Lőtt sebbel a fején találtak szombaton holtan egy 32 éves férfit az autójában Kijev Obolony kerületében, a média szerint egy ismert ukrán kriptovalutás blogerről van szó, aki a rendőrség szerint öngyilkosságot követett el – számolt be az rbc.ua hírportál a kijevi rendőrség közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint a rendőrség azt közölte, hogy az elhunytat ma reggel találták meg autója utasterében, a közelében egy, a nevére bejegyzett lőfegyver volt. A helyszínen a kerületi és megyei nyomozó és operatív csapatai, kriminalisták, valamint egy igazságügyi szakértő dolgozott.
Korábban megállapították, hogy az elhunyt egy vállalkozó és blogger volt, akinek tevékenysége kriptovalutákhoz kapcsolódott. Egy nappal korábban a férfi tájékoztatta rokonait anyagi nehézségei miatti depressziós állapotáról, és búcsúüzenetet küldött.
A rendőrség nem hozta nyilvánosságra az elhunyt nevét, de az interneten keringenek olyan információk, hogy Kosztyantin Hanics kriptovállalkozóról van szó, aki online Kosztya Kudo néven volt ismert.
A hatóságok öngyilkosság ügyében indítottak eljárást. A nyomozás vizsgálja az eset minden körülményét.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Lőtt sebbel a fején találtak szombaton holtan egy 32 éves férfit az autójában Kijev Obolony kerületében, a média szerint egy ismert ukrán kriptovalutás blogerről van szó, aki a rendőrség szerint öngyilkosságot követett el. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1760205600 [modified] => 1760197699 ) [title] => Kijevben holtan találtak az autójában egy ismert kriptovalutás bloggert, a rendőrség szerint öngyilkos lett [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=220992&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 220992 [uk] => 220982 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 220983 [image] => Array ( [id] => 220983 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-111.png [original_lng] => 823463 [original_w] => 800 [original_h] => 583 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-111-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-111-300x219.png [width] => 300 [height] => 219 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-111-768x560.png [width] => 768 [height] => 560 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-111.png [width] => 800 [height] => 583 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-111.png [width] => 800 [height] => 583 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-111.png [width] => 800 [height] => 583 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-111.png [width] => 800 [height] => 583 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1760186900:5 [_thumbnail_id] => 220983 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1268 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 446741046002 [_oembed_698f7724469d0070e5772c6995593721] =>
Az Egyesült Királyságban őrizetbe vették a 45 éves Qian Zhimin-t (más néven Yadi Zhang) egy több milliárd fontos Bitcoin-csalásban való részvétele miatt. A hatóságoknál 5 milliárd font értékű kriptovalutát foglaltak le tőle – írja a The Guardian.
A jelentések szerint Qian 2014 és 2017 között Kínában szervezett csalássorozatot, amelynek következtében mintegy 128 ezer ember veszítette el a pénzét. A megszerzett összegeket Bitcoinban tartotta. A brit hatóságok 2018-ban értek el áttörést, amikor razziát tartottak Hampsteadben található villájában, és lefoglalták azokat az eszközöket, amelyeken 61 ezer Bitcoin volt tárolva.
Qian a bíróság előtt elismerte, hogy 2017 októbere és 2024 áprilisa között bűncselekményből származó kriptovalutát vásárolt és tartott.
A csalások után Kínából Nagy-Britanniába menekült. Egy évvel később megpróbálta tisztára mosni a pénzt, többek között ingatlanvásárlásokkal, melyben segítette a 43 éves Wen Jian, aki 2024 májusában hat év börtönbüntetést kapott bűnrészességért.
Qian megpróbált megszökni, miután a rendőrség razziát tartott a hampsteadi villában és lefoglalt egy széfet, amelyben digitális pénztárcákban tárolt hatalmas mennyiségű Bitcoin volt. Wen azzal védekezett, hogy csupán a nő ékszerüzletében segített, és nem tudott a csalásról, sőt azt állította, hogy Qian őt is becsapta.
