee82e1b0fe84232] => BREAKING - At least one dead, two severely injured after stabbing attack in school in Francehttps://t.co/UrQ90DZM5Q
— Insider Paper (@TheInsiderPaper) October 13, 2023
[_oembed_time_33b141a6d113a845cee82e1b0fe84232] => 1697384103
[_oembed_ba7c236451673d2f89f2c3e28027a932] => {{unknown}}
[_oembed_23d5364b7a770bbf0c58ec5facdca3af] => #BREAKING: France is evacuating 6 airports due to terror threats.
Toulouse airport is being evacuated in the video.#France #Francia #Airport #Terrorism pic.twitter.com/bkc7yiiKlX
— NewsAlerts Global (@NewsAlertsG) October 18, 2023
[_oembed_time_23d5364b7a770bbf0c58ec5facdca3af] => 1697995265
[_oembed_0da4effdc1b520be16e08fb7981d5f7d] => “Une personne en tenue de rabbin” non BFM. C’est un Rabbin qui a été agressé dans les couloirs du métro entre La Chapelle et Gare du Nord.
Je vous en pris ! https://t.co/YGKhfUgTJT
— N O A (@noa_assous) November 9, 2023
[_oembed_time_0da4effdc1b520be16e08fb7981d5f7d] => 1699982549
[_oembed_c7315cbd157faef1f9626c74d34376a7] => @hirado.hu Drónfelvételek az észak-franciaországi árvízkárokról #fy #fyp #nekedbe #hiradohu #hirek #árvíz #katasztrófa #franciaország #pasdecalais #eső #csapadék
♬ eredeti hang – hirado.hu - hirado.hu
[_oembed_time_c7315cbd157faef1f9626c74d34376a7] => 1700685693
[_oembed_dc7cd48acfb9c6052f5a1265b20335bc] => Major incident ongoing in Dublin City as a number of people are reported to have been stabbed. Gardaí and multiple emergency service personnel are at the scene at Parnell Square East. #Dublin pic.twitter.com/MFnEa9l7zh
— Emergency Times (@emergencytimes) November 23, 2023
[_oembed_time_dc7cd48acfb9c6052f5a1265b20335bc] => 1701283152
[_oembed_56383bf7ac649b829f8ceda2600d0d7b] => Parnell Square, Dublin...
Reports Of Children Being Stabbed
Armed Gardai At The Scene....#MakeIrelandSafeAgain...?? pic.twitter.com/lZJh5Fmenl
— Elle ??....??? (@Elle98759673) November 23, 2023
[_oembed_time_56383bf7ac649b829f8ceda2600d0d7b] => 1701283152
[_oembed_539c706e2d86812b7ad77b91bd0501bd] => Poland: knife attack at school leaves three students injured https://t.co/RClzzhL3Xi pic.twitter.com/OvcnGDOI3Z
— Voice of Europe ? (@V_of_Europe) November 29, 2023
[_oembed_time_539c706e2d86812b7ad77b91bd0501bd] => 1701419652
[_oembed_8656092c9eb571756a9854fb02e92140] => 🚨🇫🇷 Three people have been injured in a terror attack in Paris on Saturday morning.
A man attacked passengers at the Gare de Lyon train station with a knife and a hammer.
Police say the perpetrator is an asylum seeker from Mali.
pic.twitter.com/ywtBIVPcOg
— Remix News & Views (@RMXnews) February 3, 2024
[_oembed_time_8656092c9eb571756a9854fb02e92140] => 1707589250
[_oembed_d083199997971e9eef464a1f44b05cbf] => #Enterate En víspera del 8M, asesinan a dos mujeres en la Universidad Tecnológica de Guadalajara | JT noticias https://t.co/DITUMhlIf9 pic.twitter.com/Ui4OAtzYPe
— JTNoticias.com (@jesustorresnoti) March 7, 2024
[_oembed_time_d083199997971e9eef464a1f44b05cbf] => 1710332074
[_oembed_63947906bb2c5cb52cd79883270e3319] => 🚨 150 #AgriculteursEnColeres et leurs tracteurs occupent la place de l'Etoile à Paris en réaction à la signature de deux traités de libre-échange entre l'UE et le Chili et le Kenya. #Telematin pic.twitter.com/l0gK5t5h3w
— Telematin (@telematin) March 1, 2024
[_oembed_time_63947906bb2c5cb52cd79883270e3319] => 1710332074
[_oembed_75690f2d69b8f33058d6c5480f3e3a10] => EN DIRECT - Agriculteurs en colère : La FNSEA prête à se remobiliser «si ça bloque» au niveau du gouvernementhttps://t.co/Au887f0921
par @Le_Figaro
— 🇫🇷Ann Jill 🇫🇷 J’écris avec la main droite (@AnnJill1000) March 1, 2024
[_oembed_time_75690f2d69b8f33058d6c5480f3e3a10] => 1710332074
[_oembed_3b7d67775d94a80df0811886010a8391] => ❌ CHÂTEAU DE VERSAILLES BLOQUÉ !
Les collègues paysans sont positionnés devant l’entrée du château de Versailles avec leurs tracteurs.#AgriculteursEnColère #SIA2024 pic.twitter.com/aHj1MLRBIX
— Résistance Paysanne 🚜 (@ResistPaysans) March 1, 2024
[_oembed_time_3b7d67775d94a80df0811886010a8391] => 1710332074
[_oembed_c00cd5a55a893411b150982660008812] =>
[_oembed_time_c00cd5a55a893411b150982660008812] => 1710947924
[_oembed_cd3e33708ab80072b578562174bc66e8] => À la Castellane, à Marseille, on lâche rien contre la drogue. On continue https://t.co/vvDUaD3zPt
— Gérald DARMANIN (@GDarmanin) March 29, 2024
[_oembed_time_cd3e33708ab80072b578562174bc66e8] => 1712250974
[_oembed_05d2856fdb8e25c702c937efa0813cc4] => En France, tous les jours des gens massacrés, plantés, molestés, agressés, aujourd'hui deux gamines de 6 et 11 ans attaquées au couteau à #Souffelweyersheim.
