A kínai parti őrség vízágyúzni kezdte szombaton a Fülöp-szigeteki hajókat a Dél-kínai-tenger egyik vitatott területén. A két ország között összecsapások sorozata zajlik egy ideje a tengeren, a kínai fél vízágyúzása volt a legújabb darabja ennek.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter pár napja ismételte meg Washington kiállását, miszerint mindent megtesznek azért, hogy biztosítsák a Fülöp-szigetek hozzáférését a vízi úthoz, amelyet Kína magának akar. Kína emiatt az utóbbi években egyre több összecsapásba áll bele szomszédjaival: a mostani esetben például egy fülöp-szigeteki civilhajót támadott meg. A hajó a Fülöp-szigeteki fegyveres erők tájékoztatása szerint súlyos sérüléseket szenvedett.
Kína a támadás után úszó akadályokat helyezett el a vízben, hogy „megakadályozza a hajó újabb belépését”. Majd a Fülöp-szigeteki parti őrség egyik hajójának útját is elállták, hogy megakadályozzák utánpótláshajók érkezését. A Fülöp-szigeteki parti őrség szóvivője szerint Kína figyelmen kívül hagyta a tengeri ütközések megelőzéséről szóló nemzetközi megállapodásokat is a támadások során.
Kína úgy tartja, „a törvénynek megfelelően lépte meg az intézkedéseket”, mert ők úgy gondolják, a hajók „illegálisan léptek be” a területre.
A kínai parti őrség az elmúlt időszakban egyre gyakrabban használ vízágyúkat Fülöp-szigeteki hajók ellen a Dél-kínai-tengeren, de voltak már hajóütközések is. Március 5-én a Fülöp-szigeteki parti őrség arról számolt be, hogy az egyik hajója megsérült, miután egy kínai őrhajóval ütközött a Dél-kínai-tengeren egy vitatott zátony közelében, és négy ember megsérült.
Kína több évtizede vitában áll Brunei-jel, Vietnámmal, Malajziával és a Fülöp-szigetekkel a Dél-kínai-tenger egyes szigeteinek hovatartozása kapcsán, ahol jelentős szénhidrogén-készleteket fedeztek fel.
[type] => post
[excerpt] => A kínai parti őrség vízágyúzni kezdte szombaton a Fülöp-szigeteki hajókat a Dél-kínai-tenger egyik vitatott területén. A két ország között összecsapások sorozata zajlik egy ideje a tengeren, a kínai fél vízágyúzása volt a legújabb darabja ennek.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1711209960
[modified] => 1711193610
)
[title] => Vízágyúkkal támadt a kínai parti őrség egy Fülöp-szigeteki hajóra
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=151497&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 151497
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 151498
[image] => Array
(
[id] => 151498
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/230807125237-screengrab-chinese-coast-guard-water-cannon.jpg
[original_lng] => 77221
[original_w] => 1920
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/230807125237-screengrab-chinese-coast-guard-water-cannon-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/230807125237-screengrab-chinese-coast-guard-water-cannon-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/230807125237-screengrab-chinese-coast-guard-water-cannon-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/230807125237-screengrab-chinese-coast-guard-water-cannon-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/230807125237-screengrab-chinese-coast-guard-water-cannon-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/230807125237-screengrab-chinese-coast-guard-water-cannon.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/230807125237-screengrab-chinese-coast-guard-water-cannon.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1711186713:4
[_thumbnail_id] => 151498
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 1456
[translation_required_done] => 1
[_oembed_492b365561c1c013b4e70ead0fd09a1b] =>
This afternoon, the Chinese Coast Guard vessel deliberately rammed and collided with the BRP Teresa Magbanua three times, despite no provocation from the Philippine Coast Guard. pic.twitter.com/jYnrXKpY3W