Idén januárban a bíróság kötelezte Wen Jian-t, hogy három hónapon belül több mint 3 millió fontot fizessen vissza, különben további hét évet kell leülnie. A visszatérítendő összeg a Bitcoinból és két dubaji ingatlanból származott.
Will Lyne, a rendőrség gazdasági és kiberbűnözési osztályának vezetője így nyilatkozott:
„Ez az egyik legnagyobb pénzmosási ügy Nagy-Britannia történetében, és a világ egyik legnagyobb értékű kriptovaluta ügye. Rendkívül büszke vagyok a csapatra… Az alapos nyomozásnak és a kínai bűnüldöző szervekkel való példás együttműködésnek köszönhetően sikerült meggyőző bizonyítékokat szerezni a kriptoeszközök bűnös eredetére vonatkozóan, amelyeket Qian megpróbált tisztára mosni az Egyesült Királyságban… Gondolataim azokkal a több ezer emberrel vannak, akik ebben a rendszerben áldozattá váltak.”
[type] => post [excerpt] => Az Egyesült Királyságban őrizetbe vették a 45 éves Qian Zhimin-t (más néven Yadi Zhang) egy több milliárd fontos Bitcoin-csalásban való részvétele miatt. A hatóságoknál 5 milliárd font értékű kriptovalutát foglaltak le tőle. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1759584840 [modified] => 1759521691 ) [title] => Nagy-Britanniában letartóztattak egy nőt, akinél 5 milliárd font értékű Bitcoint találtak [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=220084&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 220084 [uk] => 219926 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 219927 [image] => Array ( [id] => 219927 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-9-scaled.png [original_lng] => 5341618 [original_w] => 2560 [original_h] => 2047 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-9-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-9-300x240.png [width] => 300 [height] => 240 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-9-768x614.png [width] => 768 [height] => 614 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-9-1024x819.png [width] => 1024 [height] => 819 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-9-1536x1228.png [width] => 1536 [height] => 1228 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-9-2048x1637.png [width] => 2048 [height] => 1637 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-9-scaled.png [width] => 2560 [height] => 2047 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1759510891:5 [_thumbnail_id] => 219927 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1127 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_a8d4d91b4a267e8feb250249dbe1f5f2] => [_oembed_time_a8d4d91b4a267e8feb250249dbe1f5f2] => 1759510893 [_algolia_sync] => 432531117002 [_oembed_ecac578fcdf014b1ffd0cc2f8e9de762] =>
Fraudster who dubbed himself '#Kardashian of Cheshire' jailed over designer handbag scam in UK: Jack #Watkin, 26, has been jailed for 6 years after pleading guilty to fraud. pic.twitter.com/GxcVA65nC2
Az utóbbi időszakban világszerte megnövekedtek a kriptovalutás cégtulajdonosok elleni emberrablások – írja a The Wall Street Journal (WSJ) 2025. május 18-i cikkében. A támadások célja rendszerint váltságdíj kicsikarása, amit gyakran kriptovalutában követelnek. Több esetben brutális módszerekhez is folyamodtak: egyes áldozatoknak például ujjait vágták le, hogy nyomást gyakoroljanak a hozzátartozókra vagy cégekre.
Párizsban a múlt héten ismeretlenek megpróbálták elrabolni a Paymium kriptotőzsde vezetőjének lányát és kétéves unokáját. A támadást a nő férje és szomszédok akadályozták meg, bár a férfit megsebesítették.
Tél folyamán szintén Franciaországban David Ballan, a Ledger nevű ismert kriptotárca-gyártó társalapítója került emberrablók kezére. A bűnözők 10 millió eurót követeltek, videókat küldtek, köztük olyat is, amelyen Ballan egyik ujját levágják.
A Ledger vállalat kénytelen volt 3 millió eurót kifizetni, ám mivel a kriptovaluta tranzakciók követhetők és zárolhatók, a cég később visszaszerezte a pénz nagy részét.