Jusqu'à quand allons-nous tolérer l'intolérable? pic.twitter.com/RETdwIlS5q
— pamp' (@pamp69) April 18, 2024
[_oembed_time_05d2856fdb8e25c702c937efa0813cc4] => 1714226542
[_oembed_6193087034b2d5770cfb2ee045ce5d2d] => 🔴⚡️Alerte - Le château de #Versailles a été évacué. De la fumée se dégage du toit de l’édifice selon des témoins. Les pompiers sont sur place. - témoins pic.twitter.com/YIpp4QqfEq
— La Plume Libre (@LPLmedia) June 11, 2024
[_oembed_time_6193087034b2d5770cfb2ee045ce5d2d] => 1718436698
[_oembed_a7610a23f575cf6719fb83d5bd7a503e] => 🔴⚡️Alerte - Le château de #Versailles a été évacué. De la fumée se dégage du toit de l’édifice selon des témoins. Les pompiers sont sur place. - témoins pic.twitter.com/YIpp4QqfEq
— La Plume Libre (@LPLmedia) June 11, 2024
[_oembed_time_a7610a23f575cf6719fb83d5bd7a503e] => 1719833657
[_oembed_bd39cdd9a312d25ef723a62a3627e763] => French ‘Excalibur’ sword vanishes after 1,300 years lodged in a rock https://t.co/SOrypVQt8z pic.twitter.com/pI5IZgyhMi
— New York Post (@nypost) July 3, 2024
[_oembed_time_bd39cdd9a312d25ef723a62a3627e763] => 1721069233
[_oembed_8fc5739e14113122099268413f33c7fe] => 🇫🇷 #France Attack at Paris East Railway Station : a "Sentinel" soldier attacked with a knife, the attacker shouting "Allah Akbar". Wounded in the shoulder, his life would not be in danger. pic.twitter.com/AbwIjJ0DvZ
— Geo News (@GeoTienou) July 15, 2024
[_oembed_time_8fc5739e14113122099268413f33c7fe] => 1722025329
[_oembed_206c683e9c89c2996eea6258f639f05b] => Southport stabbing: Up to six children feared seriously hurt in horror major incident after knifeman targets holiday club https://t.co/n9QwHyqaBQ pic.twitter.com/aHiimaWqgN
— Daily Mail Online (@MailOnline) July 29, 2024
[_oembed_time_206c683e9c89c2996eea6258f639f05b] => 1723318457
[_oembed_b425e20031d0d0826716b593a4e5d398] => #FRONTIGNAN France 18.08.2024 https://t.co/s0geO92odx
— SC5 (@sc5_7) August 19, 2024
[_oembed_time_b425e20031d0d0826716b593a4e5d398] => 1724846265
[_oembed_b21f4a1d35bc4d2422e06a481b6d2232] => 🔴 #FEU #Hérault
Scène surréaliste à #frontignan dans la fumée avec le feu de forêt qui se rapproche des habitations !
Évitez le secteur !
Vidéo : Thomas Merlette pour @MeteoLanguedoc pic.twitter.com/rONefVNMlu
— Météo Languedoc (@MeteoLanguedoc) August 18, 2024
[_oembed_time_b21f4a1d35bc4d2422e06a481b6d2232] => 1724846265
[_oembed_2c2a7956cb48dafb59000fd8d708fb39] => 💬 "Les narcoracailles n'ont plus de limite"
➡ Bruno Retailleau, ministre de l'Intérieur pic.twitter.com/FDP61am7FH
— BFMTV (@BFMTV) November 1, 2024
[_oembed_time_2c2a7956cb48dafb59000fd8d708fb39] => 1731144476
[_oembed_e9383faa422dfb0869c3a4fc868177b3] =>
[_oembed_time_e9383faa422dfb0869c3a4fc868177b3] => 1731144476
[_oembed_abc24c32453c4a405a9b2ef9de94beac] => Tempête #Caetano 💨❄️ Depuis plus de 24h, sur le terrain et dans les centres opérationnels, les acteurs de la @SecCivileFrance sont mobilisés au profit des populations impactées.
🚒 Plus de 1 200 interventions réalisées
🟠 Restez prudents, de nombreux départements restent en… pic.twitter.com/EoNiik0YiL
— Sécurité Civile (@SecCivileFrance) November 22, 2024
[_oembed_time_abc24c32453c4a405a9b2ef9de94beac] => 1732902454
[_oembed_a8636b9370cce22e96c9d5aebfa9bffa] => 💬 "Ça s'est super bien passé"
Ces skieurs bloqués dans les télésièges en panne de Superdévoluy, dans les Hautes-Alpes, racontent leur sauvetage pic.twitter.com/uAw44bPzs6
— BFMTV (@BFMTV) December 25, 2024
[_oembed_time_a8636b9370cce22e96c9d5aebfa9bffa] => 1737740966
[_oembed_7f0dbbaf0b89bf8f839e10964555f888] => 🇫🇷 🇩🇿 FLASH | 6 mois après son #évasion sanglante, le fugitif franco-algérien, Mohammed #Amra, est toujours introuvable.
Discret ou exilé à l’étranger, les autorités françaises espèrent qu’une erreur d’inattention du tueur d’#Incarville, permettra prochainement son #arrestation. pic.twitter.com/41F7akHIZr
— La Revue Afrique (@larevueafrique) December 23, 2024
[_oembed_time_7f0dbbaf0b89bf8f839e10964555f888] => 1741508246
[_oembed_5fd40c21e2a9c9c6876489f6f24c289b] =>
[_oembed_time_5fd40c21e2a9c9c6876489f6f24c289b] => 1741508246
[_oembed_af562a6ca234d5cef5a3abf338765868] => 🚨🇫🇷 Cyclone #Garance Hits Réunion Island, France
*Strong Winds Reported in Saint-Denis*#CycloneGarance has made landfall in Saint-Denis, Réunion Island, France, bringing strong winds to the area.
Location: Saint-Denis, Réunion Island, France https://t.co/5peAXnVuTI pic.twitter.com/83FIxstYFf
— Weather Monitor (@WeatherMonitors) February 28, 2025
[_oembed_time_af562a6ca234d5cef5a3abf338765868] => 1741935237
[_algolia_sync] => 831675209002
[_oembed_7276947b140d520525bc34513bca9aa6] => 🇫🇷FRANCE’S PRISONS UNDER FIRE — LITERALLY
Gunfire. Torched cars. Coordinated chaos.