A kriptoipar szereplői fokozott óvatosságra váltottak:
törlik lakcímüket és elérhetőségeiket az internetről,
🇫🇷 France. The daughter of the head of a cryptocurrency company, along with her two-year-old child, narrowly escaped a kidnapping attempt in the very center of Paris this morning.
Egy kriptovaluta-vállalat vezetőjének lánya és unokája estek áldozatul egy sikertelen emberrablási kísérletnek Párizsban. A támadók a nyílt utcán, egy fehér furgonból próbálták elrabolni a családtagokat, ám dulakodás után, a járókelők közbelépésének köszönhetően, üres kézzel menekültek el.
Az incidens kedden reggel, helyi idő szerint 8:20-kor történt a francia főváros 11. kerületében, a Rue Pache-n. A helyi média szerint három álarcos férfi ugrott ki egy furgonból, és megkísérelte berángatni a nőt és kisgyermekét a járműbe. A támadást az utcán tartózkodó egyik szemtanú videóra is rögzítette.
A rendőrségi források szerint a célpont a Paymium nevű francia Bitcoin-tőzsde egyik társalapítójának közeli hozzátartozója volt – közölte a BBC.
A nő férje a helyszínre érve megpróbálta megvédeni a családját, miközben a támadók többször megütötték.
Egyikük egy fegyvert is előrántott, amit a férj végül kikapott a kezéből és az utcára hajított – később kiderült, hogy az csak egy replika fegyver volt.
A dulakodás közepette a környéken iskolába igyekvő gyerekek és szüleik látták az eseményeket, ám a szemtanúk eleinte túlságosan féltek közbeavatkozni.
Ahogy egyre többen kezdtek reagálni, a támadók feladták az emberrablási kísérletet, visszaugrottak a furgonba, amelyet egy negyedik bandatag vezetett el a helyszínről. Az egyik járókelő még egy porral oltó készüléket is a jármű után dobott.
Az ügyet jelenleg egy, fegyveres rablásokra specializálódott párizsi rendőri egység vizsgálja.
🇫🇷 France. The daughter of the head of a cryptocurrency company, along with her two-year-old child, narrowly escaped a kidnapping attempt in the very center of Paris this morning.
A hatóságok nem zárják ki, hogy az eset része lehet egy kriptovaluta-vagyonnal rendelkező személyeket célzó bűnözői trendnek, amely az utóbbi időben egyre aktívabb Franciaországban.
Nem ez az első ilyen eset, ugyanis alig több mint egy hete a hatóságok kimentették egy másik kriptovaluta-befektető édesapját, akit szintén Párizsban raboltak el. A férfit három napig tartották fogva, és csak azután engedték szabadon, hogy elrablói levágták egyik ujját a váltságdíj követelésének nyomatékosítására. Az ügyben több embert őrizetbe vettek.
Korábban, 2024 januárjában David Ballandot, a Ledger nevű kriptovaluta-tárcagyártó cég társalapítóját és feleségét rabolták el közép-franciaországi otthonukban. Őt később Palaiseau-ban szabadították ki, szintén levágott ujjakkal.
A párizsi hatóságok szerint a kriptovilághoz köthető vagyonos személyek célponttá váltak a szervezett bűnözői csoportok számára, különösen, mivel digitális pénzügyi eszközeik nyomon követése nehezebb, mint a hagyományos vagyontárgyaké.
A rendőrség folytatja a nyomozást a Rue Pache-i emberrablási kísérlet elkövetőinek kézre kerítése érdekében.
[type] => post [excerpt] => Egy kriptovaluta-vállalat vezetőjének lánya és unokája estek áldozatul egy sikertelen emberrablási kísérletnek Párizsban. A támadók a nyílt utcán, egy fehér furgonból próbálták elrabolni a családtagokat, ám dulakodás után, a járókelők közbelépésén... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1747302540 [modified] => 1747270478 ) [title] => Fényes nappal akarták elrabolni egy francia kriptomágnás lányát Párizsban (videó) [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=204369&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 204369 [uk] => 204473 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 204370 [image] => Array ( [id] => 204370 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/emberrablas.jpg [original_lng] => 126235 [original_w] => 1024 [original_h] => 450 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/emberrablas-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/emberrablas-300x132.jpg [width] => 300 [height] => 132 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/emberrablas-768x338.jpg [width] => 768 [height] => 338 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/emberrablas.jpg [width] => 1024 [height] => 450 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/emberrablas.jpg [width] => 1024 [height] => 450 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/emberrablas.jpg [width] => 1024 [height] => 450 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/emberrablas.jpg [width] => 1024 [height] => 450 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1747381432:2 [_oembed_e9b964f7d7b8cc4e119fa3e8956e28c5] =>
🇫🇷 France. The daughter of the head of a cryptocurrency company, along with her two-year-old child, narrowly escaped a kidnapping attempt in the very center of Paris this morning.
A varsói Wola negyedben letartóztatták egy orosz kriptovaluta-tőzsde egykori vezetőjét, ahonnan 450 millió dollár tűnt el. A férfi, Dmitrij V., akit az Egyesült Államok keresett, a Shadow Hunters nevű különleges egység által lett elfogva, a lengyel Központi Nyomozó Iroda végrehajtotta az amerikai Igazságügyi Minisztérium által benyújtott kiadatási kérelmet – számolt be az RMF 24.
A lengyel hatóságok szerint Dmitrij V.-t „számos csalással, pénzátutalással és pénzmosással vádolják, mivel ő irányította a világ egyik legnagyobb kriptovaluta-tőzsdéjét.”
Az Egyesült Államokban a vádak alapján akár 20 év börtönbüntetésre is ítélhetik.
Ez nem az első eset, hogy Dmitrij V. a lengyel hatóságok kezébe kerül. Három évvel ezelőtt a varsói Chopin repülőtéren már letartóztatták, akkor Kazahsztánba való kiadatásra várt. Lengyelországból kiutasították, majd egy évvel később Horvátország fővárosában, Zágrábban fogták el.
A férfit korábban Olaszországban is letartóztatták, de néhány hét után szabadon engedték a kiadatási kérelemben történt formális hibák miatt. A brit média szerint minden alkalommal visszatért Oroszországba.
❗️Uwaga, w związku z kolejnym atakiem Federacji Rosyjskiej wykonującej uderzenia z użyciem rakiet manewrujących, pocisków balistycznych i bezzałogowych statków powietrznych na obiekty znajdujące się między innymi na zachodzie Ukrainy, rozpoczęło się operowanie wojskowego… pic.twitter.com/OEvUjNCNhC
Strażacy zgasili pożar w laboratorium wynajętym firmie zewnętrznej przez Narodowe Centrum Badań Jądrowych. Dwie osoby poszkodowane, przekazane ratownikom. Pożar w znaczonej odległości od reaktora Maria.#NCBJ@RMF24plpic.twitter.com/JDuGVDw2s6
🇫🇷 France. The daughter of the head of a cryptocurrency company, along with her two-year-old child, narrowly escaped a kidnapping attempt in the very center of Paris this morning.
BREAKING - Huge Fire at Żabki housing complex #Poland oczywiste podpalenie! straż pożarna nieprzygotowana do takich akcji! - takie pożary gasi się od środka - polewanie dachu metalowego! nic nie daje, usuńcie gapiów, sprawdźcie poddasza okolicznych budynków i odłączcie gaz… pic.twitter.com/aRei3UaAnY
Fala antyukraińskiego hejtu w mediach społecznościowych przekłada się już kolejny raz w zerwanie flagi Ukraińskiej z Konsulatu Honorowego Ukrainy w Przemyślu. W tym roku to co najmniej piąty akt publicznego znieważania flagi 🇺🇦 w tym samym miejscu. pic.twitter.com/9dmhv7hJZm
A brit rendőrség közölte, hogy leállította azokat az orosz hálózatokat, amelyek több milliárd dollárt mozgattak oligarchák, utcai bandák és kémek számára, készpénzt cserélve kriptovalutára Európában, a Közel-Keleten és Dél-Amerikában.