At least 8 prisons across France were hit overnight in what officials are calling a direct message from the narco underworld.
Toulon’s prison took automatic fire, cars went up in flames in… https://t.co/Hvrsuszwl2 pic.twitter.com/AkVuhztXzX
— Mario Nawfal (@MarioNawfal) April 15, 2025
[_oembed_time_7276947b140d520525bc34513bca9aa6] => 1745512769
[_oembed_f97fa0cea1c23c6c1aa952dfb0ca91ae] => BREAKING:
A coordinated attack against French prisons across the country took place last night.
Gangs attacked a large numbers of prisons with automatic gunfire or setting cars of staff ablaze.
The attacks took place in:
- Toulon
- Aix-en-Provence
- Marseille
- Valence
-… pic.twitter.com/LflVViWuOT
— Visegrád 24 (@visegrad24) April 15, 2025
[_oembed_time_f97fa0cea1c23c6c1aa952dfb0ca91ae] => 1745512769
[_oembed_53da3fb1367f42a1fc5200e022bb7867] => {{unknown}}
[_oembed_48fb3380d759e14933337ac54754652a] => {{unknown}}
[_oembed_b6c8df521037c1a2fc7e109a6da7b07d] =>
[_oembed_time_b6c8df521037c1a2fc7e109a6da7b07d] => 1761306645
[_oembed_5b9bed91ca9cb557a52af82e609bd1e2] => 🔴🇫🇷 𝗔𝗟𝗘𝗥𝗧𝗘 𝗜𝗡𝗙𝗢 — Un homme a FONCÉ à PLUSIEURS REPRISES sur des passants en criant « Allah Akbar » sur l’île d’Oléron.
Un premier bilan fait état de 10 BLESSÉS, dont 2 en URGENCE ABSOLUE. Les secours sont sur place.
L’individu a ensuite tenté de METTRE LE FEU à son… pic.twitter.com/XXG86qYQNT
— Bastion (@BastionMediaFR) November 5, 2025
[_oembed_time_5b9bed91ca9cb557a52af82e609bd1e2] => 1762538421
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 304
[1] => 1993
[2] => 1315
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Franciaország
[1] => katonaság
[2] => késes támadás
)
)
[6] => Array
(
[id] => 127854
[content] =>
Számos Telegram-csatornán terjed egy videó, amelyen több katona beszélget az utcán egy járókelővel, miközben egyikük fegyvert tart a hadköteles korúnak látszó férfire, a rendőrség vizsgálatot indított az ügyben – közölte kedden a kijevi rendőrség sajtószolgálata az rbc.ua hírportállal.
A sajtószolgálat jelentés szerint „egy rendőrcsapat vonult ki a helyszínre, hogy ellenőrizze az érintetteket. A rendfenntartók azonosították és kihallgatták az incidens összes résztvevőjét, és regisztrálták a meghatározott eseményt a Szolomjanka kerületi rendőrkapitányságon.” Az eset következtében senki nem sérült meg, a rendőrségen fellebbezés és nyilatkozattétel nem történt. A további ellenőrzések folyamatban vannak – tette hozzá a rendőrség.
Szemtanúk azt állították, hogy szerintük a területi toborzási és szociális támogatási központ tisztje „fegyverrel fenyegette meg a férfit”. Emellett a videón hallható, ahogy egy férfi kiabál veszekedés közben: „Ne lőj! Miért fogdosol?”. A szemtanúk ugyanakkor nem jelezték, hogy mi okozta a konfliktust a toborzótisztek és a civil férfi között.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Számos Telegram-csatornán terjed egy videó, amelyen több katona beszélget az utcán egy járókelővel, miközben egyikük fegyvert tart a hadköteles korúnak látszó férfire, a rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1692727440
[modified] => 1692725866
)
[title] => Toborzótiszt fenyegetett fegyverrel egy civil hadköteles férfit az utcán Kijevben, a rendőrség vizsgálódik
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=127854&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 127854
[uk] => 127862
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 55990
[image] => Array
(
[id] => 55990
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/piks-55-605x320-6-605x320-1.jpg
[original_lng] => 12278
[original_w] => 605
[original_h] => 320
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/piks-55-605x320-6-605x320-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/piks-55-605x320-6-605x320-1-300x159.jpg
[width] => 300
[height] => 159
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/piks-55-605x320-6-605x320-1.jpg
[width] => 605
[height] => 320
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/piks-55-605x320-6-605x320-1.jpg
[width] => 605
[height] => 320
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/piks-55-605x320-6-605x320-1.jpg
[width] => 605
[height] => 320
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/piks-55-605x320-6-605x320-1.jpg
[width] => 605
[height] => 320
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/piks-55-605x320-6-605x320-1.jpg
[width] => 605
[height] => 320
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1692717194:2
[_thumbnail_id] => 55990
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2801
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_8ef30e2993a449bd23da03b7f02feea4] => ❗️Around 6 AM local time, an air raid was announced across #Ukraine. Russia launched cruise missiles across the country. Explosions were heard in many cities, including #Kyiv.
The mayor of the capital, Vitalii #Klitschko, stated that the air defense is active in the city. pic.twitter.com/19kK7Myifr
— KyivPost (@KyivPost) February 7, 2024
[_oembed_time_8ef30e2993a449bd23da03b7f02feea4] => 1707987084
[_oembed_5cb022185f9c935411e966c1c5ad26c3] => Consequences of a missile attack on Kyiv. 10 people were injured, another 79 were evacuated
📍 In the Podilsky district, a two-story building has been occupied, there is destruction.