A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NCA) tisztviselői egy olyan komplex mosodát lepleztek le, amely szerintük szinte bármilyen bűncselekményt képes támogatni.
A kriptogazdag hálózatok illegális elszámolóházként működtek, az egyik országban készpénzt gyűjtöttek, és az ezzel egyenértékű vagyont egy másik országban tették elérhetővé – nyilatkozta a hatóság szóvivője szerdán a Bloombergnek. Az egyik hálózat középpontjában egy 38 éves orosz üzletasszony, Jekatyerina Zdhanova állt, akit azzal vádolnak, hogy portaszolgálatot működtetett gazdag oroszok számára.
Az amerikai hatóságok tavaly szankciókkal sújtották, mivel azt állították, hogy több mint 100 millió dollárt utalt át egy oligarcha számára az Egyesült Arab Emírségekbe.
Zdhanova jelenleg előzetes letartóztatásban van Franciaországban, ahol egy másik ügyben elkövetett bűncselekményekkel vádolják.
Nyomtalanul mozog az orosz pénz
„Most először sikerült feltérképeznünk az orosz elit, a kriptogazdag kiberbűnözők és az Egyesült Királyság utcáin működő drogbandák közötti kapcsolatot” – mondta Rob Jones, az NCA műveleti főigazgatója. „A szál, amely összekötötte őket, eddig láthatatlan volt”.
Az ügy lendületet ad az NCA-nak, amely a szervezett bűnözésre összpontosító ügynökségként indult, hogy aztán új prioritásokkal szembesüljön az oligarchák és segítőik túlméretezett befolyása elleni küzdelemben az Egyesült Királyságban. Az ügynökség az ukrajnai inváziót követően megpróbálta célba venni a gazdag oroszokat, de nehezen tudott sok ügyet sikeresen felépíteni ellenük.
Az NCA becslései szerint évente több mint 100 milliárd fontot mosnak tisztára az Egyesült Királyságban, és mintegy 12 milliárd fontot tesz ki a bűncselekményekből származó készpénz.
🇫🇷 France. The daughter of the head of a cryptocurrency company, along with her two-year-old child, narrowly escaped a kidnapping attempt in the very center of Paris this morning.
Jóváhagyta a Terraform blokklánccég dél-koreai alapítójának, a kriptokirályként is ismert Do Kwonnak a kiadatását a podgoricai felsőbíróság pénteken – számolt be az MTI a Szabad Európa Rádió balkáni irodájára hivatkozva.
A bíróság közölte: a montenegrói igazságügyminiszternek kell eldöntenie, hogy az Egyesült Államoknak vagy Dél-Koreának adják-e ki Do Kwont, ugyanis mindkét ország erre vonatkozó kérelmet nyújtott be.
Júniusban a Terraform alapítóját, valamint társát, a cég pénzügyeiért felelős Hon Csang Dzsunt közokirat-hamisítás miatt négy-négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték Podgoricában.
A podgoricai felsőbíróság hétfőn arról tájékoztatott, hogy Do Kvon beleegyezett abba, hogy Dél-Koreának adják ki, ugyanakkor a végleges döntést erről az igazságügyi miniszternek kell meghoznia azt követően, hogy a férfi letöltötte a rá kiszabott börtönbüntetést Montenegróban.
Do Kvont és Hon Csang Dzsunt március 23-án a podgoricai repülőtéren fogták el, amikor egy Dubajba tartó magánrepülőre készültek felszállni. Mindkét férfi hamis okmányokkal akart utazni.
Do Kvon blokklánccége tavaly omlott össze, a cég kriptovalutái, a terraf és a luna, elvesztették értéküket, a befektetők pedig emiatt több mint 40 milliárd dollárt veszítettek.
A „kriptokirály” tavaly októberben még ártatlanságát hangoztatta, és az ellene megfogalmazott vádakat politikailag motiváltnak nevezte. Emellett korábban több Twitter-üzenetében hangsúlyozta, hogy „egyáltalán nincs szökésben”, azonban tartózkodási helyét „biztonsági okokra” hivatkozva nem volt hajlandó elárulni.
At least 14 people died, and others are missing in Bosnia and Herzegovina after heavy rain and landslides destroyed homes, roads, and bridges. The municipality of Jablanica, southwest of Sarajevo, was completely cut off.pic.twitter.com/8aBwt4cqRn
#BREAKING#Montenegro JUST IN: Mass Shooting in Cetinje, Montenegro: 7 Dead, Including Children
An armed attacker opened fire in Cetinje, Montenegro, leaving seven people dead, including children. Authorities report that the suspect is still at large.
🇫🇷 France. The daughter of the head of a cryptocurrency company, along with her two-year-old child, narrowly escaped a kidnapping attempt in the very center of Paris this morning.
Az egyenként 400 ezer eurós óvadék kifizetését követőn szabadlábon védekezhet a Terraform blokklánccég dél-koreai alapítója, a kriptokirályként is ismert Do Kwon, valamint társa, a cég pénzügyeiért felelős Hon Csang Dzsun, akit Montenegróban közokirat-hamisítással vádolnak – közölte a podgoricai bíróság pénteken.
A bíróság azt is elrendelte, hogy a két férfi állandó megfigyelés alá kerül, és tilos elhagyniuk a számukra kijelölt lakást. Szökés vagy a lakóhely engedély nélküli elhagyása esetén az óvadékot elveszítik.
A vádlottak ígéretet tettek arra, hogy nem hagyják el lakhelyüket, és megjelennek a bíróság előtt, amikor erre szükség lesz.
A bíróság szerint az ilyen magas óvadék elveszítésének lehetősége visszatartó erővel bírhat a szökés esetleges fontolgatása esetén.
Az ügyészség tiltakozott az ellen, hogy óvadék ellenében távozzanak a vádlottak, a vádhatóság szerint ugyanis semmilyen garancia nincs arra, hogy a vádlottak Montenegróban fognak maradni – közölte a montenegrói közszolgálati televízió.
Do Kwont és Hon Csang Dzsunt március 23-án a podgoricai repülőtéren fogták el, amikor egy Dubajba tartó magánrepülőre akartak felszállni. Mindkét férfi hamis okmányokkal akart utazni.
Marko Kovac montenegrói igazságügyi miniszter korábban bejelentette, hogy Dél-Korea és az Egyesült Államok is kérte Do Kwon kiadását, ám azóta sem közölte, hogy Podgorica kinek adja ki végül az Interpol vörös listáján is szereplő férfit, akit Dél-Koreában, az Egyesült Államokban és Szingapúrban is köröznek pénzügyi és adócsalás gyanújával.
Arra viszont rámutatott a tárcavezető, hogy a kiadatási folyamatnál figyelembe veszik az elfogott állampolgárságát, a bűncselekmények súlyát, az elkövetés helyét, valamint azt is, hogy ki kérte előbb a kiadatást.
Mivel Do Kwont Montenegróban közokirat-hamisítással vádolják, ezért csak azt követően adható ki más országnak, hogy ügyében ítélet született, és letöltötte büntetését.
Közokirat-hamisításért a montenegrói törvények szerint három hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetés szabható ki. Do Kwon blokklánccége tavaly omlott össze, a cég kriptovalutái, a terraf és a luna elvesztették értéküket, a befektetők pedig emiatt több mint 40 milliárd dollárt veszítettek.
A „kriptokirály” tavaly októberben még ártatlanságát hangoztatta, és az ellene megfogalmazott vádakat politikailag motiváltnak nevezte. Emellett korábban több Twitter-üzenetében hangsúlyozta, hogy „egyáltalán nincs szökésben”, azonban tartózkodási helyét „biztonsági okokra” hivatkozva nem volt hajlandó elárulni.