📍 There was a fire in an apartment in the Shevchenkiv district, 15 people were evacuated from… pic.twitter.com/WCQSWOZ7pJ
— Jürgen Nauditt 🇩🇪🇺🇦 (@jurgen_nauditt) March 21, 2024
[_oembed_time_5cb022185f9c935411e966c1c5ad26c3] => 1711706863
[_oembed_2f4dd6e26eb896c3dd4ff5fe5974d900] => French schools sent threatening messages and beheading videos, says ministry
➡️ https://t.co/NZflgV0Ef1 pic.twitter.com/nwavzDsC88
— FRANCE 24 (@FRANCE24) March 21, 2024
[_oembed_time_2f4dd6e26eb896c3dd4ff5fe5974d900] => 1712077765
[_oembed_34820dd7650603d0b191f5fc3dc1823d] => На могилах загиблих воїнів - Да Вінчі, Джуса, Петриченка - сьогодні вночі зробили розром
Сімʼї та друзі це відновлять
А ось вам абсолютні підараси, хто це зробив - буде дуже погано, бо ми знайдемо кожного pic.twitter.com/lsVvYOeFTi
— Alina Mykhailova (@Mykhailova_A) June 20, 2024
[_oembed_time_34820dd7650603d0b191f5fc3dc1823d] => 1719640270
[_oembed_44b3d043ba7465cdf9c20bf5f8941744] =>
[_oembed_time_44b3d043ba7465cdf9c20bf5f8941744] => 1726319949
[_oembed_e0208851769db8fcbe865ae4db876274] => 🇷🇺🇺🇦⚡- Scenes from Kiev, Ukraine - the moment Ukraine intercepted one of Russia's projectile. pic.twitter.com/jw80u403WP
— Zlatti71 (@Zlatti_71) November 2, 2024
[_oembed_time_e0208851769db8fcbe865ae4db876274] => 1730998784
[_oembed_a00d1fb7e67e3c70f11558686f472fd4] => Early yesterday, the building where #Estonian amb @AnnelyKolk lives in #Kyiv was hit by a Russian drone.
She was lucky not to be harmed.
No one is safe in #Ukraine until Russia stops its aggression. 🇺🇦needs more air defense to protect its residents.
We must not get used to this. pic.twitter.com/bUTz3c5AT6
— Margus Tsahkna (@Tsahkna) November 8, 2024
[_oembed_time_a00d1fb7e67e3c70f11558686f472fd4] => 1732730344
[_oembed_d71767c039ab34186a7e75bba89f7313] => Моторошна ДТП у столиці
У Києві на Дніпровській набережній автівка на смерть збила жінку.
Попередньо в автомобілі знаходилася нетвереза компанія.
📹 BerCrime (https://t.co/MNy54ZtrZd) pic.twitter.com/sUQnuOvV1T
— ГЛАВКОМ (@GLAVCOM_UA) December 7, 2024
[_oembed_time_d71767c039ab34186a7e75bba89f7313] => 1735839010
[_oembed_666251e56a8368c1a74f82ae52af4efa] =>
[_oembed_time_666251e56a8368c1a74f82ae52af4efa] => 1739447119
[_oembed_8078a773114aa443a25d18b0a7e41d44] => Пачки доларів знайшли в Київській міськраді: НАБУ і САП виявили 6,4 млн дол. США, 630 тис. євро та 800 тис. грн
У межах операції «Чисте місто» щодо корупції провели низку обшуків у пов’язаних з організатором злочинної схеми осіб. pic.twitter.com/hoDC3MqtCZ
— Vitaliy Barabanenko (@Vitaliy70341751) February 10, 2025
[_oembed_time_8078a773114aa443a25d18b0a7e41d44] => 1740835615
[_oembed_e189be54d459bccaf0823526fa88bd21] => 3 killed after Moscow targets Kyiv with a mass drone attack ahead of ceasefire talks https://t.co/dI2d5Oml05
— KRBC News (@KRBCnews) March 23, 2025
[_oembed_time_e189be54d459bccaf0823526fa88bd21] => 1743851475
[_algolia_sync] => 831673043002
[_oembed_d26f965468b94a830dbe9622680c2845] => Наслідки ворожого удару балістикою по Києву.
Відео: ДСНС pic.twitter.com/B3HwJReDQJ
— Українська правда ✌️ (@ukrpravda_news) April 6, 2025
[_oembed_time_d26f965468b94a830dbe9622680c2845] => 1744378541
[_oembed_684253cb3ba7e9e1e08c363851feb792] => ‼️‼️‼️ Just a few minutes ago, a powerful explosion occurred near an airfield in Russia's Bryansk region.
According to preliminary information, the Ukrainians struck another Iskander-M missile launcher that was intended to be used in tonight’s attack on Ukraine. pic.twitter.com/CHMA0Y2JQL
— Visioner (@visionergeo) June 5, 2025
[_oembed_time_684253cb3ba7e9e1e08c363851feb792] => 1749452534
[_oembed_60a43926de2a2a0f6acacee74e9b6249] => У п’ятницю ввечері в Києві на Майдані незалежності проходить акція проти проголосованого у першому читанні законопроєкту про посилення кримінальної відповідальності для військових за непокору. pic.twitter.com/Xm6VduaEq6
— Українська правда ✌️ (@ukrpravda_news) September 5, 2025
[_oembed_time_60a43926de2a2a0f6acacee74e9b6249] => 1758126520
[_oembed_0854f094d13fadf4b58fd2b16b82b64a] => Right now we're protesting against the discrimination against our soldiers on Maidan of Independence in Kyiv. People are chanting "Repressions are not discipline", "Military are not slaves", "Service is not slavery" pic.twitter.com/7Jwrg29d2m
— Rick The Ukrainian 🇺🇦 (@RickTheUkranian) September 5, 2025
[_oembed_time_0854f094d13fadf4b58fd2b16b82b64a] => 1758126520
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 3126
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 33
[4] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
[4] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 340
[1] => 229854
[2] => 1993
[3] => 916
[4] => 20085
)
[tags_name] => Array
(
[0] => fenyegetés
[1] => hadköteles korú férfiak
[2] => katonaság
[3] => Kijev
[4] => toborzás
)
)
[7] => Array
(
[id] => 127735
[content] =>
Justin Trudeau kanadai kormányfő vasárnap bejelentette, hogy a katonaságot is bevetik a Brit Columbiában terjedő erdőtüzek megfékezésére.

A Kanada nyugati részén fekvő tartományban a gyorsan terjedő erdőtüzek miatt már 35 ezer ember evakuálását rendelték el. Az államban veszélyhelyzetet hirdettek, megtiltották a nem létfontosságú utazásokat, hogy a tűz elől menekülőket és a tűzoltókat el lehessen szállásolni, emellett felszólították a tüzeket filmező drónok üzemeltetőit, hogy ne zavarják a mentésen dolgozók munkáját.
Szolgálat közben már legkevesebb négy tűzoltó vesztette életét. Az idei erdőtűzszezont az eddigi legsúlyosabbként emlegetik a szakértők, és annak okai között a klímaváltozást hangsúlyozzák.
Kanada-szerte már mintegy 140 ezer négyzetkilométernyi terület égett le, és a füstfelhő az Egyesült Államok keleti partját is eléri. Az illetékesek előrejelzései szerint a tűzszezon akár az őszbe is belenyúlhat.
A tűzzel való küzdelemben a helyi erőforrások már kiapadtak, ezért vált szükségessé a szövetségi kormány beavatkozása. A kormány mellett 13 más ország is segítséget nyújt.
Az erdő- és bozóttüzek Kanada déli határának túloldalán is egyre súlyosabbak az aszály miatt. Washington államban és a Csendes-óceán nyugati partvidékén is küzdenek a lángokkal a tűzoltók. Washington államban két nagyobb tűz együtt több mint 20 ezer hektárnyi erdőt emésztett fel, és több mint száz épületet pusztított el.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Justin Trudeau kanadai kormányfő vasárnap bejelentette, hogy a katonaságot is bevetik a Brit Columbiában terjedő erdőtüzek megfékezésére.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1692629040
[modified] => 1692619180
)
[title] => Kanadában az erdőtűzek miatt már a katonaságot is bevetik
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=127735&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 127735
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 127736
[image] => Array
(
[id] => 127736
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/erdotuz-2.jpg
[original_lng] => 123542
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/erdotuz-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/erdotuz-2-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/erdotuz-2-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/erdotuz-2-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/erdotuz-2.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/erdotuz-2.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/erdotuz-2.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1692608381:5
[_thumbnail_id] => 127736
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2322
[_oembed_9f208f5928af1ed58a9da33bf8d1fa4e] => Terrifying video of wildfires coming out of Maui Hawaii #bomboradyo #hawaii #maui #hawaiiwildfire #wildfire #fire pic.twitter.com/htXMBXP39j
— Empirical Eye (@Empirical_Eye) August 10, 2023
[_oembed_time_9f208f5928af1ed58a9da33bf8d1fa4e] => 1692608382
[_oembed_8836337d2b399b001310cf3244c92766] => Could the wildfire of Maui (Hawaii)be a direct consequence of climate change?
Here are four facts about the Maui wildfires:
▶️ Six fires are burning on Maui and the Big Island. #maui #wildfire #MauiFires #Hawaii #hawaiifires pic.twitter.com/HXnaoHliSa
— Kenneth Ekpetere (@drekpetere) August 11, 2023
[_oembed_time_8836337d2b399b001310cf3244c92766] => 1692608382
[_oembed_9e274f511f4443506bd05364d15d3063] => #ImageOfTheDay#Portugal?? continues to be plagued by the wildfires
On 5 August, a fire broke out near Odemira:
➡️+800 ?? are working to extinguish the flames blaze ?
⬇️The hot spots & the smoke cloud generated by #IROdemira is visible in this #Sentinel2???️image of 7 August pic.twitter.com/K9LMkaEQFu
— Copernicus EU (@CopernicusEU) August 8, 2023
[_oembed_time_9e274f511f4443506bd05364d15d3063] => 1692608383
[_oembed_92c758fe62301b1d85558edf3b338fdc] => Forest fires in Sicily, Italy. The treasures of nature are decreasing day by day and what can be done? pic.twitter.com/MHs1YlozKz
— Debbie_banks (@Debbie_banks30) July 26, 2023
[_oembed_time_92c758fe62301b1d85558edf3b338fdc] => 1696235494
[_oembed_b9d26c266e0439c9150098e658d563e5] => Cefalu fires in Sicily#cefalu #fire #wildwire #sicily pic.twitter.com/4v4eRpYOXM
— Lukáš Bauer (@CoolLamer) September 22, 2023
[_oembed_time_b9d26c266e0439c9150098e658d563e5] => 1696235495
[_oembed_6f5bdf9e9ed5050afce0f7a908c3fe44] => #Córdoba, #Argentina ???
An emergency situation in #Cabalango due to an uncontrollable forest fire, forcing evacuations at this moment. (Oct 10, 2023) #wildfire #emergency pic.twitter.com/bs3FT9s7Vf
— ChroniBuzz (@liv59224) October 11, 2023
[_oembed_time_6f5bdf9e9ed5050afce0f7a908c3fe44] => 1697821655
[_oembed_c6578aeee506c2c0ff1d6d49773801cd] => ?Big Explosion Just Occured at Niagara Falls On US-Canada Border At Rainbow Bridge
ALL FOUR international border crossings between the United States and Canada in Western New York are now closed.
Apparently, a vehicle containing an unknown number of people and contents… pic.twitter.com/CDKK9t0Hc5
— UltraMJTruth (@MJTruthUltra) November 22, 2023
[_oembed_time_c6578aeee506c2c0ff1d6d49773801cd] => 1701699635
[_oembed_5fd082b64ee4c05625a3df7fd107c388] =>
[_oembed_time_5fd082b64ee4c05625a3df7fd107c388] => 1701699635
[_oembed_7d2089f0533958ef290a8ec095951088] =>
[_oembed_time_7d2089f0533958ef290a8ec095951088] => 1710670568
[_oembed_830131f8f5ca31b0e715280e9e869edc] =>
[_oembed_time_830131f8f5ca31b0e715280e9e869edc] => 1714242148
[_oembed_6b19c6372fe73afddefb7671d0a54d8d] => The cases of fire are expected to soar ahead amidst the prolonged dry season.https://t.co/C9sTdMD9uY
— República (@RepublicaNepal) April 29, 2024
[_oembed_time_6b19c6372fe73afddefb7671d0a54d8d] => 1716571957
[_oembed_f29f7d72b203633bf03747b98995f223] => ❗️🔥🇨🇦 - A wildfire that ripped through the Canadian community of Jasper, Alta., on Wednesday night left large areas of the city incinerated.
Video shared on social media on Thursday shows that blocks and blocks of buildings were destroyed by fire.