🇫🇷 France. The daughter of the head of a cryptocurrency company, along with her two-year-old child, narrowly escaped a kidnapping attempt in the very center of Paris this morning.
Montenegróban letartóztattak egy dél-koreai férfit, akiről a rendőrség azt feltételezi, hogy a Terraform alapítója, a nemzetközileg körözött Do Kwon egykori „kriptokirály” lehet – jelentette a Vijesti.me podgoricai hírportál csütörtökön.
Do Kwon blokklánccége tavaly omlott össze, a cég kriptovalutái, a terraf és a luna, elvesztették értéküket, a befektetők pedig emiatt több mint 40 milliárd dollárt veszítettek.
A férfi azóta eltűnt, az Interpol vörös listáján is szerepel, de Dél-Koreában, az Egyesült Államokban és Szingapúrban is körözik pénzügyi és adócsalás gyanújával. Filip Adzic montenegrói belügyminiszter szerint a podgoricai repülőtéren hamis dokumentumokkal elfogott dél-koreai állampolgár Do Kwon lehet, a hivatalos azonosítása folyamatban van.
At least 14 people died, and others are missing in Bosnia and Herzegovina after heavy rain and landslides destroyed homes, roads, and bridges. The municipality of Jablanica, southwest of Sarajevo, was completely cut off.pic.twitter.com/8aBwt4cqRn
#BREAKING#Montenegro JUST IN: Mass Shooting in Cetinje, Montenegro: 7 Dead, Including Children
An armed attacker opened fire in Cetinje, Montenegro, leaving seven people dead, including children. Authorities report that the suspect is still at large.
🇫🇷 France. The daughter of the head of a cryptocurrency company, along with her two-year-old child, narrowly escaped a kidnapping attempt in the very center of Paris this morning.
Kiberbűnözők 570 millió dollárnyi digitális pénzt próbáltak ellopni a Binance blokkláncáról, de a vállalat még időben leállította a tranzakciókat, végül csak 100 millió dollárnyi kriptót tudtak eltulajdonítani.
Hekkerek behatoltak a világ legnagyobb kriptotőzsédjének számító Binance rendszereibe, és 570 millió dollárnyi kriptovalutát próbáltak eltulajdonítani a Binance blokkláncáról – derül ki a Reuters cikkéből.
A 2017-ben alapított vállalat szerint a cég átmenetileg felfüggesztette a tranzakciókat, és befagyasztotta a digitális pénzeket, így a hekkerek csak 100 millió dollár értékű digitális pénzt szereztek meg.
A probléma a BSC Token Hubot, egy úgynevezett blokklánchidat érintett, ami lehetővé teszi a kriptók és az információk átvitelét az egyik blokkláncról a másikra – írta a Twitteren a Binance vezérigazgatója. A cégvezér szerint a problémát mostanra sikerült megfékezni, a digitális vagyonok biztonságban vannak, egyben elnézést kért a kellemetlenségért, valamint ígéretet tett arra, hogy a jövőben nagyobb gondot fordítanak a biztonságra.
Idén mintegy 2 milliárd dollár értékű kriptopénzt loptak el 13 különböző hekkelés során – közölte a Chainalysis kriptoelemző cég. Minden idők legnagyobb rablását az észak-koreai Lazarus csoport márciusban követte el.
A bibliai Lázár után elnevezett banda 625 millió dollár értékű kriptovalutát – elsősorban ethereumot – zsákmányolt az Axie Infinity nevű online játékból, amely a digitális pénzekre épül. Ebből szeptemberben az FBI a Chainalysis blokkláncelemző segítségével visszaszerzett 30 millió dollár értékű digitális pénzt.
🇫🇷 France. The daughter of the head of a cryptocurrency company, along with her two-year-old child, narrowly escaped a kidnapping attempt in the very center of Paris this morning.