The wildfire, turned into a… pic.twitter.com/96anih95bD
— 🔥🗞The Informant (@theinformant_x) July 25, 2024
[_oembed_time_f29f7d72b203633bf03747b98995f223] => 1722493155
[_oembed_32048623caa416e69906a7e7ff8688f3] => There are no words. Jasper is burned to the ground. 💔 pic.twitter.com/lV8koLhzUR
— Ryan Jespersen (@ryanjespersen) July 25, 2024
[_oembed_time_32048623caa416e69906a7e7ff8688f3] => 1722493156
[_oembed_b425e20031d0d0826716b593a4e5d398] => #FRONTIGNAN France 18.08.2024 https://t.co/s0geO92odx
— SC5 (@sc5_7) August 19, 2024
[_oembed_time_b425e20031d0d0826716b593a4e5d398] => 1726579660
[_oembed_b21f4a1d35bc4d2422e06a481b6d2232] => 🔴 #FEU #Hérault
Scène surréaliste à #frontignan dans la fumée avec le feu de forêt qui se rapproche des habitations !
Évitez le secteur !
Vidéo : Thomas Merlette pour @MeteoLanguedoc pic.twitter.com/rONefVNMlu
— Météo Languedoc (@MeteoLanguedoc) August 18, 2024
[_oembed_time_b21f4a1d35bc4d2422e06a481b6d2232] => 1726579660
[_oembed_22fadb8845bcda81d2ddfc65e1252c90] => Husband leaps onto polar bear to protect wife, neighbour comes to rescue, @cbcnews writes.https://t.co/7SRyh62mOt#Hunting #Fishing #Outdoors #HudsonBay #FortSevern #PolarBear #NAPS #Valor #LadyLove #GoodNeighbours
— Ontario OUT of DOORS (@OODMag) December 5, 2024
[_oembed_time_22fadb8845bcda81d2ddfc65e1252c90] => 1734639316
[_oembed_647671ee6945a134957d596a4371d0ef] => {{unknown}}
[_oembed_ecfcd453832859c661ee0106e2e6bc9b] =>
[_oembed_time_ecfcd453832859c661ee0106e2e6bc9b] => 1734941937
[_oembed_2d525b580500bc0985886549324e19d1] => {{unknown}}
[_oembed_bde825ed0d1e3d421cdb9f7fcaf47681] => Arriving from St. John's (YYT), Air Canada (PAL Airlines) flight 2259 made an emergency Landing at Halifax Airport (YHZ) after it damaged main landing gear during descent on 28 December.
During the landing roll, De Havilland Canada Dash 8-400 plane’s wing scraped the runway… pic.twitter.com/6NW80tRgaR
— FL360aero (@fl360aero) December 29, 2024
[_oembed_time_bde825ed0d1e3d421cdb9f7fcaf47681] => 1736191270
[_oembed_a8306478966b9cd6f332bd09017f8ea7] => https://t.co/Imn58xCKsu An alleged arsonist has been arrested in Los Angeles for starting the devastating Kenneth Fire #KennethFire #CaliforniaWildfires #arson #Arrest #suspect #BreakingNews #CelebrityNews #Emergency #pacificpalisades #Evacuations #FireSafety #ArsonInvestigation… pic.twitter.com/qv5n4Ny5Nj
— USLive (@uslivecom) January 10, 2025
[_oembed_time_a8306478966b9cd6f332bd09017f8ea7] => 1738323038
[_oembed_649785b413554eefaeb820a67fa2170a] => Fire burning this morning in Pacific Palisades (near top of Bienvenida). Video shot by my friend Matt Kunitz. pic.twitter.com/MmZtGVJ7E8
— Frank Buckley (@FrankBuckleyTV) January 7, 2025
[_oembed_time_649785b413554eefaeb820a67fa2170a] => 1738323038
[_oembed_97a27838ec4a5c0521ab69cd2c79d591] => If you are going to abandon your car in the middle of the road, leave your keys inside #palisadesfire #PacificPalisades
pic.twitter.com/WlRK2mr2en
— Galavis (@FedericoGalavis) January 7, 2025
[_oembed_time_97a27838ec4a5c0521ab69cd2c79d591] => 1738323039
[_oembed_c55909a97c303103fd9631aaada09480] => Forest fire in northern Japan damages buildings, prompts evacuations https://t.co/ZOq2QfD9s9
— The Straits Times (@straits_times) February 27, 2025
[_oembed_time_c55909a97c303103fd9631aaada09480] => 1742498047
[_oembed_7af04e0cd23ea3c99efe606294f288fa] =>
[_oembed_time_7af04e0cd23ea3c99efe606294f288fa] => 1742498047
[_oembed_03013d7115014f1b10406fe90d514e3e] =>
[_oembed_time_03013d7115014f1b10406fe90d514e3e] => 1744026382
[_algolia_sync] => 831673007002
[_oembed_8d0c236b6a8462bf53693e14cbf8ab0f] => 🚨 Stay safe Ottawa. 🙏🏼 pic.twitter.com/bsuCsKfgMs
— Senator Patrick Brazeau -Algonquin 🇨🇦 (@senatorbrazeau) April 5, 2025
[_oembed_time_8d0c236b6a8462bf53693e14cbf8ab0f] => 1746279802
[_oembed_2b795d19a0f73fbe9702e9bacc49b00a] => {{unknown}}
[_oembed_50eaf8151caebede5678abc56ca4e82a] =>
[_oembed_time_50eaf8151caebede5678abc56ca4e82a] => 1753193671
[_oembed_7dbc30c4c12d282a22bfcf520cf13aab] => A 16-year-old boy who was standing on a dock was killed after he was struck by a small plane that crashed into a lake northeast of Toronto, police say.
Durham Regional Police said they responded to the plane crash on Lake Scugog near Williams Point at about 12:30 p.m. on Friday.… pic.twitter.com/uAQdrQ8LSP
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) July 19, 2025
[_oembed_time_7dbc30c4c12d282a22bfcf520cf13aab] => 1753802526
[_oembed_ddbc53af570c38f65ef2e3d8372c56b2] =>
[_oembed_time_ddbc53af570c38f65ef2e3d8372c56b2] => 1757097271
[_oembed_09f44cee030ad4548d94fb9649212845] => Man arrested for driving toy Barbie Jeep on northern B.C. street https://t.co/fZC7n1zZeS
— CTV News Vancouver Island (@CTVNewsVI) September 8, 2025
[_oembed_time_09f44cee030ad4548d94fb9649212845] => 1758462524
[_oembed_202c1e770136b7c71007e20dcf295c10] =>
[_oembed_time_202c1e770136b7c71007e20dcf295c10] => 1758462524
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
)
[tags] => Array
(
[0] => 4012
[1] => 2044
[2] => 1993
)
[tags_name] => Array
(
[0] => erdőtűz
[1] => Kanada
[2] => katonaság
)
)
[8] => Array
(
[id] => 125236
[content] =>
Kárpátalján letartóztatták az egyik hadkiegészítő parancsnokság a katonai egészségügyi bizottságának vezetőjét, aki kenőpénz ellenében elintézte, hogy ne sorozzák be a hadköteles férfiakat.

A nyomozást a Nemzeti Rendőrség kárpátaljai kirendeltsége és a stratégiai nyomozásokkal foglalkozó osztály végezte. A tettesre öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés és vagyonelkobzás várhat, illetve bizonyos ideig nem tölthet be állami tisztséget.
A hírt a megyei rendőrség kommunikációs osztálya közölte.
[type] => post
[excerpt] => Kárpátalján letartóztatták az egyik hadkiegészítő parancsnokság a katonai egészségügyi bizottságának vezetőjét, aki kenőpénz ellenében elintézte, hogy ne sorozzák be a hadköteles férfiakat.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1690986720
[modified] => 1690982864
)
[title] => Kenőpénz elfogadása miatt tartóztatták le a katonai egészségügyi bizottság egyik vezetőjét Kárpátalján
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=125236&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 125236
[uk] => 125143
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 125147
[image] => Array
(
[id] => 125147
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/94b922f0-eb53-41ff-b821-16ad017bcc2b.jpg
[original_lng] => 63019
[original_w] => 761
[original_h] => 504
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/94b922f0-eb53-41ff-b821-16ad017bcc2b-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/94b922f0-eb53-41ff-b821-16ad017bcc2b-300x199.jpg
[width] => 300
[height] => 199
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/94b922f0-eb53-41ff-b821-16ad017bcc2b.jpg
[width] => 761
[height] => 504
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/94b922f0-eb53-41ff-b821-16ad017bcc2b.jpg
[width] => 761
[height] => 504
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/94b922f0-eb53-41ff-b821-16ad017bcc2b.jpg
[width] => 761
[height] => 504
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/94b922f0-eb53-41ff-b821-16ad017bcc2b.jpg
[width] => 761
[height] => 504
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/94b922f0-eb53-41ff-b821-16ad017bcc2b.jpg
[width] => 761
[height] => 504
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1690972065:5
[_thumbnail_id] => 125147
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2932
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_e742ca6935266664d66b9a0b0921755b] =>
[_oembed_time_e742ca6935266664d66b9a0b0921755b] => 1697396435
[_oembed_c0675dbafbfbf48dfb230df659d2b535] =>
[_oembed_time_c0675dbafbfbf48dfb230df659d2b535] => 1699876312
[_oembed_2002d2bc28393df204de90cf6d71419c] =>
[_oembed_time_2002d2bc28393df204de90cf6d71419c] => 1704284233
[_oembed_88a666305562a6265d0461f613fe3880] =>
[_oembed_time_88a666305562a6265d0461f613fe3880] => 1735640928
[_oembed_8078a773114aa443a25d18b0a7e41d44] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 508265082000
[_oembed_53843eddbe85e9883e068c1fa7e29f62] => Колишнього заступника глави Офісу президента Андрія Смирнова відправили під варту з можливістю внесення 18 млн застави
Смирнова звинувачують у легалізації незаконно набутих коштів та одержанні хабаря в особливо великому розмірі pic.twitter.com/g8oVhw1DCO
— Демократична Сокира (@democraticaxe) May 5, 2025
[_oembed_time_53843eddbe85e9883e068c1fa7e29f62] => 1748001143
[_oembed_a8d7e74cf7cb3a1b1216e6b1559fe814] => An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
— AlertMedia (@alertmedia) September 20, 2025
[_oembed_time_a8d7e74cf7cb3a1b1216e6b1559fe814] => 1759243521
[_oembed_f786af82cfb7546b1a5b8363df3fb787] => LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
— NewsWatch Plus PH (@newswatchplusph) September 21, 2025
[_oembed_time_f786af82cfb7546b1a5b8363df3fb787] => 1759243521
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
)
[tags] => Array
(
[0] => 33411
[1] => 1993
[2] => 1064
[3] => 327
[4] => 33412
[5] => 1118
)
[tags_name] => Array
(
[0] => hadkiegészítő parancsnokság
[1] => katonaság
[2] => Kenőpénz
[3] => korrupció
[4] => sorozás
[5] => vesztegetés
)
)
[9] => Array
(
[id] => 125226
[content] =>
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) őrizetbe vett egy katonai könyvelőt Odessza megyében, aki több mint 10 millió hrivnyát sikkasztott a tengerészgyalogosok fizetési alapjából, a nyomozók nála egy Audi Q7-es személygépkocsit, ismerősei bankkártyáin 2,5 millió hrivnyát találtak – számolt be az rbc.ua hírportál az SZBU sajtószolgálatára hivatkozva.

A titkosszolgálati közlés szerint „Az illegális tevékenységet a katonai egység pénzügyi-gazdasági osztályának könyvelője szervezte. A nyomozás szerint a könyvelő a fizetéseket és a jutalmakat ismerőseinek a számláin írta jóvá, akik nem tartoztak a zászlóaljhoz, és egyáltalán nem szolgáltak az ukrán fegyveres erőkben.”
Az SZBU szerint megállapították, hogy a „konstrukciónak köszönhetően” az érintett személy prémium osztályú autót vásárolt. Ugyanakkor több mint 10 millió hrivnya költségvetési pénzt sikkasztott el a könyvelő, aki pontatlan adatokat írt be az illetményadatokba és a katonai egység állományának jutalmazási listáiba. Az elkövető a speciális könyvelőprogramokhoz való hozzáférés érdekében egy elektronikus kulcsot használt, amelyet indoklás nélkül kapott a zászlóalj pénzügyi-gazdasági szolgálatának vezetőjétől.
Ezután a meghamisított adatokat benyújtotta az államkincstár területi hivatalának, hogy a megrendelt pénzeszközöket a katonai egység katonák és alkalmazottak fizetéseként és jutalmaként számolják el. A könyvelő munkahelyén és lakóhelyén végzett házkutatások során egy Audi Q7 típusú személygépkocsi, drága elektronikus eszközök és háztartási gépek kerültek elő, amelyeket a lopott pénzen vásárolt. Szintén csaknem 2,5 millió hrivnyát találtak ismerősei bankkártyáin, akiknek a könyvelő a gyanú szerint pénzt adott kölcsön. Ezenkívül a gyanúsítottnál egy RGO harci gránátot találtak, amelyet vizsgálatra küldtek. Az elkövetőt 8 év börtönbüntetésre ítélhetik.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) őrizetbe vett egy katonai könyvelőt Odessza megyében, aki több mint 10 millió hrivnyát sikkasztott a tengerészgyalogosok fizetési alapjából, a nyomozók nála egy Audi Q7-es személygépkocsit, ismerősei bankkártyá...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1690984800
[modified] => 1690981781
)
[title] => Egy katonai könyvelő 10 millió hrivnyát sikkasztott el a tengerészgyalogosok béréből Odessza megyében
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=125226&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 125226
[uk] => 125246
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 125227
[image] => Array
(
[id] => 125227
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/photo-2023-08-02-10-00-20.jpg
[original_lng] => 131962
[original_w] => 1280
[original_h] => 853
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/photo-2023-08-02-10-00-20-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/photo-2023-08-02-10-00-20-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/photo-2023-08-02-10-00-20-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/photo-2023-08-02-10-00-20-1024x682.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/photo-2023-08-02-10-00-20.jpg
[width] => 1280
[height] => 853
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/photo-2023-08-02-10-00-20.jpg
[width] => 1280
[height] => 853
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/photo-2023-08-02-10-00-20.jpg
[width] => 1280
[height] => 853
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1690972330:3
[_thumbnail_id] => 125227
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2521
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_c51e6e0cfc0c7f695dfef921776a22e0] => Photos have been released which show a number of Large Holes causing Severe Damage to the Roadway on the Kerch Strait Bridge. pic.twitter.com/X5DyfBjkGD
— OSINTdefender (@sentdefender) July 17, 2023
[_oembed_time_c51e6e0cfc0c7f695dfef921776a22e0] => 1690970982
[_oembed_92d6f147f426eaadf5b66c0d1467b637] => Clearer pictures of the destroyed span of the Kerch Bridge. It is the side leading from Russia to the temporarily occupied peninsula.
That bridge section will not be operational for the rest of the year and we will see what will come next. It is obvious that Russians cannot… pic.twitter.com/LyNKZHE2jG
— (((Tendar))) (@Tendar) July 17, 2023
[_oembed_time_92d6f147f426eaadf5b66c0d1467b637] => 1690970982
[_oembed_a06c8a27f39fece02971630960aa35d0] => i dont think its meant to look like that pic.twitter.com/496UoC7saH
— Andrew Perpetua (@AndrewPerpetua) July 17, 2023
[_oembed_time_a06c8a27f39fece02971630960aa35d0] => 1690970983
[_oembed_f9d40de9152c891d6f897461b2e8086f] =>
[_oembed_time_f9d40de9152c891d6f897461b2e8086f] => 1690970983
[_oembed_3d72e19248e67406a2d1574df7e327ad] =>
[_oembed_time_3d72e19248e67406a2d1574df7e327ad] => 1690970983
[_oembed_9876f614e18ac095ee5328fcda2cc671] => Tonight the Security Service of #Ukraine blew up the large #Russian oil tanker "SIG" transporting fuel for Russian troops. pic.twitter.com/gcP4aHOtyA
— NEXTA (@nexta_tv) August 5, 2023
[_oembed_time_9876f614e18ac095ee5328fcda2cc671] => 1691755481
[_oembed_e49610313606b313f556535a021a4287] =>
[_oembed_time_e49610313606b313f556535a021a4287] => 1692869635
[_oembed_2002d2bc28393df204de90cf6d71419c] =>
[_oembed_time_2002d2bc28393df204de90cf6d71419c] => 1706106421
[_oembed_340032bcd0dbd52885d331e6b47c7de4] =>
[_oembed_time_340032bcd0dbd52885d331e6b47c7de4] => 1712302021
[_oembed_a42543952ba160a68e07edbc517419cd] => Anatomie d'une chute : la juge Hélène Gerhards incarcérée pour ses liens avec le banditisme corse https://t.co/BREstCptW5 pic.twitter.com/aX4mRy2j8k
— Corse-Matin (@Corse_Matin) April 6, 2024
[_oembed_time_a42543952ba160a68e07edbc517419cd] => 1713118062
[_oembed_db860e6a429cc54e911733e921969a98] => The Security Service of Ukraine (SBU) has detained two foreign agents of the Russian Federal Security Service (FSB) who were preparing a missile attack on the headquarters of the Defense Forces in Odessa.#Ukraine️ #UkraineRussiaWar #Russia pic.twitter.com/InyqpOPc4K
— Ulfh3dnar (@Ulfh3dnar_) April 5, 2024
[_oembed_time_db860e6a429cc54e911733e921969a98] => 1713118062
[_oembed_a2f0529e0bb81f5d63f4ee8301850208] => The Russian air base of Morozovsk in the Rostov Region, Russia, is under heavy UAV attack. Locals report of 60 explosions and the night sky is full of anti aircraft fire.
The place is base of the 559th Bomber Aviation Regiment, equipped with Su-34.
Source: Telegram / Sternenko pic.twitter.com/8HACZ4AJ48
— (((Tendar))) (@Tendar) April 5, 2024
[_oembed_time_a2f0529e0bb81f5d63f4ee8301850208] => 1713118062
[_oembed_185805e16ef0f0404c56ac74408a62e4] =>
[_oembed_time_185805e16ef0f0404c56ac74408a62e4] => 1737572028
[_algolia_sync] => 508265078000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 1993
[1] => 1382
[2] => 2702
[3] => 53127
)
[tags_name] => Array
(
[0] => katonaság
[1] => Odessza megye
[2] => sikkasztás
[3] => Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU)
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 1993
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => podiji
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 1993
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => podiji
)
[_domains] => Array
(
[podiji] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
katonaság (1 Oldal)